Sokan elkövetjük azt a hibát, hogy a munkát végző robotokhoz a tudományos fantasztikus filmek által belénk ültetett (és bár egyes területeken valóban megjelent) humanoid robotokat képzelünk el emberi arccal, karral stb. Viszont nem ők fognak, vagy már dolgoznak mellettünk a munkahelyen, hanem egyre intelligensebb szoftverek, amelyek rendszereket ké
Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 5,6, naptárhatástól megtisztítva 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Mindkét adat 0,2 százalékponttal magasabb a november 7-én közölt első becslésnél – jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tegnap több európai részvényinex lefordult, és az amerikai tőzsdéken is mérsékelt esés rajzolódott ki, ma reggel pedig az ázsiai tőzsdék is estek. A hangulatromlás részben annak tudható be, hogy a Fed nagyobb részvénypiaci korrekció...
Az MNB a teljes hiteldíj mutató (THM) feltüntetésére, számítására, valamint a THM maximum mértékére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt 5 millió forint, illetve 1,5 millió forint bírsággal sújtotta a záloghitelezési tevékenységet...
Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 5,6, naptárhatástól megtisztítva 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A végéhez közelít a piacok "Ikarosz-szárnyalása", Hálaadás és Valentin-nap között jelentős részvénypiaci korrekció jöhet - véli a Bank of America Merrill Lynch vezető részvénypiaci stratégája, akinek pesszimista véleményét egyre...
Már megszavazta az Országgyűlés a szociális hozzájárulási adó és az EHO csökkentését. Jövőre az egyes meghatározott juttatásoknál már nem 22%, hanem 19,5% EHO-val számolhatunk - írja a Cafeteria Trend.
Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 5,6, naptárhatástól megtisztítva 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Mindkét adat 0,2 százalékponttal magasabb a november 7-én közölt első becslésnél - jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Martin Schulz, a német szociáldemokraták vezetője hajlik arra, hogy tárgyalásokat kezdjen Angela Merkellel és kész őt támogatásáról biztosítani - írja a Bloomberg hírügynökség névtelen forrásokra hivatkozva. Az SPD vezetője várhatóan...
Az európai szint közelébe jutott az egynapos sebészeten ellátott páciensek száma, s a felzárkózást még jobban segítheti, hogy húsz kórházban önálló egynapos sebészeti részleget alakítanak ki.
Várhatóan tovább emelkedik az alanyi adómentesség árbevételi határa a 2018-as adóévben, aminek köszönhetően még több mikro- és kisvállalkozás lesz jogosult áfamentes számlát kiállítani.
Kevesebben haltak meg és születtek 2017 szeptemberében, mint az elmúlt év azonos hónapjában - tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Az eladók fele az ország közepén dolgozik, de mindenhol nagy a munkaerőhiány, így biztosan sokat kell majd sorban állni karácsony előtt. Pedig a bolti eladók fizetése egy év alatt 12 százalékkal emelkedett - írja a blokkk.com oldal.
Bár a piaci pletykák eddig arról szóltak, nem lesz semmi a Nemzeti Otthonteremtési Közösségből, mert alig akadt jelentkező a konstrukcióra, most bejelentették: elindul Magyarországon az első ilyen közösség, és 2018 első negyedévében...
2017. szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 5,6, naptárhatástól megtisztítva 6,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, közölte a KSH.
Az izraeli Teva vállalat drasztikus elbocsájtási hullámra készül, várhatóan megválik izraeli dolgozóinak negyedétől az új, hatékonyságnövelő szerkezetátalakítási reformprogram keretében - írta csütörtökön a Jediót Ahronót című...
Utoljára talán a nyári hónapokban volt arra példa, hogy egyetlen hét alatt több alkalommal is költségnövelő szerződésmódosításról érkezett hír a vizes világbajnoksággal kapcsolatban.
Továbbra is gyengélkedik az amúgy is mélyen alulértékelt forint, a török líra szabadesésben. A dollár esett az euróhoz képest. Amerika ma hálát ad, de előtte még azért csúcsra küldték a Nasdaqot. Gyengül a Mol, aztán napközben ki tudja mi lesz belőle, újabban mindig felpattan.
A Magyar Nemzeti Bank a teljes hiteldíj mutató (THM) feltüntetésére, számítására, valamint a THM maximum mértékére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt bírságolt meg két céget.
A hálaadási ünnepre szánt összeg 42 százalékát utazásra költik az amerikaiak. Idén várhatóan 50 milliónál is többen kerekednek fel, amire 12 éve nem volt példa.
Októberben és az év első tíz hónapjában nőtt az Európai Unióban forgalomba helyezett haszongépjárművek száma az európai járműgyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA csütörtökön közzétett kimutatása szerint.
November 8-án adták át a 15,2 milliárd forintos új stadiont Szombathelyen, ami bár már "a családé", a focicsapat mégsem veheti birtokba olyan könnyedén.
A magyarok többsége elutasítja az informatikusokkal kapcsolatos sztereotípiákat, a területen dolgozók humorosak, ápoltak és egyáltalán nem magányosak - derült ki a NetAcademia friss kutatásából. Mindezek és a vonzó fizetés ellenére mégis kevesen választják a szakmát, mert túlgondolják, hogy milyen kvalitásokra és energiabefektetésre van szükség az
Az MNB 2016 októbere óta publikálja rendszeresen saját fejlesztésű lakásárindexét. A lakásárindex mintegy 27 évet átölelő idősora lehetőséget teremt arra, hogy Magyarország esetén is képet kapjunk a hazai lakásárciklusok hosszáról...
Tegnap több európai részvényinex lefordult, és az amerikai tőzsdéken is mérsékelt esés rajzolódott ki, ma reggel pedig az ázsiai tőzsdék is estek. A hangulatromlás részben annak tudható be, hogy a Fed nagyobb részvénypiaci korrekció...
A legfrissebb beszerzési menedzserindex adatok alapján még mindig jól megy az eurózóna gazdaságának. A feldolgozóipari BMI mutató 60,8 pontra emelkedett, ami 81 hónapos csúcs és egyúttal a várakozásokat is meghaladja. A kompozit BMI...
Hat éve a legnagyobb ütemben élénkült novemberben a gazdasági aktivitás az euróövezetben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett vizsgálata szerint.
Minden adott ahhoz, hogy elinduljon a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde középvállalatokra szabott piacán, az Xtenden - jelentette be a klíringszolgáltatásokat nyújtó KELER KSZF. Az Xtenden csak a vállalatok mérete lesz más, a kereskedés...
A magyarok többsége elutasítja az informatikusokkal kapcsolatos sztereotípiákat, ennek ellenére mégis kevesen választják a szakmát, mert túlgondolják, hogy milyen kvalitásokra és energiabefektetésre van szükség az informatikussá váláshoz.
Hat éve a legnagyobb ütemben élénkült novemberben a gazdasági aktivitás az euróövezetben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett vizsgálata szerint.