Bélrtárgyalások folynak a METRO áruháznál, ám a társaság vezetése által benyújtott béremelési javaslatot nem fogadta el a szakszervezet, így néhány napon belül új ajánlatot kapnak. A mai napon, 2017. november 28-án folytatódott...
Darabonként 33 dollárt kínál az Uber Technologies részvényeiért a japán Softbank távközlési óriás vezette befektetői konzorcium, amely 6 milliárd dollárt szán az ügyletre.
Szerdától beköszönthet a valódi tél, vasárnapig több megyében jelentős mennyiségű hó eshet – hívja fel az autósok figyelmét a közútkezelő. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a társaság szerda reggeltől az ország szinte teljes területén hármas téli készültségi fokozatot rendel el.
Egyszeri tételek is hozzájárultak a Magyar Telekom jó eredményeihez. A társaság az értékeltségi mutatók alapján a vizsgált régiós cégek középmezőnyébe tartozik.
Változtat eddigi koncepcióján az IKEA, így a jövőben a városok peremkerületei, illetve agglomerációja helyett sokkal inkább a városközpontokban hozná létre új üzleteit. Részben újraszervezi tevékenységét az IKEA annak érdekében...
Sokan a tőzsdei siker kulcsát a jó elemzésben, a jövőbe látásban keresik. Ez teljes tévút, mely arra ösztönöz, hogy energiádat felesleges dolgokra fecséreld. A tőzsdei eredmény, és a találati arány nem feltétlen vannak kapcsolatban...
Egy új világgazdasági korszak megnyilvánulását látja Magyarország Kína felemelkedésében, amely hosszú ideig domináns eseménye lesz a világgazdaság alakulásának - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
A mai napon folytatódhatnak az izgalmak az amerikai adóreform körül, ugyanis a Szenátus Költségvetési Bizottsága ma szavazhat arról az adóreform javaslatról, amit még a héten a teljes Szenátus elé szeretnének terjeszteni.
Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal szerbiai szakaszának felújítása, a korszerűsítés befejezését követően a két főváros közötti nyolc órás menetidő 3 órára rövidül.
Az év egyik legfontosabb régiós startup eseményének ad otthont Budapest. Magyarország 2017-es V4 soros elnökség hivatalos programjaként 2017. november 30-a és december 1-je között a magyar fővárosban találkoznak a kelet-közép-európai térség startup és innovációs ökoszisztémájának legmeghatározóbb szereplői - közölték a szervezők kedden.
Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank (EBB) új tanácsadó szolgáltatást indít városok számára fejlesztési stratégiáikat támogató beruházások megtervezéséhez, valamint finanszírozási eszközökhöz való hozzáférésük megkönnyítéséhez.
2010 tavasza óta nem látott szintre, 8,5%-ra csökkent a 90 napon túl hátralékos lakossági hitelek aránya a magyar bankrendszerben. Kisebb részben a törlesztési képesség javulásának, az új hitelezés és a lakásárverések beindulásának...
Jövőre 4% is lehet a globális gazdaság növekedési üteme - legalábbis a legoptimistább elemzők, a Goldman Sachs és a Barclays közgazdászainak legfrissebb előrejelzése szerint. Sorozatban jelennek meg a 2018-ra vonatkozó előrejelzések...
Donald Trump szerint a bevándorlás- és adópolitikai ellentétek miatt kicsi az esély rá, hogy sikerül megegyeznie pártjának a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban a demokrata párt képviselőivel, emiatt pedig hamarosan részlegesen kormányzati...
2019. július elsejétől kezdve a magyar bankoknak törvény szerint csatlakozniuk kell a Giro Zrt. által kiépítendő azonnali átutalási rendszerhez, innentől kezdve a hét minden napján 0-24 órában meg fog érkezni a pénzünk a címzettekhez...
Magyarország kész méltányos alkut kötni, hogy minél előbb le lehessen zárni a Magyarország és Horvátország történelmileg jó kapcsolatát mérgező vitát a Mol szerepéről az INA horvát energiavállalatban – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök ma Budapesten, miután megbeszélést folytatott Andrej Plenkovic horvát miniszterelnökkel.
