Október 2-ától kizárólag elektronikus úton intézhetik a gazdálkodók – néhány kivétellel – az Uniós Vámkódex hatálya alá eső engedélyeket, a korábbi papír alapú ügyintézés helyett. A benyújtott kérelmekkel és az engedélyezési eljárással kapcsolatosan ettől kezdve csak a rendszeren keresztül kaphatnak információt a vállalkozások – figyelmeztetnek az EY tanácsadó cég szakértői.
Szeptemberben 190,4 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali részvénypiacán, ami 10,3 százalékkal elmarad az augusztusi 212,3 milliárd forintos forgalomtól, a tavaly szeptemberi forgalomnál azonban 14,8 százalékkal magasabb – közölte hétfőn a BÉT.
A több mint negyven országban tevékenykedő Mol-csoport tavaly meghirdette a következő 15 évre szóló stratégiáját, az ambíciózus terveinek megfelelően egy olyan székház építésébe is belekezd, amely megfelelő munkakörülményeket biztosít a multinacionális vállalatcsoport központjában dolgozó kollégáknak. Az új székházat MOL Campusnak fogják hívni.
A Mol Campus a Mol-csoport új székháza lesz. Az új épület közös tető alá hozza a cég budapesti tevékenységét, és ezzel egyidejűleg izgalmas módon alakítja a város építészetét. Nem mellesleg a város egyik legmagasabb épülete lesz a Mol új székháza.
Az amerikai fehér nacionalisták és az evangéliumi keresztények népi mozgalmat alapítottak, amely már egy „háttérpárt” jellegét ölti. Ez a Republikánus Párton belüli polgárháború kitörésével fenyeget. Az új mozgalom a Kína által jelentett veszélyt tűzheti zászlajára.
Az új uniós pénzforgalmi irányelv (PSD2) megnyitja a banki infrastruktúrát a fintech cégeknek, amely nyomán új szolgáltatások és kiélezettebb verseny jöhet a bankolásban. Azonban egy friss brit felmérés szerint az emberek nagy része...
Októbertől ADBOARD néven és új arculattal folytatja közterületi reklámpiaci tevékenységét hazánkban a német Freund cégcsoport. Meghatározó magyarországi szerepének megerősítése érdekében a német tulajdonos 2015-ben létrehozott egy új, 100 százalékos tulajdonában lévő céget, az euroAWK Outdoor Kft.-t, amelynek tevékenységét hosszú távú stratégiája r
Új székházat épít a Mol-csoport a fővárosban, a Kopaszi-gáton, a Mol Campus a régió legmodernebb, legkorszerűbb és leginnovatívabb irodaháza lesz - mondta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Kína bizonyítottan kitermelhető aranykészletei 2016 végén 12,1 ezer tonnára rúgtak, ami a kitermelhető dél-afrikai készletek mögött a legnagyobb – jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón Csang Jung-tao (Zhang Yongtao), a China Gold Association (CGA) alelnöke.
Legalább 50 halálos áldozata van a vasárnap esti Las Vegas-i fegyveres támadásnak, és legalább 200-an megsebesültek – közölte hétfőn Nevada amerikai szövetségi állam rendőrfőnöke.
Visszaélésekre adott lehetőséget a vasárnapi katalán népszavazáson, hogy a helyi kormány úgy döntött: bárki bármelyik működő szavazóhelyiségben leadhatja szavazatát - állította hétfőn az ANTENA3 spanyol országos televíziócsatorna, amely több olyan embert megszólaltatott, akik többször is voksoltak a nap folyamán.
Jelentős mértékben járulnak hozzá Magyarország gazdasági sikereihez a kínai vállalatok, a Kínába irányuló magyar kivitel várhatóan tovább bővül és nőhet a hozzáadott érték aránya a termékekben.
Az MNB 12,5 millió forint bírságot szabott ki a Vienna Life Biztosítóra, egyebek közt nyilvántartási, kiszervezési, vállalatirányítási, valamint a biztosítási szerződések hiányos tartalmi elemei, az ügyfél-tájékoztatásra és panaszkezelésre...
Ügyfelemnél néhány évvel ezelőtt két dolgozó több millió forintot tüntetett el a cég számlájáról. A sikkasztás tényét ugyan a büntetőbíróság megállapította, de a pénzt azóta sem sikerült visszaszerezni. Ezt követően a munkáltató elhatározta, hogy a munkaviszony létesítését hatósági erkölcsi bizonyítvány benyújtásához köti, legyen szó bármilyen munkakörről. Jelen cikk azt vizsgálja meg, hogy…
Nem drágítja lényegesen a villany-, illetve vízvezeték-szerelők tevékenységét az a kötelezettség, hogy egymillió forint összegig fedezetet nyújtó felelősségbiztosítást kell kötniük, de ez csak akkor nyújt védelmet a magánmegrendelőknek, ha a munkáról számlát adott a kivitelező – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.
