2017. április 13. csütörtök

ápr. 13
12:18
Beköszönthet az egyensúly az olaj piacán (TőzsdeFórum)
Közel három év túlkínálat után az olajpiac közelít az egyensúlyi helyzethez.
ápr. 13
12:18
Örülhetnek a Mol részvényesei (hirado.hu)
Megszavazta a 625 forintos részvényenkénti osztalékot a Mol közgyűlése.
ápr. 13
12:21
Megegyeztek: ennyivel nő a közterületesek fizetése (Privátbankár)
Aláírta a bérmegállapodást a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. és a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000).
ápr. 13
12:24
Varga Mihály: jövőre tovább nőhet a magyar gazdaság (AQUA)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar gazdaság növekedési kilátásai a következő években is kedvezőek, 2018-ban 4,3 százalékos lehet a gazdasági növekedés üteme az ez évre várt 4,1 százalék után.
ápr. 13
12:30
58 milliárd forint osztalékot fizet ki a Mol (Menedzsment Fórum)
Megszavazta 58 milliárd forintnyi osztalék kifizetését a tavalyi eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön. Ennek megfelelően a részvényenkénti osztalék elérheti a 625 forintot, ami 10 százalékos emelkedés az előző évi 567 forinthoz képest.
ápr. 13
12:30
Mi minősül rendkívüli munkavégzésnek? (HR Portál)
Munkaidő keretben vagyok foglalkoztatva, napi 8 órás teljes munkaviszonyban. Ha az előre megadott pihenőnapra is munkát rendel el a munkáltató, az rendkívüli munkavégzésnek minősül? Valamint mennyi idővel előre kell azt elrendelnie? Ha például hétfőtől-péntekig dolgozok folyamatosan, és a munkáltató pénteken 12-kor kitalálja, hogy menni kellene szombaton is dolgozni, azt köteles vagyok elvállalni?…
ápr. 13
12:32
5 fontos tény a nyugdíjbiztosításokról (HR Portál)
Mivel az állami nyugdíjrendszer kilátásai enyhén szólva sem rózsásak, ajánlott egyénileg is takarékoskodnia annak, aki szeretne anyagilag stabil nyugdíjas éveket biztosítani magának. Számukra 3 megoldás kínálkozik: nyithatnak nyugdíj-előtakarékossági számlát, azaz NYESZ-t, megtakaríthatnak egy önkéntes nyugdíjpénztár segítségével és köthetnek egy nyugdíjbiztosítást, melyek mindegyikére 20…
ápr. 13
12:34
Le kell dolgozni az ebédidőt, ha ez nincs benne a munkaszerződésemben? (HR Portál)
Egy amerikai-angol cégnél dolgozom immár 4 éve Budapesten. A szerződésem szerint napi 8 óra a munka, 3 műszak (6-14; 14-22; 22-6). Pihenő és "ebédidő" nincs. De a főnökünk elvárja, hogy minden nap maximum 30 perccel munkakezdés előtt bent legyünk, és a 8 óra munka letelte után még plusz 30 percet bent kell maradnunk. A főnök magyarázata erre az, hogy le kell dolgozni a pihenő/ebédidőt. Így a valós…
ápr. 13
12:36
Ennyi könyvet adtak ki Magyarországon - Ábra (ProfitLine)
A kiadott könyvek száma Magyarországon (1989-2015).
ápr. 13
12:42
Webáruházak csalásait fülelik le (Infostart)
Egy sor, az online kereskedelemben alkalmazott eljárás problémáit vizsgálni fogják.
ápr. 13
12:42
Osztalék, részvényaprózás - ezekről döntött a Mol (TőzsdeFórum)
Megszavazta a 625 forintos részvényenkénti osztalékot a Mol közgyűlése.
ápr. 13
12:48
Egymilliárd dollárt követelnek az NFL-től (Menedzsment Fórum)
Több mint egymilliárd dolláros kártérítést követel St. Louis, amiért tavaly elköltözött a városból a Rams profi amerikaifutball-csapat.
