Feloldják a thai hatóságok a madárinfluenza miatti importtilalmat Magyarországgal szemben, így újra megindulhat a liba- és kacsamáj, a napos baromfi és a tojás exportja a délkelet-ázsiai országba – egyebek mellett erről állapodott meg a thai kormánnyal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bangkokban a hétvégén.
Kamatdöntő ülést tart a héten a Magyar Nemzeti Bank, a kamatszint aligha változik, a piac sokkal kíváncsibb arra, milyen újabb unortodox eszközzel készül az intézmény a hosszú hozamok leszorítására.
Elemzők szerint indexcsökkenésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 0,21 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,67 százalék, a frankfurti DAX index 0,74 százalék csökkenéssel kezdheti a hétfői kereskedést.
2015-ben született második gyermekem, így eljöttem Csedre majd Gyedre. A Gyed ideje alatt megszületett harmadik gyermekem is. Most 2017 decemberben megyek vissza dolgozni, de csak 6 órában. Munkáltatóm nem ad béremelést az elmúlt két és fél évre a bérmaximumra hivatkozva. ( Az azonos pozícióban dolgozó munkatársnak is ennyi a bére az emelés után és
A CSOK indítása óta mintegy 60 ezren igényelték a támogatást több mint 160 milliárd forint értékben - közölte a hétvégén a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Így mintegy 240 ezer embernek jelentett segítséget eddig...
Egyre népszerűbb az családi otthonteremtési kedvezmény (csok), ma már minden hatodik ingatlanvásárlásnál csokot vettek igénybe – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma család és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn az M1 csatornán.
A Bloomberg osztályozási rendszere segít abban, hogy a napelemek megbízhatósága és ne (kizárólag) a beruházó és üzleti terve alapján döntsön a bank a finanszírozásról.
Folytatjuk sorozatunkat, amelyben egyes szakmák, munkakörök bérezését, a bérek alakulását tárjuk fel. Az account managereknek, akik az értékesítésben, kereskedelemben dolgoznak, a bruttó átlagfizetésük 378 800 forint. Nézzük, mennyit számít a szakmai tapasztalat ebben a munkakörben, és hogyan alakultak a fizetések az évek során. Az adatokat a fizet
Nyolc globális nagybank lehet érintett abban a devizaárfolyam-manipulációs botrányban, amelyben hamarosan egyezség születhet az Európai Bizottsággal a várható "bírság" összegéről - írja a Financial Times. Minden idők egyik legnagyobb...
Jövőre a piac által vártnál egyel több kamatemeléssel számol a Goldman Sachs az Egyesült Államokban. A befektetési bank úgy véli, hogy a gazdaság egyre erősebb lábakon áll, és a bérek emelkedése következtében az infláció is...
Vasárnap kudarcba fulladtak Berlinben az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról. A hírnek nem örülnek a piaci szereplők, esik a német tőzsde. A magyar...
Egyre nagyobb az esélye annak, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) egyelőre mégsem hosszabbítja meg a kitermeléscsökkentési megállapodás hatályát - véli a Morgan Stanley. A Morgan Stanley szerint az olajpiac fő katalizátora...
A németországi koalíciós tárgyalások kudarcba fulladása miatt olyan bizonytalan politikai helyzetbe került az ország, amire talán a második világháború óta nem volt példa - írják a Commerzbank elemzői rövid kommentárjukban. Ennek...
2017 első felében 324 orvos, 78 fogorvos, 327 egészségügyi szakdolgozó és 19 gyógyszerész kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavégzéshez - írja a Világgazdaság.
Önvezető autókkal végeztek kísérletet szombaton Magyarországon, a járművekkel Nyíregyházáról Zsámbékra mentek úgy, hogy legnagyobb részben a robotpilóta vezette a személyautókat - hangzott el az M1 aktuális csatorna esti híradójában.
Manapság egyre keresettebb a magyarországi cégek, főleg gyártó cégek körében az úgynevezett EHS koordinátor/EHS mérnök jelöltek. Az EHS rövidítés az Environment, Health and Safety szavakból áll és gyakorlatilag a munka,- tűz,- biztonság és egészség,- illetve a környezetvédelem témakörét foglalja magában.
A revizorok megjelenésére számíthatnak például azok a vállalkozások, amelyek az elmúlt időszakban legalább egy hónapig semmit nem ütöttek be online pénztárgépükbe.
Az emelkedő technológiai és szabályozási költségek miatt egyre fontosabb a méret a lengyel bankszektorban, ezért a bankok konszolidációra készülhetnek - nyilatkozta a Financial Timesnak a második legnagyobb lengyel bank vezére. Michal...
