2016. december 5. hétfő

dec. 5
8:00
Nagy rali után fordult az olaj (Portfolio)
A múlt héten több mint 10 százalékot emelkedett az olajár, melyet követően ma esés látszik, a hétvégi olasz események láthatóan itt is bezavartak. A következő hetekben igen komoly volatilitásra...
dec. 5
8:09
A tél sem áll a bevándorlók útjába - volt munka a magyar határon (Privátbankár)
Több mint kétszázan akartak bejönni az országba a hétvégén.
dec. 5
8:15
Fiatalok figyelmére pályázik a BÉT (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) stratégiájának kiemelt célja, hogy a gazdaság katalizátoraként működő tőzsdével kapcsolatos ismereteket minél szélesebb körben terjessze, és aktívan részt vegyen a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztésében. Ennek szellemében a BÉT együttműködési megállapodást kötött a Pénziránytű Alapítvánnyal, hogy közös programjaikkal bővítsék a 14-18 éves korosztály alapvető…
dec. 5
8:15
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.12.05) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.12.05-i időjárásjelentése....
dec. 5
8:27
A szlovák államfőt fogadja ma Áder (Privátbankár)
A köztársasági elnök szerint nézetkülönbségek vannak.
dec. 5
8:29
Megkapta az újabb csattanós pofont Európa, mélybe rántották az eurót (Privátbankár)
Győztek a populisták: az olasz nép elutasította a kormány alkotmányos reformokról szóló javaslatait, Matteo Renzi miniszterelnök pedig lemondott. Még nem tudni, hogy lesznek-e előrehozott választások, de az euroszkeptikus erők előretörése nem sok jót ígér Európának és az eurónak - mélypontra zuhant az euró.
dec. 5
8:33
Mélyponton indítja a hetet a forint a dollárral szemben (Portfolio)
Jórészt a dollár erősödésének köszönhetően hétfő reggel 15 éves csúcson kezdi a napot a dollár-forint árfolyam. Hajnalban a 298-at is megközelítette a jegyzés. Közben az euróval szemben minimálisan...
dec. 5
8:45
Nem aprózzák el: 45 százalékos béremelést kérnek a volánosok (Privátbankár)
Idén 25 százalékot kérnek, 2018-ban pedig 20 százalékos béremelést kérnek a Volán dolgozói.
dec. 5
8:48
Hová húzta az olasz népszavazás az eurót? (ProfitLine)
Gyengült a forint a dollárral szemben hétfőre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
dec. 5
8:51
Tizenöt éves mélyponton indítja a hetet a forint a dollárral szemben (Portfolio)
Jórészt a dollár erősödésének köszönhetően hétfő reggel 15 éves csúcson kezdi a napot a dollár-forint árfolyam. Hajnalban a 298-at is megközelítette a jegyzés. Közben az euróval szemben minimálisan...
dec. 5
8:51
Dinamikusan terjeszkednek a diszkontok (Pénzcentrum)
Idén tovább nő a diszkontok piaci részesedése....
dec. 5
8:53
143 millió forintért adott el OTP-részvényeket Wolf László (Portfolio)
Múlt hét pénteken Wolf László, az OTP igazgatóságának tagja 7950 forintos átlagáron 18 000 darab OTP-részvényt adott el a Budapesti Értéktőzsdén, összesen 143,1 millió forint értékben. A...
dec. 5
9:09
A franciák vihetik az UniCredit alapkezelőjét (Portfolio)
A hírek szerint a francia Amundi lesz a befutó az UniCredit alapkezelőjéért, a Pioneerért. Ezzel a francia alapkezelő a Poste Italiane vezette konzorciumot és az amerikai Ameriprise Financialt is...
dec. 5
9:09
A vendégéjszakák ötödét az Airbnb vitte el: jön a szabályozás (Pénzcentrum)
A szabályozásnak nem lehet célja az ellehetetlenítés....
dec. 5
9:11
Ingyenes kártyával és számlával végeznék ki a szürkegazdaságot (Portfolio)
A szürkegazdaság mértéke tudományos becslések szerint 2003-ben GDP-arányosan 25, 2010-ben 23,3, 2015-ben pedig 21,9 százalék volt Magyarországon, volumene pedig 6,5-7 ezer milliárd forintra tehető. A...
dec. 5
9:13
Elfogyott a pénz a magyar háztartásokban? (Portfolio)
Októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 2,6%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - jelentette a KSH. A dinamika meglepően visszafogott, ilyen alacsony növekedést ez elmúlt két éveben...
dec. 5
9:15
Váratlan fordulatot vett az USA és az EU közt dúló bankháború (Portfolio)
Az Egyesült Államok bankjai arra figyelmeztetik az Európai Unió felügyeleti szerveit, hogy nem fognak tudni megfelelni az elvárásuknak, amely szerint európai holdingcég alá kellene rendelniük a helyi...
dec. 5
9:21
Hova tűntek a magyar vásárlók? Megakadt a kiskereskedelem (Privátbankár)
Októberben mindössze 2,6 százalékkal nőtt a forgalom tavalyhoz képest.
