2017. október 24. kedd

okt. 24
12:03
Új trend látható a magyar kiskereskedelemben (Menedzsment Fórum)
Augusztusban 4,7 százalékkal, az év első nyolc hónapjában pedig 4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. A jövőben is ez a tempó maradhat. Közben a használt cikkek veszítettek népszerűségükből.
okt. 24
12:03
Lehet-e a cafeteriakeretből egy családtag számára egészségbiztosítást kérni? (HR Portál)
Ön tudja, hogy kérhet-e egészségbiztosítást egy családtagja számára a cafeteriakeretből és ha igen, akkor milyen feltételekkel - erről ír az adózóna.
okt. 24
12:03
Szeptemberben csökkent a világ acéltermelése (ProfitLine)
Szeptemberben 141,43 millió tonna volt a világ acéltermelése, ami 2,3 százalék csökkenés augusztushoz képest - közölte a nemzetközi acélipari szövetség.
okt. 24
12:09
Összeborulna a szélsőjobbal az osztrákok zöldfülű csodagyereke? (Privátbankár)
A Sebastian Kurz vezette párt koalícióra lépne a szükséges többség eléréséhez.
okt. 24
12:09
Egy időre megmenekültek a fuvarozók (Infostart)
Kompromisszum született a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályozás módosításának fő vonalairól az európai uniós tagországok foglalkoztatási és szociális ügyekben illetékes minisztereinek hétfői luxembourgi tanácskozásán.
okt. 24
12:18
Rendesen pörög a Széchenyi Kártya Program (TőzsdeFórum)
Augusztus végén az MKB Széchenyi Kártya Program kínálatában elérhető Agrár Széchenyi Kártya Konstrukció maximálisan adható hitelkerete 50 millió forintról 100 millió forintra emelkedett.
okt. 24
12:21
8 milliárdból építene öltözőket és focipályákat Budapesten az MLSZ (Menedzsment Fórum)
Összesen 4 részből álló közbeszerzést írt ki a labdarúgó szövetség focipályák és öltözők építésére.
okt. 24
12:21
Titkolózásból milliárdok – hogy lehet ennyire megvezetni a befektetőket? (Privátbankár)
Nyakig ülünk a negyedéves jelentési szezonban, egyre-másra érkeznek a kisebb-nagyobb vállalatok jelentései az elmúlt három hónap teljesítményéről. Ha azonban valaki utál a számok között bogarászni – ki tudja, miért –, azok is találhatnak maguknak alkalmas befektetést, nem is kicsit. Az Amazon árfolyama négyszeresére nőtt az elmúlt öt évben, épp csa
okt. 24
12:21
Fesztiválszervezők ellen nyomoz a NAV (vg.hu)
Fesztiválszervezők ellen nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága: egy Fejér megyei férfi és két társa eltitkolta a belépőkből származó bevétel egy részét, amivel a költségvetésnek több mint 360 millió forint vagyoni hátrányt okozott.
okt. 24
12:23
Pofonegyszerű: A vásárlás egyben megtakarítás is a MagNetnél (Menedzsment Fórum)
Hitelfelvétel helyett megtakarításra ösztönöz a MagNet Bank legújabb terméke, az Apránként Program.
okt. 24
12:23
Új zöldszabályok születtek (vg.hu)
Friss kormányrendelet rögzíti a megújuló energia termelésének támogatási rendszerét, de a paragrafusok egy része csak 2018. július 1-jén lép életbe.
okt. 24
12:25
Nem fizettek a görögök, most hatalmasra nőtt a villanyszámlájuk (vg.hu)
Hatalmas összeggel, 2,5 milliárd euróval tartoznak a görög fogyasztók a DEI állami áramszolgáltatónak – közölte a vállalat közlésére hivatkozva a Kathimerini című görög lap.
okt. 24
12:27
Nagy kapkodás jön a bankoknál - Készülnek az új világra (Portfolio)
A PwC új felmérése szerint kevés bank készült fel az Európai Unión belüli pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó módosított irányelv (PSD2) 2018 januárjában esedékes hatályba lépésére. Nyár elején a bankok 38%-a még csak...
okt. 24
12:27
A szabadságpárttal tárgyal az Osztrák Néppárt (vg.hu)
A választásokon győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) kezd koalíciós tárgyalásokat – jelentette be a konzervatívokat vezető Sebastian Kurz kedden Bécsben.
okt. 24
12:29
Fellobbant a téli olimpia lángja Olümpiában (vg.hu)
A hagyományos ceremónia keretében kedden fellobbant a februári, phjongcshangi téli olimpia lángja a görögországi Olümpiában.
