2017. október 26. csütörtök

okt. 26
8:16
Fut a pénze után a görög áramszolgáltató (NRGreport)
Hatalmas összeggel, 2,5 milliárd euróval tartoznak a görög fogyasztók a DEI állami áramszolgáltatónak - közölte a vállalat közlésére hivatkozva a Kathimerini című görög lap.
okt. 26
8:24
Közel az új csúcs az OTP-ben! (Portfolio)
Az elmúlt hetek emelkedései utána tegnap már nem volt egyértelmű irány a tőzsdéken, ami pedig a mai napot illeti az EKB mozgathatja meg a piacokat.Kinyitott Európa 2017.10.26 09:08Ahogy arra számítani lehetett, nyitáskor nincs egyértelmű...
okt. 26
8:26
Jobban teljesített a Lufthansa (NRGreport)
A német légitársaság üzemi eredménye éves bázison harmadával ugrott meg.
okt. 26
8:30
Virtuális adatszobát nyitott a GVH (Adózóna)
A Gazdasági Versenyhivatal 2017. október 25-étől elektronikus úton is biztosítja az iratbetekintést a Virtuális adatszoba megnyitásával.
okt. 26
8:33
Kevés bank áll készen a PSD2-re és a nyílt bankolásra (ProfitLine)
A PwC új felmérése szerint kevés bank készült fel az Európai Unión belüli pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó módosított irányelv (PSD2) 2018 januárjában esedékes hatályba lépésére. Nyár elején a bankok 38%-a még csak az új irányelv várható hatásait kezdte el felmérni, ekkor mindössze 9%-uk tartott a PSD2 által előírt új követelmények bevezetés
okt. 26
8:36
Ebben az ütemben borítják be elektromos töltőkkel Magyarországot (Portfolio)
Ahogy arról szeptemberi cikkünkben beszámoltunk, közel 300 elektromosautó-töltő pontot kíván nyitni jövő májusig az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. Magyarországon. A tervezett programról a Világgazdaság most új információkat...
okt. 26
8:36
Minimálisan nőtt az orosz olajkivitel (NRGreport)
Oroszország 170,7 millió tonna kőolajat exportált az idei első nyolc hónapban, 0,3 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
okt. 26
8:38
Frankfurtra szegeződik a világ szeme (Portfolio)
A devizapiac ma egyértelműen az EKB döntésére figyel, ami nem csak az euró, hanem a forint árfolyamára is hatással lehet. A jegybanknak ugyanis valamit mondania kell az eszközvásárlási program jövőjéről, ahogy szeptemberben megígérte....
okt. 26
8:42
Pörög a dél-koreai gazdaság (Portfolio)
A dél-koreai gazdaság hét éve legnagyobb ütemben nőtt az idei harmadik negyedévben. A hazai össztermék (GDP) 1,4 százalékkal nőtt a szeptember végéig tartó három hónapban a negyedévvel korábbihoz képest. A Reuters által megkérdezett...
okt. 26
8:45
Megrázta Európát a politikai gyilkosság – hova vezet a magyar szál? (Privátbankár)
Egy brutális politikai gyilkosság mutatott rá arra, hogy az EU déli és keleti peremvidékein hova süllyedt a jogállamiság. A szovjet állambiztonságból kinőtt azeri uralkodó klán csápjai mára mélyen benyúlnak mind Málta, mind hazánk legmagasabb politikai köreibe.
okt. 26
8:46
Áder óva int a Föld természeti tőkéjének felélésétől (NRGreport)
A Föld "természeti tőkéjének" felélésétől óvott a köztársasági elnök az Exportfejlesztési Világfórum (WEDF) szerdai budapesti megnyitóján tartott köszöntő beszédében.
okt. 26
8:56
Az olaj utáni időkre készül Szaúd-Arábia (NRGreport)
A királyság 500 milliárd dolláros befektetéssel kíván létrehozni egy speciális üzleti zónát, melynek legfőbb célja, hogy csökkentsék az ország függőségét az olajbevételektől.
