A legnagyobb európai vállalatok, köztük a Mol vezetőinek kedden ismertetett közös levele szerint Nagy-Britannia és az Európai Unió is meggyengülne, ha a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként Nagy-Britannia távozna az unióból.
Már az induló kommunikáció is előre vetítette azt, hogy problémák lesznek a csok kiterjesztésével, legalábbis, ami annak megértését illeti. A következmény: némi bizonytalanság és a lakásárak ebből következő indokolatlan megemelkedése. Ugyanakkor egy másik komoly gond is körvonalazódni látszik: a most beinduló társasházi fejlesztéseknél nem nagyon tudják majd igénybe venni a támogatást azok, akik…
Az európai uniós mezőgazdasági támogatások jelenlegi szintjét 2020 után is meg kell őrizni, az agrárszektorban bármilyen új feladat csak újabb forrásokból finanszírozható - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden az uniós szakminiszterek informális hollandiai tanácsülését követően.
A Közbeszerzési Hatóság tavaly 14 127 eredményes közbeszerzési eljárást bonyolított le, 1931,6 milliárd forint összértékben - közölte a hatóság kedden az MTI-vel, miután az Országgyűlés gazdasági bizottsága keddi ülésén elfogadta a szervezet 2015-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.
Hétfőn fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Vang Hsziaotaót a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság (NDRC) elnökhelyettesét, akivel a Budapest-Belgrád vasútvonal...
Schóbert Norbert cége, a Norbi Lowcarb kivonul a tőzsdéről, erről döntött ma a cég közgyűlése. Ha minden részvényes kéri, hogy Norbi cége vegye meg a részvényeit, akkor összesen 310 millió forintot...
Rekordáron, több mint 300 ezer dollárért (84,7 millió forintért) kelt el egy mattfehér, himalájai krokodil bőréből készült, gyémántokkal díszített Birkin-táska a Christie's hongkongi árverésén.
Az elmúlt években hatalmas összegeket fordítottak saját részvény vásárlásokra az amerikai cégek, annyit, hogy ez már a szükséges beruházások elől vette el a pénzt, ez pedig már meglátszik a...
Aberdeen Alapkezelő "Májusban megjött a várt korrekció és pontosan a FED miatt, ahogy előző havi írásunkban tippeltük. A fejlett piaci tőzsdék nem gyengültek számottevően, de a nyári kamatemelési...
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 1,9 milliárd forintos támogatási összeggel – jelentette be a minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Új eszközkezelő alapot hoz létre a kormány, amely a nem teljesítő jelzáloghitelek problémáját kezelheti, így elősegítheti a banki hitelezés élénkülését - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter...
Budapest Alapkezelő "Minden befektető szeretné tudni, hogy milyen reakciók fogják követni a sorsdöntő jegybanki kamatdöntések bejelentését, a kulcsfontosságú makrogazdasági adatok vagy vállalati...
CIB Alapkezelő "A FED áprilisi ülésének jegyzőkönyve meglepetést okozott az eddigiekhez képest szigorúbb hangvételével, ami a legfontosabb piacmozgatónak is bizonyult az elmúlt időszakban. A FED...
Dialóg Alapkezelő "Sokat javult a hangulat a tőzsdéken az elmúlt egy-két hónapban, amihez nagyban hozzájárult a korábbi nagymértékű pesszimizmus. Az elemzők olyan szinten rontották le a Q1-es...
Diófa Alapkezelő "A részvénypiacokon hamar kifulladt a gyengülésre játszó stratégia, kisebb esések ellenére mostanra éves csúcsaik közelébe értek az indexek főleg Amerikában, de a többi globális...
Equilor Alapkezelő "Lehet, hogy ebben az évben módosítanunk kell a jól bevált tőzsdei idézetet, és fel kell készülnünk egy eredményes nyárra. Ezt innen persze még nehéz megítélni, de mintha valami...
Erste Alapkezelő "Május végén kedvezőbbre fordult a hangulat a részvénypiacokon. A nyersanyagárak emelkedése mellett pozitív tényezőként emelhető ki, hogy a brit EU-kilépéssel kapcsolatos kockázatok...
K&H Alapkezelő "Május első három hete az óvatosságról szólt a piacokon, aztán az utolsó napokban sikerült a szépíteni havi teljesítményen. Az emelkedés azután következett be, hogy váratlanul...
