2017. április 11. kedd

ápr. 11
9:18
Februárban nőtt az ipari termelés (hirado.hu)
A munkanaphatástól megtisztított adat 7,0 százalékos növekedést mutat a tavalyi szökőnap miatt - erősítette meg második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
ápr. 11
9:21
Így telik az Eaton HR-igazgatójának egy napja (HR Portál)
Két-három hétre előre teljesen tele van Szende Csaba, az Eaton HR-igazgatójának naptárja. Két megbeszélés között riportokat néz át és az emailjei számát igyekszik minimalizálni. Munka után sport vagy üzleti vacsora következik, a hétvége azonban a családé. HR-vezetők 1 napját bemutató sorozatunk következő része.
ápr. 11
9:24
Az üzemanyagárak dobták meg az inflációt (Infostart)
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel ezelőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
ápr. 11
9:27
Nagyot drágult a cukor (Menedzsment Fórum)
A vártnál alacsonyabb lett az infláció.
ápr. 11
9:27
Semmi oka az örömre az autósoknak - ennyire drágult az életünk (Privátbankár)
2017 márciusában a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben az üzemanyagok valamint a szeszes italok, dohányáruk drágultak. Az előző havi adathoz képest a vártnál jobban lassult az infláció, a maginfláció szinten maradt - a tankolásért viszont 11 százalékkal többet
ápr. 11
9:29
Erőre kapott az ipar (Menedzsment Fórum)
Februárban 2,7 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás volumene az egy évvel korábbihoz képest. A munkanaphatástól megtisztított adat 7,0 százalékos növekedést mutat a tavalyi szökőnap miatt - erősítette meg második becslése alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
ápr. 11
9:31
Annyira besokalltak Orbántól az Európai Néppártban, hogy elvennék az EU-s támogatásokat (Menedzsment Fórum)
A luxemburgi néppárti képviselő szerint "viszonylag gyorsan kell cselekedni."
ápr. 11
9:36
Rálépett a gázra az OMV (Portfolio)
Növekvő kitermelésről és a realizált kőolajár megugrásáról, illetve csökkenő finomítói termelésről és árrésről tanúskodnak az OMV által közölt első negyedévi előzetes adatok. Az idei első negyedévben a társaság 53,69...
ápr. 11
9:42
Az üzemanyagárak alakították az inflációt (Infostart)
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel ezelőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
ápr. 11
9:42
Szja-bevallás: nekik érdemes mielőbb átnézniük a NAV tervezetét (Adózóna)
A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről adata van az adóhivatalnak. Így annak, aki elfelejtett időben nyilatkozni munkáltatójának arról, hogy a családi- vagy az első házasoknak járó kedvezmény összegét vonja le az adóelőlegéből, mindenképpen érdemes mielőbb kiegészítenie a bevallását – hívja fel a figyelmet Tállai András, a…
ápr. 11
9:42
Kihirdették a lex-CEU-t (Portfolio)
Megjelent a keddi Magyar Közlönyben a "nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról" című törvény, röviddel az után, hogy Áder János köztársasági elnök aláírta a törvényt. Az április 10-i közlönyben...
ápr. 11
9:44
Milliós bónuszokat követel vissza a botrányba keveredett nagybank (Portfolio)
Kiderült, hogy a Wells Fargo vezetői között többen is voltak, akik már több éve tudtak arról, hogy milyen csalások folynak a hamis bankszámlákkal, így a bónuszok további 75 millió dolláros visszavágásával büntet a bank igazgatósága...
ápr. 11
9:48
Lemondott az alabamai kormányzó (ProfitLine)
Bejelentette lemondását hétfő este Robert Bentley alabamai kormányzó, aki a kampányfinanszírozási törvények megsértése miatt hónapok óta támadások kereszttüzében állt.
