A karácsonyt követően napvilágot látott kormányhatározat szerint 365,4 milliárd forintot terveznek fordítani a 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban a balatoni fejlesztésekre magyar és uniós...
A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk és máris eláruljuk: ezek érdekelték legjobban olvasóinkat idén. Most, hogy az év vége felé rohanunk, egy cikkbe gyűjtöttük azokat a témák, hírek, amelyekre legtöbben kattintottak 2016-ban az oldalunkon. Nem egy szubjektív lista következik, kizárólag kattintásszám alapján állt össze a Privátbankár top 10-es listája. Íme, erre voltak kíváncsiak olvasóink.
Idén és jövőre is tovább csökkenhet a GDP-arányos államadósság – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatójával, Barcza Györggyel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Egyre több országban éri el a megújuló alapú energiatermelés a 10 százalékos, vagy ezt meghaladó részarányt, egy pont után azonban a meglévő hálózati eszközök fejlesztése már nem elegendő a megújulók...
A 308-as erős technikai támasz szintről 309-ig visszagyengült ma délelőtt a forint az euróval szemben, azaz elakadt a két hete tartó fokozatos felértékelődés. Közben reggel óta erősödött a dollár a...
Tízéves rekordot döntött az idén a globális adósságpiacokon újonnan kibocsátott kötvények értéke. A kamatok ugyanis a padlón vannak - a vállalatok pedig ezt igyekeznek kihasználni, így olcsón juthatnak forráshoz kötvénykibocsátás segítségével. Ennek azonban hamarosan vége lesz.
Az MNB engedély nélküli befektetési szolgáltatási tevékenység és bejelentés hiányában végzett közvetítői tevékenység miatt összesen 675 millió forint bírságot szabott ki az Új-Zélandon bejegyzett 3TG...
A múlt század vége óta nem regisztráltak annyi születést Kínában, mint idén: az ázsiai ország népesedését évtizedeken át meghatározó egykepolitika lezárását követő első évben 17,5 millió gyerek jött...
Németországban munkaerőhiánnyal küzd a vállalkozások 40 százaléka - mutatta ki a német kereskedelmi és iparkamarák szövetségének (DIHK) kedden ismertetett felmérése.
Megválasztották a CIG tulajdonába kerülő MKB biztosítók új vezetőit - közölte a tőzsdén jegyezett biztosító. A feltételek teljesülésének köszönhetően január 1-jével megtörténik a tulajdonszerzés. ...
A biomassza felhasználása több mint 40 százalékkal nőtt a távhőszolgáltatásban 2015-ben az előző évhez viszonyítva - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MaTáSzSz) közös kiadványából.
Budapesten, Hajdúszoboszlón és Szegeden igazán örülhetnek a szállásadók, ugyanis ezek a legnépszerűbb úti célok a szilveszterezni vágyók körében. A jellemzően 1-2 éjszakás óévbúcsúztató üdülésért 20 százalékkal többet fizetünk, mint egyébként decemberben, de ez nem riasztja vissza a kikapcsolódni indulókat. Az éjféli pezsgős koccintás, a lencse és a tűzijáték már smafu, sokkal inkább a…
Erős, választóvonalak nélküli Európáért emeltek szót a visegrádi négyek abban a február 15-én, Prágában kiadott közös nyilatkozatban, amellyel a csoport megalakulásának 25. évfordulójáról emlékeztek meg.
Ünnepi hangulatban telik a kereskedés az európai tőzsdéken. A kereskedési aktivitás visszafogott, a vezető indexek mérsékelt elmozdulásokat mutatnak.Bezárt a BÉT 2016.12.28 17:09Túl sok mindenről nem...
Donald Trump erőteljes költségvetési gazdaságélénkítő programot hirdet, és mivel ennek keresletnövelő hatása jelentős lendületet ad majd az inflációnak a már most is csaknem teljes kapacitással működő amerikai gazdaságban, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve sokkal meredekebb monetáris szigorítást hajthat végre a következő két évben, mint amire most készülnek a piacok.
A múlt héten még "csak" egy szociáldemokrata szakpolitikus, ma viszont már a német kormány is nemtetszését fejezte ki a Monte dei Paschi di Siena valószínűleg 6,5 milliárd euróra rúgó állami...
