A Jones Lang LaSalle Incorporated (JLL) bejelentette, hogy különválasztja az elnöki és a vezérigazgatói pozíciót és Christian Ulbrich, az EMEA régió jelenlegi vezérigazgatója lesz a JLL elnöke. A...
118 igen és 58 nem szavazattal az Országgyűlés elfogadta a jegybank költekezésére vonatkozó törvényt: ha alapítványokba megy a pénz, az innentől nem közvagyon.
Az Országgyűlés megszavazta Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselőnek a kötelező törzstőke emelést elhalasztásáról szóló, a múlt pénteken benyújtott törvénymódosító indítványát.
Több, a budapesti közlekedés és a közterületek fejlesztését szolgáló útfelújítás kezdődik a fővárosban 2016 tavaszán, melyeknek köszönhetően megújul a főváros számos területe. A többi között...
Szolidabb árbevétellel és kisebb exporttal számolnak idén a nagyvállalatok. Belföldön 2,3%-os, az exportban pedig 2%-os árbevétel-növekedést várnak a legnagyobb cégek. Az idei nyereséget illetően szintén 2%-os növekedést várnak, szektoronként azonban jelentős eltérések mutatkoznak.
A munkaadói oldalhoz közel álló német gazdaságkutató intézet tanulmánya szerint is Németországnak egyre inkább bevándorlókra van szüksége a szakemberhiány miatt, ezt az igényt azonban a menekültek csak kis részben tudják betölteni. A képzettségük ugyanis túl alacsony. Azért hagyják el tömegesen a szírek Törökországot, mert ott feketén és kiszolgáltatottan kell éhbérért dolgozniuk.
2015-ben olyat éltek át az állami fenntartású kórházak, amit talán még soha: lefeleződött az adósságállományuk egyedi kormányzati intézkedések miatt. A kórházi tartozások csökkenése azonban nem tud...
Némi késéssel jövő januárban indulhat be a termelés az Apollo Tyres gyöngyösi üzemében, ahol a tervek szerint évente 5,5 millió gumiabroncsot készítenek a gyártás felfutásától - mondta az MTI-nek...
Londoni pénzügyi elemzők szerint a kedden ismertetett februári feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozószektorainak erősödő teljesítményére vallanak.
Angela Merkel német kancellár szerint a Görögországba érkezett menekülteket el kell osztani az európai uniós tagországok között. A kancellár kedden Berlinben Tihomir Oreskovic horvát kormányfővel...
Reggel még kis esésekkel indították a napot az európai tőzsdék, ez azonban nem tartott sokáig, kisebb szárnyalás bontakozott ki napközben. Az amerikai indexek is követik a nemzetközi hangulatot,...
Idén 21 pályázati felhívást terveznek kiírni a Környezetei és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP), melynek együttes keretösszege 275 milliárd forint - derül ki a mai Magyar Közlönyben...
2018 közepéig életbe lép az EU-s Biztosításértékesítési Irányelv (IDD), amely egységes tájékoztatók létrehozását, illetve a jutalékok nyilvánossá tételét kívánja meg a biztosításközvetítőktől,...
Annak ellenére, hogy a Nissan egy volumengyártó, időnként olyan extrém autókkal lepi meg az érdeklődőket, mint a GT-R, vagy a LEAF. A következő nagy dobásuk a részben önvezető autó lesz, és nem a...
Az ISM által közzétett feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index értéke februárban a januári 48,2 pontról 49,5 pontra nőtt, ami jelentősen felülmúlta a Reuters által megkérdezett elemzők 48,5 pontos...
Argentína készen áll 4,65 millárd dollárt fizetni készpénzben annak a négy nagy hitelezőjének, akikkel a korábbi adósságrendezések során nem sikerült megegyeznie, és akikkel most vasárnap éjjel...
Mintegy félmillió esetben indított pótdíjas eljárást az útdíjszedő a fizetős utakon közlekedőkkel szemben, az esetek 78 százalékában azért, mert az autósok nem váltották meg az e-matricát - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.
Jönnek a robottanácsadók, de vajon megváltoztatják-e a biztosítási piacot? Az önvezető autókra milyen biztosítást lehet kötni? A P2P biztosításokkal foglalkozó startupok egyáltalán lehetnek...