Három fontos változást vezet be az azonosítógazdálkodásban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az október 1-jén hatályba lépő rendeletmódosítása szerint. Egyrészt ingyenessé válik az előfizetőknek a mobiltelefonok hálózatfüggetlenítése bizonyos feltételek között, másrészt új szabályozás lép életbe a mobilszolgáltatók számára az autós e-se
Az idén teljesülhetnek az államháztartási hiányra vonatkozó kritériumok, mivel az eddig rendelkezésre álló adatok szerint az adó- és járulékbevételek megfelelően alakulnak, a kiadások pedig nem lépik túl az előirányzat időarányos részét – állapította meg a Költségvetési Tanács (KT) az első fél évi makrogazdasági és költségvetési folyamatok alapján.
Az idei első nyolc hónapban 6,3 százalékkal, 18,788 millióra nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi azonos időszakhoz mérten – közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Emeli bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
1,5 éves kislányommal töltött gyedemről, annak lejárta előtt, megszakítva fizetés nélküli szabadságomat 4 órába szeretnék visszamenni dolgozni. Üzletkötőként (3-4 megye területi felelőse)a bp-i irodától távol, autóval és egyéb szükséges munkaeszközökkel ellátva történik a munkavégzés. Kérdés esetemben is fennáll-e a kötelezettségem azon része, hogy a munkába állási szándéknyilatkozatomban…
Egy most nyilvánosságra hozott jelentés szerint az EU és az európai kormányok évente több mint 112 milliárd euróval támogatják a legnagyobb károsanyag-kibocsátással járó (fosszilis) energia termelését és felhasználását. Ez szembemegy...
A téli szezon kezdetével két fontos változás már biztosan lesz a kézipoggyászokat illetően a repülőtereken: a Wizz Air október végétől ingyenesen enged fel egy, a korábbinál nagyobb kézipoggyászt a fedélzetre, míg a Ryanair fejenként...
Folytatódott júliusban a közfoglalkoztatotti létszám csökkenése – olvasható a Belügyminisztérium összefoglalójában. Az átlagosan 180 ezer fős létszám mintegy 70 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Jelentősen visszaesett a 25 év alattiak részvétele a közmunkában, ezzel együtt viszont továbbra is magas a tartósan közfoglalkoztatottak száma.
Emeli bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változik – értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
A Wizz Air október végétől ingyenesen enged fel egy, a korábbinál nagyobb kézipoggyászt a fedélzetre, míg a Ryanair fejenként kettő helyett egy, kisméretű kézitáskát engedélyez az utastérben – hívja fel az utazók figyelmét a Budapest Airport.
Az átlagos kereset ezekben a sportágakban nem éri el a hazai labdarúgókét, de néhányan akár több milliót is megkeresnek. A ranglistát továbbra is, a Telekom Veszprém játékosa, Nagy László vezeti, a maga 15 millió forintos fizetésével. Mindössze egy sportág van, amiben a nők többet keresnek, mint a férfiak - írja a Pénzcentrum.
A manapság érvényes szabályozások szerint a hagyományos pénzügyi rendszerben az országok központi bankjainak a kizárólagos monopóliuma, hogy a pénzmennyiség alakítása érdekében papírpénzt nyomtassanak, vagy épp vonjanak ki a forgalomból....
Három fontos változást vezet be az azonosítógazdálkodásban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Bizonyos esetekben ingyenessé válik a mobiltelefonok hálózatfüggetlenítése, új szabályozás lépett életbe a mobilszolgáltatók számára az autós e-segélyhívásokra, valamint a mobilszolgáltatók tesztazonosítót kaphatnak hálózati fejlesztéseikhez.
Megint rekordot döntött az Ausztriában dolgozó magyarok száma, de most csak kicsivel. A románok pár száz fővel többen jöttek, mint a magyarok, más országok nemigen rúgtak labdába. Az osztrák politikusok egymásra licitálva szapulják a külföldieket a választási kampányban.
Néhány hete egy téves értelmezés folytán a hazai médiában napvilágot látott az a félrevezető információ, hogy szeptembertől a villany- és vízvezeték-szerelő mesterek által okozott, illetve azok hanyagsága folytán bekövetkező károkat kötelező felelősségbiztosítás téríti meg a megbízók számára. Azóta számos ügyfél igyekezett kapcsolódó vélt igényét alkuszi segítséggel érvényesíteni, ezért a…
A hazai biztosítási piac díjbevétele az elmúlt években folyamatosan nőtt, de ez a bővülés elmaradt a hazai GDP növekedésétől. A következő években egyre komolyabb feladatot kaphatnak a független biztosításközvetítők, mivel a szabályozás változása átláthatóbbá teszi a jutalékok rendszerét – mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabi
A spanyol alkotmány alapján a katalán népszavazás jogszerűtlen volt. Amennyiben a referendum az ország alkotmánya szerint zajlott volna, akkor az azt jelentené, hogy a terület az Európai Unión kívülre kerülne – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hétfőn.
Lezárult a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetségének őszi búza fajtakísérleti munkája 2017-ben. A gazdálkodók számára egy online letölthető kiadványban foglalták össze az eredményeket.
Októbertől a szolgáltatóknak bármilyen új, céges ügyfélkapcsolat létesítésénél rögzíteniük kell a cég mögött álló azon magánszemély (tényleges tulajdonos) adatait, aki a szervezetben 25 százalékos többséggel rendelkezik, vagy aki a szervezet felett egyéb módon irányítást, ellenőrzést gyakorol – hívta fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.