Csendben kihátrálnak a kormánypártok Lázár János és Semjén Zsolt nagy vihart kavart javaslatából, amely tiltott önkényuralmi jelkép használatára hivatkozva akár kétéves börtönbüntetéssel fenyegetné a Heineken forgalmazóját - értesült a hvg.hu. A lap szerint a tervezetet még a Fidesz-frakció jogászai is védhetetlennek találták.
Részvényenként 190 forintos osztalékot fizetne az OTP a 2016-os év után - derül ki a társaság közgyűlési előterjesztéseiből. A közgyűlésre április 12-én kerül sor. Április 12-én, 10 órakor kerül...
Több adót szeretne fizetni több tucat gazdag New York-i - derül ki abból a levélből, amelyet New York állam mintegy 80 milliomos vagy milliárdos lakója írt Andrew Cuomo New York-i kormányzónak hétfőn...
1941-ben születtem Érsekújváron, a mai Szlovákiában.1947-ben mint magyart telepítettek át Magyarországra. Ott kellett hagyni lakást, bútort és mindent. Kérdésem, hogy milyen nyugdíjkárpótlást kaphatok?
Májusban megjelenik az internetszolgáltatók kínálatában a Digitális jólét alapcsomag, ami a piaci díjcsomagoknál legalább 15 százalékkal kedvezőbb áron lesz elérhető - közli a Digitális jólét program...
Öt témakörben merült fel kérdésem: 1/ Megszakítás nélküli munkarendben dolgozom. Előző munkahelyemen is így dolgoztam. Az előző munkahelyemen volt külön délutános pótlék (20%), és külön éjszakai pótlék (40%) is. A jelenlegi munkahelyemen azonban (ha 18-06 órás -éjszakai - beosztásban dolgozom), 30% pótlékot fizet a munkáltató. Miért van eltérés? Számít az, hogy ahol kétféle pótlékot fizettek, ott…
Kedd reggel folytatódik a dollár esése a devizapiacon, miközben a forint sem tud tovább kapaszkodni. A magyar deviza persze nem lóg ki a sorból, a feltörekvő piacokon megint tapasztalható az utóbbi...
Gyed után megyek vissza dolgozni. A munkáltató munkaügyese szerint a gyermekem után járó pótszabadság nem jár visszamenőlegesen a szülési szabadság, illetve a Gyed idejére, csak a munkába állás évétől. Kérdésem, hogy igaz ez?
Finomhangoló devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy hónapos lejáraton meghirdetett tenderre beérkezett 246 milliárd forint ajánlatból 150 milliárd forintot fogadott el -...
A munkaszerződésem szerinti munkaköröm titkárnő, melynek betöltéséhez középfokú iskolai végzettséget várt el a munkáltató. Érettségivel rendelkezem, továbbá az előírtaktól függetlenül megszereztem még a menedzser asszisztens emelt szintű képesítést is. A kolléganőm adminisztrátor munkakörben, érettségi nélkül, ugyanazt a feladatot látja el a cégnél, mint én. Mind a ketten minimálbért kapunk.…
Információt szeretnék kérni a garantált bérminimummal kapcsolatban. Tavaly áprilistól táppénzen voltam itthon, mert veszélyeztetett terhes voltam. Idén januárban született meg a kisfiam. Az lenne a kérdésem, hogy táppénz alatt is jár-e a béremelés? Jelenleg még 133 000 forint a bruttóm, és ebből számolják a Csedet is.
Gyenge napot zárt a magyar piac, a Telekommal kapcsolatban pedig lassan nekünk is vissza kell vennünk, ami a töretlen optimizmusunkat illeti. Tartósan 500 Ft alatt a jegyzés, osztalékrallynak se híre, se hamva, ráadásul egyre nagyobb hajlandóságot mutat az árfolyam a támaszának tesztelésére.
Az irányadó nyugat-európai határidős indexek mérsékelten emelkednek a nyitást követő percekben, míg a magyar a tőzsde a hétfői esés után közel fél százalékos pluszban nyitott. Ma az OTP-re...
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint legalább 600-700 milliárd forinttal kevesebbet költünk GDP-arányosan gyógyításra, mint a visegrádi országok (V4), az EU-s átlaghoz képest...
Európa fővárosai katonai bázisokat létesítenek Észak-Afrikában és pénzügyi támogatást ígérnek az ottani kormányoknak a helyzet konszolidálására. Líbiával továbbra sincs áttörés, hiszen legalább két kormány uralja. A klímaváltozás is már milliókat sújt a térségben.
1959-ben születtem, és 1976 óta dolgozom az olajiparban, azon belül 1980 óta folyamatos munkarendben. Egy rendszert felügyelünk monitorokkal a nap 24 órájába folyamatosan. Naponta 12 órát dolgozunk, havi szinten kb 168 órát, attól függően, hogy hány napos a hónap, hol nappal, hol éjszaka kb fele-fele arányban. A kérdésem pedig az, hogy állítólag aki ilyen munkakörben, munkarendben dolgozik 5 vagy…
A nejem közalkalmazott tanár, 1974-ben született. 2015-ben született a fiunk és kérdésem mennyi szabi jár neki a gyed lejárta után? A 25 nap pótszabadság ezekre az időszakokra is jár-e? A munkáltató számítása szerintünk nem jó ezért szeretnénk jogorvoslatként ezt kérni. A munkáltató 21 nap alapszabadsággal számolt nem vette figyelembe a táppénzes időszakot és a gyerekekre 1,53 nap szabadságot…
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint legalább 600-700 milliárd forinttal kevesebbet költünk GDP-arányosan gyógyításra, mint a Visegrádi Négyek (V4), az EU-s átlaghoz képest pedig...
