Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos diák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel - mondta az oktatási államtitkár csütörtökön egy szombathelyi tanácskozáson.
Miközben az unió polgárainak kétharmada a gazdasági stabilitás egyik alappilléreként tekint a szellemi tulajdon védelmére, csaknem 50%-uk az innováció korlátozását és csak egy szűkebb kör védelmét látja a szigorú szabályozásban, derült ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.
Magyarellenes tartalomért, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) feljelentése alapján ötezer lejes (343 ezer forint) pénzbírságot szabott ki csütörtöki ülésén a román Audiovizuális Tanács (CNA) a román közszolgálati televízióra.
Írország számára alapvető biztonságpolitikai kérdés a brit uniós tagság megszüntetése (Brexit), ezért az EU-ban maradó tagországoknak segíteniük kell Dublint érdekei képviseletében - jelentette ki Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben Enda Kenny ír kormányfővel folytatott megbeszélése előtt.
A magyar idősek háromnegyede nem sportol rendszeresen, saját bevallásuk szerint az időhiány, a lustaság és a rossz egészségügyi állapot állnak ennek háttérében – derült ki a 4Life Direct biztosításközvetítő megbízásából az Egészségügyi Világnap alkalmából készült országos reprezentatív kutatásból. Az 50 év feletti megkérdezettek kétharmada szerint
Bőségesek a már meglévő készletek és a kilátások is kecsegtetőek – ezen tényezők hatására 2,8 %-kal csökkentek a FAO által nyomon követett világpiaci élelmiszerárak márciusban. Bár, hozzá kell tenni, ez még így is 13 %-kal meghaladja a tavaly ilyenkor mért értéket.
Van egy olyan foglalkozás, amely bárki számára elérhető, aki rendelkezik számítógéppel és internet hozzáféréssel, ám csak néhányan értik igazán, mit is jelent pontosan ez a tevékenység.
Friss adatok szerint 2016-ban több mint háromezer ingatlan került külföldi tulajdonba Magyarországon. A legtöbb külföldi állampolgár kínai, orosz és ukrán a vásárlók között. Azoknak a külföldieknek is számos lehetőségük van, akik hitelt vennének fel ingatlancéljaikhoz, sőt bizonyos esetekben állami támogatást is kaphatnak.
Eredetileg Down-szindrómások számára fejlesztették ki azt a zöldtea-kivonatot tartalmazó készítményt, amely az Alzheimer-kór elleni harcban is segítséget nyújthat. A kakaóitalba kevert táplálékkiegészítő a memória funkció fenntartását támogatja.
A BYD a mai napon megnyitotta első európai buszgyárát Komáromban, és ez a nap a társaság szerint: „a BYD, Komárom és a magyar járműipar számára egyaránt rendkívüli jelentőséggel bír”.
Lakást vennél? Jó, ha tudod, hogy a vételár mellett az induló költségekkel is számolni kell. Ez több százezres kiadást is jelenthet. Utánajártunk, mi az, amivel a finanszírozás tervezésénél mindenképp kalkulálni kell. Dübörög...
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) májusban észak-európai diplomáciai és vállalati, továbbá magyar önkormányzati partnereivel szervez üzleti fórumot a környezeti fenntarthatóság előmozdítása érdekében - olvasható a Világgazdaság pénteken megjelent számában.
Minden bizonnyal teljesíti Magyarország az Európai Unió felé vállalt, 75 százalékos foglalkoztatottsági arányt a 20–64 éves korosztályban 2020-ig, tavaly már a korcsoport 71,5 százaléka dolgozott – mondta a Magyar Időknek Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri tanácsadója.
Az Egyesült Államok masszív rakétatámadást intézett manőverező robotrepülőgépekkel péntek hajnalban a szíriai Homsz egyik légibázisa ellen, megtorlásul a keddi feltételezett vegyifegyver-támadásért, amelynek elkövetésével a damaszkuszi rezsimet vádolják - közölték amerikai tisztségviselők.
A kormány döntése alapján hatályon kívül helyezik azokat a rendeleteket, amelyek szerint fennmaradási engedélyt kellene kérni a háztartási célú kutakra – mondta a csütörtöki kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A bankautomatából történő készpénzfelvétel jelentős kiadást jelenthet egy év alatt, főként a banki díjak közötti különbségek miatt. Havonta 10 alkalom esetén éves szinten a kiadások között akár 40-60 ezer forintos eltérés lehet lehet – közölte a Bankráció.hu
Tóth Viktort, a Budapest Bank eddigi vállalati üzletágvezetőjét bízta meg a vezérigazgatói feladatokkal április 1-től a bank tulajdonosa, miután a korábbi vezérigazgató, Zolnai György március 31-én távozott a pénzintézet éléről. A korábbi vezérigazgatói és elnöki hatáskörök megtartása mellett a tulajdonos április 1-től Dr. Lélfai Koppányt, az MFB v
Az alapkezelői szakmában világszínvonalú teljesítményeket láthatunk Magyarországon – véli Bilibók Botond. A Concorde Alapkezelő vezetője beszélt arról, hogy miért nem könnyű új portfóliómenedzsert találni, új befektetési alapokat indítani – utánpótlásra pedig szükség van, 5-10 éven belül mindenképp előáll majd valami újdonsággal a Concorde szellemi
A csökkentett áfakulcs mindössze 2019. végéig szól, vagyis a fejlesztőknek még körülbelül 2 és háromnegyed évük van arra, hogy megépítsék és el is adják a lakásaikat. Az ez utáni időszak ugyanis igencsak problémás lehet a hirtelen...