ápr. 13
12:51
Egy vonat, amely megváltoztatta a világtörténelmet (Privátbankár)
A német vezérkar által átdobott Lenin pontosan egy évszázada zakatolt Petrográd felé. De mit tehetett volna II. Miklós cár, hogy birodalmát és saját életét megmentse? Nos, még időben hallgathatott volna saját belügyminiszterére, aki 1914 februárjában egy látnoki erővel bíró följegyzést írt a cár számára.
ápr. 13
12:54
Jól indul a gyorsjelentési szezon: meglepetés a JP Morgannél (Portfolio)
Kijött az első negyedéves gyorsjelentés Amerikában: a JP Morgan egy részvényre jutó eredménye a várt 1,52 dollár helyett 1,65, bevétele pedig a várt 24,877 milliárd dollár helyett 25,586 milliárd dollár lett. A nyitás előtti kereskedésben...
ápr. 13
12:57
Így csalogatna ide még több autógyárat a kormány (Privátbankár)
Szijjártó Péter 25 éves sikertörténetről beszél.
ápr. 13
13:00
Meglepetést okozott a Sodexo (TőzsdeFórum)
A francia Sodexo a vártnál jobb féléves eredményeket jelentett.
ápr. 13
13:03
Cafeteria két keréken (HR Portál)
Amennyiben kitöltetnénk egy kérdőívet cégünk munkavállalói között a kerékpározásról, egészen biztos, hogy nem nagyon lepődnénk meg az eredményen. A legtöbben ugyanis valószínűleg kedvelik a biciklizést, elvégre a szórakozás jellege mellett még az egészségünkért is teszünk azzal, ha két keréken tesszük meg a kilométereket, akár a munkahelyünkig és vissza.
ápr. 13
13:06
Ennyi osztalékot fizet a Mol (Infostart)
Megszavazta 58 milliárd forintnyi osztalék kifizetését a tavalyi eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön. Ennek megfelelően a részvényenkénti osztalék elérheti a 625 forintot, ami 10 százalékos emelkedés az előző évi 567 forinthoz képest.
ápr. 13
13:06
Miért döntesz rosszul a kereskedésben? (Portfolio)
Gyakran tapasztalhatjuk, hogy kereskedés vagy befektetések terén tendenciózusan rossz döntéseket hozunk. Vajon mi lehet az oka, hogy a racionalitásunk bicskája beletörik az árfolyam prognózisba? Tudósok szerint a jelen korban csak képi...
ápr. 13
13:06
Óriási baj lehet, ha ilyen parfümmel locsolkodsz! (Pénzcentrum)
Az előző évhez képest csökkent ugyan a hamisított parfümök népszerűsége a magyar lakosság körében, de még így is közel minden tizedik megkérdezett vásárolt hamis terméket, adta hírül a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület. Súlyos...
ápr. 13
13:09
Figyelem! Módosítások a jövedéki vhr.-ben (Adózóna)
A jövedéki termék belföldi címzett részére történő szabadforgalomba bocsátásakor EKO helyett szállítólevelet kell kiállítani; az üzemanyagtöltő állomásoknak nem kell KN-kódonként nyilvántartaniuk az üzemanyagokat; az adóraktári nyilvántartás mintája új sorokkal egészül ki – többek közt ezeket az új előírásokat tartalmazza a végrehajtási rendelet módosítása.
ápr. 13
13:12
Jól indul a gyorsjelentési szezon: meglepetés a JP Morgannél (2.) (Portfolio)
Kijött az első negyedéves gyorsjelentés Amerikában: a JP Morgan egy részvényre jutó eredménye a várt 1,52 dollár helyett 1,65, bevétele pedig a várt 24,877 milliárd dollár helyett 25,586 milliárd dollár lett. A nyitás előtti kereskedésben...
ápr. 13
13:12
A nemzeti parkok évente 3-4 milliárd forint állami támogatást kapnak (hirado.hu)
A magyar nemzeti parkok évente 3-4 milliárd forint állami támogatást kapnak, míg saját bevételeik mintegy 8-10 milliárd forintot tesznek ki - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, az április 22-én megrendezendő Föld napja alkalmából tartott sajt
ápr. 13
13:18
Trump szerint Kína többé nem árfolyam-manipulátor (ProfitLine)
Az amerikai kormány a továbbiakban nem minősíti Kínát árfolyam-manipulátornak - közölte Donald Trump elnök szerdán a The Wall Street Journal című lapnak adott interjújában.