ápr. 11
9:48
Századvég: Innováció nélkül nincs fenntartható fejlődés (AQUA)
Átfogó gazdaságfejlesztési stra­tégiát állít össze a Századvég Gazdaságkutató Zrt., amelynek alapját egy 13 részes – az egyes nemzetgazdasági területek aktuális kérdéseit megtárgyaló – konfe­­ren­cia­­­sorozat adja. Márton Péter vezér­igazgató szerint a hazánk szá­mára fejlődési potenciállal bíró sikerágazatok kihívásainak és a piaci szereplők azok
ápr. 11
9:54
Nem jók az előjelek a tőzsdéken (Portfolio)
Az amerikaiak szíriai bombázása, a Koreai-félsziget körüli geopolitikai feszültség és a francia elnökválasztással kapcsolatos aggodalmak miatt továbbra is nagy a bizonytalanság a tőzsdéken. Az európai tőzsdéken vegyes hangulatban zajlik...
ápr. 11
9:56
Csak egyet villant az ipar? (Portfolio)
Februárban 3,4%-kal haladta meg meg az ipari termelés az előző havit. A múlt héten megjelent előzetes adatok után ma már látjuk a részleteket is, ez már kevésbé szívderítő. A nyers adat megjelenésekor örömmel üdvözölhettük, hogy...
ápr. 11
9:58
Visszavonta az MNB egy alapkezelő engedélyét (Portfolio)
Az MNB ma közzétett, és 2017. március 23. napján jogerőssé vált határozatában visszavonta a Globeserv Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési alapkezelésre vonatkozó tevékenységi engedélyét- írja a felügyelet közleményében. Az...
ápr. 11
10:03
Ennyivel lett drágább a nyugdíjasok élete (Menedzsment Fórum)
A béremelések ellenére nincs árrobbanás a boltokban.
ápr. 11
10:06
Figyelmetlenek vagyunk az adókedvezményekkel kapcsolatban (ProfitLine)
A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről adata van az adóhivatalnak, így annak, aki elfelejtett időben nyilatkozni munkáltatójának arról, hogy a családi- vagy az első házasoknak járó kedvezmény összegét az adóelőlegéből vonja le, mindenképpen érdemes mielőbb kiegészítve elküldeni a bevall
ápr. 11
10:06
A hazudozó, pinázó Trumpot lebuktató Washington Post-újságíró kapta a Pulitzer-díjat (444.hu)
David Fahrenthold kezdetben csak ellenőrizni akarta Trump egyik kampányígéretét egy veteránoknak felajánlott 6 millió dolláros adományról.
ápr. 11
10:12
Újabb vádak várhatnak a bukott Quaestor-vezérre (Portfolio)
A Quaestor-botrány alapügye, vagyis a csalás és sikkasztás már bírósági szakaszban van, pénzmosás, csalás, hűtlen kezelés és okirat-hamisítás miatt azonban még nyomoznak a hatóságok - értesült a Magyar Nemzet. Tavaly január 29-én...
ápr. 11
10:18
Visszavonta az MNB egy alapkezelő engedélyét (Menedzsment Fórum)
Az MNB kedden közzétett, és 2017. március 23. napján jogerőssé vált határozatában visszavonta a Globeserv Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési alapkezelésre vonatkozó tevékenységi engedélyét. Az intézkedés oka, hogy a társaság – amelynek piaci súlya csekély volt – az MNB felszólítása ellenére nem tett eleget határidőben szavatoló tőke-feltöltési
ápr. 11
10:20
Még 1,6 milliárd megy el a fertődi kastély felújítására (Menedzsment Fórum)
A helyi operaház is újjáépülhet.
ápr. 11
10:27
Most aztán tényleg senki se tudja megmondani, mi lesz a magyar árakkal (Privátbankár)
Rengeteg a bizonytalansági tényező, annyi biztosnak látszik, hogy a jegybank 3 százalékos célját egy darabig még nem érjük el.
ápr. 11
10:27
Így motiválnák az utánpótlást (HR Portál)
Új nemzeti demográfia program előterjesztésének előkészítésébe kezdett az Emmi, amit várhatóan április végén terjesztenek a kormány elé. Az előterjesztés célja a gyermekvállalás ösztönzése, a munka-család egyensúly kialakításának, a fiatalok boldogulásának támogatása, a kisgyermekes édesanyák foglalkoztatottságának növelése.
