2017. november 10. péntek

nov. 10
12:29
Trump nem távozott üres kézzel (vg.hu)
Donald Trump 250 milliárd dollár összértékű üzleti megállapodásokkal távozott Pekingből, ahol Hszi Csin-ping megígérte, hogy együttműködik Washingtonnal az észak-koreai válság megoldásában.
nov. 10
12:30
Négy év után kártalanítják a ciprusi betéteseket (Portfolio)
A ciprusi hatóságok tegnap bejelentették, hogy létrehoznak egy alapot azoknak a betéteseknek a kisegítésére, akik 2013-ban súlyos veszteségeket szenvedtek, miután az ország több bankját részben az ő pénzükből kellett kimenteni - írja...
nov. 10
12:30
A családok pénzügyi tudatossága a gazdaságot is erősíti (hirado.hu)
A családok pénzügyi tudatossága erősíti a gazdaságot és javítja a társadalmi közérzetet is, a szükséges ismeretek átadását az iskolákban kell elkezdeni.
nov. 10
12:31
Elképesztő a légszennyezettség mértéke Újdelhiben (vg.hu)
Drasztikus lépésre szánta el magát Újdelhi, miután nem enyhült a napok óta tartó szmog, így a város felfüggesztette a tanítást az összes iskolájában.
nov. 10
12:33
Fogászati klinika épül azon a telken, amit az állam vesz meg a pécsi egyetemnek kormánybarát tulajoktól (Menedzsment Fórum)
A PTE új elméleti tömbjével egyidejűleg szeretnék felépíteni.
nov. 10
12:35
Megint Mészáros Lőrinc járt jól (Menedzsment Fórum)
A hazai turizmus továbbra is gőzerővel zakatol, szeptemberben a külföldi vendégek járultak hozzá jelentősebb mértékben a növekedéshez. Mészáros Lőrincék örülhetnek, hiszen a kempingek szempontjából fontos időszakban jelentősen nőtt a szálláshely típus forgalma.
nov. 10
12:36
Városi kertek és tricikli-kávézó - társadalmi startupok találkoznak Budapesten (HR Portál)
A kelet-közép-európai régió huszonöt legígéretesebb társadalmi startupja versenyez jövő héten Budapesten. A megmérettetésre az SAP szoftvercég és a Social Impact inkubátor által közösen szervezett, 2017-es startery találkozó keretében kerül sor. Az egész héten át tartó képzés végén, november 17-én, pénteken a tíz legjobb prezentációt mutatják be a
nov. 10
12:36
Kiemelkedő évet zárhat a turizmus Magyarországon (ProfitLine)
Az első háromnegyed év adatai alapján idén is kiemelkedő évet zárhat a turizmus Magyarországon - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a legfrissebb statisztikai adatokra reagálva pénteken az MTI-nek.
nov. 10
12:36
Figyelem! Vasárnaptól új bírságolási szabály jön az autópályákon (Pénzcentrum)
Vasárnaptól új bírságolási rend lép életbe, a korábbiaktól eltérően a jogosulatlan úthasználat időbeliségét is figyelembe veszik a bírság mértékének kiszabásakor. Bár aki gyorsan észleli a szabálysértést, az kisebb bírságot...
nov. 10
12:42
Moderált láncreakció (AQUA)
Az atommagok kötési energiáját nevezzük atomenergiának, vagyis azt az energiát, amely az atommag hasadása során felszabadul. Az atomenergia a nukleáris erőművekben irányított láncreakció révén keletkezik, a felszabadult hőenergiát pedig áramtermelésre használják fel.
nov. 10
12:51
Fontos információt közölt az MNB a kötelező biztosításról (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank rendet tett az átlagos díjakról az alkuszok között kirobbant vitában.
nov. 10
12:51
Nyakunkon az influenza: ezt kell tudni a keresőképtelenség szabályairól (Adózóna)
A tél közeledtével egyre többen áldozatul különféle megfázásos betegségeknek, influenzának. Ilyenkor a munkavállalók egy része bizonytalan ideig nem tud munkát végezni. A munkáltatók igyekeznek minél gyorsabb visszatérésre ösztönözni a keresőképtelen munkavállalókat, mi sok konfliktust okoz. Nézzük, mit mond a helyzetre a jog.
