2016. március 3. csütörtök

márc. 3
7:27
Kivonul a Tigáz – a Versenyhivatal is rábólintott (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) március 1-jén jóváhagyta a Magyar Áramszolgáltató (MÁSZ) Kft. 2016. február 19-én aláírt megállapodását a Tigáz Zrt. versenypiaci földgázportfóliójának megvásárlásáról. A tranzakció zárásának várható időpontja 2016. március 31. - közölte az Émász és az Elmű a BÉT honlapján.
márc. 3
7:39
Újraindulnak az Iberia járatai Budapest és Madrid között (Infostart)
Június elsejétől heti három, júliusban heti négy járatot közlekedtet majd a spanyol Iberia légitársaság Budapest és Madrid között - közölte a Magyar Turizmus (MT) Zrt.
márc. 3
7:45
Megjelentek a gyengélkedés első jelei - mi lesz Amerikával? (Privátbankár)
A gazdasági aktivitás általában mérsékelten javult az Egyesült Államokban az elmúlt két hónapban, de viszonylag széles eltérést mutatott mind regionális, mind szektoronkénti bontásban és megjelentek a gyengélkedés első jelei is - állapította meg az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdán kiadott szubjektív gazdasági helyzetjelentésében, a Bézs Könyvben.
márc. 3
8:03
Amíg a gyereked aranyosan játszik, a Lego letarolja a világot (Privátbankár)
Ismét nagyszerű évet zárhat a dán óriásvállalat: az összes piacon két számjegyű növekedést ért el úgy, hogy a hagyományos játékok egyre népszerűtlenebbek.
márc. 3
8:12
Erősödő dollár = szárnyaló MOL és Richter (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,27 pontos, 1,79 százalékos emelkedéssel, 24 094,22 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 15,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
márc. 3
8:15
Ráhúzta a vizes lepedőt a NAV, a Kúriától várt jogorvoslatot (Adózóna)
Körbeszámlázásos csalás és adókijátszás miatt csaknem 450 millió forint adóhiányt állapított meg az adózónál az adóhatóság, amit bírsággal és késedelmi pótlékkal megfejelve kellett volna megfizetni. Az adózó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához.
márc. 3
8:15
Matolcsy járta ki Orbánnál a "közpénztelenítést" (Portfolio)
Matolcsy György MNB-elnök maga kérte Orbán Viktor miniszterelnököt a jegybanktörvény módosítására - írja a Népszabadság magas rangú fideszes forrásokra hivatkozva. Eszerint a jegybankelnököt egy per...
márc. 3
8:15
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.03.03) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.03.03-i időjárásjelentése....
márc. 3
8:17
Saját magára uszítja a hackereket a Pentagon (Portfolio)
Hackereket keres a Pentagon, hogy megpróbálják feltörni az amerikai védelmi tárca nyilvánosan elérhető honlapjait, rávilágítandó a biztonsági résekre, sebezhető pontokra - tájékoztatott helyi idő...
márc. 3
8:21
Összeveszett részvényeseivel a Volkswagen (Privátbankár)
Alaptalannak tartja a Volkswagen a részvényesek kártérítési keresetét. Az emissziós értékek manipulálásáról megkésve tett tájékoztatás miatt indították.
márc. 3
8:23
Cascot akarok kötni! Egyre több magyar akar biztosítást (Privátbankár)
Tavaly 4 ezer forinttal drágult egy átlagos casco, mégis 25 ezerrel többen kötöttek ilyen biztosítást, mint 2014-ben - írja a Világgazdaság.
márc. 3
8:33
Vegyesen alakult a forint árfolyama reggelre (Infostart)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtök reggelre: az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg a japán jennel szemben erősödött.
márc. 3
8:33
Két miniszter széke inog a kormányon belül (Portfolio)
Balog Zoltán és Fazekas Sándor pozíciója nem biztos a kormányban, a többiek jó eséllyel végigdolgozhatják a mostani kormányzati ciklust - értesült a Figyelő. A lap információi szerint Balog az...
márc. 3
8:35
Újabb rossz hír Kínából (Portfolio)
A várakozásokkal ellentétben nem gyorsult, hanem a januári hathavi csúcsról csökkent és lassult a kínai szolgáltatóipari szektor növekedése februárban. A Caixin Insight Group kínai és a Markit...
márc. 3
8:37
Milliárdosok veszik kézbe az irányítást az Adidasnál (Portfolio)
Két milliárdos üzletember is nagyobb részesedést szerzett az Adidasban, májustól a sportszergyártó felügyelőbizottságában is nagyobb beleszólásuk lesz a cég működésébe. Tavaly novemberben már...
márc. 3
8:39
Itt az allergiaszezon: minden, amit tudnod kell róla (Portfolio)
Az első éger és mogyoró pollenek már ott vannak a levegőben, a szezon hamarosan a kezdetét veszi. Az allergia létrejöttét sokszor emlegetik civilizációs ártalomnak. Egy-egy családban körültekintve...