okt. 26
8:57
Óriási készültség a hazai boltokban (Infostart)
Egyre több áruházban indul a karácsonyi ünnepek előtti bevásárlási szezon, és idén további jelentős forgalombővülést várnak a kereskedők. A várakozások szerint tavaly decemberhez képest mintegy 3-4 százalékkal nő a boltokban eladott áruk mennyisége, a lakosság karácsonyi ajándékokra és az ünnepi asztalra szánt kiadásai pedig megközelíthetik a 200 m
okt. 26
9:00
Hatalmas hibát követ el Kína a guru szerint, aki megjósolta a 2008-as válságot (Portfolio)
A hedge fund menedzser, aki megjósolta a 2008-as válságot úgy véli, hatalmas hibát követ el Kína azzal, hogy nagyobb hatalmat ad Hszi Csin-pingnek, mint bármelyik másik vezetőnek az elmúlt évtizedekben. Ma még ünneplik Hszit a médiában...
okt. 26
9:02
Ezek a cégek rejtegetik a legtöbb pénzt külföldön (Portfolio)
Az amerikai adóhatóság nemrégiben kiadott egy tanulmányt, amely arra világít rá, hogy mely amerikai cégeknél a legnagyobb az adóelkerülés, tehát melyek azok a cégek, akik a legtöbb offshore pénzzel rendelkeznek. A tanulmányból...
okt. 26
9:03
Őrült sok helyen lesz az országban elektromos töltőállomás (Privátbankár)
Főként turisztikai helyszínek és kormányhivatalok közelében nyílnak az új töltőpontok.
okt. 26
9:06
A magyar bérekről is tárgyalt a kormány a szakszervezetekkel (Portfolio)
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke is teljesíthetőnek nevezte a 40 százalékos reálbéremelkedés elérését 2022-ig az M1...
okt. 26
9:06
Nagyobb bevételt vár a Boeing (NRGreport)
A kereskedelmi repülőgépek profitja nagyságrendileg 1,6 milliárd dollár körül alakulhat.
okt. 26
9:12
Durva dolgok derültek ki az amerikai-orosz nukleáris botrányban (Portfolio)
Az FBI nyomozása révén kiderült, hogy az orosz nukleáris szektor vesztegetés és zsarolás révén próbált meg amerikai pozíciókat szerezni. A demokrata adminisztráció agyonhallgatta az ügyet - írja a Figyelő. Moszkva több millió dollárt...
okt. 26
9:15
Tudod, hány ember dolgozik ma Magyarországon? Megjöttek az adatok (Privátbankár)
60 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel ezelőtt. 4,1 csökkent a munkanélküliségi ráta.
okt. 26
9:16
Módosították a szmogrendeletet (NRGreport)
Tovább korlátozzák a szmogriadó idején használható gépjárművek körét a fővárosban - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
okt. 26
9:18
Súlyos dolgok derültek ki az amerikai-orosz nukleáris botrányban (Portfolio)
Az FBI nyomozása révén kiderült, hogy az orosz nukleáris szektor vesztegetés és zsarolás révén próbált meg amerikai pozíciókat szerezni. A demokrata adminisztráció agyonhallgatta az ügyet - írja a Figyelő. Moszkva több millió dollárt...
okt. 26
9:21
Nincs megállás: mind több magyar dolgozik (Menedzsment Fórum)
Közelítjük a 4,5 milliós létszámot.
okt. 26
9:26
Budapesten fejleszt az Itron (NRGreport)
A szoftverfejlesztő csapat az energiaipar jövőjének formálásában vehet részt.
okt. 26
9:33
Hány ember dolgozik ma Magyarországon? Megjöttek az adatok (Privátbankár)
60 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel ezelőtt. 4,1 csökkent a munkanélküliségi ráta.
