Nagyot ugrott Európában az üzleti hangulat a ZEW felmérése alapján. Németországban a jelenlegi gazdasági helyzetet mérő index értéke 80,1 pontról 83,9 pontra emelkedett, felülmúlva a 82,0 pontos várakozást. A jövővel kapcsolatos várakozásokat mérő alindex is emelkedett 19,5 pontról 20,6 pontra, de ez alulmúlta a várakozásokat. Igazán nagy megugrás
A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Fábián László elképzelhetőnek tartja, hogy egy-egy magyar szempontból sikeres téli sportág szövetségében felmerülhet egy esetleges téli olimpia magyarországi rendezésének ötlete, de a Magyar...
Lehet, hogy megtaláltuk a világ legrosszabb üzletét? Az amerikai gáz sokszor nagyjából együtt mozog az olajjal, máskor mintha kissé lemaradva követné annak árváltozásait. Érdekes módon azonban aki az utóbbi időben ehhez a befektetéshez nyúlt, szinte csak vért, verejtéket és könnyeket aratott.
Kijavítják az IC+ prototípusának hibáit, vesznek 23 új HÉV-szerelvényt, és idővel MÁV-kékre színezik a teljes flottát – derült ki a vasúttársaság évértékelő háttérbeszélgetésén. Tavaly 132 milliárd forint árbevételt ért el a társaság – közölte Dávid Ilona elnök-vezérigazgató.
Január 3-án lép életbe a MiFID 2 az EU-ban, de nincs könnyű dolguk a termékeket készítőknek és értékesítőknek sem, sok még a megválaszolatlan kérdés a célpiaccal, az ösztönzőkkel és az ügyfelek tájékoztatásának fokozataival...
Még mindig terjed a zsarolóvírus, ugyan lassul az üteme. Ami viszont igazán nagy okot ad a félelemre, hogy még a biztonságosnak hitt cégeket is megtámadta, például a bankokat. A hatalmas kijelzők mögött, és a bankautomaták belsejében...
Világháborús robbanótestet találtak a ferihegyi repülőtér 2-es termináljánál, az ide vezető összes utat lezárják - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t szerda délután. Markovics...
Utólag nagyon sok befektető fogja a fejét, amikor kiderült, hogy a piaci csúcs közelében vásárolt részvényeket. A kutatások szerint sokan vannak ezzel így, "ennek is megvan ugyanis a pszichológiája".
Tavaly a negyedik negyedévben a szállítás, raktározás területén dolgozók egyhavi bruttó átlagkeresete 260 ezer forint volt, ami 2,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, de a nemzetgazdasági átlagtól 19 ezer forinttal még mindig elmaradt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban júniusban alkalmazható üzemanyagárakat.
A Terület- és településfejlesztési Operatív Programban megvalósuló beruházások egyes részelemeinek engedélyeztetése kiemelt eljárási rendben történik a kormányhivatalok bevonásával - hangsúlyozta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági...
A Romániában és Magyarországon távközlési szolgáltatásokat biztosító Digi csoport vezérigazgatója, Serghei Bulgac ellen is bűnvádi eljárást indított Romániában a korrupcióellenes ügyészség – közölte szerdán a vádhatóság.
Töretlenül nő a magyar háztartások pénzügyi vagyona: az elmúlt egy évben 7,8%-kal lettünk "gazdagabbak". Ezen belül a legdinamikusabb továbbra is az állampapír-állomány nő: egy év alatt 27,0%-kal emelkedett az állampapírokban lévő...
Trump hivatalba lépése óta az európai választások tartják lázban a befektetőket: a francia fejlemények pozitív jövőképet mutattak a piaci szereplőknek, amit az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint várhatóan a brit és a német választások sem fognak elrontani. Az elmúlt hetekben a vezető részvényindexek emelkedtek, amiből a magyar tő
Az eddig alelnökként tevékenykedő Hwanseog Choi veszi át a televíziókészülékek, mobil technológiák és digitális megoldások terén vezető globális nagyvállalat hazai leányvállalatának, a Samsung Electronics Magyar Zrt.-nek az irányítását.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) kezdeményezi a magyarországi vendéglátó üzletekben a kötelező szervízdíj bevezetését, mértékére 8-15 százalékot javasolnak - közölte az MSZÉSZ.
