2017. október 6. péntek

okt. 6
11:36
Ezért dolgozott az MNB: eleget gyengült végre a forint? (Portfolio)
Az MNB augusztus második felében jelezte, hogy kész tovább lazítani a monetáris kondíciókon, majd szeptemberi ülésén ezt meg is tette a Monetáris Tanács. Ennek köszönhetően a 302-es mélypontról már tíz egységgel emelkedett az euró-forint...
okt. 6
11:48
Majd' 7 millió euróból bővíti a gyártását a Masterplast Csoport Szabadkán (Menedzsment Fórum)
105 új munkahelyet teremtenek vele.
okt. 6
11:48
Aktuálisabb nem is lehetne: ők kapták a Nobel-békedíjat (Privátbankár)
Reméljük, a hír Észak-Koreáig is elér.
okt. 6
11:51
Jól jártak az erdészetek és a nemzeti parkok (vg.hu)
A kormány 2010 óta 16 milliárd forintot fordított az erdészetek és nemzeti parkok turisztikai fejlesztésére – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
okt. 6
11:53
Felpörgött a cseh kiskereskedelem (vg.hu)
Augusztusban 4,8 százalékra gyorsult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedése a júliusi 4,6 százalékról – közölte pénteken a cseh statisztikai hivatal.
okt. 6
11:55
Több mint egymillió Nissan autót kell visszahívni (vg.hu)
Japán üzemeiben végzett nem hiteles minőségi ellenőrzés miatt közel 1,2 millió autót hív vissza vizsgálatra a Nissan Motor Co.
okt. 6
11:57
Szabadulna a rossz hitelektől az UniCredit (vg.hu)
Az UniCredit tőkemegfelelési mutatójának javítása érdekében 1,5 milliárd euró értékben tervez értékesíteni nem teljesítő hiteleket portfoliójából – számolt be pénteken a Milano e Finanza milánói gazdasági napilap.
okt. 6
11:59
Erre spórolnak a magyar fiatalok (vg.hu)
A magyar fiatalok fontosnak tartják a takarékoskodást, és 51 százalékuk havi rendszerességgel tesz félre. Az Intrum Justitia Európai Fogyasztói Fizetési Jelentésének eredményei alapján elmondható, a magyar fiatalok tudatosak a pénzügyi döntéseiket illetően. Elsősorban saját lakásra gyűjtenek, ezzel pedig teljesen más preferenciáik szerint kezelik a
okt. 6
12:00
Kész, vége? Ezekkel az akciókkal mehetnek a diszkontok a levesbe (Pénzcentrum)
Egy törvénytervezet szerint kilőne a reklámújságokra kivetett termékdíj értéke, mely érzékenyen érintheti az élelmiszerboltokat, egy reggeli sajtóhír szerint pedig a 2018-as választások után elüldöznék a külföldi diszkontokat...
okt. 6
12:01
Emelkedett a BUX ma délelőtt (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 37,82 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt.
okt. 6
12:03
Nem fárad az ingatlanpiac: tovább dübörög a beruházási láz (TőzsdeFórum)
A szakember- és kivitelező-hiányról szóló hírek ellenére tömeges a kulcsátadás.
okt. 6
12:03
Melyek a legértékesebb magyar cégek? Most megtudhatja! (vg.hu)
A 100 legértékesebb 100 százalékban magyar kézben lévő vállalatot listázza októberi számában a Forbes magazin.
okt. 6
12:06
6,8 százalékkal nőtt az ipari termelés (ProfitLine)
Augusztusban 6,8 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a júliusi szerény 0,2 százalékos emelkedés után. Az előző hónaphoz képest 5,5 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás augusztusban a júliusi 4,2 százalékos visszaesést követően - jelentette pénteken első becslése alapj
okt. 6
12:15
Megújult a növényvédelmi- és időjárás-előrejelző rendszer (hirado.hu)
Az új honlap nagy segítséget nyújt a gazdáknak.
okt. 6
12:18
Nagy fejlesztésbe fog a Masterplast a szomszédban (Portfolio)
Közel 6,7 millió eurós beruházást hajt végre szabadkai telephelyén a Masterplast csoport, amellyel az építőanyag gyártó és forgalmazó vállalat jelentősen bővíti üvegszövet gyártási kapacitását. Új fejlesztésbe kezd a Masterplast...