okt. 26
9:33
Virtuális szoba a GVH-ban (Infostart)
Október 25-től elektronikus úton is biztosítja az iratbetekintést a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Erre a virtuális adatszobában van lehetőség.
okt. 26
9:33
Kétszámjegyű béremelést szeretnének a BKV szakszervezetei (Adózóna)
Kétszámjegyű, a 2017-es 15 százalékhoz hasonló mértékű béremelést szeretne a BKV két legnagyobb érdekképviselete, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ).
okt. 26
9:33
A csináld magad marketing halála (ProfitLine)
Trendforduló küszöbén a marketing. Újra a márkaépítés és a kivitelezők kora, az offline marketing eszközök reneszánsza jön. A csináld magad marketingnek leáldozott – jelentette ki Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő a Kisvállalati Marketing Expo-n tartott előadásában a múlt héten.
okt. 26
9:35
Szükségállapot, házkutatások: kőkemény az új francia terrorelhárítási törvény (Privátbankár)
A francia belügyminiszter szerint a tartóssá vált fenyegetettségre tartós választ kell adnia az országnak.
okt. 26
9:36
Hatalmas meglepetésre duplázott a Deutsche Bank (Portfolio)
A Deutsche bank nyeresége több mint duplázódott az előző év azonos időszakához képest, ezzel megverte az elemzői várakozásokat is, a menedzsment szerint ez már a nagy költségcsökkentések eredménye. A Deutsche Bank eredménye 649...
okt. 26
9:36
Energiát spórol az óraátállítás (NRGreport)
A Mavir becslése szerint évente országosan egy közepes méretű város éves fogyasztása takarítható meg az óraátállítással. Az óraátállítással, a bevezetése óta elért megtakarítás körülbelül 4 ezer gigawattórára tehető.
okt. 26
9:38
Nevet változtat a McDonald's (Portfolio)
Megváltozik a McDonald's neve Kínában, legalábbis papíron - mondta el a cég szóvivője a Reutersnek. Erre azután kerül sor, hogy az amerikai gyorsétteremlánc eladta a kínai érdekeltségei nagy részét. A márkanév azért megmarad, az éttermeket...
okt. 26
9:42
Brüsszel jóváhagyta a Mol nagy léptékű beruházását (AQUA)
Jóváhagyta az Európai Bizottság (EB) a Mol Nyrt. tiszaújvárosi petrolkémiai üzeméhez nyújtott 131 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) állami beruházási támogatást, miután megállapította, hogy az megfelel az uniós szabályoknak.
okt. 26
9:46
A VVER technológiát dicsérik az oroszok (NRGreport)
A Paks II-ben is alkalmazott technikáról tartott előadást egy orosz nukleáris intézet tudományos munkatársa. A VVER-1200 reaktorblokkot nemcsak aktív, hanem emberi közreműködést nem igénylő, passzív biztonsági rendszerekkel is felszerelték.
okt. 26
9:51
A munkanélküliség tovább csökkent (Infostart)
A július-szeptemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 38 ezerrel 189 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal 4,1 százalékra csökkent - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 26
9:54
Közel az új csúcs az OTP-ben! (Portfolio)
Az elmúlt hetek emelkedései utána tegnap már nem volt egyértelmű irány a tőzsdéken, ami pedig a mai napot illeti az EKB mozgathatja meg a piacokat.Emelkednek a tőzsdék 2017.10.26 09:35A nyitást követő percekben beindult némi emelkedés...
okt. 26
9:54
Kiderült: borzasztó nézettségi adatok produkál a Tények (444.hu)
"Kolosiék csapkodják a térdüket."
okt. 26
9:56
Frankfurtra szegeződik a világ szeme (Portfolio)
A devizapiac ma egyértelműen az EKB döntésére figyel, ami nem csak az euró, hanem a forint árfolyamára is hatással lehet. A jegybanknak ugyanis valamit mondania kell az eszközvásárlási program jövőjéről, ahogy szeptemberben megígérte.Még...