nov. 10
13:00
Donald Trump nem távozott üres kézzel (vg.hu)
Az Egyesült Államok elnöke 250 milliárd dollár összértékű üzleti megállapodásokkal távozott Pekingből, emellett Hszi Csin-ping megígérte neki, hogy együttműködik Washingtonnal az észak-koreai válság megoldásában.
nov. 10
13:02
Lassabb ütemben drágulnak a lakások (vg.hu)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előrejelzése szerint lassul a lakásárak emelkedése, a jegybank idén átlagosan 12,9 százalékos növekedésre számít.
nov. 10
13:03
Durván elszálltak a lakásárak: itt van, mennyivel (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint lassul a lakásárak emelkedése, a jegybank idén átlagosan 12,9 százalékos növekedésre számít.
nov. 10
13:06
Kezdődik az emelt nyugdíjak kifizetése (ProfitLine)
Kezdődik a prémiummal és a kiegészítő emeléssel megnövelt novemberi nyugdíjak kifizetése pénteken - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.
nov. 10
13:06
Londonból az Adriáig elektromos autóval - Ezt tervezi a Mol (Portfolio)
A tegnap az EU-s támogatási szerződéssel kibővült NEXT-E projekt kapcsán a terv az, hogy lehetséges legyen elektromos autóval Londonból az Adriáig eljutni, illetve hogy az ehhez szükséges infrastruktúra kelet-közép-európai részét mi...
nov. 10
13:09
Az amerikai külügy pénzt adna a magyar vidéki sajtónak (Kreatív Online)
A közel 200 millió forintért január 19-ig lehet pályázni.
nov. 10
13:12
Úttörő startuppal állt össze a L'OREAL (NRGreport)
Élvonalbeli technológiát alkalmaz a műanyag újrahasznosítására a L’ORÉAL.
nov. 10
13:18
Kiszivárgott: nagyot ugrana a németek EU-s befizetési kötelezettsége a Brexit miatt (Portfolio)
Végre kiderült, hogy jogilag mikor történne meg a britek EU-ból való kilépése és közben az is kiszivárgott, hogy mekkora lyukat ütne a közös uniós költségvetésen, ha azután a britek egy centet se fizetnének be a kasszába. Amint tegnap...
nov. 10
13:33
Nem lesz osztalékbajnok az OTP-ből? Jó jelentésre esik a részvény (Privátbankár)
Ma reggel kellemes gyorsjelentést tett közzé az OTP Bank, az elemzői fogadtatások jók, a részvény mégis esik. A vélemények inkább abban térnek el, hogy a várnál jobb-e az eredmény, vagy csak a megszokott módon erős. A bank több osztalékot is fizethetne, de várhatóan inkább akvizíciókra fordítja a pénzt.
nov. 10
13:33
Hasít a magyar mobilinternet (vg.hu)
Magyarországon működnek a világ 4. leggyorsabb 4G mobilhálózatai, és az elérhetőség alapján is a globális top 10 között szerepelnek – derült ki az OpenSignal 77 országot vizsgáló legfrissebb jelentéséből, amelyet a Magyar Telekom juttatott el az MTI-hez pénteken.
nov. 10
13:35
Hurrikánok miatt maradt el a légiutas-forgalom szárnyalás (vg.hu)
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint a Karib-térséget, illetve az Egyesült Államok déli államait sújtó hurrikánok miatt jelentősen visszaesett a globális légiutas-forgalom idén szeptemberben az előző havi adatokhoz képest.
nov. 10
13:36
2 százalékra mérséklődhet az infláció decemberre (ProfitLine)
Decemberre 2 százalékra mérséklődhet az infláció, a 3 százalékos inflációs cél 2019 közepére érhető el - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.
