A Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, Kemény Dénes pólós sztorikba csomagolt cégvezetés-technikai, közösségmotiválási „intelmei” tették emlékezetessé a Romániai Magyar Üzleti Egyesület szervezésében november 16–17-én, Szatmárnémetiben megrendezett üzleti konferenciát.
Az orosz hazai össztermék (GDP) 1,6 százalékkal nőtt az idei első tíz hónapban éves összevetésben. Az első kilenc hónapban a gazdasági bővülés nagyobb, 1,8 százalék volt.
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról négy magyar bank osztályzati kilátásait hétfőn a Fitch Ratings. A döntés közvetlen előzménye az indoklás szerint az, hogy a nemzetközi hitelminősítő a minap pozitívra javította a magyar államadós-besorolás kilátását is.
Csökkenti bruttó 8 forinttal a benzin, és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára 358 forintra, a gázolajé 369 forintra mérséklődik. Az üzemanyagok ára...
Továbbra sem hajlandóak a német szociáldemokraták (SPD) a kormányzás folytatására a CDU/CSU jobbközép pártszövetséggel, és nem tartanak az előrehozott választásoktól – jelentette be Martin Schulz pártelnök hétfőn Berlinben.
Tombol a bika a tőzsdéken, a gazdaság stabil lábakon áll, a vállalatok erős számokat közölnek, a részvénypiacok pedig gyakorlatilag 9 éve töretlenül emelkednek. A Morgan Stanley ennek ellenére kezd pesszimistává válni a részvénypiacok...
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 200 millió euró hitelt nyújt a magyar államnak az uniós programok megvalósításához kapcsolódó beruházások támogatására, az erről szóló szerződést hétfőn írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Vazil Hudák, az EIB alelnöke.
Ma a Fitch Ratings megerősítette a MFB Magyar Fejlesztési Bankra fennálló "BBB-" hosszú lejáratú banki kibocsátói hitelminősítését - közölte a társaság. A hitelminősítéshez kapcsolódó kilátás viszont stabilról pozitívra változott...
Az alacsony kamatkörnyezetben is tudta növelni bevételeit a K&H - több az ügyfél és az ügylet, javul a nemteljesítő hitelek aránya, kevesebbet kell adózni.
Továbbra is hozza a papírformát a K&H: a bank 9,7 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta 2017 harmadik negyedévét, így az év első kilenc hónapjában 32,2 milliárd forintos nyereséget ért el, ami 16,5%-os tőkearányos megtérülést...
A koalíciós egyeztetések kudarca ellenére tovább kell törekedni kell arra, hogy megalakuljon Németország következő kormánya – hangsúlyozta Frank-Walter Steinmeier német államfő hétfőn Berlinben.
Az amerikai háztartások adóssága 12 960 milliárd dollár volt a harmadik negyedben – áll az amerikai jegybank szereplét betöltő Fed New York-i területi igazgatóságának jelentésében.
A Belügyminisztérium öntözési lehetőséget tud teremteni számos településen – mondta a Világgazdaságnak Győrffy Balázs. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint az integráció a fennmaradás kulcsa.
A Tesla nem ellenség, és nem is példakép a Toyotának, nyilatkozta a Spiegelnek Takeshi Uchiyamada, a Toyota felügyelőbizottságának elnöke. Érdekes interjút adott a Spiegelnek Takeshi Uchiyamada, a Toyota felügyelőbizottságának elnöke....
Az internetes "véleményvezérek" és más, jelentős követői bázissal rendelkező magánszemélyek oldalain megjelenő hirdetéseknél egyértelműen jelölni kell a reklámozást a Gazdasági Versenyhivatal szerint.
A nyári főszezonban és az év első nyolc hónapjában is emelkedett idén a Szlovákiát úti céljuknak választó turisták száma - közölte a szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium hétfőn.
14 különböző márkájú, összesen 48 kávéfőzőt tesztelt laboratóriumban a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt. A tesztelt készülékek között van 10 automata, 15 manuális és 23 kapszulás...
Az internetes „véleményvezérek” és más, jelentős követői bázissal rendelkező magánszemélyek oldalain megjelenő hirdetéseknél egyértelműen jelölni kell a reklámozást a Gazdasági Versenyhivatal szerint.
A lengyel hadsereg felderítésre és a kijelölt célok megsemmisítésére is alkalmas ezer Warmate drónt szerez be a WB Electronics lengyel magáncégtől – az erről szóló megállapodást Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter jelenlétében írták alá Varsóban.
