Ma újra lehet kereskedni a Plotinus papírjaival, azután, hogy a vállalat vezetése tegnap bejelentette, kivezetnék a Plotinus-részvényeket a tozsdérol. A kereskedés alakulásáról folyamatosan...
Még tavaly indítottuk el szavazásunkat, amelyben megkérdeztük, hogy olvasóink hogy látják, mi lesz a HR kulcsfeladata 2017-ben. Akik szavaztak, azok jelentős része a munkaerő megtartásában lát feladatot, amihez szorosan kapcsolódik a második helyezett a munkavállalói elkötelezettség növelésének célkitűzése is.
A november végi 110 millió euróról (34 milliárd forint) nullára esett december végére a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tartalékain belül a monetáris aranytartalékok szintje. Ilyenre az 1998 óta...
Ma újra lehet kereskedni a Plotinus papírjaival, azután, hogy a vállalat vezetése tegnap bejelentette, kivezetnék a Plotinus-részvényeket a tozsdérol. A kereskedés alakulásáról folyamatosan...
A november végi 60 milliárdos többletből egy csapásra 848 milliárdos hiány lett. A vártnál lassabban nő a magyar gazdaság, ezért gazdaságélénkítésre költöttek és megelőlegezték az uniós pályázatok kifizetését is. A GDP-arányos deficit 2 százalék körül lesz és valamennyit sikerült faragni az államadósságon is.
Az LMP szerint az elmúlt évben ismét bebizonyosodott, hogy semmit sem érnek a politikusok önbevalláson alapuló vagyonnyilatkozatai, a párt ezért újra benyújtja azt a törvényjavaslatát, amely kötelező vagyonosodási vizsgálatot írna elő esetükben.
Egyáltalán nem mindegy, hogy mit eszünk a nap folyamán, munka közben, hiszen vannak ételek, amik elnehezítenek, elálmosítanak, míg vannak olyanok is, amelyek energiát adnak, sőt még az agyműködést is serkentik.
Novemberben csökkent az előző havihoz képest a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett kimutatása szerint.
A Jedlik Ányos Terv keretében az NGM még augusztusban összesen 1,25 milliárd forintos pályázatot hirdetett a magyar önkormányzatok részére, amelynek keretében elektromos töltőállomások létesítésére...
A Trump-adminisztráció, egy eddig példa nélküli lépéssel, az összes Barack Obama elnök által kinevezett amerikai nagykövetet visszarendeli posztjáról a január 20-i beiktatással egy időben. A nagykövetek december végén kaptak erről értesítést, így nincs túl sok idejük felkészülni a változásra, a nagykövetségek pedig hónapokra nagykövet nélkül maradhatnak. Január 20-ával Colleen Bell, budapesti…
Folyamatosan emelkedő árfolyamok esetében gyakran érzik a befektetők az adott terméket drágának, és szüntelenül a csúcsot keresve eladási pozíciókat vesznek fel. A csúcsokat megtalálni azonban inkább...
Egy Svédországban gazdasági bűncselekmények miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök szerdán Budapesten, a zuglói IKEA áruház mélygarázsában, és az intézkedő rendőrök vették észre a mélygarázsban kigyulladt autót, ami miatt végül ki kellett üríteni az áruházat.
A Magyar Nemzeti Bank "nem adta el az aranytartalékot", hanem a derivatív ügyleten keresztüli befektetés miatt egy másik soron bukkant fel a friss jegybankmérlegben az aranytartalék - derült ki az...
Eséssel indult a nap az európai részvénypiacokon, azonban folyamatosan felfele kapaszkodtak a tőzsdék, a déli órákra már a tegnapi záróértékük alá kerültek a fontosabb nyugat-európai indexek. A nap...
2016-ban minden a lakáspiac és a lakásárak fellendüléséről szólt, így bár a hazai ingatlanalapok - egy kivételével - nem lakóingatlanokba fektetnek, adta magát, hogy az év egyik slágerbefektetése az...
Bruttó kétmilliárd forintot ítélt meg a kormány 2015 decemberében Békéscsabának a Modern városok program keretében, ebből 67 utca felújítását végezték el a békési megyeszékhelyen.
Elbocsátja 34 munkatársát és állásaikat egy mesterséges intelligencia (AI) rendszerrel tölti fel a Fukoku Mutual Life Insurence japán biztosítótársaság. Az IBM cég Watson Explorer AI rendszere a biztosítottaknak járó kifizetéseket fogja kiszámolni.
A kormány adócsökkentési politikájának és eredményes költségvetési gazdálkodásának köszönhetően az államháztartás egészének hiánya 2016-ban ismét igen alacsonyan alakult és ezzel összefüggésben a GDP-arányos államadósság is érdemben csökkent – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az adatokat ismertető sajtótájékoztatón. A tárcavezető a főbb számokról szólva elmondta: tavaly az…
A Jedlik Ányos Terv keretében az NGM még augusztusban összesen 1,25 milliárd forintos pályázatot hirdetett a magyar önkormányzatok részére, amelynek keretében elektromos töltőállomások létesítésére...
A régiós országok közül csak a cseh jegybanknak volt olyan alacsony a saját devizatartalékán belül az aranytartaléka, mint a Magyar Nemzeti Banknak és ez a 0,4%-os arány világviszonylatban is az...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta 48 igazolt felelősségbiztosítás nélküli pénzpiaci közvetítő engedélyét, valamint 6,75 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott az eddig jogsértően működő közvetítőkre - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken a honlapján.
Izgalmas év volt a tavalyi a devizapiacokon is, sok fizetőeszköz két számjegyű mértékben drágult vagy zuhant. Olyan is volt, amelynek értéke több mint kétszeresére, meg olyan is, amelyé kevesebb, mint felére változott. Térségünk és forintunk ehhez képest maga volt a megtestesült nyugalom. A cseh, lengyel, román, horvát devizákhoz képest a forint erősebb volt.
Decemberben 156 ezerrel bővült az Egyesült Államokban a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma - derült ki az átfogó munkaerő-piaci statisztikákból. A most közölt szám kisebb csalódást okozott,...
Számos amerikai nagyköveti poszt megüresedik rövid időn belül, még Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 20-i beiktatása előtt - jelentette diplomatákra hivatkozva a The New York Times.
A fertőző agyhártyagyulladás megelőzésének egyik legfontosabb eszköze a védőoltás - mondta Galgóczi Ágnes, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.