ápr. 11
10:29
Mennyit keresnek a raktárosok? (HR Portál)
Sorozatunk előző részeiben azt mutattuk be, hogy mennyit keresnek a HR-esek, a call centeresek, a Java-fejlesztők, a CNC-gépbeállítók, a villanyszerelők, az értékesítési képviselők, a gépészmérnökök és a könyvelők, most nézzük mennyit lehet keresni Budapesten, illetve vidéken, kezdőként, illetve pár éves szakmai tapasztalattal raktárosként. Az adatokat a fizetesek.hu béreket összehasonító oldaltól…
ápr. 11
10:36
Tuzson: a biztonságunk kerülhet veszélybe, ha Brüsszel lazít a migrációs szabályokon (ProfitLine)
Magyarország szigorú szabályokat alkotott, erős határt szabott a migrációnak, de "a biztonságunk fog veszélybe kerülni", ha Brüsszel lazítani próbál a rendszeren - mondta az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
ápr. 11
10:42
Bővül a magyar ipar (hirado.hu)
A KSH legfrissebb közlése szerint februárban 2,7 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás volumene az egy évvel korábbihoz képest. A munkanaphatástól megtisztított adat 7,0 százalékos növekedést mutat a tavalyi szökőnap miatt.
ápr. 11
10:45
Jön az új magyar Audi - ilyet még biztos nem láttál (Privátbankár)
Az Audi Hungaria hamarosan egy újabb modell gyártását kezdi meg: 2019-től az Audi Q4 is a győri gyártósorokról gördül le.
ápr. 11
10:45
Mégis jön a burkolt adó a kereskedelmi cégekre? (Adózóna)
Nem mondott le a kormány arról az ötletről, hogy előírja, mennyi eladónak kellene dolgozni a boltokban – derül ki az Index által közölt legújabb kormányzati előterjesztésből.
ápr. 11
10:48
A két újság közül az egyiket megszüntetné a kormány (444.hu)
De melyiket? Az indoklás szerint a cél az, hogy a kevesebb reklámnak köszönhetően a fogyasztók tudatosabban válasszanak a termékek közül.
ápr. 11
10:51
Soha nem rendelkeztünk még ennyi megtakartással (Privátbankár)
A háztartások megtakarítása stabil forrást jelent a többi szektor számára, ezért a sikeres felzárkózás és a gazdasági növekedés fenntarthatósága szempontjából kiemelten fontos tényezőnek számít. A válság után a magyar lakosság nettó pénzügyi megtakarítása a korábban jellemző nulla körüli szintről a GDP 5-6 százalékára emelkedett, ami a belső finans
ápr. 11
11:00
A vállalatok nem állnak készen a jövő HR-kihívásaira (HR Portál)
A vállalati és a HR vezetők 90%-a első számú prioritásnak tartja egy olyan új vállalati működési modell kialakítását, amely megfelel a napjainkban zajló jelentős digitális forradalom, továbbá a demográfiai, társadalmi, politikai és gazdasági átalakulások kihívásainak. A Deloitte, a Humán erőforrás trendek című legfrissebb felmérésének tanulságai alapján a vállalatoknak át kell gondolniuk…
ápr. 11
11:00
Paks 2: ez lesz az új miniszter feladata (Portfolio)
Paks infrastruktúrájának felkészítése lesz a feladata a paksi atomerőmű kapacitásfenntartó fejlesztése kapcsán a napokban kinevezendő új miniszternek - értesült a Magyar Idők. A kinevezéssel egyúttal a Paks 2 körüli politikai megosztottságot...
ápr. 11
11:03
Míg a zloty és a cseh korona emelkednek, a forint igen gyenge (Privátbankár)
Nagyon lemaradt a forint a két, hozzánk hasonló fejlettségű ország valutájától. Ismét csúcsot döntött a Tesla, emelkedett az olajár is, a Mol erősödik.
ápr. 11
11:06
Vadonatúj modell gyártásával erősítik a győri Audi-üzemet - Eddig erről szó sem volt (Portfolio)
Az Audi Hungaria hamarosan egy újabb modell gyártását kezdi meg. 2019-től az Audi Q4 is a győri gyártósorokról gördül le, amely jelentősen hozzájárul a vállalat hosszú távú sikerességéhez - írta a vállalat közleményében. ...
ápr. 11
11:08
Itt a bizonyíték: a bankok zsákolják a népszerű befektetést (Portfolio)
Bebizonyosodott, amit már korábban is sejteni lehetett: a bankok vásárolják fel az MNB szabályozása miatt gyorsan növekvő jelzáloglevél-állományt. Az MNB friss statisztikái szerint a februári 168 milliárdos bővülés szinte teljes egészében...