Az olaszországi központú biztosító, a Generali Csoport működési eredménye 2017 első negyedévében 4,2 százalékos emelkedéssel meghaladta az 1,2 milliárd eurót, míg az adózott eredmény 515 millió euró volt - derül ki a vállalat MTI-hez szerdán eljuttatott sajtóközleményéből.
"Ha úgy vannak a számok, akkor emelek megint", ígérte Orbán Viktor kormányfő néhány napja, ma pedig a szocialista miniszterelnök-jelölt, Botka László ígérte meg a 13. havi nyugdíj visszaadását. A nyugdíjasok mindig is kedvelt célpontjai...
Az intelligens vállalat vízióját vázolta fel Hasso Plattner, az SAP felügyelőbizottságának elnöke az SAP éves SAPPHIRE konferenciáján. Az olyan új fejlesztésekkel, mint a tanuló gépek, a blockchain, a mesterséges intelligencia az a cél...
Az olaszországi központú biztosító, a Generali Csoport működési eredménye 2017 első negyedévében 4,2 százalékos emelkedéssel meghaladta az 1,2 milliárd eurót, míg az adózott eredmény 515 millió euró volt – derül ki a vállalat sajtóközleményéből.
Az agrár-külkereskedelemről, az élelmiszer-gazdasági termékkivitelről és piacszerzésről, valamint a szarvasmarha ágazati együttműködéssel kapcsolatos kérdésekről is tárgyalt Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára török partnerével Isztambulban – tájékoztatta az agrártárca szerdán az MTI-t.
Az intelligens vállalat vízióját vázolta fel Hasso Plattner, az SAP felügyelőbizottságának elnöke az SAP éves SAPPHIRE konferenciáján. Az olyan új fejlesztésekkel, mint a tanuló gépek, a blockchain, a mesterséges intelligencia az a cél...
Közel 25 milliárd forint pályázható innovációs projektekre a Vidékfejlesztési Programban - mondta Nagy Attila, a Miniszterelnökség Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap Stratégiai Főosztályának főosztályvezetője Debrecenben....
Az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó Mapei Kft. 2,4 milliárd forintból bővíti sóskúti gyárát és raktárát, a beruházás alapkövét szerdán tették le.
Közzétette az új francia kormány névsorát a tisztségébe múlt vasárnap beiktatott új elnök, Emmanuel Macron hivatala: a kabinetnek 18 minisztere lesz, köztük öt baloldali, három centrista, két jobboldali politikus, egy népszerű környezetvédő...
Közel tizedével növelte árbevételét az első negyedévben a Rába Járműipari Holding Nyrt., a 10,525 milliárd forintos adat 9,7 százalékkal jobb az előző év azonos időszakinál, a 173 millió forintos adózott eredmény pedig 57,9 százalékkal...
Az Európai Bizottság új, állami támogatásokra vonatkozó szabályt hagyott jóvá, amelyek a kikötőkre és repülőterekre, a kultúrát érintő és a külső régiókra irányuló bizonyos állami támogatási intézkedéseket mentesítenek az előzetes bizottsági ellenőrzés alól.
Május elején rotavírus miatt meghalt egy óvodáskorú gyerek Magyarországon. Gyermekorvosok azért kampányolnak, hogy az oltás bekerüljön a kötelező védőoltások protokolljába. Egyelőre csak ajánlani tudják, az vakcina ára viszont borsos.
Sokat javult az utóbbi években a megváltozott munkaképességű munkavállalók helyzete, kedvezőbb szabályozói környezet mellett megduplázódott, már 80.000 főt foglalkoztatnak, de további szemléletváltásra van szükség a versenyszférában is. A napokban a Work Force Kft. jelentette be egy 46 megváltozott munkaképességű munkatárs foglalkoztatását biztosít
Az amerikai belpolitikai botrányok miatt már reggel Ázsiában is estek a részvényárak, de a haddelhadd az amerikai tőzsde nyitása után kezdődött. A BUX az OTP-nek köszönhetően úszta meg, a forint is erősödött kissé. Mindenütt csökkent a kockázatvállalási hajlandóság és drágultak a menekülőeszközök.