Kisebb emelkedéssel nyitottak a fontosabb amerikai részvényindexek, a Nasdaq és az S&P 500 azonban lefordult új történelmi csúcsáról, így végül 0,1% körüli mínuszban zárt. A Dow Jones viszont tartani...
Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (IKOP) 2014 és 2020 között mintegy 1200 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre hazai közlekedésfejlesztésre, amely teljes egészében le van már kötve, az összeg kétharmada pedig a vasúti fejlesztéseket célozza majd – mondta Erb Szilvia a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által szervezett Nemzetközi…
A nemzetközi Generali Csoport igazgatósága január 25-én felsővezetői személyi változásokról döntött. A cégcsoport ügyvezető és pénzügyi igazgatója, Alberto Minali benyújtotta lemondását, és 2017. január 31-ével elhagyja a csoportot. Az ügyvezető igazgatói pozíciót egyelőre nem tölti be más.
Csalódást okozott a Bristol-Myers negyedik negyedéves gyorsjelentése. Noha az 5,24 milliárd dolláros árbevétel meghaladta az 5,12 milliárdos elemzői konszenzust, a 0,63 dolláros tisztított EPS elmaradt a 0,67 dolláros várakozástól.
Amerikaiak tízmilliói helyezték reménységüket a republikánusokba, s most eljött az idő az eredmények felmutatására - hangsúlyozta Philadelphiában elmondott beszédében csütörtökön Donald Trump, összegezve eddigi elnöki döntéseit . Trump az elmúlt évtizedek legaktívabb törvényhozását ígérte honfitársainak.