Az Európai Bizottság szerdán elfogadott javaslata értelmében olyan új uniós pénzügyi eszközt hoznának létre, amelynek felhasználásával a következő három évben 700 millió euróval (nagyjából 217 milliárd forinttal) segítenék a migrációs válsággal küzdő tagállamokat.
A humánerőforrás-krízis a teljes magyar egészségügyi ágazatra jellemző - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Siófokon...
A nyugati részvényindexek a szerdai záróértékeik közelében tartózkodnak azt követően, hogy Amerikában erős munkaerőpiaci adatot tettek közzé. Februárban 214 ezerrel bővült a nem mezőgazdasági...
Húszan először jutottak be a Turizmus Kft. által harmadszorra összeállított TOP50 turizmus listájára, míg húszan már sorozatban szerepelnek rajta. A férfiak dominanciája idén is megmaradt, a...
Több mint 300 kilométernyi kiemelt közúti fejlesztés megvalósítására írt alá 667 milliárd forint összértékű támogatási szerződést Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán.
A humánerőforrás-krízis a teljes magyar egészségügyi ágazatra jellemző - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Siófokon, a Magyar Kórházszövetség XXVIII. kongresszusának nyitónapján.
Szerdán ismét 310 alatt indította a napot a forint az euróval szemben, délután végére azonban 311 fölé emelkedett a keresztárfolyam.311 felett a forint 2016.03.02 17:05A nap végére tovább veszített...
A Magyar Nemzet Online napközbeni értesülései szerint Áder János köztársasági elnök nem fogja aláírni azt a kedden elfogadott jegybanktörvényt, amellyel ellehetetlenítenék az MNB...
Több mint egymillió euróval támogatja a közép-európai funkcionális légtérblokk (FAB CE) "Szabad légtérhasználat a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig" című tanulmányát az Európai Unió. A tanulmány célja, hogy előkészítse a FAB CE tagállamok légterében a szabad légtérhasználat (Free Route Airspace) 2019-re tervezett bevezetését.
A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolója felülvizsgáltatja a vagyonfelmérés eredményét, mert a brókerház ügyfélvagyon vizsgálatának külső szakértői jelentése téves megállapításokat tartalmazott - közölte a társaság felszámolója, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) szerdán az MTI-vel.
A tervek szerint nyolc hónapig tartanak majd a Puskás Ferenc Stadion már jelenleg is zajló bontási munkálatai. Az új aréna építése idén decemberben kezdődhet el és 2019-ben fejeződik be.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az ügyészséghez fordult, mert nem lehetett végrehajtani az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. számvevőszéki ellenőrzését, ugyanis a cég nem bocsátotta...
A vártnál nagyobb mértékben nőtt februárban a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban - közölte szerdán az ADP Research Institute munkaügyi kutató intézet.
Tihomir Oreskovic horvát miniszterelnök reális esélyt lát arra, hogy Horvátország két éven belül megkezdje az euró bevezetésének folyamatát, és négy éven belül bevezesse a közös valutát - közölte a...
Tihomir Oreskovic horvát miniszterelnök reális esélyt lát arra, hogy Horvátország két éven belül megkezdje az euró bevezetésének folyamatát, és négy éven belül bevezesse a közös valutát - közölte a Novi List horvát regionális napilap szerdán.
Ma a budapesti börze napja volt, közel két százalékkal emelkedett a két papírnak köszönhetően. Európában is vettek mindent, ha kisebb mértékben is, Amerika viszont elbizonytalanodott. Az olaj kitart a viszonylag magas szinteken, az arany is erős.
A tervek szerint nyolc hónapig tartanak majd a Puskás Ferenc Stadion már jelenleg is zajló bontási munkálatai. Az új aréna építése idén decemberben kezdődhet el és 2019-ben fejeződik be, 2020-ban...
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag jóváhagyta szerdán az Észak-Korea elleni újabb büntetőintézkedéseket, amelyeket Phenjan január eleji kísérleti atomrobbantására válaszul vezetnek be. A...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) március 1-jén jóváhagyta a Magyar Áramszolgáltató (MÁSZ) Kft. 2016. február 19-én aláírt megállapodását a Tigáz Zrt. versenypiaci földgázportfóliójának megvásárlásáról. A tranzakció zárásának várható időpontja 2016. március 31. - közölte az Émász és az Elmű szerdán a BÉT honlapján.
Noha a tudatos táplálkozásról még ma is sokan mondanak le szűkös anyagi lehetőségeik vagy az egymásnak ellentmondó információk miatt, az egészségesnek tartott élelmiszerek iránti kereslet folyamatosan nő - derül ki a GfK Étkezési szokások felmérés legutóbbi adataiból.
