Egy új kutatásból kiderül, hogy aki alapkezelőnél (konkrétan hedge fundnál) helyezkedik el, nagyon gyorsan felívelő pályát vehet a karrierje, viszont ha bent ragad egy olyan cégnél, amely végül összeomlik, utána már nagyon nehezen talál...
Tegnap este tette közzé az eredményét a Duna House, amelyben a társaság részvényeseire jutó eredmény 120 százalékkal 204 millió forintra növekedett a tavalyi harmadik negyedéves 93 millió forintról.
Mintegy 40 millió fontnyi extra adót (közel 14 milliárd forint) fizethetnek januártól a brit alapkezelők évente, miután a MiFID 2 életbe lépésével a befektetési elemzések ezentúl áfa-kötelessé válnak - számol be a hírről a Citywire....
A magyar napelempiac többségét képviselő iparági egyesület, a MANAP bízik abban, hogy a napelemek termékdíjának 2018. január elsejétől való csökkentése jele annak, hogy a kormányzat ezen túl egyre inkább támogatja a megújuló energiaforrások, ezen belül is a napenergia felhasználásának minél szélesebb körű elterjedését.
Műszaki hiba miatt nem járnak a vonatok Budaörs és Biatorbágy között, emiatt jelentősen hosszabb a menetidő a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Győr-Sopron és a Győr-Szombathely vasútvonalon – közölte a Mávinform kedden.
A magyar napelempiac többségét képviselő iparági egyesület, a MANAP szerint a termékdíj csökkentése hozzájárulhat a következő 1-2 évben Magyarországon a napenergia alkalmazása terén várható fellendüléshez; ezzel együtt a jövőre...
Nőtt azoknak a 19-29 éves fiataloknak a száma, akik nem költöznének az országon belül máshova egy új állás miatt: 10-ből két fiatal nem mozdulna a munka miatt. A többség, a fiatalok közel fele azonban akár egy másik megyébe is átmenne. Azonban az aktív keresők 37 százaléka ezt csak a jelenlegi fizetése duplájáért tenné meg - derül ki a K&H ifjúsági
Kevesen foglalkoznak autójuk téli felkészítésével – derült ki a Bárdi Autó megbízásából készült kutatásból. Pedig folyamatos szervizeléssel a fagyok sem jelentenek gondot a vállalat szerint.
Minimális elmozdulással zárták a hét elő kereskedési napját a vezető amerikai indexek. A Dow 0,1%-kal emelkedett, a Nasdaq 0,2%-kal esett vissza, míg az S&P500 stagnált.
Idén már december 1-től beszerezhetők a 2018-as országos éves és megyei e-matricák - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) ma kiadott közleményében. A tárca szerint rendkívül népszerűnek bizonyult a tavalyi intézkedés...
2012 június óta vagyok öregségi nyugdíjas! Rajtam kívülálló okból nem adtam be az újbóli nyugdíj megállapítási kérelmet határidőre! Érdeklődésemre így kb.25-30 ezer forint emeléstől estem el! Kérdésem, hogy tudok -e még tenni ez ügyben valamit vagy sajnos ez elveszett?
Bár Magyarország nemzetközi szinten is gyors mobilhálózattal rendelkezik, a rengeteg új technológia, az önvezető autózás vagy éppen a távsebészet újabb mobiltechnológia megjelenését követeli meg, ez lesz az 5G. A technológia jelentőségéről...
A gazdaság növekedésével párhuzamosan bővülnek a beruházások is, ami egyre több munkahelyet jelent Magyarországon - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva kedden az M1 aktuális csatornán.
Észak-Korea egy éven belül bejelentheti, hogy teljesítette atomprogramját, nukleáris arzenálja készen áll – jelentette ki kedden Dél-Korea egyesítési minisztere.
A gyógyszeripar bár szűkebb terület, mint a kereskedelem vagy az autóipar, de érdemes figyelmet fordítani rá, ugyanis egy rendkívül dinamikusan növekvő ágazat. Már nem csak gyógyszerészek és vegyészek hiányoznak a területről - írja a Pénzcentrum.