ápr. 13
13:18
Egyszer egész Kína különleges övezet lesz? (TőzsdeFórum)
Hopej tartomány most a kínai átalakulás újabb záloga. Az acélipari leépítéseket a különleges övezetek ellensúlyozzák.
ápr. 13
13:21
Ünnep előtti roham: így mentek a magyar állampapírok (Privátbankár)
Csökkenő hozam mellett értékesített 3, 5, és 10 éves kötvényt az ÁKK.
ápr. 13
13:24
Megismételt közgyűlést tart a PannErgy (Portfolio)
A PannErgy tájékoztatta a tőkepiac szereplőit, hogy a 2017. április 13. napján 9.00 órára meghirdetett, a 2016. üzleti évet lezáró rendes közgyűlése a megjelentek számára tekintettel határozatképtelen volt. A fenti határozatképtelenség...
ápr. 13
13:27
15 éve nem láttunk ilyet – örülhetnek a Rába részvényesei (Privátbankár)
Nagyon régen fizetett utoljára osztalékot a győri járműipari cég.
ápr. 13
13:30
Színre lép a házmestermédia: NEM LEHET KÖZLEKEDNI a tüntetők miatt (444.hu)
A kormánymédia a lakosság számára is érthetően tálalja a szerdai eseményeket: a tüntetők akadályozzák a dolgozó népet!
ápr. 13
13:36
Itt az ünnepek alatti egészségügyi menetrend (ProfitLine)
A betegellátás a húsvéti időszakban is folyamatos lesz az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartásában működtetett intézményekben, kórházakban, és az Országos Mentőszolgálat is teljes készenlétben áll az ünnepek alatt.
ápr. 13
13:36
Sok ezer diák választja a külföldi felsőoktatást (HR Portál)
Bár pontos számok nem állnak rendelkezésre, szakértői becslések azért vannak arra nézve, hogy több ezer magyar fiatal választott külföldi oktatási intézményt tanulmányainak folytatására. Egy nem reprezentatív felmérés szerint akár több mint 10 ezren is tanulhatnak külföldön, írja a Magyar Nemzet.
ápr. 13
13:39
Gondolnád, hogy ennyit termelhet egy park? (Privátbankár)
Az ENSZ idei terveiben kiemelt szerepet kapnak a nemzeti parkok.
ápr. 13
13:42
Varga szerint jövőre 4,3 százalékkal nőhet a magyar gazdaság (Menedzsment Fórum)
A nemzetgazdasági miniszter ezek szerint nem bízik abban, hogy megállítjuk Brüsszelt.
ápr. 13
13:42
Minden eddiginél több turista jön Budapestre (Portfolio)
Az elmúlt évtizedben évről évre nőtt a Magyarországra érkező külföldi turisták száma, ami az olcsó szállások és a fapados repülőjáratok elterjedése mellett a számos vonzó turisztikai nevezetességnek is köszönhető. A hagyományos...
ápr. 13
13:42
Szijjártó Péter: Magyarország és Szerbia érdekelt egymás sikerében (AQUA)
Magyarország és Szerbia érdekelt egymás sikerében, az utóbbi néhány esztendőben megkezdődött egy közösen írt sikertörténet, amely főként a vajdasági magyarok és a magyarországi szerbek sikeréről szól – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szabadkán, ahol több mint 3700 nyertes pályázóval írtak alá szerződést a ma
ápr. 13
13:48
Jó éve lehet az építőiparnak (TőzsdeFórum)
Elemzők szerint az év további részében is folytatódhat az építőipari termelés emelkedése.
ápr. 13
14:00
Csökkent az államkötvények aukciós átlaghozama (Menedzsment Fórum)
A 3, az 5 és a 10 éves lejáratú kötvényeké is.
