Magyarországon Nyugat-Európához képest alacsony az egy főre jutó lakásterület nagysága, de a régió többi országához képest jól állunk. Ugyanakkor árnyalja a képet, ha a meglévő lakásállomány...
Gyakran hallani – főként a fűtési szezonban - olyan véleményeket, miszerint a földgáz fűtőértéke megváltozott, hiszen magasabb lett a gázszámla, vagy éppen más lett a gázláng színe. Ezek a feltételezések azonban távol állnak a valóságtól.
Svájc több évtizeden keresztül az a hely volt, ahol külföldi politikusok, svindlis vállalkozók, üzletemberek olyan vagyont tartottak, amiről nem akarták, hogy a helyi (adó)hatóságok tudomást...
A virtuális valóságra épülő számítógépes játékok enyhíthetik a fantom végtagfájdalomtól szenvedők tüneteit - derült ki a göteborgi Chalmers Műszaki Egyetem kutatóinak új tanulmányából.
Gyakran hallani – főként a fűtési szezonban - olyan véleményeket, miszerint a földgáz fűtőértéke megváltozott, hiszen magasabb lett a gázszámla, vagy éppen más lett a gázláng színe. Ezek a feltételezések azonban távol állnak a valóságtól – állítja a Tigáz.
Az évi hatezernél is több magyar tűzesetből 800-1000 káresemény általában decemberben történik, azaz ebben az időszakban megduplázódik az ilyen jellegű károk száma, mutat rá az Agenta biztosításközvetítő vállalat. A lakástüzek számának megugrását leginkább az őrizetlenül hagyott gyertyák, illetve a nem megfelelő minőségű karácsonyfaizzók okozzák, azaz a lakosság még mindig nem elég elővigyázatos,…
A svájci UBS Frankfurtban hozza létre a vagyonkezelési üzletágának központját, miután a britek az EU-s kilépésről döntöttek, eredetileg Londonba mentek volna. A zürichi USB évek óta tervezi a...
A munkanélküliség leküzdése a 21. század egyik legégetőbb problémája és kihívást jelent az egész világon. Bár a munkanélküliség aránya hazánkban folyamatos csökkenést mutat (2016 szeptemberében 226 regisztrált munkanélkülit tartottak számon, azaz a munkaképes lakosság 4,9%-a nem dolgozik), a hátrányos helyzetben élők számára még mindig rendkívüli kihívás elhelyezkedni a munkaerőpiacon és…
A kormánypártokat a teljes felnőtt népesség 32 százaléka támogatja, a Jobbik változatlanul 12 százalékon áll, az MSZP támogatottsága pedig egy százalékpontos csökkenés után 7 százalék, a DK-é ismét 5 százalék - közölte a Nézőpont Intézet reprezentatív felmérésének összegzését az MTI-vel szombaton.
Miután a szerdai brüsszeli energiacsomag öt év után megtiltaná a lakossági áramáraknál a hatósági árak alkalmazhatóságát, így a magyarországi rezsicsökkentés is veszélybe kerülne, jövő héten újra...
Megnyitotta első toborzóirodáját a SPAR Budapesten, a Nyugati téri szupermarketben. Az áruházlánc Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatójaként azért döntött a kitelepülés mellett, mert szeretne minél közvetlenebb kapcsolatot teremteni az álláskeresőkkel.
Idén a tőkepiacok okozta meglepetések mellett egyedi sztorik hiányától sem kellett tartani, voltak olyan cégek, amelyeknek fiatal vezetői és alapítói biztos nem 2016-ot jelölnék meg a legsikeresebb...
Az Eurostat adatai szerint egész Európában erősen csökkentek a gázárak mostanában, a lakossági fogyasztók és a vállalatok számára egyaránt. Nem csoda, a piaci ár ugyanis nagyot zuhant az utóbbi 1-2 évben. A magyar kormány eközben mindenáron hatósági árakat akar.
Szakértők szerint több mint 2 óra hatással van a házi feladatra, a tipegőket pedig el kellene tiltani a tabletektől. Ajánlások a gyermek életkora alapján. A szülők mindig is sejtették, hogy a...
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) új vezérigazgatót nevezett ki a svéd Johan Stromsater személyében. A több jelöltből frissen megválasztott vezető célja, hogy továbbvigye az intézményt a növekedés útján, ezáltal a METU Kelet-Közép-Európa meghatározó egyetemévé váljon.
Éjszaka túlnyomóan derült idő lesz, foltokban zúzmarás köd képződik. Vasárnap a ködfoltok feloszlása után változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, csapadék nem várható. Eleinte a középső területeken még időnként megerősödhet az északnyugati szél, majd mindenütt mérséklődik a légmozgás.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint többet kaphatnának a magyar nyugdíjasok, ha a kormány felmondaná azt az egyezményt, amely alapján ukrán és orosz nyugdíjasok kaphatnak magyar közpénzt, és az így megtakarított összeget a magyar nyugdíjasokra fordítaná - mondta Varju László, a párt alelnöke szombati sajtótájékoztatóján, Újpesten.
