A Nemzeti Örökség Intézetének életében kiemelten fontos és sikeres év volt az idei - mondta el az MTI-nek Radnainé Fogarasi Katalin, az intézet főigazgatója.
Hétfőn benyújtotta a parlamentnek a kormány az egyes pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosítását, mely rendezi a bérmegállapodás egyes elemeit. Tállai András államtitkár sajtótájékoztatóján...
Bár Orbán Viktor kormányfő októberben még azt jelentette be, hogy a nagypéntek 2017-től munkaszüneti nap lesz Magyarországon, ma a Fidesz-frakció váratlanul levetette a parlamenti szavazás...
Jövőre sem emelkednek a tömegközlekedési tarifák és az úthasználati díjrendszerben sem lesz változtatás - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI érdeklődésére hétfőn.
A kiskereskedelmi forgalom a karácsonyi vásárlási időszakban, illetve a következő hónapokban és években is jelentősen emelkedik majd - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn a KSH legfrissebb adatait kommentálva az M1 aktuális csatornán.
Az ellenőrzött 12 508 munkáltató 80 százalékánál találtak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot az ellenőrök az év első kilenc hónapjában, a felügyelők 367 esetben összesen 86,43 millió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztályának a tárca honlapján közzétett jelentésében.
Schmidt Mária vette meg a Figyelő című hetilapot, az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá és az új tulajdonos rögtön nyilatkozott is az Origónak. A Terror Háza Múzeum főigazgatója többek...
A kormány további lépéseket tervez a fekete gazdaság visszaszorítására, a bankkártya-elfogadó terminálok számának növelésére,az adó-adminisztráció csökkentésére, és a lakosság pénzügyi tudatosságának javítására - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Az olasz népszavazás másnapján a tőzsdék olyan szépen emelkedtek, mintha semmiféle probléma nem lenne, az euró pedig az eurószkepticizmus előretörése ellenére ütemes erősödésbe kezdett. Az olaj tavaly augusztus óta nem látott csúcson van, a forint tovább gyengülget.
Az MNB alelnöke, Nagy Márton, valamint felelős ügyvezető igazgatója, Virág Barnabás, az új devizapolitikai tanulmányukban bemutatják, hogy a Bank már nem tervezi a kamatok további csökkentését - tájékoztatott az Akcenta.
Csak néhány óráig volt remek erőben hétfő hajnalban a dollár a főbb devizákkal szemben az olasz népszavazási eredmény hatására, délelőtt óta az euró fokozatosan újra magára talált, sőt délután már...
Ha megnézzük, hogy mi történik a világban, és milyen makroadatokat kapunk, amelyeket a héten tettek közzé, akkor az amerikai gazdaság növekedése a III. negyedévben érdekes információnak számít - adta hírül az Akcenta.
Miután a vártnál jóval kedvezőbben alakult az Egyesült Államokban a szolgáltató szektorbeli beszerzési menedzser index novemberben, újabb lökést kaptak a vezető amerikai részvényindexek és így az...
Az elektromos autók terjedésével párhuzamosan nő a töltési helyek száma. Magyarországon eddig nem volt olyan, egységesen elfogadott közlekedési, illetve információs tábla, amely egyértelműen jelölné a tulajdonosok, illetve a használók számára a gépjárművek töltési lehetőségét, jelenleg a KRESZ sem rendelkezik erre vonatkozó tábláról. 2016. december 3-án Magyarországon először helyeztek ki…
Tájékoztatót tett közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal arról, hogy mely esetekben alkalmazható az egyes baromfitermékek értékesítésekor 2017. január elsejétől az 5 százalékos áfakulcs. Kiderült: a pácolt hús drága marad.
New York polgármestere, Bill de Blasio 35 millió dollárt kér az amerikai szövetségi törvényhozástól Donald Trump megválasztott elnök házának védelméért az elnök beiktatásáig tartó időszakra, azaz...
Megbeszélést folytatott egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Viktor Zubkov, a Gazprom igazgatóságának elnöke hétfő délután az Országházban - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az...
Facebook, Apple, Tesla - csak néhány név azon papírok közül, amelyeket előszeretettel vásárolja a kisbefektető, hiszen tele van velük nem csak a külföldi, de a magyar sajtó is. Vajon a felszín alatt hogyan teljesítenek ezek a részvények, mit tartogat számukra az elkövetkezendő időszak? Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője segít eldönteni, hogy megéri-e a tartani a technológiai szektor…
A betöréses lopás sokaknál dobogós, ha rémálmokról van szó: a Generali kutatása szerint a megkérdezettek ötöde nagyon tart tőle.* Az ORFK adatai alapján 2015-ben több mint 20 ezer lakásbetörés történt itthon, 2016 első hét hónapjában pedig több mint 10 ezer.* A biztosító azt is kiderítette, hogy az otthonokban előforduló értékek közül – készpénz, laptop, mobil, tévé, ékszer – mi az az egy, amit…
A kormány a magyar sportban 2011 óta működő társaságiadó-kedvezmény rendszer (TAO) változatlan feltételek melletti folytatásához kérte az Európai Unió jóváhagyását - jelezte egy mai konferencián...