dec. 5
9:21
Tőzsde - Mi várható Európában egy politikától túfűtött hétvége után? (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel kezdhetnek hétfőn nyitáskor az európai tőzsdék a hét végi olasz referendumnak az euróövezet stabilitását kockáztató kimenetele miatt, nagy többséggel elutasították ugyanis az olasz szavazók a kormányfő által javasolt alkotmányos reformterveket a vasárnapi népszavazáson.
dec. 5
9:23
Imádnak a magyarok étterembe járni (Privátbankár)
Egyre nagyobb az étteremmel foglalkozó vendéglátósok forgalma, bár a számuk - ha kicsivel is- de megcsappant.
dec. 5
9:23
BÉT - Nekünk is odacsap majd a nemzetközi piacokon uralkodó negatív hangulat? (ProfitLine)
A nemzetközi piacokon uralkodó negatív hangulat miatt vélhetően enyhe csökkenéssel kezdődik a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
dec. 5
9:27
Aldiból és Penny Marketből nyílt a legtöbb idén (Portfolio)
2016-ban is a diszkontláncok terjeszkedtek a legintenzívebben a magyar élelmiszer-kereskedelem piacán, legaktívabb közülük az Aldi volt. A Tesco ugyanakkor tovább zsugorodott. Az Aldi idén 12...
dec. 5
9:29
A PannErgy rekord mennyiségű hőt értékesített (Portfolio)
A beruházási program keretében elvégzett kapacitásnövelő munkálatoknak köszönhetően kiemelkedő zöldhőértékesítést ért el a PannErgy múlt hónapban. A Miskolci, Győri és Szentlőrinci Geotermikus...
dec. 5
9:31
Ütik az olasz bankokat (Portfolio)
Ma reggel 20 havi mélypontra zuhant az euró árfolyama, miután az olasz kormányfő lemondott, az olasz bankpapírokat ütik a befektetők, míg a tőzsdék jellemzően emelkednek Európában.Megtépték a DAX-ot...
dec. 5
9:39
Ismét Hosszú Katinka az év úszónője (Privátbankár)
A férfiaknál a nagy visszatérő Michael Phelps nyert, Katinka idén is megelőzte a három aranyérmet begyűjtő Katie Ledeckyt.
dec. 5
9:39
Kirúgták a Maradj talpon! stábját (HR Portál)
Augusztus óta új gyártója volt a Maradj talpon!-nak, amely a korábbi, tapasztalt stábtagokkal dolgozott együtt. A legutóbbi forgatási napon mindenki repült - írja a Bors.
dec. 5
9:41
Totális német uralom, agyonverték a magyar boltokat (Privátbankár)
Nagyon terjeszkednek a német diszkontok, miközben a magyarok alig bővültek.
dec. 5
9:45
Ütik az olasz bankokat, de elszállt a DAX (Portfolio)
Ma reggel 20 havi mélypontra zuhant az euró árfolyama, miután az olasz kormányfő lemondott, az olasz bankpapírokat ütik a befektetők, míg a tőzsdék jellemzően emelkednek Európában.Adják a...
dec. 5
9:45
Nem drágul a közlekedés jövőre: se a BKK, se a MÁV nem emelnek (Pénzcentrum)
Mi a helyzet a taxisokkal?...
dec. 5
9:47
Ennyi volt az olasz pánik? Már szárnyal az euró (Portfolio)
Jórészt a dollár erősödésének köszönhetően hétfő reggel 15 éves csúcson kezdte a napot a dollár-forint árfolyam. Hajnalban a 298-at is megközelítette a jegyzés. Délelőttre aztán az euró erősödni...
dec. 5
9:54
Az igazság pillanata - Így reagáltak a politikai történésekre az európai piacok (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel reagáltak a hétfői kezdéskor az európai tőzsdék a hét végi olasz referendumnak az euróövezet stabilitását kockáztató kimenetelére.
dec. 5
9:57
Összefogtak: még keményebben büntethetik a csalókat (Privátbankár)
Együtt dolgozik a NAV és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság.
dec. 5
10:03
Milyen zuhanás? Tépik a részvényeket (Portfolio)
Ma reggel 20 havi mélypontra zuhant az euró árfolyama, miután az olasz kormányfő lemondott, az olasz bankpapírokat ütik a befektetők, míg a tőzsdék jellemzően emelkednek Európában.Örülnek a...
dec. 5
10:12
Mindfulness - amiben a politikai pártok is egyetértenek (HR Portál)
November végén Liz Hall, brit coach tartott előadást a CHN (Coaching Határok Nélkül) budapesti workshopján. Liz mindfulness szakértő és azok az átalakulások lelkesítik, amelyeket a mindful coaching gyakorlata és eszközei hozhatnak el a személyes életünkbe, valamint a vezetők és a szervezetek működésébe. A mindful coaching egyik úttörőjeként és a Coaching at Work magazin szerkesztőjeként és…
dec. 5
10:14
41 év után nyugdíjba küldenék a férfiakat (HR Portál)
Az MSZP szerint új nyugdíjszámításra, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésére, és a lakossági energiaárak normalizálására van szükség - írja az MTI.
