2017. október 10. kedd

okt. 10
15:24
Te is így használod a kézfertőtlenítőt? Veszélyes lehet! (Pénzcentrum)
Az egészséges életmódra egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk, gyakran nem kevés pénzt is áldozunk rá. Ugyanakkor vannak olyan szokások, amelyekkel azt hisszük, hogy teszünk az egészségünkért, de valójában romboljuk. Minden nap...
okt. 10
15:24
Emelkedett a BUX délután (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 34,04 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
okt. 10
15:26
Tizenhárom év múlva már nem akar széntüzelésű erőművet látni Hollandia (vg.hu)
Felszámolnák a széntüzelésű erőművek mindegyikét 2030-ra Hollandiában az alakuló kormány tervei szerint, amelyeket a hosszas tárgyalások után koalíciós megállapodást kötő pártok vezetői ismertettek kedden Hágában.
okt. 10
15:27
Kitiltottak a TV2-ből egy közismerten rendszerellenes INTERNETES MACSKÁT (444.hu)
Erzsi túl rendszererellenes volt a csatorna vezetőinek.
okt. 10
15:28
Varga: Jól állunk a feketegazdasággal szembeni küzdelemben (vg.hu)
Magyarország élen jár a feketegazdaság elleni küzdelemben, éppen ezért megvédi az áfacsalókat eredményesen kiszűrő rendszerét, az ekáert – mondta Varga Mihály az Ecofin luxemburgi ülését követően.
okt. 10
15:30
Megjött az IMF jelentése: hisznek Magyarországban (Privátbankár)
Kiadta őszi prognóziás a Nemzetközi Valutaalap. Hogyan látják a magyar gazdaságot?
okt. 10
15:30
IMF: idén 3,6 százalékos globális gazdasági növekedés várható (vg.hu)
Minimálisan feljavította a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó becslését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című kiadvány soros frissítésében, amelyet kedden tett közzé.
okt. 10
15:33
Az IMF szerint a vártnál is jobban nőhet a magyar GDP (hirado.hu)
Az idei és a jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését javította a Nemzetközi Valutaalap (IMF) őszi világgazdasági prognózisában.
okt. 10
15:36
Tovább fejlesztenék a magyar-horvát kapcsolatokat (ProfitLine)
Tovább kell fejleszteni az egyébként jó magyar-horvát kapcsolatokat - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden az Országházban.
okt. 10
15:48
Durva hekkertámadás a világ egyik legnagyobb könyvvizsgálójánál (Portfolio)
Szeptember végén derült ki, hogy hekkertámadás érte a Deloitte szervereit, a Guardian információi szerint azonban jóval nagyobb támadásról lehet szó, mint amiről az első hírek szóltak, ráadásul a könyvvizsgáló sem biztos abban, hogy...
okt. 10
15:57
Jobban erősödik a magyar gazdaság az IMF szerint (vg.hu)
Javította az idei és a jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) őszi világgazdasági prognózisában.
okt. 10
15:59
Sokat keresett a Gazprom gázexporton (vg.hu)
A Gazprom gázexportból származó bevétele 23,5 milliárd dollárt tett ki az idei első nyolc hónapban, ami 22,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban – közölte az orosz vámhatóság kedden.
okt. 10
16:00
Szakmunkások, akik nagyon hiányoznak Németországban (Adózóna)
Összesen 19 ezer szakmunkás hiányzik a német cégeknél, különösen a keleti országrészben van hiány a munkáskézből. A szakképzésben ugyan egyre több a tanuló, mégsem elég a nyitott állások betöltésére – írja a piacesprofit.hu.
okt. 10
16:01
Megvan, melyik a legtöbbet repülő nemzet (vg.hu)
A legtöbbet az Egyesült Államok állampolgárai utaznak a világon, belföldi és nemzetközi utasforgalomban is amerikai útlevéllel rendelkezők voltak többségben 2016-ban – derül ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb elemzéséből.
okt. 10
16:03
Így csökkent költséget a Volkswagen (vg.hu)
Megritkítja márkakereskedői hálózatát Európában a Volkswagen konszern VW márkája a hagyományos értékesítési csatornákon keletkező költségeinek csökkentése érdekében – értesült az osztrák APA hírügynökség a VW modellek hivatalos importőrétől, a Porsche Austria vállalattól.
okt. 10
16:06
Kósa Lajos szerint a főnök feleségén múlik, hogy lesz-e beruházás (Menedzsment Fórum)
Azt is elárulta, hogy a Modern Városok program ötlete a szociktól származik. Lázárnak pedig odaszúrt egyet.
okt. 10
16:06
Nagyon összekapja magát a bank, amit megbírságolt a felügyelet (Privátbankár)
A jegybanki ellenőrzés megtette a hatását, a Sberbank gőzerőkkel dolgozik a hibák javításán.
