A gazdaság erősödésének, a vállalati szektor élénkülő munkaerő-keresletének eredményeként a legfontosabb versenyképességi kihívássá mára a megfelelő képzettségű munkaerő biztosítása vált – jelentette ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács második ülését követően. A miniszter elmondta: a nők, a fiatalok és a nyugdíjasok aktivitását ösztön
A szokásos menetrendnek megfelelően csütörtökön fél 2-től kezdődik az újabb, sorban immár 84. Kormányinfo, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő tartanak. Az eseményen elhangzó...
Irán és Magyarország kétoldalú nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a napokban - számolt be az iráni sajtó Behrouz Kamalvandi, az Iráni Atomenergia Szervezet (AEOI) szóvivőjének közlése alapján. A Tehran Times cikke...
Irán és Magyarország kétoldalú nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a napokban - számolt be az iráni sajtó Behrouz Kamalvandi, az Iráni Atomenergia Szervezet (AEOI) szóvivőjének közlése alapján. A Tehran Times cikke...
Tavaly folytatódott a magyar gazdaság külső sérülékenységének mérséklődése, ennek egyik legfőbb jeleként a GDP-arányos nettó külső adósság a bruttó hazai termék 18 százalékára, a bruttó külső adósság mutató pedig 69 százalék alá csökkent - mondta Koroknai Péter, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank csütörtöki sajtótájékoztatóján Budap
A nemzetközi bankok, biztosítók és befektetéskezelők nagy többsége növelni kívánja a FinTech cégekkel fennálló együttműködéseit az elkövetkező 3-5 évben, és 20%-os átlagos befektetési megtérülésre számít az innovációs projekteknél. A PwC Redrawing the lines: FinTech’s growing influence on Financial Services című tanulmánya a FinTech cégeknek a pénz
Az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy az állampolgárok júniustól a belföldi feltételekkel megegyezően telefonálhassak, küldhessenek SMS-t és használhassák az adatkeretüket az Európai Unió területén.
A nemzetgazdasági tárca várakozásainak megfelelően március végén az államháztartás központi alrendszerének halmozott hiánya 198,1 milliárd forintot tett ki. Az első negyedév folyamatainak ismeretében az államháztartás helyzete továbbra is stabil, ami a költségvetési év teljes egészére jellemző lehet – közölte az NGM.
A szokásos menetrendnek megfelelően csütörtökön fél 2-kor kezdődött az újabb, sorban immár 84. Kormányinfó, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő tartottak. Az eseményen elhangzó...
Elindult az informatikus utánpótlás biztosítása érdekében korábban meghirdetett kormányzati program, a kezdeményezéshez már 15 felsőoktatási intézmény és több informatikai vállalkozás is csatlakozott.
A korábbi évekhez képest is jelentős, 378 milliárd forintos hiány alakult ki márciusban a költségvetésben. Ezzel az első negyedéves deficit 198,1 milliárd forintra rúgott, ám a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint ebben nincs semmi meglepetés - írja a Portfolio.hu.
Jean-Claude Junckernek nem tetszik a magyar kormány döntése, amellyel bezárásra kényszeríti a Közép-európai Egyetemet (CEU), az ügyet jövő hét szerdán vitatja meg az uniós biztosok testülete. Az Európai Bizottság elnöke az Orbán-kormány...
Akár 250 millió forintnyi garanciát is vállal idén a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. a kis- és középvállalkozások számára, megkönnyítve ezzel a hitelfelvételt számukra. Erre szükségük is lehet, hiszen a cégek hitelfelvételi kedve láthatóan erősödik. A hitelgarancia azért is népszerűbb lehet, mert egyszerűsítették és gyorsították az adminisztrációs fol
Együttműködési keretmegállapodást kötött a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. és a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (MFK) a közvetlen uniós forrásból finanszírozott pénzügyi eszközök fejlesztéséért, illetve a minél nagyobb...
Jean-Claude Junckernek nem tetszik a magyar kormány döntése, amellyel bezárásra kényszeríti a Közép-európai Egyetemet (CEU), az ügyet jövő hét szerdán vitatja meg az uniós biztosok testülete. Az Európai Bizottság elnöke az Orbán-kormány...
Az összehangolt működés célja a központi uniós forrásból finanszírozott pénzügyi eszközök fejlesztése, illetve a minél nagyobb számú sikeres hazai pályázat elérése, a céltudatos, innovatív pályázói magatartás erősítése.
Együttműködési keretmegállapodást kötött a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. és a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (MFK) a közvetlen uniós forrásból finanszírozott pénzügyi eszközök fejlesztéséért, illetve a minél nagyobb...