Az év egyik legfontosabb régiós startup eseményének ad otthont jövő héten Budapest. Magyarország 2017-es V4 soros elnökség hivatalos programjaként 2017. november 30-a és december 1-je között a magyar fővárosban vendégeskednek kelet-közép -európai térség startup és innovációs ökoszisztémájának legmeghatározóbb szereplői. A programsorozat végére az i
Mostanában sok szó esett a homeopátiáról, mivel a vezető európai tudósokból álló EASAC megállapította, hogy az egész kamu, tudományos alapja nincs, ráadásul nemcsak, hogy nem használ, de ártalmas is lehet. Most viszont olyan házi gyógymódokra...
Az SK Innovation cáfolja, hogy Magyarországot választották volna új akkumulátorgyáruk helyszínéül. A Ceauto.co.hu viszont eljuttatta szerkesztőségünkbe a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal közleményét, amely szerint már elindult...
Kína több mint 6 milliárd dollárt fektetett be eddig a Selyemút Gazdasági Övezet program keretében – közölte egy Tbilisziben kedden megnyílt fórumon a kínai kereskedelmi miniszterhelyettes.
Három hónapig érvényes büntetlenséget hirdetett kedden Emmerson Mnangagwa zimbabwei elnök azoknak a személyeknek és vállalatoknak, amelyek visszaadják a külföldre illegálisan kivitt, ellopott közpénzeket. A gazdasági fellendülést...
Együttműködési keretmegállapodást kötött kedden a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító és a China Reinsurance. Ez az első ilyen jellegű megállapodás kínai és magyar biztosítók között.
Az okos eszközök biztonságos és zavarmentes kommunikációját biztosító, úgynevezett NarrowBand-IoT (NB-IoT) hálózatot indított a Magyar Telekom Budapesten.
Megkezdődött a Lajta tengelysúly-mérő állomás tesztüzeme, amely során a szakemberek időszakosan kiterelik a teljes nehézgépjármű forgalmat a mérőhelyre. A mérés a tesztüzem alatt nem jár szankcióval, a tehergépjárművek néhány...
Kevesen foglalkoznak autójuk téli felkészítésével – derült ki a Bárdi Autó megbízásából, ezer fő megkérdezése alapján, a Trend International által készült kutatásból.
Az OECD is elismerte – más nemzetközi szervezetekkel, piaci elemzőkkel, hitelminősítőkkel együtt -, hogy a tavaly megkötött hat évre szóló bérmegállapodás erős növekedést támogató gazdaságpolitika része – mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 182,11 pontos, 0,46 százalékos csökkenéssel, 39 242,18 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az elmúlt napokban több visszaélésgyanús telefonhívást észlelt az E.ON a Tiszántúlon és a Dunántúlon is. Ismeretlenek „minősíthetetlen hangnemben és fenyegető üzenetekkel” keresik meg ügyfeleiket a vállat nevében.
Csupán néhány nappa, de az Oxfam megelőzte az Európai Bizottságot és közzétette saját listáját az általa adóparadicsomnak tartott országokról. Négy uniós tagállam is érintett. Az Oxfam, szegénység ellen küzdő szervezet több...
Csupán néhány nappal, de az Oxfam megelőzte az Európai Bizottságot és közzétette saját listáját az általa adóparadicsomnak tartott országokról. Négy uniós tagállam is érintett. Az Oxfam, szegénység ellen küzdő szervezet több...
Nem lesz kötelezően kiírt népszavazás abból a kezdeményezésből, mely munkaszüneti nappá nyilvánította volna a december 24-ét, mivel a szükséges 200 ezer helyett csak 66,5 ezer gyűlt össze, a határidő pedig holnap lejár. "Ön...
Az adventi vasárnapokon napközben, az év végén pedig egész nap jár a 3-as metró Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Az Egy övezet, egy út kezdeményezés aktívan halad előre, a közép-kelet-európai országok és a többi „vonal mentén fekvő ország” együttműködnek a gazdasági kapcsolatok fejlesztésében – mondta Huang Hung, a kínai biztosításfelügyelet alelnöke kedden Budapesten, az Ázsiai Pénzügyi Együttműködési Szövetség (AFCA) kétnapos pénzügyi csúcstalálkozójának me
Nem gyűlt össze a szükséges, jogszabályban rögzített számú érvényes aláírás a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében kezdeményezett népszavazáshoz; az összegyűjtött mintegy 66,5 ezer aláírást kedden adta le a kezdeményező Bíró Zoltán a Nemzeti Választási Irodának (NVI).