Theresa May aláírta a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválását bejelentő levelet, amelyet szerdán a brit EU-nagykövet kézbesít Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének.
Több napnyi esés után tegnap már az amerikai tőzsdék is emelkedtek, miután a Donald Trump gazdaságpolitikáját övező bizonytalanság alábbhagyott a tőzsdéken. Ma reggel pedig az irányadó nyugat-európai...
Az alábbi ábrán azt láthatjuk, ahogyan a fejlett országokban az (egy főre jutó) egészségügyi kiadások növekedésével párhuzamosan emelkedett a várható élettartam. Chilétől Görögországig, Dél-Korától...
Segítségét kérem a pótlékokra vonatkozó kérdés megválaszolásában. Gyártó cégnél, folyamatos, de nem megszakítás nélküli munkarendben dolgozók esetében, jár-e a dolgozónak túlóra esetén a rendkívüli munkavégzés pótlékán (túlórapótlékon) felül a ledolgozott időszakra műszakpótlék is, amennyiben a túlmunkára a megállapodott, beosztás szerinti műszakrenden túl, pihenőnapon, éjszaka (18.00 és 6.00 óra…
Közbeszerzési eljárást indít az MNB jelenlegi gépjárműparkjának részleges korszerűsítése érdekében - olvasható a jegybank oldalán megjelent közleményben. A tervek szerint már az idén lecserélik a...
Amint azt a múlt heti Porfolio-konferencia után is megírtuk: ezen a héten igazi pályázati dömping lesz, hogy teljesítsék az egyes Irányító Hatóságok a kormány elvárását az összes pályázat március...
Két címet idézünk egymás mellé: "Varga Mihály szerint szó sem lehet a közterhek emeléséről" és "Váratlan adóemelésről döntött a kormány". A két hír megjelenése között egy hét telt el. Varga...
A Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete állásfoglalást adott ki a reklámadótörvény tervezett módosításával kapcsolatban.
Az egy hónap múlva esedékes francia elnökválasztás konzervatív jelöltjének, Francois Fillonnak a felesége ellen is vádat emeltek a vizsgálóbírók, akik az elnökjelölt családtagjainak feltételezett fiktív parlamenti alkalmazására vonatkozó gyanút vizsgálják - közölte kedd este a párizsi ügyészség.
Március 19-én, vasárnap délután a 63 éves Keith Gregory csavarhúzóval támadott a londoni National Gallery egyik festményére. Thomas Gainsborough A reggeli séta (1785) című alkotása két helyen sérült,...
Ma hivatalosan is kezdetét veszi a Brexit, ez pedig nem jó hír a légitársaságoknak. Nem lehet majd szabadon repkedni az EU és Nagy-Britannia között, mivel a britek kiesnek a " Nyitott égbolt"...
Kivétel nélkül folytatódnak az olimpiára tervezett közlekedési projektek - nyilatkozta a Magyar Időknek Homolya Róbert, a fejlesztési tárca államtitkára, aki arról is beszélt, hogy 2470 milliárd...
Idén is emelik a munkabéreket az élelmiszerláncok. Van, ahol így is nehézséget okoz a szakképzett munkaerő megtalálása, másutt nem küzdenek a munkaerőhiánnyal.
„Nyelvvizsgája van, de megszólalni nem mer a magyar” - ilyen és ehhez hasonló címmel jelennek meg tanulmányok, írások arról, hogy hiányzik a beszédközpontúság a nyelvoktatásból. A DynEd kaliforniai vállalat azonban megmutatja, hogyan lehet beszédalapon nyelvet tanítani már a kezdetektől fogva. A világ legszélesebb digitális angol nyelvtanfolyam kínálatával rendelkező cégnek több, mint 25 millió…
Felhívni a figyelmet a független munkaerő egyre növekvő jelentőségére és példákkal segíteni azokat, akik a szabadúszó munkastílusra váltanának. Mit tanulhat egymástól, egymásról a vállalati és szabadúszó közeg? Erről beszéltek freelancerek és cégvezetők a fesztivált megelőző találkozón.
Lekörözte a hazai ügyfélkiszolgálás színvonala mosolygás és üdvözlés tekintetében a világátlagot. Az élen járó országoktól ugyan még lemarad Magyarország, azonban a fejlődés évről-évre jól látható. Kapcsolt értékesítés - azaz kiegészítő vagy egyéb termék, szolgáltatás ajánlása - terén azonban még van hova fejlődni, a tavalyi eredményén sajnos rontott hazánk - derül ki abból a vevőkiszolgálási…
Magyarországon nemzetközi összehasonlításban magasak a lakáscélú hitelek kamatfelárai, ennek következtében pedig a hitelkamatok is. Az alábbi cikkben két jelenségre szeretnénk felhívni a figyelmet:...
Ma kezdődik az 5. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál a fővárosi Toldi moziban, ahol vasárnapig pitchfórum és egyéb szakmai programok is várják a közönséget.
Kiteljesedett a tegnapelőtti tankönyvi fordulat az amerikai tőzsdéken, mutatjuk, hogyan. A német index, a DAX már tegnap elszállt a kereskedés végén, ma folytatja a hegymenetet. A BUX is szépen emelkedik, az OTP árfolyamára nem hatnak már a múlt héten a Groupama által eladott részvények. Emelkedik az olajár a korábbi nagy esés után.
A gázrendszerdíjak régóta a nagyobb fogyasztók, távhőtermelés esetén a lakossági távhőfogyasztók kárára voltak eltolva, ebben jelentős előrelépés történt; a változást a következő fűtési idényre...
Lemossák szombaton a Margit hidat, vasárnap pedig a Petőfi hidat. A munka forgalomkorlátozással jár majd - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. A közlemény szerint szombaton...
Minden áruházban van HR vezető, a 7000 dolgozóból 400 megváltozott munkaképességű, a fiatalokat pedig képzési programokkal csábítják a kereskedelmi lánchoz az alkalmazottakért folytatott egyre keményebb versenyben. Nemrég nevezték ki az Auchan országos HR igazgatójának Széll Hajnalkát, aki már 2002 óta dolgozik humán erőforrás területen vezető pozíciókban a vállalatnál. A toborzásról, az…
A kormány tavaly az utolsó pillanatban vizsgálta felül inflációs prognózisát, ám egyre biztosabb, hogy ez is frissítésre szorul. Mindez pedig hatással lehet a nyugdíjasok mindennapjaira. A...
A Magyar Államkincstár 2017. január elsejétől vette át a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) feladatait, azóta mintegy 43 milliárd forintot fizetett ki a gazdáknak - mondta Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke az MTI-nek.
130 ezer fővel dolgoztak többen a 2016. december-2017. februári időszakban, mint egy évvel korábban. A férfiak és nők foglalkoztatási mutatói hasonló mértékben javultak. A 15-64 évesek 67,1 százaléka dolgozik, derül ki a KSH legfrissebb jelentéséből. A munkanélküliségi ráta 4,4%, 73 ezerrel kevesebben vannak munka nélkül, mint egy éve. A nők többet javítottak, mint a férfiak.
Korábban írtunk róla, hogy a német tőzsde az aggályok ellenére próbálja felvásárolni a londoni tőzsdét, ezzel megvalósítva egy óriás tőzsdefúziót, most azonban rossz hírek érkeztek az Európai...
Idén konzervatív becslésük szerint is 2,7%-ra gyorsulhat a magyar gazdaság növekedési üteme - hangzott el a CIB Bank elemzői sajtóeseményén. Trippon Mariann és Jobbágy Sándor, a bank szakértői...