okt. 6
12:20
Gyűjtik az aláírásokat az új munkaszüneti napért (Portfolio)
Valamennyi megyeszékhelyen gyűjtik a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazási kezdeményezéshez az aláírásokat a Magyar Szakszervezeti Szövetség aktivistái - közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség....
okt. 6
12:21
Az autógyártás tolta fel az ipari teljesítményt (TőzsdeFórum)
Az ipari termelés augusztusi növekedése felülmúlta az elemzők várakozását, aminek hátterében az autógyártás újbóli beindulása áll.
okt. 6
12:24
Jövő héten ezekbe az éttermekbe érdemes menni (vg.hu)
A 3.300 forintos, 3 fogásos menüsorokat 2017. október 9-15. között kóstolhatják meg a vendégek az Országos Étterem Hét rendezvényen.
okt. 6
12:26
A városi futóknak kedvez az Adidas (vg.hu)
Az Adidas bemutatta első olyan projektjét, amit a szinte teljesen automatizált ansbach-i Speedfactory gyárban készítenek. Az AM4 termékek bevezetése óriási előrelépés a márka tervezési stratégiájában, hiszen a Speedfactory üzem nem csupán a gyártásban, de a viselők egyedi igényeinek felmérésében is fontos szerepet kapott.
okt. 6
12:36
Lehet egy szatyorral több? Jövőre több ponton is változik a termékdíj-szabályozás (ProfitLine)
2018. január 1-jétől ismét módosul a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény, melynek tervezete a napokban került fel az Országgyűlés honlapjára – hívja fel az érintettek figyelmét a MAZARS. Az elmúlt években menetrendszerűen változó szabályozás mostani változtatásait elsősorban az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló un
okt. 6
12:39
MNB: milliárdokra hízott az alapítványok vagyona (TőzsdeFórum)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Pallas Athéné Alapítványok 3,156 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat az alapításuk óta.
okt. 6
12:42
2,5 milliárd forintból élénkíti a kormány a gazdaságot. Mármint a szlovákot (Menedzsment Fórum)
A Felvidéki gazdaságélénkítő program pályázatai már meg is nyíltak.
okt. 6
12:42
Hatalmas garanciaprogram indul a magyar cégeknek (Portfolio)
Az Európai Beruházási Alap (EBA) és a Garantiqa Hitelgarancia a kis- és középvállalkozások versenyképességét segítő COSME program keretében megállapodást írt alá Magyarországon. Ennek értelmében a Garantiqa 80 milliárd forint hitelhez...
okt. 6
12:51
"Az építőipar a fejlődés kihívásaival néz szembe" (hirado.hu)
Az építőipar a múlt év végére kilábalt a válságból, az ágazatnak most már a növekedés és fejlődés kihívásaival kell szembenéznie.
okt. 6
12:57
Gazdaságélénkítő pályázat indult a felvidéki kkv-knak (vg.hu)
Már pályázhatnak a felvidéki mezőgazdasági-, illetve mikro-, kis- és középvállalkozók a Felvidéki Gazdaságélénkítő Program forrásaira.
okt. 6
13:03
További felfutás várhat az iparra (TőzsdeFórum)
Az ipari termelés augusztusi növekedése felülmúlta az elemzők várakozását, aminek hátterében az autógyártás újbóli beindulása, a hozzá kapcsolódó beszállítói hálózat, valamint az elektronikai ipar állhat.
okt. 6
13:06
Nem várt helyről kapott Magyarország támogatást (Privátbankár)
Az Európa Tanács főtitkára osztja Magyarország aggodalmait az ukrán oktatási törvényt illetően.
okt. 6
13:06
A karrierépítésben is a YouTubereket követi a Z generáció (HR Portál)
A Facebook után a Twitter és a gyakorikerdesek.hu a legnépszerűbb felület, ha a pályakezdők online álláskereséséről, munkakereséssel kapcsolatos élményeiről és tapasztalatairól van szó - derült ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a SentiOne közös, az Y és Z generáció online álláskeresési szokásait vizsgáló kutatásából.