márc. 3
8:41
Mennyibe fáj egy Oscar-szobor? (Portfolio)
Mindenki úgy gondolja, hogy egy Oscar-szobrot csak egy zseniális alakítással vagy filmmel lehet elnyerni, de arról minden bizonyosan kevesen tudnak, hogy néha ennél jóval prózaiabb úton, a...
márc. 3
8:43
Extrém túladottak a tőzsdék - Jöhet a rali (Portfolio)
Általában pesszimizmusáról ismert a legendás befektető, Marc Faber, aki most derűlátó a részvénypiacok kilátásaival kapcsolatban, rövidtávon legalábbis. Meglátása szerint februárban a tőzsdék extrém...
márc. 3
8:45
Dubaiban senki nem arról beszél, hogy mivel elégedetlen (HR Portál)
Az élet gyors és modern, a dolgozók motiváltak és elégedettek, ez egyaránt igaz a vezetőkre és a metró lépcsőit végigtörlő takarítókra is. „Kétszáz különböző nemzetiségű ember él ebben a városban, meg kell tanulni ezt elfogadni és együtt élni velük. A komolyabb vállalatok a világ minden tájáról veszik fel a legjobb szakembereket, akiktől rengeteget lehet tanulni. Ha az emberben van valamennyi…
márc. 3
8:45
Telefoncégek összefogása, a cél: startup-ok támogatása (ProfitLine)
Startup vállalkozások ötleteinek támogatására hozott létre nemzetközi szövetséget négy nagy távközlési szolgáltató, a Deutsche Telekom (DT), az Orange, a Singtel és a Telefónica - tájékoztatta a DT magyar leányvállalata, a Magyar Telekom az MTI-t.
márc. 3
8:45
870 milliárd feletti bevétel a biztosítóknál (Portfolio)
2015-ben 2,5 százalékkal, 871,3 milliárd forintra növekedett a hazai biztosító társaságok díjbevétele. A nem életbiztosítások területén bővülést, míg az életbiztosítási üzletágban csökkenést mutatnak...
márc. 3
8:47
Nem túl biztató hír a kínai gazdaságból (ProfitLine)
A várakozásokkal ellentétben nem gyorsult, hanem a januári hathavi csúcsról csökkent és lassult a kínai szolgáltatóipari szektor növekedése februárban.
márc. 3
8:51
Startupokat támogatnak távközlési szolgáltatók (Infostart)
Startup vállalkozások ötleteinek támogatására hozott létre nemzetközi szövetséget négy nagy távközlési szolgáltató, a Deutsche Telekom (DT), az Orange, a Singtel és a Telefónica - tájékoztatta a DT magyar leányvállalata, a Magyar Telekom.
márc. 3
8:51
A vevők kerülhetnek fölénybe a nyitást követően (Portfolio)
Az irányadó nyugat-európai határidős részvényindexek szerény emelkedést vetítenek előre, így a magyar tőzsdén folytatódhat a szerdai erősödés. Míg kedden nagy emelkedést produkáltak az amerikai...
márc. 3
8:51
Egyre többen kötnek casco biztosítást (Pénzcentrum)
2015 végén már 796 ezer autósnak volt ilyen biztosítása....
márc. 3
8:53
Ma reggel is 310 körül szédeleg a forint (Portfolio)
Csütörtök reggel minimális gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, így változatlanul 310 felett jár az árfolyam. Egyelőre a feltörekvő piacokon is mérsékelt pesszimizmus látszik, igazán...
márc. 3
8:55
600 milliónyi ügyfélpénznek mondhat búcsút az egykori sztáralap (Portfolio)
Februárban 600 millió dollárnyi tőkét vontak ki a befektetők a Pimco Total Return alapjából, amely tavaly még a legnagyobb kötvényalap címet viselte a világon. Januárban még ennél is rosszabbul...
márc. 3
9:09
Felvásárlások jöhetnek az amerikai olajmamutnál (Portfolio)
Egészen addig csökkentheti beruházásait a világ legnagyobb, tőzsdén forgó olajipari cége, az Exxon Mobil, amíg az olajárak alacsonyak maradnak - közölte tegnap a vállalat. Az Exxon Mobil ugyanakkor...
márc. 3
9:09
Van, ahol kitolták a kilakoltatási moratóriumot (Pénzcentrum)
...
márc. 3
9:15
A tél, amikor minden félelmünk beigazolódott - mi lesz az időjárással? (Privátbankár)
Hó alig volt a téli időszakban, viszont csapadék annál több. Az elmúlt évek legmelegebb tele volt a mostani, a 0 Celsius-fokos átlaghőmérséklethez képest 2,4 fokkal mértek többet, a februári hőmérséklet pedig 5 fokkal volt magasabb az átlagnál. Kérdés, hogy milyen időjárásra kell Magyarországnak berendezkednie?
márc. 3
9:17
Hova tűntek a vásárlók? Furcsa dolog történt a magyar boltokban (Privátbankár)
Az erős december után januárban drámaian visszaesett a kiskereskedelmi forgalom.