Jeff Bezos az Amazonnal minden elért, amit lehetett: a cég a világ negyedik legnagyobb tőzsdei vállalata, ő maga a második leggazdagabb ember. Most az Amazonból jókora pénzt csoportosít át űrcégébe, mivel célja nem kevesebb, mint elsőként utasokat vinni a világűr határára, felkészülést érdemben nem igénylő utazás során.
Mozgalmas évet tudhat maga mögött a 2016-os hazai retail piac. 2016-ban az Europark bevásárlóközpont, a Mammut, majd a magyarországi outlet-piac vezető szereplője, a Premier Outlet is tulajdonosváltáson ment keresztül.
Az ANY Biztonsági Nyomda április 6-án megtartotta éves rendes közgyűlését, amely során több fontos határozatot is elfogadtak: A közgyűlés az igazgatóságnak a társaság 2016. évi üzleti évére vonatkozó, a számviteli törvény...
Kutatás-fejlesztési megállapodást írt alá a Richter amerikai partnerével, az Evestrával. A biotechnológiai cégnek két évvel korábban 5 millió dolláros kölcsönt nyújtott a Richter, aminek fejében akár részesedést is szerezhet benne...
A szokásos menetrendnek megfelelően csütörtökön fél 2-kor kezdődött az újabb, sorban immár 84. Kormányinfó, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő tartottak. Az eseményen elhangzó...
A 2015 óta befektetési szolgáltatóként is tevékenykedő NHB Bank most a Solar Capital ügyfeleinek átvételével lépett szintet. Megkerestük a bankot, és bár túl sok konkrétumot nem árultak el nekünk, az egyértelműen kiderült: folyamatosan...
A CEU nagyjából olyan szintű szabálytalanságokat követett el, mintha nem nyújtotta volna be a tűzvédelmi szabályzatot. A mostani törvény számon kéri, hogy a 25 évvel ezelőtti akkreditáció nem felel meg a mostani elvárásoknak. Ez visszamenőleges...
Akár már idén 1%-ra csökkenhet a népszerű Kamatozó Kincstárjegy (KKJ) kamata a Portfolio szerdán megrendezetett Investment, Wealth and Savings (IWS) konferenciarésztvevőinek egy része szerint. A konferencia hallgatósága úgy látja, hogy...
Kedvezőnek vélik a hazai vállalati vezetők a gazdaság kilátásait, azonban a céges kultúrában még sokat kell javulnunk – ez derül ki az EY pénzügyi tanácsadó cég idei, a vállalati korrupció elterjedtségét mérő felméréséből. Sok munkavállaló akkor sem mer szólni, ha visszásságot tapasztal a munkáltatójánál, pedig jó eséllyel ezzel élvezhetne nagyobb
Együttműködési keretmegállapodást kötött a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. és az (MFK) Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. Az összehangolt működés célja a központi uniós forrásból finanszírozott pénzügyi eszközök fejlesztése, illetve a minél nagyobb számú sikeres hazai pályázat elérése, a céltudatos, innovatív pályázói magatartás erősítése
Franchise-hálózattá alakul a népszerű hazai burgerezőlánc, a Zing. Az éttermeket működtető We love Beef Kft. tulajdonosai már dolgoznak a működési kézikönyv alapjain, az első franchise-rendszerben működő egységet még idén szeretnék megnyitni. Hosszú távú céljuk, hogy egy közép-európai márkát hozzanak létre, és a hazai nagyvárosok után Lengyelország
Április végére vitát tűztek ki "a magyar helyzetről" az Európai Parlamentben - írja az Eurologus. Az Európai Parlament (EP) elnöke és frakcióvezetői csütörtök reggel tartottak egy szokásos értekezletet, és a következő plenáris ülésre...
A Budapest Bank elsősorban kis- és középvállalatokra szakosodott üzletága hitelállományát 11 százalékkal növelte (500 milliárd forint), miközben a portfólió minősége tovább javult.
A márciusi Fed jegyzőkönyv nagy újdonsága az volt, hogy a jegybankárok elkezdték megvitatni az eszközvásárlási program kivezetésének lehetőségeit. A piaci konszenzus eddig arra számított, hogy az újrabefektetés leállítására csak 2018 közepén kerül sor, ezzel szemben úgy tűnik, hogy mégis idén nekivághat a jegybank, bár pár elemzőház már eddig is fe
Bőségesek a már meglévő készletek és a kilátások is kecsegtetőek - ezen tényezők hatására 2,8 százalékkal csökkentek a FAO által nyomon követett világpiaci élelmiszerárak márciusban. Bár, hozzá kell tenni, ez még így is 13 százalékkal meghaladja a tavaly
A Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) alakuló ülésén megjelölt hat területet a gazdasági kabinet és a kormány is megtárgyalta, és jóváhagyta, hogy ezekkel kapcsolatban törvénymódosítási javaslatokkal élhessenek, ennek az előkészítése zajlik most – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, sajtótájékoztatón Budapesten, a tanács második ülése után.