ápr. 11
11:09
A vásárlók ihatják meg a levét a kormány ötletének (Privátbankár)
Kiakadt a kereskedelmi szövetség.
ápr. 11
11:12
Már majdnem biztos, hogy megússzuk a BKV-sztrájkot (Menedzsment Fórum)
"99,9 százalék", hogy megfelel a szakszervezeteknek a BKV béremelési javaslata.
ápr. 11
11:12
Megállapodott az MKB és a CIG: egymás termékeit is árulják (Portfolio)
Az MKB fiókhálózatában megkezdik a CIG Pannónia nyugdíj - és életbiztosításainak értékesítését, a CIG Pannónia biztosítási képviselői pedig a bank termékeit is kínálják majd ügyfeleiknek. Erről szóló megállapodást írt ma...
ápr. 11
11:14
A világ 20 legnagyobb tőzsdéje egyetlen ábrán (Portfolio)
A mai nap egyik legérdekesebb infografikájára ismét a Visual Capitalist Twitter oldalán bukkantunk, akik most a világ 20 legnagyobb tőzsdéjét szemléltették egyetlen ábrán a piaci kapitalizáció, a vállalatok száma, és a megalapításuk...
ápr. 11
11:15
Lesz vagy nem lesz BKV-sztrájk? (Privátbankár)
Húsvét utánra terveztek 3+5 napos munkabeszüntetést.
ápr. 11
11:18
Vadonatúj Audit gyártanak Magyarországon - Eddig erről szó sem volt (Portfolio)
Az Audi Hungaria hamarosan egy újabb modell gyártását kezdi meg. 2019-től az Audi Q4 is a győri gyártósorokról gördül le, amely jelentősen hozzájárul a vállalat hosszú távú sikerességéhez - írta a vállalat közleményében. ...
ápr. 11
11:18
Megfelelnek az előírásoknak a szilvapálinkák (hirado.hu)
A szakemberek a piaci kínálatból 30 terméket választottak ki, amelyek között érlelt és prémium termékek egyaránt szerepeltek.
ápr. 11
11:27
A minisztérium állítja: nem zárják be a CEU-t (Privátbankár)
Legalábbis most ezt ígérik. Palkovics ma Brüsszelben tárgyal.
ápr. 11
11:30
Győrben gyártják az Audi Q4 modelljét 2019-től (hirado.hu)
Egy évvel az Audi Q3 gyártásának megkezdése után, 2019-ben elindul egy új modell, a Q4 sorozatgyártása Győrben.
ápr. 11
11:33
Hét magyar indította el ma a londoni tőzsdei kereskedés (Privátbankár)
Hét magyar vállalat vezetője indította el a londoni tőzsde keddi kereskedését abból az alkalomból, hogy részvételükkel startolt el a Budapesti Értéktőzsde és a Londoni Tőzsde Csoport leányvállalataként működő ELITE közös vállalatfejlesztési programja.
ápr. 11
11:33
Majd elcsábítják a nagyok a kicsiktől a munkaerőt (HR Portál)
Ugyan várhatóan a kisebb boltoknak nem lesz kötelező a létszámbővítés, mert nem esnek abba a bevételi kategóriába, amelyet az új kereskedelmi törvény megszab, de a nagyobb láncok majd tőlük csábítják el jóval magasabb bérekért a munkaerőt, mondta a Magyar Nemzetnek Dávid Ferenc, a a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének főtitkára.
ápr. 11
11:42
Drágább lehet a csirkehús (Infostart)
Felpörgött a kereslet a hazai csirkepiacon, az árak pedig a hónapokon át tartó csökkenés után ismét emelkedésnek indultak - írta a Magyar Idők.
ápr. 11
11:42
Ezt nézik meg a profik a boltban, amikor húsvétra vásárolnak (Pénzcentrum)
Az üzletekben hetekkel ezelőtt megjelentek a kifejezetten húsvéti termékek, és most már az ünnepi akciók is elindultak. A hatóságok ilyenkor fokozott figyelmet fordítanak a szezonális ellenőrzésekre, de ettől még fontos, hogy a vásárlók...

Keresés