nov. 10
13:36
Te is megkaptad ezt a levelet? Ki ne dobd, baj lehet belőle! (Pénzcentrum)
A személyautós ügyfelek egyharmada, bő 1,1 millió üzembentartó a napokban kaphatta meg jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjértesítőjét. A biztosítóval elektronikus kapcsolattartású kgfb-szerződést kötött...
nov. 10
13:36
Jövőre folytatódhat a beruházások bővülése (AQUA)
Minden jel arra utal, hogy az idei jelentős bővülést követően az előttünk álló években is folytatódhat a beruházások növekedése – jelentette ki tegnap ­Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
nov. 10
13:37
Új szabály a hazai taxizás életében (vg.hu)
Január elsejétől már csak új, arcképes személyszállító-vezetői igazolvány birtokában lehet taxiszolgáltatást nyújtani – közölte pénteken Budapest Főváros Kormányhivatala.
nov. 10
13:45
2,5 milliárd forint adót csalt el biztonsági őrökön két bűnszervezet (Menedzsment Fórum)
Színlelt szerződéskötésekkel, cégpiramissal, eldobható alvállalkozókkal zsonglőrködtek.
nov. 10
13:48
Az én színházam az én bordélyházam (HR Portál)
Egy fővárosi színházigazgató következetesen bordélyháznak nevezi a színházát, és másoktól is elvárja, hogy annak hívják. “Mondja azt, hogy bordélyházam!” - így szól rá azokra, akik színháznak nevezik az épületet, ahol ő élet, halál ura, és jogot formál arra, hogy fiatal színészeket szexuális céljaira használjon - írja a Working Dead a HRBlogon.
nov. 10
13:48
Nem értik Berlinben, mit akar a magyar kormány az EU-val (Portfolio)
"Az igazi megosztottság az Európai Unióban" címmel írt cikket a Die Welt német konzervatív lapba Boris Kálnoky, amely a visegrádi országok és Németország viszonyát elemzi. A cikk név nélkül megszólaltat diplomatákat is többek között...
nov. 10
13:54
Szijjártóék egyelőre vizsgálják, és nem akarják kommentálni, hogy az amerikaiak 200 millió forinttal tolnák meg a vidéki sajtót Magyarországon (444.hu)
Korábban ennél kevesebbért is irgalmatlan botrányt csináltak.
nov. 10
14:03
Bombariadók ráztak meg több repteret – leállt a légi közlekedés (Privátbankár)
Balhé van az ukrán reptereken.
nov. 10
14:06
Nagyon nem szeretik a profik a Richtert (Portfolio)
Rövid távon az optimisták, hosszú távon viszont a pesszimisták tábora gyarapodott a profi befektetők körében. Három hónapos időtávon van, aki 5%-nál nagyobb emelkedést vár a BUX index értékében, holott a magyar részvényindex októberben...
nov. 10
14:06
Újra járhat a 3-as metró adventkor (vg.hu)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vizsgálja a metrópótlás megváltoztatásának lehetőségét az adventi időszakra – közölte a vállalat pénteken.
nov. 10
14:12
Új nevezési határidő a hangszépségversenyen (Kreatív Online)
November 14-ig jelentkezhetnek az ország legszebb hangú ügyfélszolgálatosai a DIMSZ versenyére. Wellness-hétvége a fődíj!
nov. 10
14:14
A nők elleni erőszak ügyét is felkarolja a Playboy (Kreatív Online)
A magazin Hero 2017 kampányában öt társadalmi szervezetet lehet támogatni.
nov. 10
14:21
A magyarországi 4G a 4. leggyorsabb a világon (Menedzsment Fórum)
Az OpenSignal sebességmérő alkalmazással készült felmérés 77 országban vizsgálta a mobilhálózatokat.
nov. 10
14:30
A Manhattan-terv magyar tudósokkal (AQUA)
Immár 75 éve annak, hogy az Amerikai Egyesült Államok Nagy-Britanniával és Kanadával együtt elindította az atomfegyverek kifejlesztését célzó Manhattan-tervet.
nov. 10
14:36
Mégis mekkora veszteség a Brexit? (ProfitLine)
Nagy-Britannia kilépése politikai és gazdasági veszteséget jelent az EU számára, és a feladat az ebből fakadó károk minimalizálása - mondta Takács Szabolcs európai uniós ügyekért felelős államtitkár pénteken Budapesten.
nov. 10
14:36
Késik a nyugdíjemelés: százezer magyart érinthet a durva csúszás (Pénzcentrum)
A nyugdíjasok munkaerőpiacon tartása kiemelt kormányzati szándék, nem véletlenül hívták életre idén a nyugdíjas szövetkezeteket. Bár erre a foglalkoztatási formára ez nem vontakozik, de aki nyugdíj mellett dolgozik és utána járulékot...
nov. 10
14:39
Brexit-tárgyalás: a hatodik fordulóban sem történt áttörés (vg.hu)
Nem sikerült komoly előrelépést elérni egyik fő kérdésben sem az újabb Brexit-tárgyalási fordulóban az Európai Bizottság főtárgyalója szerint. A brit fél már a második, az EU és Nagy-Britannia kapcsolatrendszeréről szóló tárgyalási szakaszra lépne tovább.
nov. 10
14:41
Ismeretterjesztő filmeket és rádiós műsorokat támogat az NMHH (vg.hu)
Kilenc ismeretterjesztő film elkészítését összesen 78,8 millió forinttal, huszonnyolc rádiós hírműsor és közérdekű szolgáltató magazinműsor elkészítését pedig összesen 74,6 millió forinttal támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
nov. 10
14:42
Magyarországon is kimutatták a radioaktív szennyezést (Portfolio)
Magyarországon is megjelent az a radioaktív felhő, amelyről a francia Sugárzásvédelmi és Nukleáris Biztonsági Intézet (IRSN) számolt be csütörtökön este - írta a 24.hu; az IRSN szerint az Európa felett észlelt szennyezést az okozhatta...
nov. 10
14:44
Utánajártunk, mennyire drágák világviszonylatban a magyar befektetések (Portfolio)
Világszerte csökken a befektetési alapok költségterhelése és nincs ez másként Magyarországon sem, igaz, a magyar alapok inkább a drágábbak közé tartoznak a Morningstar által vizsgált országok adataival összehasonlítva. Megnéztük...
nov. 10
14:48
Áder: A körforgásos gazdaság a jövő egyik nagy lehetősége (hirado.hu)
A körforgásos gazdaság megvalósítása a jövő egyik nagy lehetősége, ígérete – mondta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, miután megtekintette az V. Ökoindustria Nemzetközi Környezetipari Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállításon részt vevő cégek és szervezetek standjait.
nov. 10
14:54
A süketek párbeszédének hatodik felvonása is lezajlott Brexit-ügyben (Portfolio)
Bizonyos pontokban történt némi előrelépés az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló tárgyalások e heti, hatodik fordulóján, de egyik kérdésben sem sikerült áttörést elérni - jelentette ki pénteken Michel...
nov. 10
14:54
Irán atomtérképe (NRGreport)
A perzsa állam nukleáris létesítményei találhatók a távirati iroda által készített illusztráción, urándúsítók, és -feldolgozók, kutatóközpontok többek között.
nov. 10
14:56
Hasítanak a BMW szabadidőautói (NRGreport)
A BMW értékesítésének 34 százalékát tették ki a szabadidőautók, azaz az X-modellek 2017-ben, a márka hat különböző méretű X-modelljéből 1999 óta már több mint 5,4 millió darabot adtak el.
nov. 10
14:57
Hiúzra, ősemberre, papra majd' 80 millió jut, rádióra 75 millió (Menedzsment Fórum)
Osztogat az NMHH.
nov. 10
14:57
Ma kezdődik a prémiummal és korrekcióval emelt nyugdíjak kifizetése (Adózóna)
Kezdődik a prémiummal és a kiegészítő emeléssel megnövelt novemberi nyugdíjak kifizetése pénteken – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára egy budapesti sajtótájékoztatón.

Keresés