Jirí Rusnok, volt cseh kormányfő, pénzügyminiszter, illetve ipari és kereskedelmi miniszter lesz júliustól a Cseh Nemzeti Bank (CNB) új kormányzója. Rusnokot szerdán nevezte ki tisztségébe Milos...
Titkosszolgálati jelentések bizonyítják Soros György magyarországi befolyását - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Atv.hu-val, kijelentve azt is: nincs olyan migránspárti, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne az amerikai üzletember pénze lenne.
A Kínai Nemzeti Bank szerdán úgy döntött 5 éves mélypontra fixálja be a yuan szintjét a dollárral szemben. A nagymértékű dollár erősödésnek és a Fed esetleges kamatemelésének köszönhetően döntött így a kínai intézmény.
Februárig normál munkarendben dolgoztam a munkahelyemen hétfőtől péntekig 7:00-15:20-ig. Ebben az esetben a hétköznapra eső ünnepnapokon 8 óra fizetett ünnepet számoltak el bérszámfejtéskor, persze ezeken a napokon nem dolgoztam. Márciusban az átszervezések miatt 3 havi munkaidőkeretben folytonos folyamatos műszakos 12 órás munkakörbe kerültem. Nappalosban 7:00-19:00, éjszakásban 19:00-7:00 közt…
190 milliárd forint fölött volt a magyar bankszektor első negyedéves eredménye - a többség nyereséget ért el. A kamateredmény szépen alakult, a bedőlt hitelek arányának csökkenése miatt a céltartalék egy részét is fel lehetett szabadítani.
Ma láttam édesanyám bérpapírjait január közepe óta dolgozik a cégnél és eddig minden hónapban kiírtak neki 2 nap szabit de valójában mindennap dolgozott,vissza veszik a ledolgozott napokat és szabival kiegészítve lett meg neki a havi 21 nap, azt mondta nem ír jelenlétit nem kell már ez igaz? A pláne az hogy még egy napra sem engedik el szabira szerintem a cég így próbálja eltrükközni az éves…
A bankszektor átlagának megfelelően kockázati költség nélkül vészelte át az idei első negyedévet a K&H. Ez tartósan nem fenntartható állapot, mindenesetre a 9,3 milliárd forintos első negyedéves...
Sajtótájékoztatón számolt be éves eredményéről a Wizz Air, a cég vezetője, Váradi József elemezte az elmúlt negyedévet és egyben az egész pénzügyi évet. Jól ment a cégnek, immár nyereségesen működik és továbbra is gyorsan növekszik. Készpénzzel is jól áll a cég, és jönnek a nagyobb repülőgépek, lesz mit megtölteni.
Oroszország továbbra is mérlegeli egy magyar-orosz légitársaság létrehozását, de annak üzletileg hatékony, nem pedig dotált cégnek kell lennie - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter.
Az egészségügyi hozzájárulásról (eho) szóló 1998. évi LXVI. törvény tételesen meghatározza az eho alapjául szolgáló jövedelmek körét, külön nevesítve azokat a juttatásokat is, amelyek nem szolgálnak az említett közteher alapjául. Ugyanakkor tartalmaz a jogszabály néhány előírást is, amelyek általánosságban határoznak meg eho alóli mentességeket; írásunkban ezekre hívjuk fel a figyelmet.
Több helyen azt olvasom, hogy a fizetett ünnep elnevezés munkaszüneti nappá módosult, de arra lennék kíváncsi, hogy ugyanúgy jár -e az ilyen napra munkabér. Konkrétan arra vagyok kíváncsi, ha havibérem van, de a munkaviszony 2016.05.20. napján megszűnik, akkor a pünkösdhétfőre (16-ára) számfejthető -e munkabér? Időarányosan 14 vagy 15 napot kell kifizetni?
A tavalyi évben tovább növelte árbevételét az MVM csoport, ezzel minden idők legnagyobb bevételét érte el - közölte a társaság ma egy budapesti sajtótájékoztatón. 2020-ra az MVM új célként tűzte ki,...
1-8-ig szabadságon voltam. A hónap hátralévő részében emberhiány miatt ledolgoztatták velem a teljes havi munkaidőt. Hónap végén úgy számoltak el, mintha nem lettem volna szabadságon, simán ledolgoztam volna a hónapot, szabadnapjaim száma sem csökkent. Az lenne a kérdésem, nem járt volna nekem túlórapénz?
Sajtótájékoztatón számolt be éves eredményéről a Wizz Air, a cég vezetője, Váradi József elemezte az elmúlt negyedévet és egyben az egész pénzügyi évet. Jól ment a cégnek, immár nyereségesen működik és továbbra is gyorsan növekszik. Készpénzzel is jól áll a cég, és jönnek a nagyobb repülőgépek, lesz mit megtölteni.
Nagyon jó a hangulat a világban, az amerikai és az ázsiai tőzsdék erősödése után Európában is látványos emelkedés bontakozott ki. Ez részben az olaj árfolyamának erősödésével, részben pedig a szerda...
Kiszabadult szerdán az Oroszországban elítélt Nagyija Szavcsenko ukrán katonanő, akit két, Ukrajnában elítélt orosz katonára Jevgenyij Jerofejevre és Alekszandr Alekszandrovra cseréltek ki az oroszországi Rosztov-na-Donu repülőterén.
