A Square 20 centes egy részvényre jutó veszteségről jelentett a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozóan, vagyis az első negyedévben azóta, hogy tőzsdére ment a Jack Dorsey cége. A bevételek ugyanakkor...
A műtárgy.com ezen a héten az aukciós piac egyik speciális területéről, a népi tárgyak piacáról válogat különeges alkotásokat. Az művészeti aukciókon jellemzően a mindenkori társadalmak elitjei...
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtök reggelre: a dollárhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg az euróval és a japán jennel szemben erősödött.
Balatoni András, az ING Bank vezető elemzőjének előadásával kezdetét vette a Portfolio Uniós Források 2016 című konferenciája, ahol előadást tart Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter "A...
Új, innovatív adózási megoldásokon dolgozik a gazdasági tárca annak érdekében, hogy a globális internetes vállalkozások a hazai internetes társaságokkal egyenlő feltételek mellett vegyenek részt a...
Taxisdemonstráció kezdődött csütörtök reggel a fővárosban, a szervezők közlése szerint a januári demonstráció után ismét az Uber közösségi személyszállító működése ellen tiltakoznak. A résztvevők a...
Akkor is, ha nem fizetik meg. Ideje lenne annak is hívni, hiszen a gazdaság működéséhez az otthon végzett fizetetlen munka ugyanúgy hozzájárul, írja Melinda Gates idei levelében, amely a Gates Alapítvány működésének prioritásait határozza meg. Éppen az elmúlt napokban volt hír, hogy a magyar nők több időt töltenek egy nap munkával, mint a férfiak, elsősorban az otthoni munkavégzés miatt. Ha az…
A vezető európai részvényindexek és a magyar tőzsde is a szerdai záróértékének közvetlen közelében tartózkodik. A befektetők láthatóan kivárnak az újabb pozíciók felvételével az EKB ma délutáni...
Már szerdán is alig mozdult a forint, a nap második felében sikerült csak egy kis erősödést produkálni, majd ez a kivárás folytatódott csütörtökön is. A befektetők reggel már az EKB délutáni...
A Magyar Közlönyben ma jelentek meg a 2014-2020-as programozási időszakhoz kapcsolódó szabályrendszer módosításáról szóló rendeletek. A legfőbb módosítás a támogatási előleghez kapcsolódik, továbbá...
A kormányhatározat szerint a gazdasági miniszternek 2016. június 30-ig kell jelentést készítenie a kormánynak „a sikeres nemzetközi gyakorlatokat is figyelembe véve a globális internetes vállalkozások adóelkerülésével szembeni fellépés lehetőségeiről”.
Lehetséges, hogy az idén még tovább csökken majd a jelenleg 1,35 százalékos jegybanki alapkamat - mondta Nagy Márton, az MNB alelnöke egy csütörtöki rendezvényen a Reuters tudósítása szerint. A...
A BMW tegnap délután közzétette előzetes negyedéves eredményét. Az árbevétel és az EBIT eredmény is pozitív meglepetést okozott. A részvénytulajdonosok mégsem boldogok. (forrás: ERSTE)
A növekedési várakozásokkal ellentétben, csökkent Németország exportja januárban, míg az import a vártnál nagyobb mértékben nőtt, ami arra utal, hogy a gyenge külföldi kereslet fékezi a legnagyobb európai gazdaság növekedését.
Lehetséges, hogy az idén még tovább csökken majd a jelenleg 1,35 százalékos jegybanki alapkamat - mondta Nagy Márton, az MNB alelnöke a Figyelő konferenciáján csütörtökön a Reuters tudósítása szerint...
Az MNB-nek három jó oka is van arra, hogy ne engedje erősödni a forintot. Máshonnan nézve kettő: egy szakmai és egy nem szakmai. Amikor a forint elkezdene erősödni, a jegybank rögtön közbelép, így...
A kínai jegybank egy olyan szabályozás bevezetésére készül, amely engedélyezné az ország kereskedelmi bankjainak, hogy a nem teljesítő céges hiteleiket a cégek részvényeire cseréljék a Reuters ügyhöz...
Taxisdemonstráció kezdődött csütörtök reggel a fővárosban, a szervezők közlése szerint a januári demonstráció után ismét az Uber közösségi személyszállító működése ellen tiltakoznak.
