A magyar agrárexport tíz éven belül megduplázható, így elérheti a 15-16 milliárd eurót – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai tanácskozáson.
Három fontos ügyben is döntést hozott ma a SEC, mindhárom ügy az EU-ban január 3-án életbe lépő MiFID 2-es irányelvhez kapcsolódik. A döntés azért kulcsfontosságú, mert már hónapok óta húzódik az amerikai és európai hatóságok...
Az RTL Most szolgáltatást januártól új alapokra helyezné a vállalat. Emellett az RTL újabb csatornákat is indít, ezúttal virtuális adókkal jelentkezik.
A régi húszezres bankjegyekkel december végéig lehet bárhol fizetni, ezért érdemes tőlük megszabadulni. Mintegy 176 milliárd forint értékű pénzről van szó.
2007. július végén nem sokan gondolták volna, hogy az OTP másfél év alatt elveszíti az értékének közel 90 százalékát, és több mint egy évtizednek kell eltelnie, hogy újra 11 000 forint közelébe emelkedjen az árfolyam. Pedig ez történt....
Londoni pénzügyi elemzők szerint a közép- és kelet-európai EU-gazdaságokban reflációs - vagyis inflációélénkítő - folyamat van kibontakozóban, ám e folyamat a térségi országok zömében lassú, és ezért a jegybankok várhatóan nem sietik el a monetáris politika szigorítását.
A gigabites hálózatok alkotta GigaVilág a következő években forradalmasíthatja a gazdaságot és a társadalmat, ehhez azonban ösztönözni kell a beruházásokat, hogy a hálózatok alkalmassá váljanak olyan szolgáltatások támogatására, mint a virtuális jelenlét,
Hatalmas összeggel, 2,5 milliárd euróval tartoznak a görög fogyasztók a DEI állami áramszolgáltatónak - közölte a vállalat közlésére hivatkozva a Kathimerini című görög lap.
A környezetszennyezés – a koszos levegőtől a szennyezett vízig – több embert öl meg a világon, mint a háborúk, a dohányzás, az éhezés vagy a természeti katasztrófák. Többet, mint az AIDS, a tuberkulózis és a malária együtt.
A Deutsche Bank beleegyezett az amerikai hatóságok által kiszabott 220 millió dolláros büntetés kifizetésébe. A vád szerint a pénzintézet manipulálta a Libort és más referenciakamatokat, ezzel megkárosítva egyes országok kormányait...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában hatmillió forintra bírságolta a Mátra Takarékszövetkezetet. A Hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján jövő év február végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.
– Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány a Munkástanácsok Országos Szövetségével, a megállapodás várhatóan az év végén lép életbe – jelentette be tegnap Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott.
Az energiahatékonysági szektor vállalkozásai az eluralkodott kapacitáshiány ellenére is bizakodóan ítélik meg helyzetüket, derül ki a Magyar Energiahatékonysági Intézet friss felméréséből.
A Ford több tényező együttes hatására sokkal erősebb negyedéves beszámolót tett közzé, mint amire az elemzők számítottak, emelkedik a cég részvényeinek árfolyama. A Ford közzétette harmadik negyedéves eredményét, amelyben...
Ukrajna azon állítása, amely szerint az ukrán oktatási törvény nem jelent fenyegetést a nyugati szomszédjaihoz kötődő kisebbségekre nézve, azt bizonyítja, hogy a jogszabály az orosz nyelv ellen irányul - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtökön Moszkvában.
A mérsékelt iszlám jegyében, környezetbarát várost építene Szaúd-Arábia a Vörös-tenger partjára. A kormányzat fel akarja készíteni az országot az olajkorszak utáni időkre.
Az Európai Központi Bank (EKB) szerint az inflációs ráta fokozatosan közelít a bank céljához, a reálgazdaság helyezete is indokoltá tette a monetáris politika módosítását, de továbbra is "magas szinten kell tartani" a gazdaság támogatását.
A gigabites hálózatok alkotta GigaVilág a következő években forradalmasíthatja a gazdaságot és a társadalmat, ehhez azonban ösztönözni kell a beruházásokat, hogy a hálózatok alkalmassá váljanak olyan szolgáltatások támogatására...
Hatalmas összeggel, 2,5 milliárd euróval tartoznak a görög fogyasztók a DEI állami áramszolgáltatónak - közölte a vállalat közlésére hivatkozva a Kathimerini című görög lap.
Budapesten járva szinte lépten-nyomon óriásdarukba ütközünk, bizonyítva, hogy gőzerővel zajlanak az irodaberuházások. Nem csak a teljes építési volumen nagy azonban, hanem néhány igazán gigászi projekt is épül a következő években....
Két nép szavazott a függetlenségről, mindkét eseményt tiltotta az anyaország és a nemzetközi közösség sem támogatta őket. A kurdok teljes defenzívába kerültek, a katalánoknak pedig gyors döntést kell hozniuk, kikiáltsák-e az új országot, még ha utána az el is bukok a spanyol intézkedéseken.
Tíz százalékkal, 277 millió euróról 302 millió euróra nőtt a dm Kft. magyarországi forgalma a 2016/17-es gazdasági évben - tájékoztatta a cég közleményben csütörtökön az MTI-t.
Az Európai Központi Bank (EKB) szerint az inflációs ráta fokozatosan közelít a bank céljához, a reálgazdaság helyezete is indokoltá tette a monetáris politika módosítását, de továbbra is „magas szinten kell tartani” a gazdaság támogatását – mondta csütörtökön Mario Draghi.
A Föld "természeti tőkéjének" felélésétől óvott a köztársasági elnök az Exportfejlesztési Világfórum (WEDF) szerdai budapesti megnyitóján tartott köszöntő beszédében.
500 milliárd dollárból építene egy "megavárost" Szaúd-Arábia, amit tőzsdére is vinnének az Aramco olajcég mellett - nyilatkozta a szaúdi koronaherceg a Reutersnek. A város a Vörös-Tenger partjainál épülne, közel Egyiptomhoz és Jordániához....
Az újságírók már hozzászoktak, hogy ha csütörtök délután, akkor fél 2-kor Kormányinfó Lázár Jánossal és Kovács Zoltánnal. Ehhez képest elmaradt fél 2-kor a sajtótájékoztató, és ezúttal előzetesen nem is adott erről tájékoztatást...
Szilánkokat talált egy piaci ellenőrzés során a cseh hatóság egy marokkói származású makrélafilében, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Európai Bizottság gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett riasztás útján értesült az esetről.
Az ETF-ek valóban forradalmasították a befektetések piacát. Nem minden alakul azonban feltétlenül úgy, ahogy azt a passzív befektetések szülőatyja, Jack Bogle eredetileg megálmodta. Hiába vannak új eszközeink, ha a befektetők viselkedése...
Arról már mi is sokszor írtunk, hogy ha valaki minőségi, igazán emlékezetes borra vágyik, annak nem kell vagyonokat hagynia az üzletekben. Ezt neves sztárséfek is megerősítik, akik éttermeikben is kínálják kedvenceiket: egyikért sem...
A tavalyi nyárhoz képest csökkent a fővárosi vendégéjszakák száma a nyári sportrendezvények ideje alatt. Világszerte ez a trend, furcsa lett volna, ha pont itt máshogy alakul.