okt. 6
13:06
Bizonyítatlan állítások miatt figyelmeztetett a GVH (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a HOLLANDIMPEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint az AMERICAN LEISURE INTERNATIONAL Kft., mert mindkét vállalkozás fiatalító és ránctalanító hatással reklámozta a „Collatan” és a „Twist” szoláriumcsöveket, de nem tudták igazolni ilyen tartal
okt. 6
13:06
Már a felvidéki gazdálkodók is ráugorhatnak az magyar ingyenpénzre (Portfolio)
Már pályázhatnak a felvidéki mezőgazdasági-, illetve mikro-, kis- és középvállalkozók a Felvidéki Gazdaságélénkítő Program forrásaira, melynek keretösszege 2,425 milliárd forint. Többek között eszközbeszerzésre lehet pályázni...
okt. 6
13:08
Cél a női vállalkozók erősítése (HR Portál)
Első alkalommal kerül megrendezésre Budapesten a NŐK/ÜZLET/ANGYALOK elnevezésű workshop, melynek célja a nők gazdasági döntéshozásba való bekerülésével, a férfiakkal együtt cselekvő és felelősséget vállalni akaró női vállalkozói kör erősítése, ezzel összhangban pedig a női angyalbefektetők számának növelése.
okt. 6
13:18
Kopik a devizatartalékunk - megint kevesebb lett 141 millió euróval (Privátbankár)
Egy hónap alatt 141 millió euróval kevesebb lett az MNB devizatartaléka - van még tér a további csökkentésre is.
okt. 6
13:18
Ne hagyja ki! 24 kreditpont, 2018-as HVG Adó- és Tb-különszámok, idei ár, és a gyorsaknak extra ajándék (Adózóna)
Az Adózóna előfizetők 97%-a ismét megrendelné az előfizetői szolgáltatásokat!* Ezért érdemes most előfizetni: • Gyűjtsön akár 24 kreditpontot egy helyen! • Kedvezményes éves előfizetés, most még az idei áron, csak 21 990 Ft+áfáért! • Hiteles szakmai támogatás: egész éven át kérdezheti szakértőinket! • 2018-as HVG Adó- és Tb-különszámokat szeretne? Válassza az Adózóna-MAX csomagot! • Ha időben…
okt. 6
13:20
5 fontos lépés, hogy felkészüljön az adatvédelmi rendelet alkalmazására (Adózóna)
Ugyan az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) 2018. május 25-én lép hatályba, viszont rengeteg új kötelezettséget vezet be, amelyekre mindenképpen érdemes előre felkészülni. A hazai jogalkotó ugyanis nem biztosít átmeneti időszakot, mely a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2018. május 24-éig még csupán az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi…
okt. 6
13:24
Fontos változás a gázszámlákban (Infostart)
Októbertől a Nemzeti Közművek egy borítékban egyszerre akár háromhavi részszámlát is küld.
okt. 6
13:24
Készülj: több számla jön októbertől, mint eddig (Privátbankár)
Ne aggódj, ez nem jelenti azt, hogy többet is kell fizetni a gázért.
okt. 6
13:27
Kénytelen lesz organikusan növekedni az OTP (TőzsdeFórum)
Bár zöldben nyitott az OTP, ezt aligha magyarázhatjuk a romániai növekedési tervekkel. Pláne, hogy nincs alkalmas akvizíciós célpont a bank látókörében.
okt. 6
13:27
Pozitív kilátásra van esély (AQUA)
Két nagy hitelminősítő is kiadja legfrissebb értékelését Magyarországról az elkövetkező hetekben. Bár számos érv szól a további felminősítés mellett, valószínűbb, hogy egy későbbi jobb osztálynak megágyazó pozitív kilátást rendelhet a jelenlegi magyar osztályzat mellé a Moody’s Investors Service és a Fitch Ratings – vélekedik ­Németh Dávid.
okt. 6
13:30
Varga Péter Pál: Új kórház megépítését tervezzük (Portfolio)
A magánegészségügynek arról is kellene szólnia, hogy magánbefektetés hasznosul a köz javára közfinanszírozott szolgáltatásvásárlás formájában - vallja Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont alapító-főigazgatója, aki a nyári...