A kormány összesen 615 millió forint támogatásban részesített újabb három vállalatot költségvetési forrásból a nemzetgazdasági miniszter egyedi döntései alapján - jelent meg az összegzés a kormány...
A konvergenciarégióban felálló 8 inkubátor után most újabb pályázati lehetőség nyílt meg: ezúttal a közép-magyarországi régióban indulhat el legalább 3, legfeljebb 5 régi, illetve új inkubátor, hogy...
Változó a napi munkaidő és a havi is, de nincs munkaidőkeret. Hogyan helyes beosztani a munkaidőt, milyen esetekben kell túlórát fizetni? Olvasói kérdésekre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász ügyvéd válaszolt.
Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy azonnali hatállyal Jo Seong-jint, a vállalat háztartásigép- és légkondicionáló üzletágának (Home Appliance & Air Solution) vezetőjét, egyben a kulcsfontosságú döntésekért felelős három megbízott igazgató egyikét nevezték ki a társaság vezérigazgatói posztjára.
Gyorsuló ütemben digitalizálódik a világ. Az információs technológia átalakít szinte minden iparágat, az egészségügytől a kereskedelemig. A ma még csak feltörekvő technológiák pár éven belül a...
Számos betegségre kínál enyhülést, gyógyulást valamelyik hazai gyógyfürdő. Nekünk magyaroknak nagy szerencsénk van azzal, hogy kis országunk több száz fantasztikus gyógyhatású fürdővel rendelkezik, így nem kell külföldre utaznunk a gyógyulásunkért, így elérhető áron jutunk hozzá a kúrához. De milyik fürdő milyen problémára kínál gyógyírt?
December 13-án ékszereket és órákat, december 14-én ezüst és egyéb műtárgyakat kínál a BÁV karácsonyi aukciója, amelyet a MOM Kulturális Központban rendeznek meg Budapesten.
A kormánynak világos célja van, nemcsak azt szeretné elérni, hogy mindenkinek legyen munkája, hanem azt is, hogy mindenkinek megérje dolgozni - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
A Magyar Édességgyártók Szövetségének titkára szerint a magyarok átszoktak a minőségi csokoládéra, amit jelez, hogy szinte eltűntek a csokoládébevonóból készült figurák az áruházak polcairól.
Az influenza elleni védőoltás csak az adott szezonra szól, mivel a vírus nagyon változékony - hívta fel a figyelmet Molnár Zsuzsanna főorvos az M1 aktuális csatornán szombaton.
A Magyar Posta hagyományai szerint karácsonyi bélyeget bocsát ki, emellett advent idején lehetőséget ad ügyfeleinek, hogy karácsonyi bélyegzéssel ellátott üdvözletet küldjenek.
Az adózással eltöltött idő a sokféle adó, az adórendszer bonyolultsága miatt rendkívül magas, ez előrevetíti, hogy a következő évek egyik lépésének az adóadminisztráció csökkentésének kell lennie - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára pénteken egy konferencián.
Az MSZP szerint a kormány évek óta drágábban adja a lakossági gázt, a villanyt és a távhőt, mint amennyibe az kerül, az ár nem az energiahivatal "rendeletalkotási jogán" múlik, hanem az "urizáló fideszes eliten".
Tudtad? A 2014. január 1-je után kötött nyugdíjbiztosítások éves díjának 20 százaléka, de legfeljebb évi 130 ezer forint visszaigényelhető a befizetett személyi jövedelemadóból.
Átadták a 4-es főút mintegy 2,2 kilométeres, a komplex útfelújítási programban modernizált szakaszát szombaton a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken.
Egyre népszerűbb az alternatív vitarendezés Magyarországon, a bírósági közvetítői eljárásról egyre többen tudnak, a Pénzügyi Békéltető Testülethez pedig öt év alatt 21 ezer igény érkezett - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
2016-ra az ország legfontosabb gazdasági problémájává a munkaerőhiány vált - és nem csupán minőségi, hanem mennyiségi értelemben is. Ennek fő oka a keresetek alacsony volta, ami miatt több százezer,...
Jó szakképzés nélkül nem lehet sikeres a gazdaság, a szakképzés nagyon gyorsan fejlődik, és óriási verseny alakult ki ezen a területen az országok között - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szombaton a göteborgi EuroSkills európai fiatal szakmunkások versenyének bejárását követően.
Alvó cégnek kell-e bankszámlát fenntartania? – kérdezte olvasónk. Dr. Verbai Tamás, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója válaszolt.