okt. 10
16:06
A Volkswagen márkakereskedői hálózatának ritkításába kezd (Portfolio)
Megritkítja márkakereskedői hálózatát Európában a Volkswagen csoport VW márkája a hagyományos értékesítési csatornákon keletkező költségeinek csökkentése érdekében - értesült az osztrák APA hírügynökség a Volkswagen modellek...
okt. 10
16:06
Többezer lakást zúdítanak a budapesti piacra: meg is lesz az eredménye (Pénzcentrum)
Többezer új építésű társasházi lakás kerül a budapesti piacra a következő hat hónapban. A fejlesztők csábító konstrukciókkal és az állami támogatás reményével akarják megragadni a vásárlók figyelmét. Egyre több jel mutatja...
okt. 10
16:08
Mi lesz a magyarországi árakkal? (Menedzsment Fórum)
Szeptemberben 2,5 százalékos volt a 12 hónapos infláció, havi szinten pedig 0,1 százalékkal nőttek az árak. Az elemző szerint a pénzromlás alulmúlta a várakozásokat.
okt. 10
16:08
Trump olyan dologra készül, amivel az egész világot magára haragíthajta (Portfolio)
Donald Trump a Forbes magazinnak adott interjújában többek között arról is beszélt, hogy az asztalán van egy olyan törvényjavaslat, amivel arra ösztönözné, illetve végszükség esetén kényszerítené az Egyesült Államokban tevékenykedő...
okt. 10
16:15
Új gazdasági oldal indult G7 néven (444.hu)
Volt kollégánk, Kasnyik Márton a főszerkesztő.
okt. 10
16:15
Matolcsy: az MNB eleget tett tavaly törvényi kötelezettségeinek (AQUA)
Eleget tett törvényi kötelezettségeinek tavaly a Magyar Nemzeti Bank (MNB): az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás fenntartása mellett támogatta a kormány gazdaságpolitikai céljainak megvalósulását – hangsúlyozta Matolcsy György jegybankelnök az Országgyűlés gazdasági bizottságában kedden.
okt. 10
16:18
Pozitív kezdés az amerikai tőzsdéken (ProfitLine)
A hétfői veszteség után indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai tőzsdéken.
okt. 10
16:18
A jövő elkezdődött! - Képeken az év magánegészségügyi konferenciája (Portfolio)
Komoly érdeklődés mellett zajlott le a Portfolio első Private Health Forum rendezvénye a magyarországi magánegészségügyi szektorról. A résztvevő szakemberek felvázolták a szolgáltató cégek jövőjét, terveit, az egészségügyi ellátást...
okt. 10
16:20
Új helyre költözik a biztosításokkal foglalkozó vállalat (Portfolio)
A Colonnade Biztosító saját tulajdonú épületéből a Váci úti Balance Loft irodaházba költözik, amelyet nem csak könnyebben közelíthetnek meg munkatársai és ügyfelei, hanem a későbbi bővüléshez is adottak a feltételek. A tranzakció...
okt. 10
16:27
100 milliót oszt szét Mészáros a fiatal felcsúti párok közt (444.hu)
Jó szívvel adják.
okt. 10
16:30
Tizenhatmillió palack bort értékesít idén a Varga Pincészet (vg.hu)
A Varga Pincészet várhatóan 16 millió palack bort értékesít az idén Magyarországon, mintegy másfél millióval többet, mint tavaly – tájékoztatta kedden az MTI-t a pincészet egyik tulajdonosa.
okt. 10
16:32
Megugrott az olaj ára (vg.hu)
Több mint egy dollárral emelkedett a kőolaj ára Szaúd-Arábiának arra a bejelentésére, hogy a keresletnél jóval kevesebb kőolajat exportál novemberben.
okt. 10
16:34
Erdogan: folytatódik a Török Áramlat építése (vg.hu)
Főként a gazdaságot és az infrastruktúrát érintő török befektetésekről tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Belgrádban Aleksandar Vucic szerb államfővel.
okt. 10
16:36
Emelkedett az olaj ára (ProfitLine)
Több mint egy dollárral emelkedett a kőolaj ára Szaúd-Arábiának arra a bejelentésére, hogy a keresletnél jóval kevesebb kőolajat exportál novemberben.
okt. 10
16:36
Megszabadulna az Adviltól a Pfizer (Portfolio)
A Pfizer fontolgatja annak lehetőségét, hogy eladja a lakossági egészségügyi üzletágát, amiben az olyan vény nélkül kapható gyógyszerek és vitaminok tartoznak, mint a ChapStick, az Advil és Robitussin. A vállalat vezérigazgatója...
okt. 10
16:42
Optimistább lett az IMF a magyar gazdasággal szemben (Menedzsment Fórum)
Javította az idei és a jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) őszi világgazdasági prognózisában.
okt. 10
16:44
200 millióval segíti a fiatalokat Mészáros Lőrinc (Menedzsment Fórum)
Újabb alapítványt hozott létre Mészáros Lőrinc és családja a Vál völgyében élő gyermekek és fiatal párok támogatására. A Vál-völgyi Fiatalokért Alapítvány vissza nem térítendő otthonteremtési támogatást nyújt a 35 évesnél fiatalabb felcsúti vagy alcsútdobozi pároknak, illetve ösztöndíjat ad a térség hat településén élő, jól tanuló felső tagozatos á
okt. 10
16:54
Beálltak az oroszok Szijjártó kirohanása mögé (Privátbankár)
Egyetértenek az oroszok a magyar kormánnyal az ukrán nyelvtörvényt illetően.
