Spontán sztrájkba kezdett meghatározatlan időre a romániai adóhivatal több ezer alkalmazottja hétfőn, ami miatt az ország számos megyéjében leállt az intézmény működése.
Május 17-től június elsejéig karbantartást végeznek a Keleti pályaudvaron, valamint a Ferencvárost Kelenfölddel összekötő szakaszon. Emiatt számos Keleti pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul.
Az OPEC már jövő márciusig tartó termelés-visszafogásról beszél, de ettől még nem oldódik meg az a probléma, hogy az amerikai termelők egyre többet termelnek. A tavaly még jól működő verbális intervenciók már nem olyan hatékonyak, ezért kell egyre nagyobbat mondani? Az ár még mindig a pár hónappal ezelőtti csúcsok alatt van.
Spontán sztrájkba kezdett a romániai adóhivatal több ezer alkalmazottja ma, ami miatt az ország számos megyéjében több órára leállt az intézmény működése.
Az üzleti bizalom szintje az előző negyedévben tapasztalthoz képest jelentősen csökkent Magyarországon – áll az MKIK GVI negyedéves vállalati konjunktúra felmérésében.
A globalizáció régi modellje véget ért, "a Kelet felzárkózott a Nyugat mellé", és a világ egy tekintélyes részének elege lett abból, hogy fejlett országok kioktatják például emberi jogokból, piacgazdaságból - mondta Orbán Viktor...
A Telenor Magyarország megfordította a tarifacsomagok logikáját és olyan csomagokat vezetett be, amelyek normál használat mellett korlátlan belföldi mobilinternet elérést biztosítanak
Ismert, hogy a kelet-magyarországi munkaerőhiányt ukrán munkavállalók behozatalával igyekeznek orvosolni a termelővállalatok. Úgy döntöttünk, hogy az előítéleteket kiszűrve megpróbáljuk jobban megismerni a beérkező ukránokat, ezért elbeszélgettünk a HSA munkaerő-kölcsönző cégen keresztül hazánkban dolgozó Lolita Talapával. Bár az interjú angol nyelven készült, a kétdiplomás fiatal nő annyira…
Az előzetes becsléseket jóval meghaladó, a háromszázmillió forintot bizonyosan elérő kár keletkezett a mátrai borvidék termésében a szombati jégeső következtében – mondta az MTI-nek a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke.
Létrejöhet az üzlet, amely a világ legnagyobb autópálya-üzemeltetőjét eredményezné. Az olasz Atlantia felvásárolhatja a spanyol Abertist és közel 14 000 km autópálya üzemeltetés kerülhet egy kéz alá. Az olasz Atlantia lehet...
Együttműködési megállapodást kötött Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Kína legnagyobb bankjával, az ICBC-vel (Industrial and Commercial Bank of China) és az intézmény által létrehozott Kína-KKE Alap vezetőivel Pekingben szombaton.
Hiába emelkedett tavaly a nettó minimálbér több mint 7 százalékkal, nominálisan továbbra is jelentős a szakadék a keresetük és a létminimum összege között.
A délutáni kereskedésben a blue chip papírok közül egyedül a Mol-részvények árfolyama esik. Nem mozdul az OTP 2017.05.15 14:49Nincs jelentősebb elmozdulás az OTP-részvények árfolyamában, a délelőtti rángatást követően megpihent...
Azok a lakástakarék ügyfelek, akik nem ingatlanvásárlási céllal rendelkeztek, leginkább meglévő ingatlanjaik felújítására, bővítésére költötték megtakarításaikat az elmúlt évben. Az ingatlan-korszerűsítéssel kapcsolatos kiadások rendre a magyarok legnépszerűbb megtakarítási céljai között szerepelnek. Aki ügyesen tesz félre, annak a felújítási költs
Nagyjából 1,7%-ponttal alacsonyabb kamatú 20 éves hitelt ajánlottak fel Magyarországnak a kínaiak a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának építéséhez, mint ahogy jelenleg a piacról be tudna vonni dolláralapú forrást a magyar...
A gazdag emberek sokszor merítenek ihletet nagy ötleteikhez kedvenc könyvükből. Ez különösen igaz a világ legsikeresebb vállalkozóira, akik rendszerint klasszikusból merítenek. Összegyűjtöttük, miket olvasnak a multimilliomosok. Donald...
Finomhangoló devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy hónapos lejáraton a tenderre beérkezett 479 milliárd forint ajánlatból 200 milliárd forintot fogadott el - olvasható a jegybank közleményében. A hétfői tender...
