A bóvli szinten belül egy osztályzattal tovább rontotta Dél Afrika adósi besorolását a Standard & Poor's, miközben a Moody's a még épp befektetésre ajánlott besorolás kilátásából vett vissza, további rontás lehetőségével.
A szarvasmarhák gyomrába elhelyezett bendőszonda a pH-értékből mondja meg, hogy beteg-e az állat, az ellés előtt álló tehenek farkára szerelt mozgásérzékelő a farokcsóválásból jelzi előre, mennyire van közel a borjú születése...
Kína a tizedik legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált Magyarországnak, hiszen a keleti országba irányuló magyar export tavaly meghaladta az 500 milliárd forintot, amelyben komoly tényező a mezőgazdaság és az élelmiszeripar – fogalmazott Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter Kína, valamint 16 kelet-közép-európai ország gazdasági és kereskedel
Nem az önvezető autók jelentik a jövőt a közlekedésben, továbbra is szükség lesz sofőrökre. A mesterséges intelligenciával felruházott elektromos járművek érkezésével viszont megváltozik a sofőrök mentalitása és a vezetéshez kapcsolódó negatívumok is eltűnnek – mondta az NRGreportnak Carlo Van de Weijer hi-tech specialista. Interjú.
Rábukkantunk a jogtárban a 2017/42. Adózási kérdésre, amelyben a NAV Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztálya eligazítja a munkáltatókat, hogyan értelmezi a mobilitási célú lakhatási támogatás adómentességének egyes feltételeit. Az értelmezés egy fontos pontban merőben eltér szakértőnk álláspontjától.
Mindenki nyer azzal, hogy Kína kész részt venni Közép-Európa fejlesztésében - mondta a hétfői budapesti csúcstalálkozó után Orbán Viktor. A ma aláírt megállapodások részleteiről nem sokat árultak el, csak a Budapest-Belgrád vasútvonal...
A hét egyik legfontosabb eseménye lesz a csütörtöki OPEC találkozó. Az OPEC és nem OPEC tagok közti kitermelés csökkentő program jövőjéről döntenek Bécsben, amely az olaj árfolyamára is hatással lesz.
A kínai gazdaság erősödése komoly lehetőségeket tartogat a kelet-közép-európai országoknak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kína és 16 kelet-közép-európai ország gazdasági és kereskedelmi fórumát követően sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Egy céget felépíteni, fenntartani, esetleg folyamatosan fejleszteni nagyon nehéz feladat, csak igen keveseknek sikerül. Hazánkban tíz vállalkozásból hat az első néhány évben tönkre megy. Mészáros György, a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségének (MVÜK) alapítója szerint az üzleti kapcsolatépítő találkozókon legtöbbször az derül ki, hogy a fiatal
Mára a nemzetközi szinten elismert aszúk mellett a száraz borok is előkelő helyet foglalnak el a tokaji termékpalettán. A jövőben pedig egyre több kiváló minőségű pezsgő is piacra kerülhet a borvidékről. A térség egyik legnagyobb pincészete, a Dereszla is ezen a téren fejleszti tovább a tevékenységét.
Kínai vállalatokkal kötött kereskedelmi megállapodást többek között a Magyar Posta, az Ikarusz, a Budapest Airport, a Magyar Turizmus Zrt., a Debreceni Egyetem, és a Budapest Közlekedési Központ.
A vásárlási döntések szempontjából az Y és a Z generáció a legkönnyebben befolyásolható. Ezek a korosztályok hajlamosak ugyanis leginkább a hirtelen döntésből fakadó, átgondolatlan vásárlásokra – derül ki az Antall József Tudásközpont (AJTK) Suschool ismeretterjesztő fórumán ismertetett reprezentatív kutatás adataiból.
Az oktatásnak, ezen belül a szakképzésnek és a felnőtt oktatásnak a munkaerőpiac igényeinek megfelelően kell megújulnia, hogy az oktatási rendszer ki tudja alakítani a vállalatok által elvárt kompetenciákat – mondta Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapes
Januárban kezdődhetnek Németországban az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) koalíciós tárgyalásai a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) - közölték...
A katalánok mindössze 24 százaléka szeretné, ha a december 21-i helyi parlamenti választásokat követően folytatódna a függetlenségi folyamat - állapította meg a Metroscopia nevű közvélemény-kutató felmérésében, amelyet az El País...
Még most sem késő beadatni az influenza elleni védőoltást - közölte Szentes Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában, amelyben az is elhangzott: megérkezett a háziorvosokhoz az ingyenes védőoltás.
Bár Nyugat-Európa ugyanolyan demográfiai problémákkal küzd, mint a mi régiónk, mégis sokkal rosszabb helyzetben van az egészségügy nálunk - a háttérben nem csak a pénz áll. Az Alapblogon megjelent blogposztot szemlézzük.
A kriptovaluták gazdasági nagyságrendjét jól mutatja, hogy 2017 júliusában a teljes tőkepiaci értékük több mint 100 milliárd dollár, a lebonyolított napi mozgás pedig több mint 6 milliárd dollár volt.
A világ legnagyobb filmpiacává válhat 2020-ra Kína, ahol a tervek szerint addigra már több mint 60 ezer mozis filmvásznon nézheti a filmeket a közönség.