Az eurót használó országok pénzügyminiszterei nem fogadták el azt az Európai Bizottság által novemberben tett javaslatot, amely szerint a gazdagabb országok éves gazdasági teljesítményükből 0,5...
Elnököt és vezérigazgatót választott az FHB Jelzálogbank Nyrt. új igazgatósága a mai ülésén, amelynek nyomán az igazgatóság elnöke Vida József lett, míg új vezérigazgatónak Oláh Mártont választották....
Sergio Mattarella olasz államfő felkérte Matteo Renzi miniszterelnököt, hogy maradjon a hivatalában a költségvetés elfogadásáig - jelentette be hétfő este az elnöki hivatal. A hírt egymondatos...
Nem fogadták el az eurót használó országok pénzügyminiszterei az Európai Bizottság által novemberben tett javaslatot, amely szerint a gazdagabb országok éves gazdasági teljesítményükből 0,5 százalékkal többet fizessenek be a költségvetésbe az európai gazdaság élénkítése érdekében.
Tablettázógépek kerülnek kalapács alá, ami kivételes alkalom az élelmiszeripari gyártóknak, hogy mélyen a normál piaci ár alatt jussanak hozzá ezekhez a különleges masinákhoz.
Már öt évvel ezelőtt is kétséges volt, hogy Olaszország 10 évet kibír-e a valutaunióban, de a legfrissebb fejlemények alapján immár a 30%-ot sem éri el az a valószínűség, hogy az ország még 5 évig a...
Stressz, megkülönböztetés, agresszió – a Work-Force munkaerő-kölcsönző és közvetítő cég online felmérése a beosztottak véleményét vizsgálta. A vélemények nem hízelgőek, csak a megkérdezettek 18%-a érzi kifejezetten jól magát a munkahelyén, 12% elégedett vezetőjével, 76% pedig olyannyira elkeseredett, hogy szívesen be is húzna a főnökének.
Új, rövid távú adósságkönnyítő intézkedésekről állapodtak meg Görögország terheinek mérséklése érdekében az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület (eurócsoport) hétfői tanácskozásán, a...
Magyarország a GDP 4,7 százalékát fordítja a családok támogatására, ezzel listavezető Európában - mondta az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtt hétfőn.
A cégek 40 százaléka küzd az Európai Unióban a szakképzett munkaerő hiányával, és egyre erősebb a felismerés, hogy többet kell befektetni az oktatásba, korszerűsíteni kell az oktatás szerkezetét és tartalmát - mondta Navracsics Tibor, az Európai Bizottság (EB) oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős tagja hétfőn az Európai szakképzési hét rendezvénysorozat budapesti…
A globális intézményi befektetői közösség szerint a megválasztott következő amerikai elnök, Donald Trump majdani gazdaságpolitikai elképzelései váltak mára a legnagyobb világgazdasági kockázattá.
A versenyképesség növeléséről szóló hétfőn beterjesztett adócsomagban a bérmegállapodás érvényesítésén kívül néhány egyéb ponton is változtat az adószabályokon, így például az ingatlan értékesítésnél, a helyi adónál és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásánál.
A Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány szervezésében 360 településen 7488 hátrányos helyzetű, három éven aluli kisgyereket nevelő család vehetett át kilenc hónap alatt összesen több mint 67 ezer élelmiszercsomagot hat multinacionális élelmiszer-kereskedelmi lánc jóvoltából.
Az FHB Jelzálogbank új igazgatóságának alakuló ülésén Oláh Mártont választották vezérigazgatónak, az igazgatóság elnöke Vida József lett - közölte az FHB hétfőn a BÉT honlapján.
A Franciaország északi részén napok óta tartó légszennyezettség miatt kedden csak a páros rendszámú gépjárművek közlekedhetnek a fővárosi agglomerációban - jelentette be a helyi prefektus.
Ötödik alkalommal adták át a kimagasló tudományos eredményekért odaítélt, összesen több mint 25 millió dollárral (7,3 milliárd forinttal) járó élettudományi, matematikai és fizikai díjakat vasárnap a kaliforniai Szilícium-völgyben.
Új, rövid távú adósságkönnyítő intézkedésekről állapodtak meg Görögország terheinek mérséklése érdekében az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület (eurócsoport) hétfői tanácskozásán, a cél a törlesztés fenntarthatóságának biztosítása.
Áldomás márkájú, prémium kategóriás élelmiszerekből készült fogásokból és hozzájuk illő magyar borokból rendezett termékbemutató díszvacsorát és üzletember találkozót a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) hétfőn Moszkvában.
Az ellenőrzött 12 508 munkáltató 80 százalékánál találtak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot az ellenőrök az év első kilenc hónapjában, a felügyelők 367 esetben összesen 86,43 millió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztályának a tárca honlapján közzétett jelentésében.
A vasárnapi romániai választáson való részvételre, a magyar lista, a magyar jelöltek támogatását kéri az erdélyi magyaroktól Szili Katalin, a Miniszterelnökség miniszterelnöki megbízottja.