Az eurózóna gazdasági fellendülése továbbra is függ az olcsó vállalati és lakossági hitelektől – hangsúlyozta pénteken Mario Draghi. Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke Frankfurtban közölte: a jegybank eltökélt a laza monetáris politika mellett még úgy is, hogy magabiztos a közösség gazdasági fellendülését látva.
Októberben tovább nőtt a japán export, sorban az ötödik hónapban alakult ki külkereskedelmi többlet, az első tíz havi export pedig elérte a globális pénzügyi válság előtti szintet – derül ki a japán pénzügyminisztérium hétfőn közzétett előzetes adataiból.
A 100.000.-Ft-os készpénz-cafatériával kapcsolatban szeretnénk megkérdezni, hogy a decemberre járót a munkabérrel január 10-én kapjuk. Ez a beleszámít-e a 2017-es 100.000.-Ft-os keretbe, vagy 2017.december 31-ig kell megkapni a dolgozóknak.
Érezhető gyengüléssel kezdte a hetet az euró miután a német koalíciós tárgyalásokról érkező hírek aggasztották a befektetőket. Délelőttre aztán magához tért az európai deviza, a forint viszont szenved. Megint ütik a törököket...
Megmaradt az éjjel lehullott hó több helyszínen is az országban, az Időkép kamerái közül mutatunk kettőt, ahol még látható a fehér táj. A fehér látkép szerelmeseinek azonban rossz hír, hogy mindkét helyszínen 6-7 fok is...
A Mercedes felveszi a kesztyűt, amelyet a német postások dobtak oda az autóiparnak azzal, hogy saját elektromos kisteherautók gyártásába kezdtek, miután rájöttek, nincs egyetlen egy olyan jármű sem a piacon, amely megfelelő lenne a számukra....
Elkezdik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai az ellenőrzéseket az adventi vásárokon, s szerdán kiemelt figyelmet kapnak a ferihegyi repülőtérre fuvarozó taxisok is. Továbbra is a számla- és nyugtaadási kötelezettség, az alkalmazottak bejelentése teljesítésének vizsgálata a fő csapásirány.
Egy adópert megnyerni nehéz és hosszadalmas, ráadásul sokszor az sem mehet biztosra, aki meg van győződve: minden ügyletét tökéletesen és szabályszerűen számolta el. Különös figyelmet érdemelnek ezért azok a lehetőségek, amelyekkel...
Egy tatabányai és egy budapesti cég a gyanú szerint 626 millió forint adót csalt el, mert Lengyelországból, Szlovákiából és Bulgáriából behozott csokoládét számla nélkül értékesített Magyarországon - közölte a NAV Közép-dunántúli...
Vasárnap kudarcba fulladtak Berlinben az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról. A hírnek nem örültek a piaci szereplők, a nyitást követően esett a német...
Kutatás készült arról, mennyire tetszenek a fiataloknak és a középkorúaknak az appal köthető biztosítások. Eléggé, de ahhoz, hogy felkeltsük irántuk az érdeklődésüket, iparkodni kell - főleg a 18 évesek türelmetlenek, fél percnél tovább nem lehet lekötni a figyelmüket.
A Statista.com alábbi infografikájából kiderül, hogy 2015-ben az Egyesült Államokban a teherautók jóval nagyon károsanyag-kibocsátást produkáltak, mint a polgári és katonai célú repülőgépek.
Októberben az előző havinál kisebb, de a várakozásoknak megfelelő mértékben emelkedtek a termelői árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn közzétett kimutatása szerint.
Egy tatabányai és egy budapesti cég a gyanú szerint 626 millió forint adót csalt el, mert Lengyelországból, Szlovákiából és Bulgáriából behozott csokoládét számla nélkül értékesített Magyarországon – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága hétfőn.
A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások mindössze ötöde végez exporttevékenységet, és a külpiacra lépő új szereplők aránya is alacsony – derült ki a Budapest Bank 500 cég körében végzett kutatásából. Pedig a külföldi értékesítés jócskán növeli a bevételeket: a már exportálók forgalmának átlagosan egynegyede származik külpiaci tevékenységből.
Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke szerint még inkább egyszerűsíteni kellene az Ukrajnából, Szerbiából érkező vendégmunkások magyarországi munkavállalását, mert a szakemberhiány lassan teljesen megbénítja az építőipart - írja a Napi.hu oldal.
Komoly problémát jelent, ha a HR nincs ott annál az asztalnál, ahol az emberi erőforrást érintő döntések megszületnek. Márpedig ez az esetek 65%-ban így van, derült ki a HR TechWorld konferencián. Ez pedig azért is hiba, mert a HR-nek is egyre növekvő felelőssége van abban, hogy milyen lesz a jövő munkaerőpiaca, azaz a technológiai átalakulás fényé