A biztosító társaságok továbbra is nagyon sok, mintegy 100-féle kedvezmény lehetőségét ajánlják fel a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak kialakításánál - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Az egyik legnagyobb online állásportálon még sosem volt olyan magas az álláshirdetések száma, mint 2017-ben. A legtehetségesebb szakemberek gyakorlatilag válogathatnak a munkáltatók között - főleg bizonyos szakmákban. Ez a helyzet átrendezi...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 105 millió forint bírságot szabott ki a Sandoz Hungária Kereskedelmi Kft.-re, ugyanis az jogsértően reklámozta ACC elnevezésű, vény nélkül kapható gyógyszereit – közölte a GVH pénteken.
A magyar építőipar továbbra is lendületben van, és mivel az év első kilenc hónapjában kiadott 28 ezer 400 lakásépítési engedély jelentős részéből hamarosan kezdődő építkezés lesz, ezért a lakásépítési kedv a következő hónapokban is töretlen marad.
Folyamatban van egy Putyin-Trump találkozó előkészítése az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezetének jövő heti csúcstalálkozóján – jelentette be a Kreml.
A megrendelések volumenének csökkenése miatt az Opel Szentgotthárd Kft. csökkentette a munkaerő kölcsönzés keretében foglalkoztatottak számát, a létszámcsökkentés azonban nem érinti a szentgotthárdi motorgyár saját dolgozóit.
Milyen pozíciókba juthat el célzott képzéssel 4 hónap alatt egy jó tanulási képességekkel rendelkező, de korábban az informatikában nem dolgozó munkavállaló? Mekkora fizetésre számíthat kezdőként? Ezt foglalta össze az IseeQ fejvadász cég annak kapcsán, hogy az állam négy év alatt 4 ezer informatikai fejlesztő képzését támogatja egy most indult pro
Josh Frydenberg neve valószínűleg nem sokaknak ismerős, még úgy sem, ha hozzátesszük, hogy ő az ausztrál energetikai miniszter. A politikus neve mégis összefonódott az ausztrál sajtóban Magyarországgal, hiszen kiderült, hogy akár kettős...
A „Return to Work” programra olyan szakemberek jelentkezhettek, akik legalább 2 éve nem dolgoznak: a jelentkezők száma idén is 100 felett volt. A Morgan Stanley tavaly első ízben indította el Budapesten azt az „újrakezdő” programot, melynek célja segíteni azon álláskeresőket, akik legalább 2 év kihagyás után szeretnének visszatérni hivatásukhoz vag
● Tempósabb a növekedés a lakáspiacon: az első három negyedévben 52 százalékkal nőtt az átadott lakások száma, szemben az első félévben elért 46 százalékkal. ● A legfrissebb lakáspiaci adatok ötéves távlatban rekordot jelentenek. ● A lakásépítési kedv látványos növekedése mellett két trend látható: a kisebb településeken a saját célú házépítések,
Egyetlen program sem nyújtott olyan támogatást a munkahelyek megtartásához és teremtéséhez, mint a Munkahelyvédelmi Akcióprogram - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Cseresnyés Péter.
A biztosító társaságok továbbra is nagyon sok, mintegy 100-féle kedvezmény lehetőségét ajánlják fel a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak kialakításánál - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Folytatta szélessávú hálózatának fejlesztését célzó beruházásait a UPC Magyarország, a vállalat dinamikus teljesítménye pedig továbbra is töretlen a cég vezérigazgatója szerint.
November 2-től a bankkártya helyett elég egy erre alkalmas mobiltelefon a K&H ügyfeleinek, ha fizetni szeretnének, mert elindult a bank új digitális terméke, a K&H mobiltárca. Ez a szolgáltatás nagymértékben megkönnyíti és gördülékenyebbé teszi a leggyakrabban használt banki funkciót. A bank arra számít, hogy a K&H mobiltárca segítségével a jövőben
A civil szervezeteknek közhasznú, cél szerinti tevékenységük ellátásához bevételi forrásra van szükségük. Bevételeik származhatnak alapcél szerinti tevékenységükből, végezhetnek vállalkozási tevékenységet – alapcél szerinti tevékenységük kiegészítéseként –, illetve adománygyűjtési programokban is részt vehetnek.
Nem lehet megingatni a magyar piac előremenetelét. Október során a BUX index meghaladta a 40 ezer pontos álomhatárt, miközben az OTP részvényeinek értéke majdnem 9%-kal lett magasabb.
Folyamatban van egy Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök közötti találkozó előkészítése az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezetének jövő heti csúcstalálkozóján - közölte Dmitrij...