okt. 10
16:54
Kicsinálhatja a lakosság a hatalmas budai lakóparkfejlesztést (Portfolio)
Augusztus óta hallani, a még nagy nyilvánosság elé nem került újbudai, konkrétabban a Feneketlen-tó közvetlen környezetébe tervezett, 350 lakásos új lakópark projektről, amit a több díjat is besöpört, a legsikeresebb magyar ingatlanfejlesztések...
okt. 10
17:00
Varga benyújtotta a javaslatot: 19,5 százalékos lesz a szochó! (Menedzsment Fórum)
Ennyi lesz az egészségügyi hozzájárulás mértéke is.
okt. 10
17:03
Folytatja a trükkös kampányt a Medve sajt (Kreatív Online)
Párkányi Kolos bűvészt bevonva további hat kisfilmet készít a Pannontej.
okt. 10
17:03
Szegeden nyílik egy Starbucks: már munkatársakat keresnek (vg.hu)
Hét évvel a magyar piacra lépést követően a Starbucks megérkezik Szegedre. A tervek szerint az első névre szóló kávét még idén elkészítik az egyetemvárosban. A munkatársak toborzása már elkezdődött.
okt. 10
17:05
Donald Tusk üzent a katalán elnöknek (vg.hu)
Óva intette Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden Carles Puigdemont katalán elnököt Katalónia függetlenségének egyoldalú kinyilvánításától, mondván, hogy a lépés lehetetlenné tenné a párbeszédet a szembenálló felek között.
okt. 10
17:06
Így alakul az infláció hazánkban - ábrán mutatjuk (ProfitLine)
árindex, fogyasztói ár; változás az előző év azonos időszakához képest, %
okt. 10
17:06
Trump olyan dologra készül, amivel az egész világot magára haragíthatja (Portfolio)
Donald Trump a Forbes magazinnak adott interjújában többek között arról is beszélt, hogy az asztalán van egy olyan törvényjavaslat, amivel arra ösztönözné, illetve végszükség esetén kényszerítené az Egyesült Államokban tevékenykedő...
okt. 10
17:07
Tízmilliárdos visszafizetés a tét (vg.hu)
Tízmilliárd forintnyi uniós támogatás visszafizetési kötelezettségén szeretne csökkenteni a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium törvénymódosító rendelete.
okt. 10
17:12
Miért nem kéri Magyarország a neki járó EU-pénzt? - Brüsszelben is csodálkoznak (Portfolio)
Miközben az egész EU-ban Magyarország halad a leggyorsabban a 7 éves fejlesztési keretének nyertesekkel való lekötésével, aközben még mindig nagyon kevés pénzt kértek a magyar hatóságok Brüsszeltől, ami az EU fővárosában is fejtörést...
okt. 10
17:18
Átverték a Toyotát, a Nissant és a Mazdát (Portfolio)
Közel 10 éves csalássorozatról számolt be a Kobe Steel A japán gyártó mintegy 200 vállalatnak szállított hamis minőségi bizonyítvánnyal rendelkező termékeket Vasárnap a japán acélgyártó óriás, a Kobe Steel bejelentette, 10...
okt. 10
17:30
A dolgozóknak elegük lett: 28 órás munkahetet követelnek (Privátbankár)
Az eddigi 35 helyett a 28 órás munkahét bevezetését követeli a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall.
okt. 10
17:30
Valóság, vagy csak mítosz az irodák túlkínálata? (Portfolio)
A rekordalacsony irodapiaci kihasználatlanság és az egyre inkább bérbeadói piac ellenére, a piaci kommentárok már közelgő túlkínálattól tartanak. Ám pánikra nincs ok, még nincs - vélik a Cushman & Wakefield mukatársai, Hegedűs Orsolya...
okt. 10
17:36
Gyorsabb növekedést vár Magyarországon az IMF (ProfitLine)
A kormány szerint jobbak Magyarország növekedési kilátásai a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által vártnál, de a nemzetközi szervezet így is 0,3, illetve 0,4 százalékponttal javította előrejelzését - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arra reagálva, hogy az IMF honlapján kedden közzétett tanulmány a tavaszi várakozáshoz képest gyorsabb m
okt. 10
17:36
Csalódást okozott az LG üzemi eredménye (vg.hu)
Az LG Electronics (LG) dél-koreai vállalat 516 milliárd won (454 millió dollár) üzemi nyereséget ért el az idei harmadik negyedévben, ami 82,2 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
okt. 10
17:42
Még mindig óriási pusztítást végezne a madárinfluenza (Privátbankár)
Nem igazán vannak felkészülve a baromfitartók egy járványra.

Keresés