Jövőre 54 millió forintra emelkedik az állatvédelemre szánt összeg, amelyből szemléletformáló és ivartalanító programok indulhatnak, valamint korszerűsödhetnek a menhelyek és az ebrendészeti telepek – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdán az MTI-vel.
Az idén szeptember végéig 205 511 darab új személygépkocsit adtak el Csehországban, 6,6 százalékkal többet, mint a múlt év azonos időszakában. Szeptemberben éves összehasonlításban 1,4 százalékkal nőtt az értékesítés – közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában sajtótájékoztatón.
Az idén szeptember végéig 205 511 darab új személygépkocsit adtak el Csehországban, 6,6 százalékkal többet, mint a múlt év azonos időszakában, szeptemberben éves összehasonlításban 1,4 százalékkal nőtt az értékesítés - közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában sajtótájékoztatón.
Újabb szakaszba léptette szerdán az Európai Bizottság a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.
Több év után már nem a BMW autógyár örökösei, hanem a több vállalatcsoportban érdekelt Reimann család vezeti a leggazdagabb németek listáját, amelynek legfrissebb változatát szerdán tette közzé a német Manager Magazin.
Sikeresen megtörtént az euró alapú kereskedés bevezetése a magyar gáztőzsdén, így 2017. szeptember 30. óta már nem forintban számolják el a kereskedést a CEEGEX-en. A projekt a tőzsde, az FGSZ Zrt., a KELER KSZF és a MEKH közötti szoros együttműködés eredménye.
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik. A benzin átlagára 347 forintra csökken, a gázolajé 363 forint marad. A 95-ös benzin ára legutóbb múlt...
A tavalyi sikeres pályázat után a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. idén is nyert az Emberi Erőforrások Minisztériumának Családbarát pályázatán. a társaság JÓL-LÉT programjával a kollégák stresszkezelésében segített, „hiszen a magánélet 'jól léte' nélkül nincs jó teljesítmény a munkahelyen” – írták közleményükben.
Jövőre 54 millió forintra emelkedik az állatvédelemre szánt összeg, amelyből szemléletformáló és ivartalanító programok indulhatnak, valamint korszerűsödhetnek a menhelyek és az ebrendészeti telepek – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdán az MTI-vel.
A "Micsoda nő!", „Az éhezők viadala" és további számos sikerfilm zeneszerzője, James Newton Howard Budapestre is ellátogat 2017-ben első élő koncertturnéjával. A Grammy-díjjal és Emmy-díjjal is jutalmazott, Oscar-díjra jelölt nemzetközileg elismert filmzeneszerző koncertjén Hollywood elmúlt három évtizedének filmzenéit ünnepli.
Jövőre 54 millió forintra emelkedik az állatvédelemre szánt összeg, amelyből szemléletformáló és ivartalanító programok indulhatnak, valamint korszerűsödhetnek a menhelyek és az ebrendészeti telepek.
Enrico Letta, volt olasz miniszterelnök szerint politikai párbeszéd segítségével azonnal orvosolni kell a katalán krízist, mielőtt egy egész Európán vírusként végigsöprő káosszá fajul a helyzet. Az erőszakos eseményekbe torkolló...
Képzettebbek a nők a férfiaknál, de továbbra is kevesebbet keresnek, alulreprezentáltak a politikai életben, és kevésbé valószínű, hogy vezető pozícióba kerüljenek az üzleti életben, vagy vállalkozást indítsanak – ez derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán közzétett tanulmányából.
Magyarország versenyképessége javult és az intézményi rendszerben eszközölt további módosításokkal az ország a jövőben is javíthat mutatóin – mondta az InfoRádiónak Weinhardt Attila, a Portfolio elemzője.
Milyen fejlesztési célokra használhatják a vállalkozások az MFB Pontokon elérhető EU-s visszatérítendő pénzügyi eszközöket? Hogyan néz ki az igénylés folyamata és kiktől várhatnak szakértői segítséget a kkv-k? Ezekre és még...
Több év után már nem a BMW autógyár örökösei, hanem a több vállalatcsoportban érdekelt Reimann család vezeti a leggazdagabb németek listáját, amelynek legfrissebb változatát szerdán tette közzé a német Manager Magazin. Az üzleti...
Jól halad az idei cukorrépa betakarítás, mind a termelők, mind a feldolgozók jó szezon elé nézhetnek, a cukor uniós termelés-szabályozásának megszűnése miatt, ugyanakkor éles versenyre kell készülniük az ágazat szereplőinek – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán egy szakmai fórumon
Bár a figyelem és a forrásmennyiség nagy, az egyoldalúvá váló lakhatási támogatások főleg a középosztályt segítik. A tavalyi, illetve az idén elfogadott költségvetések jelzik a kormányzat kivonulását a lakhatási szegénységben élők támogatásából.
A Wall Street egyik nagy tekintélyű veteránja meglehetősen merész jóslattal állt elő a Bitcoin kapcsán. Ha ez beválik, akkor az gyökeres változást hoz a pénzügyi rendszerben is.
