Lejárt hétfő délben a katonai puccs nyomán házi őrizetbe helyezett Robert Mugabe zimbabwei elnök lemondására megszabott határidő, ezért kormányzó pártjának tagjai még a nap folyamán megkezdik a tárgyalásokat az alkotmányos elmozdításáról.
Kihirdették a „Legjobb Női Munkahely 2016” Díj pályázat nyerteseit. A 250 fő feleletti vállalatok kategóriájában az MVM Zrt. is elismerésben részesült.
A nyári főszezonban és az év első nyolc hónapjában is emelkedett idén a Szlovákiát úti céljuknak választó turisták száma – közölte a szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium hétfőn.
A Volkswagen menedzsmentje sokkal optimistább várakozásokat fogalmazott meg a jövővel kapcsolatban, mint pár hónappal ezelőtt, erősödik a német autógyártó árfolyama. A Volkswagen szerint negyedével nőhet a cégcsoport árbevétele...
Naivan azt hitték a zimbabwei tábornokok, hogy ha megegyeznek Robert Mugabe elnökkel, hogy lemond, akkor ezt meg is teszi. Ehelyett mellébeszélt a tévében, leégetve a katonákat, ráadásul pártjai ma déli ultimátumára is fütyült, miszerint le kellett volna mondania. Jöhet az erőszakos eltávolítás.
Nemcsak a belső kerületekben van lehetőség lakásvásárlásra. Vannak a belvárostól távolabb eső részek is, amelyek pénzügyi szempontból kedvezőbb lehetőségeket nyújtanak, mégis keveset hallani róluk. Ezek közé tartozik például...
Megemelte bevételi és eredmény előirányzatát a Volkswagen konszern a honlapján hétfőn közzétett, az évtized végéig szóló üzleti tervében új SUV modelljeinek biztató értékesítési kilátásaira hivatkozva.
Bizonyos munkákban, például az építő-szerelő bázis létesítése során a magyar beszállítói arány jelentősen meghaladhatja a 40 százalékot a Paks II. beruházás megvalósításában, de a magyar cégek jelentős tapasztalattal rendelkeznek az energetikai gépgyártás terén is – jelentette ki az MTI-nek adott hétfői interjúban Kirill Komarov, az orosz állami Ro
A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások mindössze ötöde végez exporttevékenységet, és a külpiacra lépő új szereplők aránya is alacsony – derült ki a Budapest Bank 500 cég körében végzett kutatásából.[1] Pedig a külföldi értékesítés jócskán növeli a bevételeket: a már exportálók forgalmának átlagosan egynegyede származik külpiaci tevékenységből.
Üres szénhidrátot viszel be, amikor fehér rizst eszel, amelynek köszönhetően könnyebben hízhatsz el és gyorsabban leszel újra éhes. Pedig ott van a fehér rizs testvére, a barna rizs, ami viszont jóval egészségesebb. Nézzük, mennyivel...
Bizonyos munkákban, például az építő-szerelő bázis létesítése során a magyar beszállítói arány jelentősen meghaladhatja a 40 százalékot a Paks II. beruházás megvalósításában, de a magyar cégek jelentős tapasztalattal rendelkeznek az energetikai gépgyártás terén is – jelentette ki az MTI-nek adott hétfői interjúban Kirill Komarov, az orosz állami Ro
Bizonyos munkákban, például az építő-szerelő bázis létesítése során a magyar beszállítói arány jelentősen meghaladhatja a 40 százalékot a Paks II. beruházás megvalósításában, de a magyar cégek jelentős tapasztalattal rendelkeznek az energetikai gépgyártás terén is – jelentette ki az MTI-nek adott mai interjúban Kirill Komarov, az orosz állami Roszatom atomenergetikai konszern nemzetközi…
A legmodernebb technológiák alkalmazásával gyakorlatilag egy 47 település alkotta smart city-t, magyarul okos települést hoznak létre Paks és a környező települések részvételével a Paksi Atomerőmű új blokkjainak építése idejére...
Londoni pénzügyi elemzők egyöntetű várakozása szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a keddi kamatdöntő ülésen nem módosítja a 0,90 százalékos alapkamatot. Az MNB távlati kamatpályájáról azonban eltérnek a City előrejelzései.