Tovább bővült az összeolvadások és felvásárlások (M&A) piaca Magyarországon 2015-ben. A hazai tranzakciók száma 27 százalékkal, a piac becsült mérete pedig két százalékkal nőtt 2014-hez képest. Az IT...
A Volkswagen konszernhez tartozó Bugattié nem az első volt a mai sajtótájékoztatók sorában Genfben, de az biztos, hogy a leggyorsabb autót ők állították ki. Elkészült a Veyron utóda, a Chiron. A...
A keddi kereskedés első felében ismét 310 alá erősödött a forint az euróval szemben, sőt átmenetileg 309 alatt is járt az árfolyam. Ott azonban megtorpant az erősödés. Megint 310 alatt 2016.03.01...
Minden szem a jegybankokra szegeződik majd márciusban, miközben a világ piacain lassul a növekedés. Kína kilátásai stabilak, bár a gazdaság ipari termelésről történő átstrukturálása áldozatokkal jár. Európának jobb éve lehet a tavalyinál, de az Egyesült Államokkal együtt kénytelen küzdeni a deflációs hatásokkal. A Fidelity világpiaci kitekintője.
Jól halad a hibás gázszámlák javítása, és a szolgáltató mindenkinek biztosítja a korrekció lehetőségét - közölte az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. kedden az MTI-vel.
Az Egyesült Államok az igazi valutaövezet, szokták mondogatni a közgazdászok, kiemelve az eurózónával szembeni különbségeket. A közös (gazdaság)politikai vezetés hiánya azonban sokkal karakteresebb...
Dankovics Tamás, a Microsoft Lumia kelet- és közép-európai termékmenedzserénél kevesen tudják jobban, mire van szükségük a felhasználóknak. A Future Decoded konferencián elmondta nekünk a tapasztalatait.
Reggel még kis esésekkel indították a napot az európai tőzsdék, ez azonban nem tartott sokáig, kisebb szárnyalás bontakozott ki napközben. Az amerikai indexek is követik a nemzetközi hangulatot,...
Munkanélküliség elleni (jövedelempótló) biztosítások, kiterjesztett garancia, hitelfedezeti biztosítás Magyarországon is létezik, de még egy csomó olyan érdekes külföldi példa van a niche piaci...
Az utolsó tervezett pályázati felhívás is megjelent az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programon (IKOP) belül. A "TEN-T hálózat közúti elérhetőségének javítása" című felhívást közzétették,...
Egyre népszerűbbek a magánkórházak a magyar betegek körében, egy komolyabb betegség kezelése azonban hatalmas költségeket jelenthet. Itt lépnek be a képbe az egészségbiztosítások, ezeknek viszont...
A trivago.hu szállásár-összehasonlító portál éves felmérése szerint a magyar utazók körében 2015 nyarán Siófok, az év többi részében pedig Budapest vezette a népszerűségi listát, és ez idén is hasonlóan alakul.
Szigorúan korlátozná a jegybank a nem nyugdíjalapú, befektetési egységekhez kötött (unit-linked) biztosítások ügyfeleket terhelő költségét, a teljesköltség-mutató (TKM) limitek bevezetésével - mondta Kisgergely Kornél, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgatója kedden, Budapesten, a portfolio.hu biztosítási konferenciáján.
Sürgősen csökkenteni kell a tojás általános forgalmi adóját, mert az árletörő hatású, a sokszor ellenőrizetlen tojásimport súlyos zavarokat okoz a magyar tojáspiacon – közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (tojásszövetség) kedden az MTI-vel.
Egy, a szuperkeddi szavazás reggelén nyilvánosságra hozott felmérés szerint bármelyik demokrata elnökjelölt legyőzné a novemberi elnökválasztáson Donald Trumpot. A CNN hírtelevízió az ORC...
Jól halad a hibás gázszámlák javítása, és a szolgáltató mindenkinek biztosítja a korrekció lehetőségét - közölte az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.
Bár a két héttel ezelőtti kormányhatározatban rögzített feltételektől eltért a kormány a 69 milliárd forintos útfelújítási program finanszírozása során, de ma már alá is írták a program elindulásához...