Újfent a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium lett az ország legjobb gimnáziuma. A TOP10-be idén nyolc budapesti, egy győri és ugyancsak egy debrecenii suli fért be. Idén is elkészült a HVG 2018-as közéiskolai...
Munkavacsorára hívta meg Jean-Claude Juncker a visegrádi országok kormányfőit, az október 18-ra tervezett találkozó célja az Európai Unió keleti és nyugati tagállamai közötti feszültség csillapítása – derült ki abból a szerdán kiszivárgott levélből, amelyet az Európai Bizottság elnöke küldött a visegrádi országok kormányfőinek.
Miközben tulajdonosi csaták nehezítik a Buda-Cash-kórban szenvedő EHEP életét, már jövő tavasszal elfogyhat a társaság pénze, ami felveti a végelszámolás lehetőségét.
Ismerjük már a különböző vírusirtók és az online biztonsági lépések használatának fontosságát, a hackerek azonban nem csak a virtuális, hanem a fizikai térben is leselkednek ránk. Egy bankkártya adatainak megszerzése épp annyi ideig tart, ameddig készpénzt veszünk fel egy automatából, a hatását azonban akár csak hónapokkal később vesszük észre a ba
A társadalmi egyeztetést követően nyilvánosságra hozta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a 3-as metró felújításának idején érvényes forgalmi rendet, illetve az intézkedések listáját. 2017 novemberében elkezdődik az M3-as metróvonal...
A társadalmi egyeztetést követően nyilvánosságra hozta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a 3-as metró felújításának idején érvényes forgalmi rendet, illetve az intézkedések listáját szerdán.
A PepsiCo amerikai üdítő- és chipsgyártó növekvő nyereségről és bevételről számolt be az idei harmadik negyedévben, azonban észak-amerikai üdítőital eladásai csökkentek.
Jól teljesít június közepén nyitott Citigroup vételi ajánlásunk, már 15%-os profit keletkezett a pozíción. Azt követően, hogy a Fed szeptemberi kamatdöntésének végkimenetele újabb lökést adott az árfolyamnak, az megközelítette kicsivel 75 dollár alatti célárunkat. Mivel azonban továbbra is optimisták vagyunk az amerikai bankszektorra, különösképpen
A kormány mindent elkövet, hogy megvédje az Európai Számvevőszék által is elismert hazai elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszert (ekáer), amely a leghatékonyabb eszköz a fiktív és adózatlan áruk kereskedelmével szemben – reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az Európai Bizottság szerdai döntésére.
A trendeket nem formálni kell, hanem felülni rájuk, megérteni, és kihasználni őket – vallja a már négy országban működő, a hazai online szállásközvetítői piacon öt éve piacvezető cég, a Szallas.hu ügyvezetője, Szigetvári József, aki most kapta meg az év informatikai menedzserének járó Gyurós Tibor-díjat.
Rendkívüli ülést tart jövő hétfőn a katalán parlament, és elképzelhető, hogy a függetlenségi pártok többségének támogatásával elfogadják a Katalónia függetlenségéről szóló javaslatot.
A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosító javaslat szerint a reklámhordozó papír 1 kilogrammjára kivetett adó az eddigi 85 Ft-ról 114 Ft-ra emelkedhet.
Szeptemberben az MNB jelentős lépéseket hajtott végre, aminek hatására az EUR/HUF régóta nem látott magas szintekre ért, a DKJ aukciókban csökkentek a hozamok és az államkötvényeknél is egy jelentős erősödést láthattunk.
Sztárfellépőkkel szervezi meg idei jótékonysági gálakoncertjét a Magyar Zenei Kulturális Alapítvány. A pécsi és debreceni rendezvényeken fellépnek többek között a Virtuózok, Molnár Ferenc Caramel, a Kodály Filharmonikusok, a Pécsi Vonósok, az előadásokon pedig egy-egy gyerekkórus is közreműködik. A debreceni gála bevételéből Debrecen város óvodái h
A termelők alacsony bevétele, a klímaváltozás, az elszaporodó kártevők és a tőzsdei spekuláció miatt kiszámíthatatlanul alakul a kávé ára – írja a napi.hu.
A Monsanto amerikai vetőmagtermelő és agrárvegyipari cég az elemzői várakozásoknál kedvezőbb eredményt ért el az augusztus 31-én zárult negyedévben, döntően a szója és kukorica vetőmagok iránti növekvő kereslet miatt.
A magyar állam 1,2 milliárd dollár névértékű, dollárban jegyzett államkötvényt vásárolt vissza, ennek fedezetére pedig 1 milliárd euró névértékű eurókötvényt bocsátott ki – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán este az MTI-vel.
Súlyos gyártási nehézségekkel kell megküzdenie a Teslának, amely a szeptemberrel zárult negyedévben mindössze 260 darabot tudott elkészíteni az új Model 3 típusból, s ebből is csak 220-at adott át a megrendelőknek, szemben az eredetileg tervezett 1500-zal.