Míg kedden nagy emelkedést produkáltak az amerikai részvényindexek, addig a szerdai kereskedést a vártnál kedvezőbb délutáni munkaerőpiaci adat sem fűtötte, stagnálás körül billegnek a vezető indexek...
Erősen mínuszban jár a kukorica, ha a hosszú távú ártrendet nézzük, legyen szó Magyarországról, Európáról vagy a tengeren túlról. Egyre csak csökkennek az árak. Közgazdaságilag persze érthető mindez: az idei és az elmúlt 2 év globális termése volt a valaha volt 3 legnagyobb betakarított termésmennyiség a világon és mivel a kereslet ezzel nem tartott lépést, a készletek is rekordszinten vannak.…
Az AAA AUTO a mai napon hivatalosan megnyitotta pécsi telephelyét. Az ünnepélyes megnyitón részt vett többek között Juraj Chmiel úr, a Cseh Köztársaság magyarországi nagykövete is. A telephely teljes körű szolgáltatásokat kínál: használt gépkocsikat vásárol, értékesít, finanszíroz és biztosít. A 200 autós induló készletet 2 hónapon belül 300 gépkocsira tervezik bővíteni.
Két olyan ragadozót tartanak nyilván, amelyek a legkártékonyabbak a magyar vadgazdák szerint. Őz vagy vaddisznó, mindegy, a róka és az aranysakál nem válogat. Lakatos Pál, a Safari Club International alelnöke a vadászok újabb kihívásairól mesélt nekünk.
Feltétlenül szükséges a horvát határok teljes védelme, ami nem jelenti lezárásukat és nem jelent embertelen bánásmódot a migránsokkal szemben, hanem a horvát nemzetbiztonság érdekeinek védelmét szolgálja - mondta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő szerdán újságíróknak.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az ügyészséghez fordult, mert nem lehetett végrehajtani az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. számvevőszéki ellenőrzését, ugyanis a cég nem bocsátotta rendelkezésre a szükséges dokumentumokat.
A Matolcsy György unokatestvérének érdekeltségébe tartozó NHB Bank úgy nyerte meg a bedőlt Buda-Cash ügyfélvagyonának átadására kiírt pályázatot, hogy nem is felel meg az egyik alapvető pályázati...
Cseppfolyósított gáz átömlesztésére alkalmas terminált épített ki telephelyén több mint 200 millió forintos beruházással a Transfer-R Kft. - közölte a nemzetközi szállítmányozással és áruátrakodással foglalkozó társaság szerdán az MTI-vel.
Bár összességében mérsékelten kedvező az Egyesült Államok gazdasági helyzete a friss adatok alapján, de ez azért nem annyira meggyőző - lényegében ez a kép rajzolódik ki a ma este közzétett Fed Bézs...
Míg kedden nagy emelkedést produkáltak az amerikai részvényindexek, addig a szerdai kereskedést a vártnál kedvezőbb délutáni munkaerőpiaci adat sem fűtötte, stagnálás körül billegnek a vezető indexek...
Januártól egyszerűsödött a vadon gyűjtött növények, gyümölcsök és gombák, valamint az éticsiga értékesítése. A magánszemélyként felvásárlónak értékesítő gyűjtögetők kevesebb adminisztrációval és alacsonyabb adóval számolhatnak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó és Vámhivatal sajtóreferense.
Alaptalannak tartja a Volkswagen a részvényesek kártérítési keresetét, amelyet az emissziós értékek manipulálásáról megkésve tett tájékoztatás miatt indítottak ellene. A Volkswagen belső és külső...
Kövér László szerint közpénznek tekinthetők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai által kezelt források. "Mi más lenne" - válaszolta az Országgyűlés fideszes elnöke a Magyar Katolikus Rádiónak...
Míg kedden nagy emelkedést produkáltak az amerikai részvényindexek, addig a szerdai kereskedést a vártnál kedvezőbb délutáni munkaerőpiaci adat sem igazán fűtötte. Sokáig stagnálás körül billegtek a...
Szerdán ismét 310 alatt indította a napot a forint az euróval szemben, de délután volt egy hirtelen gyengülési hullám, aminek hatására 311 fölé emelkedett a keresztárfolyam. Késő este azonban...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy tonna, Ausztriából érkezett jelöletlen pacalt foglaltak le az M1-es autópálya komáromi szakaszán a napokban – közölte a NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatósága szerdán az MTI-vel.
Az Európai Bizottság szerdán elfogadott javaslata értelmében olyan új uniós pénzügyi eszközt hoznának létre, amelynek felhasználásával a következő három évben 700 millió euróval (nagyjából 217...
Az intenzív, önfeledt táncolás csaknem felére csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát a negyven év feletti korosztály körében - állapították meg kutatók a témával világon elsőként foglalkozó tanulmányukban.