A Bulgária és Magyarország között az európai sorskérdésekben vallott azonos álláspont megteremti a lehetőségét annak, hogy a gazdasági együttműködés akadálymentes legyen, és soha nem látott lendületet kapjon – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki szófiai sajtóértekezletén, miután részt vett a Magyar–Bolgár Gazdasági
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a SANDOZ Hungária Kereskedelmi Kft. (SANDOZ) jogsértően reklámozta ACC elnevezésű, vény nélkül kapható gyógyszereit, mert nem az alkalmazási előírás alapján, hanem azon túlterjeszkedve mutatta be a termékeket. A reklámok gyorsaságot ígértek a gyógyszer teljes hatásmechanizmusára vonatozóan, mikö
November 1-től bankkártya helyett Androidos mobilokkal is tudnak fizetni a K&H Bank ügyfelei, egy újonnan elindított szolgáltatás, a K&H mobiltárca segítségével. A bank reményei szerint az újítással növelhetik a "kártyás" vásárlások...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 105 millió forint bírságot szabott ki a Sandoz Hungária Kereskedelmi Kft.-re (Sandoz), ugyanis az jogsértően reklámozta ACC elnevezésű, vény nélkül kapható gyógyszereit - közölte az MTI-vel a GVH pénteken....
Az OTP internetbank működése során lassulás tapasztalható - ez az üzenet fogadja az online bankolást választó ügyfeleket a pénzintézet internetbankos oldalán, sokan be sem tudnak lépni a rendszerbe.
Folyamatban van egy Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök közötti találkozó előkészítése az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezetének jövő heti csúcstalálkozóján - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvában.
A távoli Szerencsről érkező vendégek is megtudhatják a félsziget ma kezdődő háromnapos fesztiválján, miért lengik körül érdekesnél érdekesebb történetek a tihanyiak által nagy tiszteletben tartott gardát, és megízlelhetik a parázson sült halkülönlegességet is.
A várt 310 ezer helyett "csak" 261 ezer új nem-mezőgazdasági munkahely jött létre októberben az Egyesült Államokban, de lényeges, hogy a megelőző két hónap adatát jelentősen felfelé módosították. A hurrikánok által sújtott szeptemberben...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 105 millió forint bírságot szabott ki a Sandoz Hungária Kereskedelmi Kft.-re (Sandoz), ugyanis az jogsértően reklámozta ACC elnevezésű, vény nélkül kapható gyógyszereit.
A Növekedési Hitelprogram kifutásával látványosan megnőtt a vállalatok devizahitel-felvétele, így mintegy ötévnyi esés után lassan bár, de nőni kezdett a vállalati devizahitelek aránya Magyarországon. Szerencsére a lakosságnál szó...
Egyben értékesítenék a salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft. bolthálózatát – közölte az MTI-vel Vályi Attila, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felszámolója pénteken.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a SANDOZ Hungária Kereskedelmi Kft. (SANDOZ) jogsértően reklámozta ACC elnevezésű, vény nélkül kapható gyógyszereit, mert nem az alkalmazási előírás alapján, hanem azon túlterjeszkedve mutatta be a termékeket. A reklámok gyorsaságot ígértek a gyógyszer teljes hatásmechanizmusára vonatozóan, miközben az alkalmazási előírás alapján a gyorsaság…
Bár ebben a Forma-1-es szezonban a Ferrarinak már nincs esélye bajnokságot nyerni, az olasz luxusautó gyár kiugróan jó üzleti eredményekkel vigasztalódhat.
Az OTP Bank a jövőben nagy hangsúlyt helyez a digitalizációra, ennek támogatására a bank a közeljövőben intenzív nemzetközi programot indít startupok, fintech vállalkozások számára - jelentette be pénteken Csányi Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója a pénzintézet sajtóbeszélgetésén.
Bevett szokás Magyarországon, hogy betegség esetén hálapénzt adunk az orvosnak, és még akár órákat is elvesz az életünkből, mire egyáltalán a vizsgálószobába szólítanak. Mi lenne, ha a hálapénzt mondjuk kiszámítható módon fizetendő...
Az összes kölcsönzött embert. A megrendelések volumenének csökkenése miatt az Opel Szentgotthárd Kft. csökkentette a munkaerő kölcsönzés keretében foglalkoztatottak számát, a létszámcsökkentés azonban nem érinti a szentgotthárdi motorgyár saját dolgozóit - erősítette meg pénteken a társaság szóvivője.
Alapvetően továbbra is jó a hangulat a világ tőzsdéin, tegnap este a tengerentúlon, ma pedig Európában is tovább emelkednek a vezető részvényindexek, a DAX például új csúcsra emelkedett. A befektetők főként annak örülhetnek, hogy...
A töltőállomások Németországban, Norvégiában és Ausztriában a fő közlekedés utak mellett létesülnek egymástól 120 kilométernyire és mindegyik több csatlakozással rendelkezik majd.
Egyben értékesítenék a salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft. bolthálózatát – közölte az MTI-vel Vályi Attila, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felszámolója pénteken.
Továbbra is nehezek lesznek a német jobbközép CDU/CSU pártszövetség, a liberálisok (FDP) és a Zöldek tárgyalásai a kormányzati együttműködésről, de van esély a sikerre – mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke pénteken Berlinben a koalíciós egyeztetések első szakaszának lezárása után.