A magyarországi cégek komoly munkaerőhiánnyal küzdenek, így nem csak a munkaerő megszerzése, hanem a megtartása is komoly gondot okoz. A bérek persze dinamikusan nőnek, de a munkáltatók nem csak pénzzel csábíthatják a dolgozókat: egy...
Nyár óta kínálnak fogyasztóbarát lakáshitelt a pénzintézetek, a legutóbbi összesítés szerint már 52 kereskedelmi banknál és takarékszövetkezetnél érhető el ilyen hitel. A bankok beszámolói szerint eddig még csak néhány százan jutottak hozzá a lakáshitelhez. Van, ahol extra szolgáltatást is adnak a hitelhez.
Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a 2018. január 1. és 2018. december 31. közötti időszakra vonatkozó vám- és adómentességi értékhatárok forintösszegeit.
A fesztiválokat, az éttermeket és a kávézókat, később pedig akár a tömegközlekedési eszközöket és taxikat is meghódítaná a reklámokért cserébe ingyen WiFi elérést biztosító megoldásával a PushAir. A hardver és a szoftver, valamint az üzleti modell tekintetében is teljesen magyar fejlesztés voltaképpen egy virtuális reklámtábla és a HoReCa (szállodá
Az SK Innovation hatalmas akkumulátorgyárat építhet Magyarországon, ahonnan ellátnák az európai autógyártókat - írja a The Investor. A több mint 200 milliárd forintból megvalósuló beruházásnak köszönhetően az éves gyártókapacitás...
A globális gazdaság 2010 óta nem növekedett olyan gyorsan, mint idén a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss előrejelzése szerint. A gazdasági növekedést támogatják a stimulusok, a foglalkoztatás növekedése...
Az idén még négy százalék közeli, de aztán a következő két évben fokozatosan lassuló magyar GDP-növekedése számít az OECD - derül ki a nemzetközi szervezet ma megjelent előrejelzéséből (Economic Outlook). A növekedés motorja...
Az SK Innovation hatalmas akkumulátorgyárat építhet Magyarországon, ahonnan ellátnák az európai autógyártókat - írja a The Investor. A több mint 200 milliárd forintból megvalósuló beruházásnak köszönhetően az éves gyártókapacitás...
December 15-től csak e-recept számolható el a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél (NEAK) – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) működésével kapcsolatos keddi budapesti sajtótájékoztatón.
A tervezett 40 helyett 44 milliárd forint értékben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyeket az ÁKK keddi aukcióján. A kereslet egészen kimagasló volt, majdnem másfél éve nem láttunk ekkora érdeklődést. Az előzetesen meghirdetett...
Továbbra is igen dinamikusan, 18,3%-kal nőttek a beruházások a harmadik negyedévben, így az első három negyedévben összesen 23%-kal bővültek a beruházások. Az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított növekedés 3,5% volt.
Leszámolt a madárinfluenzával a hazai baromfipiac, a termelés hosszú idő után októberben ismét visszaállt eredeti szintjére. A járvány ugyanakkor nem tűnt el nyomtalanul: bár az év végén erősödő forgalomra számítanak a piaci szereplők, az ágazat idei teljesítménye így is alulmúlja majd a tavalyi értékeket.
Javította a magyarországi gazdasági növekedési előrejelzését az OECD a Gazdasági kilátások címmel fél évente megjelenő előrejelzésének legfrissebb, kedden publikált kiadványában.
A magyar kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősíti a magyarországi távközlési szolgáltatók 4G és 4G+ hálózat fejlesztési beruházásait, erről még év végéig döntés születik - mondta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos egy szakmai konferencián kedden Budapesten.
A gazdaság növekedésével párhuzamosan bővülnek a beruházások is, ami egyre több munkahelyet jelent Magyarországon – mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva kedden az M1 aktuális csatornán.
A szervezeti tanulás szempontjából akkor lesz optimális az új munkavállaló kiválasztása, ha hasonló, de nem teljesen ugyanabból az ágazatból érkezik. Lengyel Balázs fiatal közgazdász-kutató vállalatok, ágazatok és régiók egymásra ható fejlődését vizsgálja.
Javította a magyarországi gazdasági növekedési előrejelzését az OECD a Gazdasági kilátások címmel fél évente megjelenő előrejelzésének legfrissebb, kedden publikált kiadványában.