ápr. 13
14:00
Brutális húsvéti akciók: szinte ingyen lehet LTP-t indítani (Pénzcentrum)
A bankban tartott pénzre talán még sosem fizettek ennyire kevés kamatot, nem is csoda, hogy sokan inkább más megoldás felé fordulnak. Az egyik ilyen, kiemelten keresett termék a lakás takarékpénztár, mivel fix hozammal kecsegtet és az állami...
ápr. 13
14:00
Hazánk és Szerbia egymás sikerében érdekelt (hirado.hu)
Soha nem történt meg az a Vajdaságban, hogy egyszerre 3734 pályázó írt volna alá a támogatási szerződést.
ápr. 13
14:06
Újra osztalék a Rábánál (TőzsdeFórum)
Ezer forintos névértékű papírjai után részvényenként húsz forint osztalékot szavaztak meg csütörtöki győri közgyűlésükön a Rába tulajdonosai.
ápr. 13
14:09
Változhat a munkaidő szervezésére vonatkozó szabályozás? (HR Portál)
A teljesítendő munkaidőt és az üzemidőt hangolná össze jobban a parlament Gazdasági Bizottsága, amely kedden törvénymódosító javaslatot nyújtott be, írja a Portfolio.
ápr. 13
14:12
Áprilisban még igényelhető támogatás online pénztárgépekre (ProfitLine)
A januártól online pénztárgép beszerzésére kötelezetteknek még 18 napjuk van arra, hogy igénybe vegyék az 50 ezer forintos állami támogatást, ehhez csak annyit kell tenniük, hogy április 30-ig üzembe helyezik a pénztárgépet - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
ápr. 13
14:12
Szijjártó szerint Európa legvonzóbb befektetési célpontja lehet Magyarország (Portfolio)
A magyar gazdaság növekedési pályára állása az autóipar nélkül nem történhetett volna meg, a szektornak a rendszerváltás óta tartó, 25 éves sikertörténete van Magyarországon, nem elég azonban az eddigi sikerekre apellálni - mondta...
ápr. 13
14:12
Itt vannak a májusi üzemanyagárak! (Adózóna)
Közzétette a NAV a májusban elszámolható üzemanyagárakat.
ápr. 13
14:14
Varga elárult egy nagyon fontos számot (Portfolio)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar gazdaság növekedési kilátásai a következő években is kedvezőek, 2018-ban 4,3 százalékos lehet a gazdasági növekedés üteme az ez évre várt 4,1 százalék után. A nemzetgazdasági...
ápr. 13
14:16
A Citigroup is jó hírt hozott a részvényeseknek (Portfolio)
A várt 1,24 dollár helyett 1,35 dolláros egy részvényre jutó eredménnyel és a várt 17,756 helyett 18,120 milliárd dolláros bevétellel örvendeztette meg részvényeseit a Citigroup, így a JP Morgan után a második banknak is jobban alakult...
ápr. 13
14:18
Felemás eredmények a Wells Fargónál (Portfolio)
Az elemzői várakozásokat meghaladó egy részvényre jutó eredményről, de a vártnál alacsonyabb bevételről adott számot a Wells Fargo az idei első negyedévre vonatkozóan. A tőzsdenyitás előtti kereskedésben a bank részvényeinek árfolyama...
ápr. 13
14:24
A Citigroup is jó hírt hozott a részvényeseknek (2.) (Portfolio)
A várt 1,24 dollár helyett 1,35 dolláros egy részvényre jutó eredménnyel és a várt 17,756 helyett 18,120 milliárd dolláros bevétellel örvendeztette meg részvényeseit a Citigroup, így a JP Morgan után a második banknak is jobban alakult...
ápr. 13
14:30
Varga szerint innováció kell az előrejutáshoz (TőzsdeFórum)
Varga Mihály szerint a magyar gazdaság növekedési kilátásai a következő években is kedvezőek.
ápr. 13
14:33
Itthon épp őt átkozza fél Budapest, közben Zágrábban élete nyaralását tölti Áder János (Menedzsment Fórum)
Fotókon a párhuzamos valóság.

Keresés