okt. 26
9:56
Nincs recept a zöld gazdaság támogatásához (NRGreport)
A Földművelésügyi Minisztérium immár második alkalommal szervezte meg a magyar fővárosban az Európai Bizottság Környezetvédelmi Igazgatóságával közösen a Környezetvédelmi és Irányító Hatóságok Európai Hálózatának plenáris ülését.
okt. 26
9:57
Az ország második legnagyobb hirdetője a Miniszterelnökség (Menedzsment Fórum)
Most jelent meg a közép-kelet-európai független kommunikációs ügynökséghálózat legfrissebb kiadványa.
okt. 26
10:06
Feleződő EU-pénzekre készül 2020 után a kormány? - Kiderült egy szerződés (Portfolio)
A magyar kormány idén nyáron három másik mellett a "2020 után feleződő uniós támogatások" témájában is tanácsadási szerződést kötött a Rotschild bankház német társelnökével, aki a magángépén fuvarozta tavaly az EU jelenlegi...
okt. 26
10:06
Örülhetnek a Boeing részvényesei (NRGreport)
Tizennyolc százalékkal növelte üzemi eredményét az amerikai Boeing repülőgépgyártó a tavalyihoz képest erősebb kereslet miatt, és felfelé módosította az egy részvényre jutó eredmény-előrejelzését.
okt. 26
10:08
Felzárkózás az eurózónában - Csakis megfelelő felkészültséggel teljesíthető (Portfolio)
A közepes fejlettségű országok hosszú távú gazdaság- és társadalompolitikai célja a fejlett országok jövedelmi szintjének elérése. Az euró bevezetésének kérdését is ezen végső cél függvényében érdemes megvizsgálni. Az euróövezethez...
okt. 26
10:12
Drágul az olaj a New York-i tőzsdenyitás után (NRGreport)
Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén kedden egy sor kedvező vállalati gyorsjelentésnek köszönhetően. A két irányadó olajtípus ára nőtt a nyitás után.
okt. 26
10:18
Közel az új csúcs az OTP-ben! (Portfolio)
Az elmúlt hetek emelkedései utána tegnap már nem volt egyértelmű irány a tőzsdéken, ami pedig a mai napot illeti az EKB mozgathatja meg a piacokat.Beszakadt az OTP 2017.10.26 10:10Nyitást követően még úgy tűnt, hogy csúcsot dönt az OTP...
okt. 26
10:18
Budapesten fejleszt az Itron (NRGreport)
A szoftverfejlesztő csapat az energiaipar jövőjének formálásában vehet részt.
okt. 26
10:24
Közel az új csúcs az OTP-ben! (Portfolio)
Az elmúlt hetek emelkedései utána tegnap már nem volt egyértelmű irány a tőzsdéken, ami pedig a mai napot illeti az EKB mozgathatja meg a piacokat. A magyar piacon az OTP papírjaira figyelnek a befektetők.Beszakadt az OTP 2017.10.26 10:10Nyitást...
okt. 26
10:24
Üzemanyagnak minősítenék az elektromos autót töltő áramot (444.hu)
Külön termék, külön villanyóra.
okt. 26
10:24
Nincs recept a zöld gazdaság támogatásához (NRGreport)
A Földművelésügyi Minisztérium immár második alkalommal szervezte meg a magyar fővárosban az Európai Bizottság Környezetvédelmi Igazgatóságával közösen a Környezetvédelmi és Irányító Hatóságok Európai Hálózatának plenáris ülését.
okt. 26
10:27
Rég nem látott szintet közelít a svájci frank, gyenge a forint (Privátbankár)
Lassan valósággá válik, ami eddig valószínűtlennek tűnt: közeledik a frank ahhoz az értékhez, ahol a svájci jegybank elmenekült. Itthon ma esik a BUX a tegnapi nagy rali után.

Keresés