okt. 6
13:30
Enyhén emelkedett a BUX délelőtt (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,2 százalékkal 37 939 pontra emelkedett fél egy körülre 4,9 milliárd forintos forgalom mellett.
okt. 6
13:36
Szlovénia jelentősen fejlesztené turizmusát (ProfitLine)
A turizmus fenntartható fejlődését támogató stratégiát fogadott el a szlovén kormány, amelynek célja, hogy az ország turizmusból származó bevétele 2021-re érje el a 3,7-4 milliárd eurót. Tavaly ez az összeg 2,3 milliárd euró volt - írta a helyi sajtó pénteken.
okt. 6
13:39
A 45 fölöttieket diszkrimináció érheti az állásinterjún (HR Portál)
Úgy érzi, hogy csak a kora miatt nem talál állást? Lehet, hogy nem téved! Miközben a kormány célul tűzte ki, hogy 2020-ig 5%-kal növelje a közép- és időskorúak foglalkoztatottságának mértékét, az álláskeresők tapasztalatai mást mutatnak. A munkaadói sztereotípiák leküzdése, és a munkavállalói oldal felkészültségének erősítése céljával jött létre a Restart-Up közösségi program, számos nagyvállalati…
okt. 6
13:42
Vonatbaleset Oroszországban – halottak (Privátbankár)
Komoly baleset történt Moszkva közelében, vonat rohant egy lerobbant buszba.
okt. 6
13:42
A szakadék széléről hozták vissza az egyik legnagyobb magyar vállalatcsoportot (Portfolio)
Balog Bélát, a Rába Csoport pénzügyi igazgatóját is jelölte a zsűri a CFO of the year díjra a júniusi Business and Finance konferenciánkon. A jelöléssel az ország legjobb teljesítményt nyújtó vállalatainak pénzügyi eredményeit ismerték...
okt. 6
13:51
Youtube és Instagram, mint munkahely (TőzsdeFórum)
A Facebook után a Twitter és a gyakorikerdesek.hu a legnépszerűbb felület, ha a pályakezdők online álláskereséséről, munkakereséssel kapcsolatos élményeiről és tapasztalatairól van szó.
okt. 6
13:54
Tovább veri a brüsszeli pénzeső Matolcsy Ádám bútorgyárát (Menedzsment Fórum)
Újabb sikeres uniós pályázatot ünnepelhet hétvégén a jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám.
okt. 6
14:03
Adóprésben a technológiai óriások (vg.hu)
Rájár a rúd a szuperkedvezményes adózás miatt milliárdokat megspóroló amerikai tech cégekre. Brüsszel türelme véges, a részvényesek viszont egyelőre nem idegeskednek.
okt. 6
14:05
Hamarosan kiderül, tőzsdeérett-e a vállalkozása (vg.hu)
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), valamint az MFB Invest, amelynek elsődleges célja, hogy a Tőzsde szerepe növekedjen a vállalatok forrásbevonási, illetve a befektetők forrás elhelyezési tevékenységében, ezzel is elősegítve a tőkeáramlást a gazdaságban – írj a BÉT sajtóközleményében. A megállapodás egyik kiemelt ele
okt. 6
14:06
Velünk maradnak a daruerdők (ProfitLine)
Az idei első félévben kiadott közel húszezer építési engedély közül minden másodikat többlakásos társasházi beruházáshoz állították ki. Az ütemesen bővülő újlakás piacon a tervezőasztalról akár ötödével olcsóbban juthatnak ingatlanhoz a vásárlók. A beruházók hol kedvezménnyel, hol áremeléssel ösztönzik vásárlásra az érdeklődőket, azonos lakások köz
okt. 6
14:06
Már a felvidéki gazdálkodók is ráugorhatnak a magyar ingyenpénzre (Portfolio)
Már pályázhatnak a felvidéki mezőgazdasági-, illetve mikro-, kis- és középvállalkozók a Felvidéki Gazdaságélénkítő Program forrásaira, melynek keretösszege 2,425 milliárd forint. Többek között eszközbeszerzésre lehet pályázni...

Keresés