márc. 3
9:18
Vegyesen indította a napot a forint (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtök reggelre: az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg a japán jennel szemben erősödött.
márc. 3
9:19
Mindenkit meglepett az adat: ezért alakult ilyen jól a külkereskedelem (Privátbankár)
Megjöttek a részletes adatok, eszerint tavaly 8,1 milliárd euró volt a kereskedelmi többlet, ami rekordnak számít.
márc. 3
9:27
Hamar 310 alá kapaszkodott a forint (Portfolio)
Csütörtök kora reggel 310 felett indította a napot a forint az euróval szemben, azonban hamar erősödésbe váltott a magyar deviza. Megbillent reggel a zloty 2016.03.03 10:07Reggel a forint...
márc. 3
9:29
Visszafogott öröm a pesti tőzsdén (Portfolio)
A nemzetközi hangulatnak megfelelően a hazai tőzsdén is visszafogott optimizmus uralkodik a nyitást követően, a BUX folytatja a szerdai emelkedést. A nyugat-európai tőzsdék többsége minimális...
márc. 3
9:45
8 milliárd euró felett volt a kereskedelmi többlet tavaly (Infostart)
Tavaly az export euróban számolt értéke 7,1, az import 5,4 százalékkal nőtt, a kereskedelmi többlet 8,118 milliárd euróra nőtt - jelentette a második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 3
9:45
Ezt nem vártuk: nagyot fékezett a magyarok vásárlási kedve (Portfolio)
2016. januárban a kiskereskedelmi forgalom volumene naptárhatástól megtisztítva 2,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ez érdemi csökkenés a megelőző hónapok 4-5%-os dinamikájához...
márc. 3
9:45
Kiderült: sok helyen csaltak a közmunkások bérével (Pénzcentrum)
Volt, ahol késett a közmunkások bére, másutt nem annyit kaptak, mint amennyi járt volna nekik....
márc. 3
9:47
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom januárban (Infostart)
A kiskereskedelmi forgalom januárban 1,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi magas bázishoz képest, és 2,1 százalékkal bővült a naptárhatástól megtisztított adatok szerint - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 3
9:47
Éveket csúszhat a német nagybank terve (Portfolio)
Nincs nyomás alatt a Deutsche Bank a Postbank eladása miatt. John Cryan, a pénzintézet társ-vezérigazgatója szerint ráérnek várni addig, amíg a piaci hangulat javul és a jelenleginél jobb árat kapnak...
márc. 3
9:49
A Foci Eb húzza idén az Adidast (Portfolio)
Nagyon optimista az Adidas menedzsmentje, idén tovább emelkedhet a vállalat bevétele és profitja, részben a franciaországi futball Eb-nek és a riói olimpiának köszönhetően. Veszteség tavaly év...
márc. 3
9:51
Éjszaka is éberek a NAV-osok, nem csak bolgárokat találtak a kisbuszban (Privátbankár)
Rajkánál ellenőrizték a járművet, adózatlan cigarettát is találtak.
márc. 3
9:51
Startupokat támogatnak távközlési szolgáltatók (HR Portál)
Startup vállalkozások ötleteinek támogatására hozott létre nemzetközi szövetséget négy nagy távközlési szolgáltató, a Deutsche Telekom (DT), az Orange, a Singtel és a Telefónica - tájékoztatta a DT magyar leányvállalata, a Magyar Telekom a HR Portált.
márc. 3
9:51
Svébis Mihály a Magyar Kórházszövetség új elnöke (ProfitLine)
Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatóját választotta elnökének a Magyar Kórházszövetség - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
márc. 3
9:53
Orbán kiakadt: magasról hullhatnak a fejek (Privátbankár)
Vidékfejlesztés, egészségügy és oktatási balhék - ezek okozhatják a kormány fejeseinek vesztét.
márc. 3
9:53
Emelkedhet ma a BÉT (ProfitLine)
Enyhe emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI által megkérdezett szakértők.
márc. 3
10:09
Ne felejtsd el! Szombat munkanap, változik a közlekedés is (Privátbankár)
Március 4-én, pénteken a munkanapra, március 5-én, szombaton a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a személyszállító vonatok. Március 6-án a vasárnapi menetrend érvényes - közölte a MÁV a Privátbankárral.
márc. 3
10:21
Itt vannak az ingyen telkek csok-osoknak, és a buktatók is (Adózóna)
Egyre több önkormányzat jelezte a megújult csok kihirdetése óta, hogy ingyen adnának építési telket a csok feltételeinek eleget tevő, náluk letelepedni vágyó családoknak. A CSOK Otthonteremtési Kedvezmények blog összegyűjtötte az ingyen telek buktatóit is.
márc. 3
10:21
Ezek a családok napokon belül az utcára kerülhetnek: mi lesz velük? (Pénzcentrum)
Nemcsak a hiteladósok kerülnek bajba....
márc. 3
10:23
Nem is gondolnád, de sokan már így vásárolnak a netről (Pénzcentrum)
A legtöbben még mindig műszaki cikkeket vesznek online....

Keresés