Kisüzemi bortermelői nyilvántartás létrehozását tervezi a Földművelésügyi Minisztérium az ezer hektoliternél kevesebb bort termelő pincészetek adminisztratív terheinek csökkentése érdekében - írta pénteki számában a Magyar Hírlap.
Az ország számos területén 3-4 százalék alá esett a munkanélküliségi ráta, sőt Vas, Győr-Sopron és Veszprém megyében ez az adat már 2 százalék alatti volt a múlt év utolsó negyedévében.
Egy videoriport és három online sorozat támogatásáról döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Magyar Média Mecenatúra program keretében - közölte az NMHH csütörtökön az MTI-vel.
Az adócsalást közvetett tettesként olyan személy is elkövetheti, akinek nincs jogi kötelezettsége a nyilatkozattételre, így a gazdasági társaság azon ügyvezetője is, akinek ez a minősége az adóév vége előtt megszűnt – mondta ki egy eseti döntésében a Kúria.
Rakétákkal támadta tegnap az Egyesült Államok Szíriát: az amerikai katonaság 59 rakétát lőtt ki a szíriai Homsz közelében - jelentette be Donald Trump. 59 tomahawk rakétát lőtt ki csütörtök este az amerikai hadsereg egy Homsz közelében...
A taxishiénák kiszűrését is segítheti az online pénztárgéprendszer - mondta Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára az MTI-nek. Magyarázata szerint a revizorok a rendszám beütésével laptopjukról...
Azt, hogy a projektünk eredményes-e, a lehető legegyszerűbb módon mérjük: megkérdezzük a résztvevő gyerekeket. Az, hogy partnerként kezeljük őket, egy fontos pillére a rendszerünknek - mondta a Schoolról Halácsy Péter.
A magas minőségű termékek és a reformédességek piacán látják a legnagyobb fejlődési lehetőséget a hazai édességgyártók. Míg évekkel ezelőtt a csokoládémasszából készült figurák adták a forgalom jó részét, mára teljesen eltűntek a boltok polcairól a rossz minőségű áruk.
Az Államadósság Kezelő Központ 2017-re 1,2 milliárd euró összegben tervezte devizaforrás bevonását, ennek része egyebek mellett az államkincstár által belföldön értékesített eurókötvény, és egy nemzetközi devizakötvény kibocsátás lehetősége is.
A szíriai elleni rakétatámadások miatti erősödő geopolitikai feszültségek hatására az olajár emelkedni kezdett ma reggel, 2 százalékos pluszban is járt az olaj árfolyama. Emelkedni kezdett az olajár, miután Donald Trump bejelentette...
Beleegyeznének a nagyobb kereskedelmi vállalatok a kormány azon elképzelésébe, miszerint a jövőben havonta két szabad hétvége járna a bolti alkalmazottaknak – értesült a Magyar Idők.
Hosszabb lehet a várakozási idő a schengeni külső határokon, mert egy mától hatályos európai uniós rendelet nyomán átlépéskor minden utazó okmányait kötelezően ellenőrzik.
Az USA szíriai bombázását követően a befektetők elkezdtek fedezékbe vonulni. Az arany ára közel 5 havi csúcsra emelkedett, de a bombázás miatt az olaj ára is nagyot ugrott. Az európai piacnyitást követően minimális esések vannak,...
Emelte bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára 359 forintra, a gázolajé pedig 356 forintra nőtt. Legutóbb szerdán emelkedett...
A nemzetközi bankok, biztosítók és befektetéskezelők nagy többsége növelni kívánja a FinTech cégekkel fennálló együttműködéseit az elkövetkező 3-5 évben, és 20 százalékos átlagos befektetési megtérülésre számít az innovációs projekteknél.
Új sportcipőt mutatott be az Adidas, aminek különlegessége, hogy 3D-nyomtatott talppal készült. A tervek szerint jövőre indulhat a tömeggyártás. Az Adidas ezzel igyekszik követni a gyorsan változó divatot, ugyanis a 3D-nyomtatásnak...
A befektetők figyelmen kívül hagynak egy fontos kockázatot, amikor a nagybanki részvényekről van szó: gyorsabban nőnek a hitelezési veszteségek, mint sokan gondolnák - figyelmeztetett a neves bankelemző, Dick Bove. A magyar bankszektor...