Az Európai Unió nagyon fontos, de nem az egyetlen lehetséges partner Törökország számára - mondta Ömer Celik, az európai uniós ügyek új minisztere azon a szerdai sajtótájékoztatón Ankarában, amelyen átvette a tisztséget a távozó Volkan Bozkirtől.
Rendkívül rossz munkakörülmények között dolgoznak a munkavállalók a H&M ruházati láncot kiszolgáló indiai és kambodzsai gyárakban egy jelentés szerint, amelyről az Index számolt be.
Állandó fejtörést okoz, hogy mit vegyél fel egy tárgyalásra vagy egy üzleti vacsorára? Mit jelent a black tie és a casual friday? Mikor és hol megengedett a lezserebb öltözet? Nőként hogyan öltözködjünk elegánsan, de mégis csinosan egy külföldi üzleti útra? Bárhova is megyünk a világban, a legelőkelőbb viseletben nincsen különbség, de mi a helyzet a farmerrel? Most segítünk mindent tisztázni.…
Az EU és Oroszország együttműködésének pragmatikus, egymás és a nemzetközi jog tiszteletén alapuló újjáépítése nélkül az európai versenyképesség javítása nehezen képzelhető el - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután orosz kollégájával, Szergej Lavrovval tárgyalt. Az orosz diplomácia vezetője hangsúlyozta: Magyarország fontos partnere Oroszországnak, a…
Javaslatot nyújtott be az elektronikus kereskedelem ösztönzésére szerdán az Európai Bizottság, a tervezet célja, hogy az Európai Unió országaiban megkönnyítsék az áruk és szolgáltatások értékesítését, illetve vásárlását az interneten.
Közel 2000 embert bocsát el okostelefon-részlegéről a Microsoft. Nem tudni, hogy belevágnak-e új készülék fejlesztésébe, de a támogatás megmarad a régiekhez.
Veszélybe kerülhet a font globális tartalékvaluta-szerepe, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból, és ez veszélyeztethetné azokat az előnyöket is, amelyek a font tartalékvaluta-szerepéből eredően alátámasztják Nagy-Britannia lehetséges legjobb, "AAA" szuverén adósbesorolását - áll a Standard & Poor's szerdán Londonban ismertetett…
A francia kormány megkezdte stratégiai olajtartalékainak bevetését az olajfinomítók sztrájkja miatt, amelyet a CGT szakszervezet hirdetett meg a munkajogi reform visszavonását követelve. A legjelentősebb francia szakszervezeti tömörülés az elektromos áram termelésének felfüggesztésével is fenyegetőzik.
Lassan, de biztosan 17,8%-ra csökkent március végére a nem teljesítő lakossági hitelek aránya a magyar bankoknál. A bedőlt lakossági tartozások 967 milliárd forintra rúgnak, ebből 843 milliárd forint...
A Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. bemutatta a 2016-ban induló BudaPart projekt látványterveit. A Dél-Budán, a Duna-parton megvalósuló fejlesztés keretében magas minőségű lakóházak és irodák épülnek. A BudaPart beépítési koncepciójának megalkotására a komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező dán várostervező irodát, az Adeptet kérték fel.
A magyar lakosság egyre optimistábban ítéli meg a gazdasági környezetet, a Századvég fogyasztói bizalmi indexének átlaga idén áprilisban mínusz 12,8-ra emelkedett az egy hónappal korábbi mínusz 15,73-ról; tavaly szeptemberben ez az érték még mínusz 28,11 pont volt - derült ki a Századvég Alapítvány háttérbeszélgetésén szerdán, ahol többek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megbízásából készülő…
A Budapest Alapkezelő által készített felmérés szerint 2013 és 2016 között 34-ről 55 százalékra nőtt azok aránya, akik rendelkeznek megtakarításokkal. Sokan még mindig valamilyen bankbetétben tartják pénzüket, akár lekötés nélkül is, az alapok aránya stagnált, az ingatlanoké nőtt. A legszívesebben állampapírba, bankbetétbe vagy ingatlanba fektetnének.
A Strukturális Alapokból finanszírozott, kapacitásépítést támogató kutatás-fejlesztési pályázatok jó alapot teremtenek a hazai szereplők számára, hogy a Horizont 2020 programban nemzetközi szinten is...
Tőzsdetanfolyamunkon megismered a részvények és tőzsdeindexek izgalmas világát. Képzésünkön megtanulod, miként tudod a tőzsdei piacokat pénzügyi céljaid elérése érdekében használni, a piaci trendek...
Az MNB első negyedévre vonatkozó statisztikái szerint az önkéntes és magánkasszák is jó teljesítménnyel indították az évet: az önkéntes pénztárak 2,3%-os, míg a magánpénztárak 3,3%-os vagyonarányos...
Angela Merkel német kancellár nem aggódik Recep Tayyip Erdogan török államfő azon kijelentése miatt, miszerint elbukhat a menekültválság közös kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodás, ha az Európai Unió nem dönt a török állampolgárok uniós vízummentességének ügyében.