A munkahelyemen vezetőségi változások miatt a régi szerződéseinket megszüntették, az új szerződéseink módosított pontjai között szerepel a bérezésünk módosítása is. Milyen mértékű beleszólásom lehet munkavállalóként a munkáltatóm által elém tárt szerződés bérezés módosításáról?
Hat egymást követő kereskedési napon is erősödni tudott a forint tegnapig, ami szokatlan teljesítmény, de könnyen lehet, hogy a kifulladás jeleit látjuk most már ezekben a napokban. Közben az euró...
Májusban megjelenik az internetszolgáltatók kínálatában a Digitális jólét alapcsomag, ami a piaci díjcsomagoknál legalább 15 százalékkal kedvezőbb áron lesz elérhető – közli a Digitális jólét program titkárságának a tájékoztatása alapján keddi számában a Világgazdaság.
Körülbelül 800 millió dollárnyi vagyont mostak tisztára orosz bűnözők brit és amerikai nagybankokon keresztül a Guardian információi szerint. Az orosz kormányhoz és az FSzB-hez is köthető...
A Diófa Alapkezelő - Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alap 64 milliárd forint értékű - ingatlanportfóliójába került az eddig a Wing Zrt. tulajdonában álló Dél-pesti Üzleti Park. A 34 400...
A trappista sajt és a felvágottak áfája is 5 százalékra csökkenhet a jövőben - ezt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter árulta el az RTL Klub Híradójának. Fazekas Sándor február elején...
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint legalább 600-700 milliárd forinttal kevesebbet költünk GDP-arányosan gyógyításra, mint a Visegrádi Négyek (V4), az EU-s átlaghoz képest pedig...
Körülbelül 800 millió dollárnyi vagyont mostak tisztára orosz bűnözők brit és amerikai nagybankokon keresztül a Guardian információi szerint. A legnagyobb bankokról is szó lesz a Portfolio Hitelezés...
A Brexit miatt költözni kényszerülő Európai Bankhatóság Frankfurtba helyezheti át székhelyét, mivel az európai bankpiac felügyeletét ellátó másik fontos szerv, a pénzügyi fogyasztóvédelmi hatóság...
A Deutsche Bank idén sem fizet bónuszt a vezéreinek, mert tavaly is több milliárd dollárnyi büntetést kellett kifizetnie - írja a CNN Money. A legnagyobb pénzintézetek aktualitásairól is szó lesz a...
Március 6-án lebetegedtem a betegségem vasárnapig tartott az orvos újra 13-án hétfőn engedett munkába. Legjobb tudomásom szerint munkaidőkeretben dolgozom, tehát nem napi 8 órát. Azon a héten 5x10 órát lettem volna vagyis 50 órát kellett volna dolgoznom a következőképpen: H-K-SZ munka, CS-P pihenőnap, SZo-V munka. A munkaadóm szerint 5 (munkanap)x8 óra vagyis 40 óra betegszabadságom lesz…
Rengeteg kérdést kapok a nyugdíjazást megelőző védett korral kapcsolatban, sokan aggódva érdeklődnek, hogy egyáltalán létezik-e még ez a védelem az idősebb munkavállalók részére. Megnyugtatásul rögtön előrebocsátom, hogy létezik a védett kor jogintézménye az új Munka Törvénykönyvében is, azt a munkavállalót védi, akinek a rá vonatkozó nyugdíjkorhatár betöltéséig kevesebb, mint 5 év van hátra.
Az irányadó nyugat-európai indexek mérsékelten emelkednek a nyitást követő percekben, míg a magyar a tőzsde a hétfői esés után közel fél százalékos pluszban nyitott. Ma az OTP-re mindenképpen érdemes...
Csőd felé tart a Westinghouse Electric; a japán Toshiba nukleáris erőműveket építő vállalata egy több mint 500 millió dolláros rendkívüli finanszírozási csomaggal igyekszik átvergődni a nehézségeken...
Elképzelhetetlen a lex Heineken visszavonása - nyilatkozta az atv.hu-nak Lázár János miniszter. A másik előterjesztő, Semjén Zsolt a hvg.hu hírét azzal cáfolta: "Frászt!" Az ATV azért kérdezte meg...
Jövő héten hivatalosan is megkezdik a britek az Európai Unióból való kiválást, a nagybankok pedig heteken belül költözhetnek az új európai központjaikba. A nagyvárosok közül Frankfurt és Dublin lehet...
Az MNB 20 millió forintos bírságot szabott ki a CIG Pannónia Biztosítóra a részére vezérügynöki tevékenységet végző társaság felügyeleti biztosításközvetítői nyilvántartásba való bejelentésének és...
A Mastercard felmérésében megkérdezett magyar felhasználók kétharmada szívesen fizetne mobillal, a legtöbben azért, mert a mobil egyébként is mindig náluk van. A mobiltárcák megjelenésével már a...