A Zoom.hu úgy tudja, hogy komolyabb, javítást igénylő műszaki probléma lépett fel a Groupama Arénával. A tulajdonos államot képviselő MNV Zrt. és a kivitelező Market Zrt. már egyeztet egymással. A gond a főépület pinceszintjét...
Londoni pénzügyi elemzők egyöntetű várakozása szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a keddi kamatdöntő ülésen nem módosítja a 0,90 százalékos alapkamatot. Az MNB távlati kamatpályájáról azonban eltérnek a City előrejelzései.
A vállalati követeléskezelési szakmában dolgozók 91 százaléka úgy véli, hogy Magyarországon nem romlott a fizetési morál az elmúlt 1 évben – derült ki a II. Országos Kereskedelmi Hitelkockázati Konferencián végzett felmérésből. A cégek összesített árbevételének mintegy 28 százaléka azonban így is olyan összeg, amit már kiszámláztak, de még nem kerü
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 200 millió euró hitelt nyújt a magyar államnak az uniós programok megvalósításához kapcsolódó beruházások támogatására, az erről szóló szerződést hétfőn írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Vazil Hudák, az EIB alelnöke.
Az elmúlt 50 évben az amerikai részvénypiac éves 9,8% hozamot generált*, ami megsüvegelendő. Sokan abból indulnak ki, hogy mivel ez volt az elmúlt ötven évben, ez lesz a jövőben is. Szerintem ez óriási tévedés.
Az első népszámlálás óta még soha nem volt ilyen alacsony a gyermekkorúak és ilyen magas az időskorúak száma Magyarországon - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly ősszel végzett "kis népszámlálásának" adataiból.
Az Európai Unió kész a legambiciózusabb szabadkereskedelmi egyezményt kínálni az Egyesült Királyságnak, ehhez azonban előbb meg kell állapodni a szigetországgal a rendezett kiválás feltételeiről - mondta Michel Barnier, az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója hétfőn Brüsszelben.
Tizenhárom pontos megállapodást kötött hétfőn a honvédelmi tárca a szakszervezetekkel a jövő évi bérjellegű és béren kívüli juttatásokról. Öt százalékkal nő a katonák bére, ami 2015 nyarához képest átlagosan immár 45 százalékos...
Rendkívüli közgyűlést hívott össze a Waberer's, ahol új igazgatósági tagok megválasztásáról döntenek. December 21-én 11 órától rendkívüli közgyűlést tart a Waberer's a vállalat székhelyén (1239 Budapest, Nagykőrösi út 351.)...
A L'Occitane International francia kozmetikai cég féléves adózott eredménye 57 százalékkal csökkent éves összevetésben, elsősorban a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása miatt, valamint a fokozódó konkurencia hatására csökkenő eladások következtében.
Az első népszámlálás óta még soha nem volt ilyen alacsony a gyermekkorúak és ilyen magas az időskorúak száma Magyarországon – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly ősszel végzett „kis népszámlálásának” adataiból.
Németország az eddigi koalíciós egyeztetések kudarcának ellenére továbbra is stabil ország – jelentette ki Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben.
Minden biztonsági előírásnak, így a fukusimai erőmű-katasztrófa utáni szigorúbb előírásoknak is megfelelnek majd a paksi atomerőmű új blokkjai - mondta Kirill Komarov, a Roszatom nemzetközi üzletfejlesztésért felelős első vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten, a nukleáris ipari beszállítók Atomex-Europe elnevezésű konferenciáján.
Minden biztonsági előírásnak, így a fukusimai erőmű-katasztrófa utáni szigorúbb előírásoknak is megfelelnek majd a paksi atomerőmű új blokkjai - mondta Kirill Komarov, a Roszatom nemzetközi üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten, az Atomex-Europe nukleáris ipari beszállítók konferenciáján.
14 különböző márkájú, összesen 48 kávéfőzőt tesztelt laboratóriumban a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt. A tesztelt készülékek között van 10 automata, 15 manuális és 23 kapszulás...
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság két gyanúsított előzetes letartóztatását csütörtökön. A gyanú szerint az egyik ismert webáruház mögött álló cég nem vallotta be, illetve nem fizette be az általános forgalmi adót (áfát) az Európai
Az Egyesült Államok Észak-Koreát a terrorizmust támogató államok listájára helyezi. Az elnök a kormányülést követően a Fehér Házban újságírók jelenlétében jelentette be a döntést. "Ennek már régen meg kellett volna történnie"...
Az első háromnegyedévben 32,2 milliárd forintos nyereséget ért el a K&H Bank, a harmadik negyedévben 9,7 milliárd forint volt az adózott eredménye a nem auditált, konszolidált, IFRS (nemzetközi számviteli szabályok) szerinti adatok alapján.