Az elektromos buszcsaládot tervező magyar evopro csoport és a kompozit kocsitestet gyártó orosz NCC kedden vette át a JEC Innovációs Díjat. A díjátadóra a BKV számára gyártott 20 darab kompozit busz egyike ment ki saját lábán, így a MODULO C68E a történelem első és egyetlen elektromos busza mely teljesítette a Budapest - Párizs távot.
Még a Mol is a magasban, mégpedig ugyanazért, mint az OTP: rengeteget vett mindkettőből a szingapúri alap. A többi tőzsdén nyugalom uralkodik, az év eleji ijedelemnek nyoma sincs, stabilizálódnak az árfolyamok. Ugyanez történik az olajjal: ára 40 dolláron jutott egyensúlyba.
Még 2013-ban indult az az eljárás, amelyben az OTP Bankot 38 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Gazdasági Versenyhivatal. A 2016. március 9-én tartott tárgyaláson azonban a Fővárosi...
A fejlesztéspolitika eddigi eredményei és a fő irányok 2020-ig címmel tart előadást Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Portfolio Uniós Források 2016 című konferenciáján.A tervek 2016...
Gazdasági évnyitót tart ma a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), melyen megszólal Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is. Az eseményről folyamatosan tudósítunk...
A Törökország és az Európai Unió között kötendő megállapodás, melynek értelmében a törökök visszafogadnák az Európába érkező illegális migránsokat, nem vonatkozik majd azokra a menekültekre, akik már...
A fejlesztéspolitika eddigi eredményei és a fő irányok 2020-ig címmel tart előadást Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Portfolio Uniós Források 2016 című konferenciáján.A könnyű...
Gazdasági évnyitót tart ma a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), melyen megszólal Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is. Az eseményről folyamatosan tudósítunk...
A növekedési várakozásokkal ellentétben, csökkent Németország exportja januárban, míg az import a vártnál nagyobb mértékben nőtt, ami arra utal, hogy a gyenge külföldi kereslet fékezi a legnagyobb európai gazdaság növekedését.
Hamis márkajelzésű higiéniai termékeket, egyebek mellett borotvahabot, fogkefefejet, óvszert árusított két vállalkozás Budapesten, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eljárást indított ellenük.
Már szerdán is alig mozdult a forint, a nap második felében sikerült csak egy kis erősödést produkálni, majd ez a kivárás folytatódott csütörtökön is. A befektetők reggel már az EKB délutáni...
Sokat változott a lakáspiac alig két hónap alatt: 2016. január-február időszakban az előző év végéhez képest az Otthon Centrum tapasztalatai alapján az látszik, hogy a 40-50 négyzetméteres lakások...
Visszaesett januárban a magyar háztartások megtakarítása, ebben nagy szerepet játszottak a 147,5 milliárd forintos mínuszt felmutató bankbetétek. Az értékpapírokon belül egyedül az állampapírok...
Innováció-vezérelt gazdaságról, iparosításról, hiány nélkül működő államról és a NAV-nál folytatandó további szervezeti átalakításáról is beszélt a miniszter.
A fejlesztéspolitika eddigi eredményei és a fő irányok 2020-ig címmel tartott előadást Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Portfolio Uniós Források 2016 című konferenciáján, majd a...
Gazdasági évnyitót tart ma a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), melyen megszólal Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is. Az eseményről folyamatosan tudósítunk...
A legutóbbi vizsgált időszakban, 2015. február és 2016. január között az élelmiszer kiskereskedelem közel 1550 milliárd forint értékű forgalmat bonyolított le, 4 százalékkal nagyobbat, az előző hasonló időszakhoz képest - közölte a Nielsen piackutató csütörtökön az MTI-vel.
A felkínált mennyiséget értékesítette mai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ. A 12 hónapos diszkont kincstárjegyek hozama kis mértékben emelkedett az előző kibocsátáshoz képest. Elvitte a piac...
Reggel kezdődött a demonstráció, amellyel a taxisok továbbra is az Uber közösségi személyszállító ellen tiltakoznak. Szerintük bár történt rendeletmódosítás, annak betartatása nem kellően hatékony.