okt. 24
12:33
Kiknek érdemes beoltatni magukat influenza ellen? (ProfitLine)
A 60 évnél idősebbeknek, a két évesnél fiatalabb gyermekeknek, a krónikus betegségben szenvedőknek és a várandós nőknek különösen ajánlott az influenza elleni védőoltás, de mindenkinek érdemes beoltatnia magát, aki nem akar 3-5 napot lázasan feküdni, családtagjait, barátait, munkatársait megfertőzni - mondta Szlávik János infektológus főorvos az M1
okt. 24
12:39
Zöld utat kaptak, indulhat a kormányalakítás (Privátbankár)
Andrej Babis napokon belül megkapja megbízását a cseh államfőtől.
okt. 24
12:42
Csalódtak az elemzők az euróövezeti adatban (TőzsdeFórum)
Kissé lanyhult az euróövezet magánszektorának teljesítménye októberben, a foglalkoztatottság azonban egy évtizede a legnagyobb mértékben bővült.
okt. 24
12:48
1 milliárd forintnyi médiafelületet fedtek le a sörmárkák az elmúlt negyedévben (Kreatív Online)
Az IMEDIA 40 sörmárka médiajelenlétét vizsgálta
okt. 24
12:51
Munkatársat keres a New York Times (HR Portál)
Ha újságíróként dolgozol, szeretsz utazni, van tapasztalatod és megfelelő nyelvtudásod, akkor jelentkezz a New York Times álláshirdetésére!
okt. 24
12:54
Rég nem látott csúcson az euróövezet foglalkoztatottsága (vg.hu)
Kissé lanyhult az euróövezet magánszektorának teljesítménye októberben, a foglalkoztatottság azonban egy évtizede a legnagyobb mértékben bővült.
okt. 24
12:56
Nincsenek felkészülve a pénzintézetek a nyílt bankolásra (vg.hu)
A PwC új felmérése szerint kevés bank készült fel az Európai Unión belüli pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó módosított irányelv (PSD2) 2018 januárjában esedékes hatályba lépésére. Nyár elején a bankok 38 százaléka még csak az új irányelv várható hatásait kezdte el felmérni, ekkor mindössze 9 százalékuk tartott a PSD2 által előírt új követelmé
okt. 24
12:57
A fiatalok a kütyükre és az utazásra kötnek legszívesebben biztosítást (Menedzsment Fórum)
Több a pénze a lakosságnak, ami jót tesz a piacnak.
okt. 24
12:57
Hiába ugrott a hozam: senkinek sem kell magyar állampapír? (Privátbankár)
Hosszú stagnálás után emelkedett a hozam, épp csak a kutyát sem érdekelte.
okt. 24
12:58
Még várat magára a kínai jegybank alapkamat emelése (vg.hu)
A kínai központi bank legkorábban 2019 második negyedévében emel először kamatot – vélik a Reuters által megkérdezett elemzők.
okt. 24
13:00
Jó éve lehet jövőre a magyar gazdaságnak (TőzsdeFórum)
A növekedés meghaladja majd a legtöbb közép-kelet-európai gazdaságét.
okt. 24
13:00
Hamisításgyanú a megyei MOSZ-listán (vg.hu)
Ragó Zsolt a Mezőtárkányi Mezőgazdasági Termelő, Szolgáltató Értékesítő Szövetkezet képviselőjeként került fel a MOSZ listájára, de állítása szerint nem a saját akaratából.
okt. 24
13:02
Ötödik alkalommal nyertek magyar vállalatok a BrandTrend-del (vg.hu)
Idén október 11-12-én Dubajban rendezték meg a World Sustainability Congress eseményt, melyen a világ számos országából – többek között Magyarországról – vezető nagyvállalatok vehették át a Global Sustainability Award elismerést.
okt. 24
13:03
Kissé csökkent az euróövezet magánszektorának teljesítménye (ProfitLine)
Kissé lanyhult az euróövezet magánszektorának teljesítménye októberben, a foglalkoztatottság azonban egy évtizede a legnagyobb mértékben bővült.
okt. 24
13:04
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (vg.hu)
Hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
okt. 24
13:06
Kálmán Olga egy interjúban hosszan dicsérte a nagy munkabírású Jobbikot (444.hu)
Változnak az idők: a baloldali nézők kedvenc tévése szerint a Simicska-féle Hír TV ma „a sajtószabadság, a szólásszabadság egyik utolsó fontos bástyája”. Ő se hitte volna.
okt. 24
13:09
Meghátrált a Ryanair – mégsem szívatják meg az utasokat? (Privátbankár)
A sorozatos botrányok mellé nem hozzák be a tervezett szigorításokat.
okt. 24
13:09
Nők 40 elbírálásánál van lehetőség folyósítás nélküli megállapításra? (HR Portál)
Érdeklődöm, hogy van-e lehetőség a nők kedvezményes nyugdíj elbírálásánál a folyósítás nélküli megállapításra?
okt. 24
13:15
Zöld arannyal enyhítené Észak-Korea a nemzetközi nyomást (Portfolio)
Algával oldaná meg energiaellátási problémái jelentős részét Észak-Korea; az ország állítólag stratégiai szerepet szán az alternatív energiaforrásnak, amelytől azt reméli, hogy általa a nemzetközi szankciók jelentős negatív hatásait...
okt. 24
13:21
Baj van: ezért lesz kevesebb bor jövőre? (Privátbankár)
Egy nemzetközi felmérés szerint több évtizedes mélypontra kerül a világ bortermelése.
okt. 24
13:21
Katasztrofális híreket kaptak a borkedvelők (Infostart)
Több évtizedes mélyponton a világ bortermelése.
okt. 24
13:21
Zöld arannyal enyhítené a nyomást Észak-Korea (Portfolio)
Algával oldaná meg energiaellátási problémái jelentős részét Észak-Korea; az ország állítólag stratégiai szerepet szán az alternatív energiaforrásnak, amelytől azt reméli, hogy általa a nemzetközi szankciók jelentős negatív hatásait...
okt. 24
13:24
Kamatvárakozás fűti a cseh koronát (TőzsdeFórum)
A választási megingás után ismét erősödhet a cseh korona.
okt. 24
13:27
Módosulhat az 1 százalékos törvény (Adózóna)
Balog Zoltán képviselő (Fidesz) törvényjavaslatot terjesztett az országgyűlés elé a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló törvény módosításáról.
okt. 24
13:27
Mélypontra küldte a világ bortermelését a rossz időjárás (vg.hu)
A nyugat-európai termőterületeket sújtó rossz időjárás miatt az idén várhatóan 8 százalékkal, több évtizedes mélypontra zuhan a világ bortermelése – áll a nemzetközi szőlészeti és borszervezet (OIV) kedden közzétett felmérésében.
okt. 24
13:33
Szijjártó Péter ijesztget (Privátbankár)
A miniszter veszélyes időszakot jósol.
okt. 24
13:33
Észak-Korea előállt a nagy ötletével, hogyan védi meg magát a szankcióktól (Portfolio)
Algával oldaná meg energiaellátási problémái jelentős részét Észak-Korea; az ország állítólag stratégiai szerepet szán az alternatív energiaforrásnak, amelytől azt reméli, hogy általa a nemzetközi szankciók jelentős negatív hatásait...
okt. 24
13:33
Hatalmas összeggel tartoznak a görög fogyasztók az állami áramszolgáltatónak (ProfitLine)
Hatalmas összeggel, 2,5 milliárd euróval tartoznak a görög fogyasztók a DEI állami áramszolgáltatónak - közölte a vállalat közlésére hivatkozva a Kathimerini című görög lap.
okt. 24
13:33
Komolyan fontold meg a váltást: főleg ha ezekben az üzletágakban dolgozol (Pénzcentrum)
Egyre nagyobb problémákat okoz Magyarországon a munkaerőhiány. Ez alól pedig a boltok sem kivételek. Hiába azonban az országos, ágazatokat átfogó béremelések, még így is óriási szakadék tátong a különböző típusú boltok fizetései...
okt. 24
13:42
A huszonhetek próbatétele lehet a Brexit (TőzsdeFórum)
Az Egyesült Királyság kilépési feltételeiről szóló tárgyalások jelentik a legkeményebb próbáját az Európai Unióban bennmaradó tagországok egységének.
okt. 24
13:45
A Nap Száma: szokatlan módon kereshetne pénzt Trump (Privátbankár)
Gondolnád, hogy valakinek milliókat ér egy lapszéli firka?
okt. 24
13:51
Elmulasztották elvégezni a házi feladatukat a bankok (Menedzsment Fórum)
A PwC új felmérése szerint kevés bank készült fel az Európai Unión belüli pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó módosított irányelv (PSD2) 2018 januárjában esedékes hatályba lépésére. Nyár elején a bankok 38 százaléka még csak az új irányelv várható hatásait kezdte el felmérni, ekkor mindössze 9 százalékuk tartott a PSD2 által előírt új követelmé
okt. 24
13:51
Egész Európát lefedik az önszabályozó reklámtestületek (Kreatív Online)
A 25 éves EASA 27 önszabályozó szervet és 14 reklámipari szövetséget foglal magába.
okt. 24
14:00
Brexit: a brit kilépés a bennmaradó országok próbája (vg.hu)
Az Egyesült Királyság kilépési feltételeiről szóló tárgyalások jelentik a legkeményebb próbáját az Európai Unióban bennmaradó tagországok egységének, amelyet ha nem sikerül megőrizni, akkor a „huszonhetek” vereségével fog zárulni a Brexit folyamata – figyelmeztetett Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden az Európai Parlament strasbourgi plená
okt. 24
14:03
A növekedés határa a csillagos ég a magyar tőzsdei cégnél? (Privátbankár)
Az ANY Biztonsági Nyomda már egy nemzetközi cégcsoport, amely még sok növekedési lehetőséget lát a régiós és nemzetközi piacokon. A digitalizáció és az okmánybiztonsági igények a jövőben is katalizálni tudják a Nyomda növekedését. Az eddig teljesítménye is figyelemre méltó, hiszen a tőzsdére lépés óta kifizetett osztalék összértéke már meghaladta a

Keresés