Csaknem 15 milliárd forintos beruházást indít Debrecenben a Krones AG, új üzemük a következő években 500 munkahelyet hoz létre a hajdú-bihari megyeszékhelyen - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a német vállalat beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.
A kormány tárgyalta a turizmusfejlesztési stratégiát az előző héten, azt az október 16-i Turizmus summit nemzetközi konferencián mutatják majd be – mondta Bánhegyi Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) marketing-kommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese szakmai konferencián kedden Budapesten.
John Cryan, a Deutsche Bank vezérigazgatója folyamatosan veszíti el a pénzintézet nagybefektetőinek támogatását, pedig a legnagyobb német bank átstrukturálási tervének megvalósítása még csak hét hónapja tart. A tíz legnagyobb Deutsche...
Az október 5-én lezárult kivásárlás után a Lapcom Zrt. új tulajdonosa megerősítette pozíciójában Andreas Merz vezérigazgatót, aki 2013 óta a Lapcom gazdasági igazgatója, 2017 januárjától pedig vezérigazgatója - közölte a kiadó kedden az MTI-vel.
Megváltoztatta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) döntését és hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést kedden – derül ki a Kúria internetes oldalán közzétett végzésből.
Tegnap jelent meg az 50 milliárd forintos hitelprogram, mely a turisztikai ágazatban tevékenykedő kis- és középvállalkozások számára biztosít rendkívül kedvező finanszírozási lehetőséget. A hitelt a vállalkozások felhasználhatják...
Ketyeg az óra, jövő májusban vezetik be az uniós adatvédelmi rendeletet, ami egyebek mellett gigantikus bírsággal sújtja majd a személyes adatokat helytelenül kezelő cégeket. Ez elsősorban a közép- és kisvállalatok körében rendezhet tisztogatást a magyar cégpiacon, számos cégben ugyanis az üzletpolitika és a technikai képzettség sem elég a rendelet
Mintegy 700, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakmából választhatnak az iskola- és pályaválasztás előtt állók - mondta Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára kedden a SzakMÁzz! Budapest pályaválasztási kiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapesti Vásárközpo
Országos viszonylatban Szabolcsban és Pest megyében élnek a legtöbben egy lakásban, a fővárosban viszont nagyon kevesen, átlagosan még ketten sem osztoznak egy ingatlanon. A statisztikai hivatal friss adatai szerint Budapest VII. kerületében a legnagyobb a népsűrűség.
Tömeges elbocsátásokat jelentett be kedden a BAE Systems, a legnagyobb brit hadiipari konglomerátum, elsősorban a Typhoon harci repülőgépek megrendelését övező bizonytalanságok miatt.
Idén szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,5 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint a járműüzemanyagok és az élelmiszerek drágultak....
A magyarországi kkv-k 38 százalékának problémát okoz a munkaerőhiány – ez derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalati konjunktúra-vizsgálatából.
A brit ipari termelés növekedése mellett a vártnál nagyobb külkereskedelmi deficitet mutatott ki augusztusra vonatkozóan a brit statisztikai hivatal, az ONS kedden közzétett jelentésében.
A biztosítók jó része már felkészült az online kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések bevezetésére – mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője ma az M1 aktuális csatornán.
Sikeres próbaüzemet követően átadták kedden a pátyi ipari park első létesítményét, amelyet a világ egyik legjelentősebb logisztikai vállalata, a svájci Kühne + Nagel Kft. bérel és a Federal Mogul autóipari alkatrészgyártó vállalat részére alakított ki itt egy regionális autóalkatrész-elosztó központot. Az egyedi igények szerint épült központ 160 embernek ad munkát, ez a létszám egyharmaddal…
Milyen kérdésekkel kell foglalkoznia ma egy cégnek? - ezzel a témával foglalkozik előadásában Tari Annamária pszichoanalitikus, pszichoterapeuta a 3. Babér Panoráma konferencián.
A visegrádi országok fontos szerepet töltenek be az európai járműipar dinamikus fejlődésében, ezen belül a kutatásfejlesztésben és a gyártásban is - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára kedden az Automotive Hungary szakkiállítás sajtótájékoztatóján Budapesten.
Öngondoskodás nélkül nem fog menni - jelentette ki előadásában Studniczky Ferenc, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója a Portfolio Private Health Forum 2017 című konferenciáján. Szerinte trendfordulónál vagyunk, legalábbis...
Az idei második negyedévben a használt lakások ára az országos átlagok alapján 7,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, az új lakások átlagára pedig 4,5 százalékkal nőtt - derül ki az ingatlan.com hivatalos...
Észak-koreai hackerek titkos dél-koreai katonai dokumentumok százait lopták el, köztük a háború esetére Washingtonnal közösen kidolgozott műveleti terveket is – adta hírül kedden egy dél-koreai lap.
Rekordközeli szintre emelkedett a világ legnagyobb luxuscikkeket gyártó vállalata, a francia LVMH árfolyama a párizsi tőzsdén kedden a vártnál erősebb gyorsjelentésnek köszönhetően.
Eleget tett törvényi kötelezettségeinek tavaly a Magyar Nemzeti Bank (MNB): az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás fenntartása mellett támogatta a kormány gazdaságpolitikai céljainak megvalósulását – hangsúlyozta Matolcsy György jegybankelnök az Országgyűlés gazdasági bizottságában kedden.
A fővárosi egészségügyi ellátórendszer fejlesztésén belül centrumkórházi szerepet szánnak az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézetnek – jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az intézményben tartott sajtótájékoztatón kedden.
Úgy tűnhet, hogy még messze a Karácsony, de a Magyar Postánál már most azt javasolják, hogy mindenki rendelje meg a kiszemelt ajándékot, főleg, ha külföldi webáruházból rendel. A tavalyi zűrökből okulva több óvintézkedést is tettek például a kiemelt időszakban több alkalmazottat foglalkoztatnak - írja az inforadio.hu oldal.
A magyarországi kis- és közepes vállalkozások 38 százaléka szerint a munkaerőhiány az egyik legfontosabb tényező, ami akadályozza a cégek üzleti tevékenységét - írja MTI.
Hasznosult az Állami Számvevőszék ellenőrzési tapasztalatán alapuló javaslat, amely alapján megszületett a tiltott támogatások behajtásáról szóló NGM-rendelet.
Tojáslikőrtől száraztésztáig számos élelmiszerben mutattak ki fipronilt Németországban a növényvédőszer-hatóanyaggal szennyezett tojások ügyében végzett elemzések - írta kedden a Süddeutsche Zeitung című lap, amely szerint a hatóságok megpróbálták eltitkolni az eredményeket.
A helyzet tárgyalásos rendezésére szólított fel kedden az Európai Bizottság, ismételten párbeszédet sürgetve a spanyol kormányzat és a katalán hatóságok között.
A gyógyszergyártók és a rákbetegek egyesülete is tiltakozik az egészségbiztosító új közbeszerzési eljárása ellen, amely a daganatos betegek gyógyszerbeszerzését érintené. Az államtitkár szerint indokolt az árverseny.
Tojáslikőrtől a száraztésztáig számos élelmiszerben mutattak ki fipronilt Németországban a növényvédőszer-hatóanyaggal szennyezett tojások ügyében végzett elemzések – írta kedden a Süddeutsche Zeitung című lap, amely szerint a hatóságok megpróbálták eltitkolni az eredményeket.