dec. 5
10:16
Pornóoldalakra regisztráltál? Lehet, hogy a te adataid is lenyúlták (Privátbankár)
Noha mi nem értjük, hogy valakinek miért fordulna meg a fejében regisztrálni egy pornóoldalra, most rosszul jártak, akik így tettek.
dec. 5
10:21
Milyen zuhanás? Tépik a részvényeket, most már az olaszokat is (Portfolio)
Ma reggel 20 havi mélypontra zuhant az euró árfolyama, miután az olasz kormányfő lemondott, az olasz bankpapírokat ütik a befektetők, míg a tőzsdék jellemzően emelkednek Európában.Miért ez a nagy...
dec. 5
10:21
Jó évet zártak tavaly a magyar éttermek: jelentősen nőtt a forgalom (Pénzcentrum)
A szektor összárbevétele 2015-ben 457 milliárdra emelkedett....
dec. 5
10:23
Jéghegy-szimulátorral, életnagyságban épül újjá a Titanic Kínában (Portfolio)
Bő száz évvel elsüllyedése után újjászületik a Titanic, méghozzá hol máshol, mint Kínában építik meg. Igaz, a tengertől nagyjából ezer kilométerre. Életnagyságban építi meg egy kínai cég Szecsuan...
dec. 5
10:27
Magyar szofter oldhatja meg Kína parkolási gondjait (ProfitLine)
Újabb tőkekihelyezési döntést hozott a GB & Partners: az Alapkezelő pénzügyi befektetőként csatlakozik a közterületi parkolási rendszerek fejlesztésével és üzemeltetésével jelenleg Kínában, a ZTE nemzetközi távközlési óriásvállalattal együttműködésben építkező EPS Global Zrt.-hez. Az Alapkezelő a jelenleg is többségi tulajdonos i-Cell Kft.-vel közös vállalkozáson keresztül segíti a társaság…
dec. 5
10:33
Csak átmeneti botlás akasztotta meg a gazdaságot? (Privátbankár)
Átmeneti állapot a kiskereskedelem megakadása - vélik a szakértők. Persze könnyen lehet, hogy a héten érkező többi adat is arról tanúskodik, hogy mégsem pörög annyira a magyar gazdaság.
dec. 5
10:35
Lebuktak az áfacsalók – meglepő dolgokat találtak a kukoricaföldön (Privátbankár)
A bűnszervezet legalább 150 millió forintot csalt el.
dec. 5
10:39
Egy magyar kezében annyi állampapír van, amennyiről te álmodni sem mersz (Portfolio)
A legnagyobb állampapír-portfólióval rendelkező magánszemélynek összesen 2,6 milliárd forintnyi megtakarítása van magyar állampapírban, a tíz legnagyobb állampapír-állományú portfólióban pedig...
dec. 5
10:41
A bankszektor stabilitását fenyegetik a fintechek (Portfolio)
A fintech cégek a jegybankok számára új kihívást jelentenek, amikor a bankszektor stabilitását szeretnék megőrizni - mondta a japán jegybank elnöke, Haruhiko Kuroda hétfőn a Reuters beszámolója...
dec. 5
10:43
Félnek a befektetési szakemberek attól, ami a Brexit után jön (Portfolio)
A befektetési szakemberek több mint kétharmada gondolja úgy, hogy a brit alapkezelők komoly nehézségekbe ütköznek majd az alapjaik európai értékesítésekor azt követően, hogy kilépnek az EU-ból - írja...
dec. 5
10:51
Újabb nagykutya kezdi az önvezető autók tesztelését (Privátbankár)
München utcáit járják jövőre a robotautók.
dec. 5
10:51
Áfacsalás: visszaeső bűnözőt fogott a NAV Szlovákiában (Adózóna)
Csaknem százötvenmillió forint áfát csalt el a fagyasztott sertés- és csirkehús-beszerzésekkel manipuláló bűnszervezet, amelyet a NAV nyugat-dunántúli pénzügyi nyomozói buktattak le.
dec. 5
10:53
Nem lesz drágább a tömegközlekedés jövőre (Privátbankár)
Jövőre sem emelkednek a tömegközlekedési tarifák és az úthasználati díjrendszerben sem lesz változtatás.
dec. 5
10:53
Autósok, figyelem: új fizetős útszakasz és megyei matrica 2017-ben! (Adózóna)
Az autósok számára fizetős utak köre 2017. január elsejétől csak az idén októberben átadott Hegyfalu-Csorna szakasszal Szombathelyig teljes hosszban elkészült M86-tal bővül, az úthasználati díj nem emelkedik. A megyeszékhely gyorsforgalmi kapcsolatának létrejöttével bevezetik a Vas megyei matricát is.
dec. 5
10:57
Csúcsra jár az aukciós piac karácsony előtt (Portfolio)
Az évvégi vásárlási kedvet kihasználva a legtöbb árverőház színre lép decemberben. A kínálat a komoly befektetési lehetőségeket keresőket éppúgy megszólítja mint a nívós karácsonyi ajándékra...

Keresés