Egy hét kihagyás után ismét Kormányinfót tart Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az eseményről folyamatosan beszámolunk.Dugódíj 2017.10.19 14:42A 4-es metró támogatási szerződésének feltételei között szerepel...
Mi szabja meg, hogy milyen stílusú lesz egy újépítésű ingatlan? Leginkább a beruházó szándéka, kisebb mértékben a vásárlói igény és a településképi szabályok. Sőt az amerikai sorozatok is hatással vannak rá. Az építkezőknek jó hír, hogy az engedélyeztetés rugalmas, és mindig vannak egyedi stílusirányzatok, amelyek akár évtizedekre meghatározzák egy
A kis- és középvállalkozásoknak mindössze 40 százaléka rendelkezik vállalkozói vagyonbiztosítással, ugyanilyen arányban kötöttek élet-, baleset- vagy betegségbiztosítást a cég vezetőjére, de az alkalmazottak védelméről már csak 18 százalékuk gondoskodott. Pedig egyetlen súlyos munkahelyi baleset is ellehetetleníthet egy céget.
Egy hét kihagyás után ismét Kormányinfót tartott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és beszámolt a múlt heti kormányülésről és kabinetülésekről. A tárcavezető beszélt a CSOK felülvizsgálatáról, a nyugdíjasoknak...
A legnagyobb német panelgyártó csődje és a kínaiak akadozó szállításai miatt egész Európában, így Magyarországon is hiány van napelemekből - írja az Index. Közben itthon a korábbiaknál jóval többen építenének naperőművet, nagyrészt...
A XI. kerület a mai napon egyhangú döntéssel változtatási tilalmat rendelt el a Feneketlen-tó partjánál található ingatlanra, ahol Buda Gardens néven épülne új lakópark. Így 2018 végéig biztosan nem történhet egy kapavágás sem...
A magyar gépjárműadó nem összeegyeztethető az Európai Unió és Törökország között létrejött társulási megállapodással, az adó ugyanis vámmal azonos hatású díjnak minősül, amelynek kivetését tiltja a megállapodás - ismertette döntését az Európai Unió Bírósága csütörtökön.
Az átlagos havi nyugdíj összege Magyarországon, 2000-2016 egy ellátottra jutó nominál összeg, nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos létszáma
A fúziók és felvásárlások (M&A) értékének csökkenése az elsődleges oka az európai és amerikai vállalati hitelezés kétszámjegyű visszaesésének 2017-ben - derül ki a Bloomberg felméréséből. 2017 első felében a jó minőségű...
A "Horizont 2020" kisvállalkozásoknak kiírt pályázatában 119 innovatív cég nyert, az Európai Bizottság ennek keretében 5,9 millió eurót ruház be. A nyertesek között három magyar vállalkozás is található. Érdekel a hír angolul?...
Tizenhat év után februárban lemond Kenneth Chenault, az American Express vezérigazgatója és az igazgatóság elnöke - írja a Financial Times. Chenault összesen 37 évet töltött a cégnél és 2001 óta volt az American Express CEO-ja....
Az eddig ismert legkorábbi leprás megbetegedés csonttani tüneteit mutatták ki hazai kutatók a mai Abony közelében a rézkorban élt emberek maradványain. A kutatócsoport eredménye a PlosOne folyóiratban néhány napja jelent meg.
Lázár János miniszter szerint a hét legfontosabb eseménye az Idősügyi Tanács ülése volt, ahol a kormány három fontos kérdésben hozott döntést. A mai kormányinfon Lázár János miniszter szerint a hét legfontosabb eseménye...
Véget érhet az európai bankszektor részvénykereskedelmének nyugodt időszaka. Egyre nagyobb szerepet játszanak a bankspecifikus tényezők és a makrokörnyezet is változás előtt áll - írja a Bloomberg. A pénzintézetek részvényárfolyama...
Idén ötödik alkalommal hirdette meg a Bridge Budapest ösztöndíjpályázatát, amelyre ezúttal is számos tehetséges fiatal, alapszakos, mesterszakos és friss diplomás jelentkezett. A hat hónapos, fizetett állást biztosító program révén a nyertesek itthon szerezhetnek tapasztalatot innovatív, nemzetközileg is versenyképes hazai cégeknél.
Közel 33 ezer vak ember él az országban, a látássérültek száma pedig meghaladja a 218 ezret a Semmelweis Egyetem felmérése szerint. Ezeknek az embereknek egy olyan világban kell érvényesülniük, amely egy olyan vizuális rendszerre épül...
Megközelítőleg 30 milliárd forintból megújulhat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház az Egészséges Budapest program keretében - jelentette be Kucsák László, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön, az intézményben tartott sajtótájékoztatón.
A Raiffeisen Bank elemzői az idén 3,8 százalékos GDP-bővülésre, és éves átlagban 2,5 százalékos inflációra számítanak - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője a pénzintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
Mi szabja meg, hogy milyen stílusú lesz egy újépítésű ingatlan? Leginkább a beruházó szándéka, kisebb mértékben a vásárlói igény és a településképi szabályok. Sőt az amerikai sorozatok is hatással vannak rá – mondja az ingatlanközvetítő, aki szerint az engedélyeztetés rugalmas, és mindig vannak egyedi stílusirányzatok, amelyek akár évtizedekre megh
Változhat Európa befektetési látképe, ahogy nő a befektetők kereslete a tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) iránt. Az átalakulás várhatóan alacsonyabb díjbevételeket, az alulteljesítő aktív alapkezelők bukását és több alap összeolvadást...
Miért nevezünk blue chipnek egy részvényt? Azért, mert likvid, és nagy benne a forgalom? Ha csak ez alapján döntenénk, akkor az elmúlt hónapokban látott forgalom alapján a magyar tőzsdén nem csak négy, hanem hat ilyen papír lenne. ...
A héten volt 30 éve, hogy az akkori kapitalista világ tőzsdéi egy nap alatt úgy összeomlottak, mint máskor egy egész eső trend során. Volt azóta már igazi nagy gazdasági válság összeomlással, bár egy nap alatt akkor sem történt ilyen. Most viszont egy olyan időszakot élünk, mintha már soha semmi baj nem lehetne. Ismétlődhet-e mégis a történelem?
A munka és magánélet közötti egyensúly megteremtése kulcsfontosságú kérdés, hiszen bármerre billen el a mérleg nyelve, sérülhet a közérzetünk, túlhajszolttá vagy motiválatlanná válhatunk, ami hosszú távon veszélybe sodorhatja a karrierünket, és testi-lelki egészségünket is. A Perfekt Zrt. szakértője szerint ezeket a tippeket érdemes megfogadni az i
Legalább másfél, de rossz esetben akár három hónapra is fűtés nélkül maradhatnak annak a négyszáz fővárosi lakásnak a lakói, ahol a gázszolgáltató a gázvezeték ellenőrzésekor problémát talált. Ez azt jelenti, hogy ha például...
Idén 25 milliárd forint, jövőre 50 milliárd forint értékben hirdet meg forrásokat a kormány a kevésbé fejlett Pest megyei települések számára, ami a tavaly lekötött 5 milliárd forinttal együtt 80 milliárd forint állami támogatást jelent – mondta Rákossy Balázs, az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Szakértők szerint óriási gond van a magyar nyugdíjrendszerrel, ha nem akarsz nyomorogni időskorban, az egyetlen megoldásnak az tűnik, ha azonnal elkezdesz megtakarítani. Mivel sokan nem tudják, hogy az állam adóforintokról is hajlandó lemondani...
Hazai és kanadai bölcsész kutatókból és természettudósokból álló kutatócsoport a Nature Scientific Reportsban megjelent tanulmányában cáfolta azt a nagy visszhangot keltett hipotézist, amely szerint a tatárok hirtelen kivonulása Magyarországról 1242-ben elsősorban klimatikus okokkal lenne magyarázható.
A Brexit miatt a nagybankok azt vizsgálják, London helyett melyik városba helyezzék át európai székhelyüket, a Goldmannak a jelek szerint megvan a célpontja. Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs vezére nemrégiben arra utalt Twitter-bejegyzésében...
Magyarország mellett az egész régióban jelentősen emelkednek a bérek, részben a munkaerőhiány miatt. Ugyanakkor nemzetközi példák is vannak, például Kína ma már sokkal drágább ország, mint a kétezres évek elején. A fizetések emelkedése az inflációt is felpörgetheti, emellett hozzájárulhat a gépek és robotok forradalmához is.
A forint a késő délutáni órákban a 309 körüli szintről 308 alá erősödött az euróval szemben. 308 forintot adnak egy euróért a bankközi piacon, a hazai fizetőeszköz egy egységet erősödött az elmúlt két órában az euróval szemben....
2020 végére a kormány a megmaradt 13 nagy létszámú gyermekvédelmi otthont is bezárja – közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár csütörtökön Szegeden.
A Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén már döntés születhet arról, hogy hétvégén megszűnik a fizetőparkolás a Városligetnél. Zugló polgármestere mindent meg fog tenni azért, hogy ez a változás ne érintse hátrányosan a kerületet, hiszen a rendelet módosítása a Főváros és Zugló között két hónapja létrejött megállapodásra is hatással lesz.
Úgy tűnik, ma nem lesz rekorddöntés Amerikában: a vezető amerikai indexek esést mutatnak a kereskedésé vége felé közeledve. Kisebb mínuszban jár Amerika 2017.10.19 20:34Továbbra is kisebb mínuszban járnak a főbb amerikai indexek, a Dow...
A bérek idén 13 százalékkal emelkednek, a nyugdíjakat várhatóan legalább három százalékkal emelik majd, talán jobban is, de a bérekhez fogható mértékben semmiképpen sem. Nem mondhatjuk, hogy a hazai nyugdíjak nagyon magasak, de az biztos, hogy a bérekre már nagyon ráfért az emelkedés.