A gazdag emberek sokszor merítenek ihletet nagy ötleteikhez kedvenc könyvükből. Ez különösen igaz a világ legsikeresebb vállalkozóira, akik rendszerint klasszikusból merítenek. Összegyűjtöttük, miket olvasnak a multimilliomosok. Donald...
Emeli bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. Az emeléssel a benzin átlagára 348 forintra, a gázolajé 347 forintra nő. Legutóbb...
A normandiai Le Havre jobboldali polgármesterét, Edouard Philippe-et nevezte ki az új francia államfő, Emmanuel Macron kormányfőnek - jelentette be hétfőn Alexis Kohler, az elnöki hivatal új vezetője. A 46 éves Edouard Philippe a kormányfői...
Az Egy övezet, egy út nemzetközi együttműködési fórumot május 14–15-én tartják Pekingben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Magyarországnak a fórummal kapcsolatos elvárásairól, Kína nemzetközi szerepéről, a kétoldalú kapcsolatokról és a magyar beruházási politikáról is kérdeztük.
Nem voltak veszélyben a lakossági felhasználók adatai és eszközei a múlt pénteken világszerte észlelt kibertámadás sorozatban, a Telenor előfizetői változatlanul használhatják készülékeiken az internetet - mondta Sárvári Richárd, a Telenor megbízott műszaki vezérigazgató-helyettese az MTI érdeklődésére hétfőn Budapesten, a mobilszolgáltató társaság
Emeli bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
A távközlési szolgáltatók és az azok működését szabályozó törvény módosítását javasló képviselők is a fogyasztók javát szeretnék a napokban kialakult polémia alapján. A vállalatok szerint a kétéves hűségidő segíti a digitális írástudás terjedését, míg a politikusok úgy vélik: a rövidebb időtartamú „röghöz kötés” volna ideális.
A nők foglalkoztatottságának növelését támogató programra pályázhatnak az önkormányzatok május 19-étől a források kimerüléséig, vagy legkésőbb 2018. május 21-éig – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, a GE Magyarország negyedik Dolgozó szülők napjának megnyitóján.
Egy teljes évtizeden át kell majd "szűk esztendőket" elviselnie a görögöknek az államadósság törlesztése érdekében, ha a parlament elfogadja a legújabb megszorító csomagot. A görög kormány és a nemzetközi hitelezők között létrejött...
Első alkalommal folytat vizsgálatot az Európai Bizottság egy nemzetközi gyógyszermulti ellen, amely a vádak szerint visszaélt a piaci erejével és túlságosan drágán adja az általa kifejlesztett készítményeket. A konszern a vádak szerint több európai országot meg is fenyegetett, hogy kivonja létfontosságú készítményeit a piacról.
A globalizáció régi modellje véget ért, "a Kelet felzárkózott a Nyugat mellé", és a világ egy tekintélyes részének elege lett abból, hogy fejlett országok kioktatják például emberi jogokból, piacgazdaságból - mondta Orbán Viktor...
Május 17-től június elsejéig karbantartást végeznek a Keleti pályaudvaron, valamint a Ferencvárost Kelenfölddel összekötő szakaszon. Emiatt számos Keleti pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul.
A május 9-vel záródó egyhetes időszakot elemző COT-riportban szereplő adatok alapján a spekulatív alapok folytatták az EUR short pozícióik zárását, így az eladási pozíciók egyéves mélypontra estek vissza a vizsgált körben. Ugyanakkor a május 9-vel záródó egyhetes időszakban négy hét óta először voltak az alapok összességében vevők a dollárra. Az eu
Emeli bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
A felújított ivóvízrendszer jóval az átvétele után sem ad iható csapvizet. Elképzelhető, hogy a Makó térségi településeknek vissza kell fizetniük a programhoz kapott 3,1 milliárdos uniós támogatást – írja a Magyar Nemzet.
A hitelszerződés a Magyar Fejlesztési Bank és a Kínai Fejlesztési Bank között született meg. A kínai fél részéről ez az első olyan nemzetközi hitel-megállapodás, amelyet egy EU tagországban működő partnerrel írtak alá.
A Vállalkozz itthon fiatal! program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium haladéktalanul megkezdi a támogatási szerződések megkötését a nyertes üzleti tervek készítőivel. A szükséges támogatás folyósítását az uniós kifizetések elhúzódására tekintettel hazai forrásból biztosítja a tárca - tájékoztatta a HR Portalt a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az előzetes becsléseket jóval meghaladó, a háromszázmillió forintot bizonyosan elérő kár keletkezett a mátrai borvidék termésében a szombati jégeső következtében - mondta az MTI-nek a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke.