Bővüléssel zárta a belföldi turizmus a harmadik negyedévet, a Szallas.hu portál legfrissebb elemzése szerint 8,1 százalékos volt a növekedés tavaly nyárhoz képest.
Egy híres nemzetközi befektetésialap-kezelő szerint Magyarország és Lengyelország is az autoriter feltörekvő piaci országok közé tartozik, ő ebben a csoportban nem lát jó befektetési lehetőséget. Az Orbán-rezsim szerinte kisajátította a nemzetközi tőkések vagyonát. Együtt szerepelünk Oroszországgal, Törökországgal és a Fülöp-szigetekkel.
Az ingatlanpiac még mindig éhezik az új építésű lakásokra. Olyannyira, hogy a – nagyrészt általuk diktált – áremelkedésben az idei év egészére további, akár 10 százalékos átlagos növekedés is kilátásban van az egész piacra vonatkozóan, áll az OTP Ingatlanpont közleményében.
A Politico mai információi szerint bár elégedett vele, de mégsem Janet Yellen mostani elnököt jelöli újra a Fed élére Donald Trump amerikai elnök, hanem vagy Jeroma Powellt, a Fed kormányzótanácsának jelenlegi tagját, vagy John Taylort...
A Földművelésügyi Minisztérium immár második alkalommal szervezte meg a magyar fővárosban az Európai Bizottság Környezetvédelmi Igazgatóságával közösen a Környezetvédelmi és Irányító Hatóságok Európai Hálózatának plenáris ülését.
Pályaorientációs programokat indít a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) középiskolások részére, hogy kiemelten népszerűsítse körükben a gazdaságinformatikus és üzleti képzéseket.
Az idei és a jövő évi növekedési előrejelzésüket is 3,7%-ra csökkentették az OTP Bank elemzői, akik elsősorban a háztartások fogyasztásában látnak a vártnál gyengébb adatokat. A lakossági beruházások viszont a korábban vártnál...
Rohamosan bővül, 2015 eleje óta háromszorosára nőtt az érintéses vásárlások aránya. A teljes kártyával bonyolított forgalmat nézve is töretlen a fejlődés, egyedül az elfogadóhelyek száma fékezi a további növekedést. Az...
A világ egyik legnagyobb, infrastruktúra befektetési alapja, a Global Infrastructure Partners (GIP) 5 milliárd dollárért akvirálja az Equis Energy nevű, az egyik legjelentősebb ázsiai megújuló energia alapú kapacitásfejlesztő és -fenntartó...
Az idei és a jövő évi növekedési előrejelzésüket is 3,7%-ra csökkentették az OTP Bank elemzői, akik elsősorban a háztartások fogyasztásában látnak a vártnál gyengébb adatokat. A lakossági beruházások viszont a korábban vártnál...
Megduplázható a magyar agrárexport tíz éven belül, így elérheti a 15-16 milliárd eurót - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai tanácskozáson.
Szárnyal a Twitter árfolyama a nyitás előtti kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette negyedéves eredményeit. Donald Trump egyik kedvenc kommunikációs csatornája növelte felhasználói számát, a veszteségei mérséklődtek...
Megduplázható a magyar agrárexport tíz éven belül, így elérheti a 15-16 milliárd eurót – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai tanácskozáson.
Az elmúlt hónapban az iraki kormány és Kurdisztán közötti feszültség felfelé nyomta az olaj árát, de nem várható, hogy a térség további árrobbanás gyújtópontjává válik.
Négyezermilliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Győrben, a 83-as út kétszer kétsávosra bővítésének alapkőletételén.
A Politico mai információi szerint bár elégedett vele, de mégsem Janet Yellen mostani elnököt jelöli újra a Fed élére Donald Trump amerikai elnök, hanem vagy Jeroma Powellt, a Fed kormányzótanácsának jelenlegi tagját, vagy John Taylort...
Beindult a fűtési szezon, ez pedig havonta több tízezres plusz kiadást is jelenthet a családoknak. Némi befektetéssel viszont lefaraghatjuk a fűtésszámlát: a nyílászárók cseréje vagy a hőszigetelés csökkenthetné a költségeket. Az...
Három fontos ügyben is döntést hozott ma a SEC, mindhárom ügy az EU-ban január 3-án életbe lépő MiFID 2-es irányelvhez kapcsolódik. A döntés azért kulcsfontosságú, mert már hónapok óta húzódik az amerikai és európai hatóságok...
Az RTL Most szolgáltatást januártól új alapokra helyezné a vállalat. Emellett az RTL újabb csatornákat is indít, ezúttal virtuális adókkal jelentkezik.
A régi húszezres bankjegyekkel december végéig lehet bárhol fizetni, ezért érdemes tőlük megszabadulni. Mintegy 176 milliárd forint értékű pénzről van szó.
2007. július végén nem sokan gondolták volna, hogy az OTP másfél év alatt elveszíti az értékének közel 90 százalékát, és több mint egy évtizednek kell eltelnie, hogy újra 11 000 forint közelébe emelkedjen az árfolyam. Pedig ez történt....
Londoni pénzügyi elemzők szerint a közép- és kelet-európai EU-gazdaságokban reflációs - vagyis inflációélénkítő - folyamat van kibontakozóban, ám e folyamat a térségi országok zömében lassú, és ezért a jegybankok várhatóan nem sietik el a monetáris politika szigorítását.
Hatalmas összeggel, 2,5 milliárd euróval tartoznak a görög fogyasztók a DEI állami áramszolgáltatónak - közölte a vállalat közlésére hivatkozva a Kathimerini című görög lap.
A környezetszennyezés – a koszos levegőtől a szennyezett vízig – több embert öl meg a világon, mint a háborúk, a dohányzás, az éhezés vagy a természeti katasztrófák. Többet, mint az AIDS, a tuberkulózis és a malária együtt.
A Deutsche Bank beleegyezett az amerikai hatóságok által kiszabott 220 millió dolláros büntetés kifizetésébe. A vád szerint a pénzintézet manipulálta a Libort és más referenciakamatokat, ezzel megkárosítva egyes országok kormányait...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában hatmillió forintra bírságolta a Mátra Takarékszövetkezetet. A Hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján jövő év február végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.
– Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány a Munkástanácsok Országos Szövetségével, a megállapodás várhatóan az év végén lép életbe – jelentette be tegnap Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott.
Az energiahatékonysági szektor vállalkozásai az eluralkodott kapacitáshiány ellenére is bizakodóan ítélik meg helyzetüket, derül ki a Magyar Energiahatékonysági Intézet friss felméréséből.
A Ford több tényező együttes hatására sokkal erősebb negyedéves beszámolót tett közzé, mint amire az elemzők számítottak, emelkedik a cég részvényeinek árfolyama. A Ford közzétette harmadik negyedéves eredményét, amelyben...
Ukrajna azon állítása, amely szerint az ukrán oktatási törvény nem jelent fenyegetést a nyugati szomszédjaihoz kötődő kisebbségekre nézve, azt bizonyítja, hogy a jogszabály az orosz nyelv ellen irányul - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtökön Moszkvában.
A gigabites hálózatok alkotta GigaVilág a következő években forradalmasíthatja a gazdaságot és a társadalmat, ehhez azonban ösztönözni kell a beruházásokat, hogy a hálózatok alkalmassá váljanak olyan szolgáltatások támogatására...
Hatalmas összeggel, 2,5 milliárd euróval tartoznak a görög fogyasztók a DEI állami áramszolgáltatónak - közölte a vállalat közlésére hivatkozva a Kathimerini című görög lap.