A dollár idei erősödése a feltörekvő devizák között is sorra szedte áldozatait. A legnagyobb vesztesek az argentin peso, a török líra és a nigériai naira voltak, utóbbi a dollárral szembeni rögzített...
Vége a karácsonynak, a folyamatos sütés-főzésnek, vendégjárásnak, a bőséges étkezéseknek, de bizonyára akad még maradék a hűtőben, kamrában az ünnepi ételekből. A Nébih tanácsait megfogadva elkerülheti az esetleges kellemetlen problémákat, megbetegedéseket.
Az Apollo Global Management, a Cerberus és a Christofferson Robb & Company lettek a legkomolyabb érdeklődők az Intesa Sanpaolo mintegy 2,5 milliárd eurós eladó nem teljesítő hitelállományára - írja a...
2016-ban sok olyan híres művész, tudós, sportoló, ismert közéleti szereplő távozott közülünk, akiket sokan kedveltek, szerettek, sokak számára adtak inspirációt vagy voltak éppen példaképek - akár Magyarországon, akár az egész nagyvilágban. Rájuk emlékezünk ezzel az összeállítással - a teljesség lehetetlen igénye nélkül. Nyugodjanak békében!
Reprezentatív felmérések szerint a vizsgált emberek negyven százaléka magányosnak érzi magát az okostelefonja nélkül - ismertette Kalamár Hajnalka klinikai szakpszichológus az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.
Meglepően nagy bevételt könyvelnek el a bankok csak azért, mert sok ügyfél folyószámla-egyenlege negatív tartományba esik vagy tartósan ott tartózkodik. Az ezzel kapcsolatos magyar adatokat nem...
Lényegi módosítás nélkül fogadta el a román képviselőház szerdán azt az illetékeltörlési törvényt, amelyet egy hete küldött vissza megfontolásra a parlamentnek Klaus Iohannis államfő.
Megkezdődött az év utolsó napjainak profitrealizálása az amerikai tőzsdéken, a Dow például hiába próbálkozik a 20 000 pontos szint áttörésével.Csúnya a vége 2016.12.28 22:05Donald Trump elnökké...
A Lidl Magyarország 2017. január 1-jével módosítja árait az áfacsökkentésnek megfelelően, sőt azt meghaladóan is. Az adóváltozás által érintett minden egyes baromfihús és tojás polci árcsökkenésének mértéke legalább 22%, de lesz olyan baromfi, melynek ára 25%-kal mérséklődik.
Komoly veszélyben van a globalizáció, előnyeit jobban meg kellene ismertetni a közvéleménnyel - véli Josh Feinman, a Deutsche Bank vagyonkezelési üzletágának globális vezető közgazdásza. A...
Egy több keresővel bíró családban a jövedelem mellett a költségek is megnőnek, ami sokszor a családi kassza újragondolását teszi szükségessé. Ezt persze a gyerekek is megérezhetik, de vajon hogyan fogják megérteni azokat a felelős pénzügyi döntéseket, amelyek az ő számukra sokszor indokolatlannak tűnnek? Ehhez egyértelműen a koruknak megfelelő pénzügyi oktatás szükséges, és a tudás gyakorlatba…
Januárban autóbalesetben eltört a csuklóm. Öt alkalommal műtötték. Augusztus végén orvosszakértőt kirendeltek mellém, és ő maradandó egészségkárosodást állapított meg. 10 százalék az egészség és 12 százalék a munka. A jobb csuklóm tört és jobbkezes is vagyok. Használni nem nagyon tudom, rövid idő alatt bedagad és fáj. Erre a határozatra kaphatok-e valami támogatást? 4 kiskorú gyermekem van,…
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) a kihelyezett mintegy 13 milliárd forint értékű, európai uniós tőkeforrás kihelyezése mellett további 4,5 milliárd forint magántőke befektetését ösztönözte. A kis- és középvállalkozások növekedési céljait támogató tőkét jellemzően privát szereplők, üzleti angyalok, valamint az adott cégek alapítói biztosították. Az Alap a forrásain túl több mint 30…