Januárban kezdődhetnek Németországban az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) koalíciós tárgyalásai a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) – közölték hétfőn vezető CDU-s politikusok.
Akár új vállalkozást indít, akár egy meglévőt bővítene, adódik a kérdés: miből fogja mindezt megvalósítani? A tipikus kisvállalkozásoknak, vagyis a nettó 200 millió forint éves árbevétel alattiaknak szól részletes útmutatónk.
Az Európai Bizottság új szabályokat fogadott el az üzletekben bankkártyával és az online végrehajtott elektronikus fizetések biztonságosabbá tétele, a fizetési csalások mértékének jelentős visszaszorítása és a felhasználók bizalmas pénzügyi adatainak védelme érdekében – közölte az uniós bizottság hétfőn.
Három és fél éves csúcson van a vállalkozások beruházási hajlandósága, jelenleg a cégvezetők 62%-a tervez valamilyen fejlesztést. A középvállalkozásoknál még ennél is jobb az arány, ugyanis 91%-uk tervez beruházni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. A célokat tekintve a gépek, berendezések korszerűsítése áll az élen, de ingatlan-b
Az Európai Bizottság új szabályokat fogadott el az üzletekben bankkártyával és az online végrehajtott elektronikus fizetések biztonságosabbá tétele, a fizetési csalások mértékének jelentős visszaszorítása és a felhasználók bizalmas...
Kihúzták a Hatoslottó 47. heti nyerőszámait. 300 millió forint volt a tét. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:1; 9; 15; 18; 21; 33.Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, jövő héten 383 millió...
Új, rejtélyes betegséget diagnosztizáltak, amelyet a mindennapi élet során használt parfümök, illatosítószerek váltanak ki. A betegség tünetei lehetnek igen enyhék, de olyan súlyosak is, amelyek már komolyan befolyásolják a beteg mindennapi...
A kormányalakítás lehetőségének megvitatásáról szóló tárgyalásra hívta a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) hétfőn Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke. Angela Merkel a CDU elnökségi ülése után...
A katalánok mindössze 24 százaléka szeretné, ha a december 21-i helyi parlamenti választásokat követően folytatódna a függetlenségi folyamat – állapította meg a Metroscopia nevű közvélemény-kutató felmérésében, amelyet az El País című napilap közölt hétfőn.
Bár monetáris politikai eszközöket jelentett be az MNB a múlt héten, az intézkedések közvetlen hatással lesznek a banki hitelezésre – akár száz bázisponttal is csökkenhet a fix és a változó kamatozású jelzáloghitelek közötti kamatkülönbség.
Munkaszüneti nappá nyílvánították Robert Mugabe múlt héten lemondott zimbabwei elnök születésnapját, február 21-ét – közölte a délkelet-afrikai ország kormánya.
Kínai-magyar vegyesvállalatot hoz létre a Magyar Posta Zrt. két kínai logisztikai társasággal közösen, 3 millió eurós (900 millió forint) törzstőkével, az erről szóló megállapodást a felek hétfőn írták alá a Budapesten megrendezett kínai-kelet-közép-európai csúcstalálkozó üzleti fórumán – közölte a Magyar Posta az MTI-vel.
Az inflációkövető államkötvények kamatprémiuma sokat csökkent az utóbbi időben, de még így is jobbak, mint a fix kamatozású papírok. Ha az infláció megnő, a korábbi évi három százalék helyett négy-öt százalék lehet a kamatozása ezeknek a papíroknak. De ez sem a kánaán, régen minden jobb volt?
Kínai-magyar vegyesvállalatot hoz létre a Magyar Posta Zrt. két kínai logisztikai társasággal közösen, 3 millió eurós (900 millió forint) törzstőkével, az erről szóló megállapodást a felek hétfőn írták alá a Budapesten megrendezett kínai-kelet-közép-európai csúcstalálkozó üzleti fórumán - közölte a Magyar Posta az MTI-vel.
Másfél év múlva 100 országúti Shell benzinkútnál lesz lehetőség az elektromos autók gyorstöltésére az olajtársaság és a BMW, a Daimler, a Ford és Volkswagen együttműködésének köszönhetően.
A jövő év elején furgonokat kezd gyártani oroszországi üzemében a PSA-csoport, amely azt tervezi, hogy megháromszorozza eladásait az Európán kívüli piacain.
Új szabályokat fogadott el az Európai Bizottság az üzletekben bankkártyával és az online végrehajtott elektronikus fizetések biztonságosabbá tétele, a fizetési csalások mértékének jelentős visszaszorítása és a felhasználók bizalmas pénzügyi adatainak védelme érdekében – közölte az uniós bizottság.
A Fitch Ratings most megjelent előrejelzése pozitív képet fest a közép- és kelet-európai bankszektor állapotáról. 2018-ban a stabil bankszektort a régió gazdasági növekedése, növekvő bérek, alacsony munkanélküliség, az EU-s támogatások...
Több tízezer kiadott lakásépítési engedély, több ezer elkészült új lakóingatlan és 7-8 hónapos csúszás jellemezte a lakáspiacot az év első felében. Nemcsak a főváros, de az ország más területei is jól teljesítettek, Győr-Moson-Sopron...