Éves szinten 40 milliárd euróval csökkentheti az EU-ban az áfacsalások értékét, ha elfogadják, hogy az EU-n belüli értékesítés után az eladónak a más tagállamokba értékesített áruk után is fel kell számítania a vevő országában érvényes áfaösszeget. A vevő saját bevallásában azt visszaigényelheti.
Az októberi, eseménytelennek mondható ülést követően kedden újból a piaci szereplők figyelmének középpontjába kerülhet a magyar jegybank. A közgazdászok szerint a monetáris tanács továbbra is elégedetlen a hosszú futamidős kamatokkal, erre válaszul új eszköz bevezetését is bejelentheti a testület.
Az Európai Unió kész a legambiciózusabb szabadkereskedelmi egyezményt kínálni az Egyesült Királyságnak, ehhez azonban előbb meg kell állapodni a szigetországgal a rendezett kiválás feltételeiről – mondta Michel Barnier, az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója hétfőn Brüsszelben.
Azok a nemzetgazdaságok, amelyek elhanyagolják a digitalizációt, lemaradnak a globális versenyben, a szűken vett infokommunikációs és távközlési szektor (IKT) elemzése pedig egyre kevésbé helytálló, mivel a digitalizáció nem csak közvetlenül ebben a szektorban van jelen.
Bizonyos munkákban, például az építő-szerelő bázis létesítése során a magyar beszállítói arány jelentősen meghaladhatja a 40 százalékot a Paks II. beruházás megvalósításában, de a magyar cégek jelentős tapasztalattal rendelkeznek az energetikai gépgyártás terén is - jelentette ki az MTI-nek adott hétfői interjúban Kirill Komarov, az orosz állami Ro
Mindenhol azt olvasom, hogy nem kell kérni a nyugdíjasnak a 0,5 %-os nyugdíjemelést. Ezt korábban február-március táján kérelemre megkaptuk. Most az újabb rendelkezés szerint vállalkozóknak, társas vállalkozóknak okt. 31-ig történik a megállapítás. Ehhez képest a mai napig értesítést nem kaptam, számlámon nem jelentkezett a mai napig a január 1-től
A koalíciós egyeztetések kudarca ellenére tovább kell törekedni kell arra, hogy megalakuljon Németország következő kormánya - hangsúlyozta Frank-Walter Steinmeier német államfő hétfőn Berlinben. A szövetségi elnök hivatalában tett...
Óriási példányszámok, sorban álló hirdetők, fél éven belüli megtérülés – Dr. Bayer József ügyvezető igazgató a Kiskegyed indulásáról és sikertörténetéről.
Az Európai Beruházási Bank 200 millió euró hitel nyújtásával járul hozzá a gazdaságfejlesztési uniós programok megvalósításához - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, miután Vazil Hudákkal, az Európai Beruházási...
Egyszülős családokat támogató központ nyílik várhatóan februárban Budapesten, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány hétfőn vette birtokba és mutatta be az erre szolgáló egykori üzlethelyiséget a Mária utca és Üllői út sarkán.
Az Altera bejelentette, hogy a Freeway Limited 24 219 darab Altera-törzsrészvényt adott el, így a tulajdonában lévő törzsrészvények száma nullára csökkent. Az Altera árfolyama 0,1 százalékot csökkent a pénteki záráshoz képest, jelenleg...
A Telekom mobilhálózata érte el a hang- és az adatszolgáltatások terén is a független P3 Communications tanácsadó cég mérései alapján a hazai mobilszolgáltatók közül a legjobb összesített eredményt.
Lassult a gazdasági növekedés negyedéves összevetésű üteme a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban július-szeptemberben.
Az energia- és közüzemi szektorban a drón alapú megoldások piaca globális szinten évente 9,46 milliárd dollárra becsülhető – derül ki a PwC tanulmányából, amely azt vizsgálja: a pilóta nélküli légi járművek kreatív használata miként befolyásolja a vállalkozások működését. A cég tavaly májusban megjelent elemzése a dróntechnológia alkalmazásának glo
Kompromisszumos megállapodásra jutottak az Európai Unió jövő évi költségvetéséről a tagországok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) küldöttei – közölte az Európai Bizottság.
Bizonyos munkákban, például az építő-szerelő bázis létesítése során a magyar beszállítói arány jelentősen meghaladhatja a 40 százalékot a Paks II. beruházás megvalósításában.