A HB Reavis két jelentős budapesti fejlesztésen is dolgozik, összesen 168 500 négyzetméternyi bruttó bérbeadható területen. Az Árpád híd és a Váci út találkozásánál az elmúlt évek egyik legnagyobb...
Minden harmadik hat-kilencéves gyermek túlsúlyos vagy elhízott Európában az európai gasztroenterológiai társaságok egyesületének (UEG) jelentése szerint, amely arra is figyelmeztet, hogy az öt éven aluli túlsúlyosok száma a becslések szerinti mostani 41 millióról 70 millióra nő világszerte 2025-re.
MKB Alapkezelő "Májusban tovább folytatódott a részvénypiaci volatilitás, bár a hónap közepi veszteségeket legnagyobbrészt sikerült ledolgoznia a legtöbb fontos részvényindexnek a hónap végére....
Pioneer Alapkezelő "Bevállalós" allokációval futottunk neki a május hónapnak, ami a hónap végéhez közeledve utólag jó választásnak tűnik. A részvénypiacok a népszerű "sell in May" frázisra rácáfolva...
Kedden jó hangulatban telt a kereskedés az ázsiai tőzsdéken, a japán tőzsde tovább emelkedett, köszönhetően egy vártnál kedvezőbb ipari termelési adatnak. A kínai részvényeket is vették, és az olaj...
A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, Végh Richárd Reuters kelet-európai beruházási értekezletén beszélt a magyar tőzsde jövőjéről. Végh az eseményen megismételte a korábban már ismertetett célt,...
Félmilliárd forintot meghaladó nyereséggel zárta a tavalyi évet a Gyulahús Kft., amely idén is két aranycsillagos minősítést nyert el a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Íz és Minőség Intézettől (ITQI) - mondta Görgényi Ernő polgármester kedden sajtótájékoztatón, Gyulán.
Magyar bankok besorolásait javította kedden a Fitch Ratings, összefüggésben a magyar államadós-osztályzat nemrégiben bejelentett felminősítésével. A nemzetközi hitelminősítő kedden Londonban...
A kormány nem betiltani akarja az Ubert, hanem "beállítani a sorba", amely egyenlő versenyfeltételeket teremt a Magyarországon működő egyéb taxis cégekkel - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési...
Fontos időpont közeleg: az Európai Uniónak teljesíteni kell egyik vállalását, amelyet azért tett, hogy Törökország magánál tartsa a menekülteket. Meg kell adni az országnak a vízummentességet, és nem nagyon lehet már feltételekhez kötni. A törökök diktálnak, ha nem tetszik, Európának jobb megoldást kell találnia. Fellegi Tamást, a Privátbankár elemzőjét kérdeztük.
Összesen 17 gyanús uniós támogatási ügyet zárt le tavaly Magyarországon az EU Csalás Elleni Hivatala (OLAF) és ebből 14 esetben meg is állapította a visszaélést, így a pénzek visszafizettetését...
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 1,9 milliárd forintos támogatási összeggel - jelentette be a minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Figyelmeztetést adott ki kedden az amerikai külügyminisztérium, melyben arra hívják fel az amerikai állampolgárok figyelmét, hogy nyáron Európa-szerte számítani lehet terrortámadásra. A...
Kedden Soroksáron elhelyezték a svéd IKEA harmadik áruházának alapkövét. A mostani bejelentés szerint: Az áruház 2017 első felében fog megnyílni. Addig mintegy 300 új munkatársat szeretne...
Fordulatos tőzsdenapnak lehettünk tanúi, a BUX index vezető részvényeit a nap legvégén hirtelen a mélybe lökték az eladók, a forint viszont beerősödött. A Volkswagen alaposan ráijesztett a részvényesekre, a többi autógyár vegyesen teljesített. Európában is elromlott a hangulat, az amerikai indexek tétováznak, megint drágult az olaj.
Az OTP Bank a mostani 16-17 százalékról 20 százalékra növelné piaci részesedését az agrárfinanszírozásban 2020-ig - mondta a pénzintézet agrárágazati igazgatóságának ügyvezető igazgatóhelyettese kedden Budapesten a bank országos partnertalálkozóján.
Figyelmeztetést adott ki kedden az amerikai külügyminisztérium, melyben arra hívják fel az amerikai állampolgárok figyelmét, hogy nyáron Európa-szerte számítani lehet terrortámadásra. A...
Orbán Viktor miniszterelnöknek írt nyílt levelet Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke, aki a kormányfő segítségét kérte: vizsgálja meg, hogy a takarékszövetkezeti...