A Facebook és az Instagram korában még jobban szükségét érezzük egy igazán hatásos, előnyös profilképnek. Mert első benyomást csak egyszer tudunk tenni, és ez ugye megismételhetetlen. És van, akinek sikerül jót készítenie magáról, van, akinek nem. De hova is lennétek nélkülem, ha nem segítenék ebben is!
Szeretném megkérdezni, hogy saját jogú öregségi nyugdíjas foglalkoztatása esetén a munkáltató igénybe veheti az 55 év felettiek után járó szocho kedvezményt?
A globalizáción alapuló kapitalista rendszert magával sodorhatja a cserben hagyott társadalmi rétegek egyre nagyobb dühe, hacsak a politikai döntéshozók és a gazdasági elit nem állapodnak meg egy...
A Wolters Kluwer 2016. december 15-én adta át először a Jogászdíjakat. Olyan elismerésben részesítették az ügyvédeket és a vállalati jogtanácsosokat, mely nem egy életpályát díjaz, hanem az évről évre kiemelkedő egyéni és csapatteljesítményt.
Az eddigi hulladékkezelési módszereket átalakító, a vegyes gyűjtésű szilárdhulladékok válogatására szolgáló berendezés fejleszt ki Zalaegerszegen a 3B Hungária Kft. és a zalakarosi Szabadics Zrt. konzorciumi együttműködésben - közölte a konzorcium az MTI-vel.
Több mint százezer lekérdezést regisztrált a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) telefonszám-hordozottsági tudakozója, amiből bárki megtudhatja, hogy egy megadott magyarországi telefonszám hordozott-e, és melyik az aktuális szolgáltatója.
Tizenkét PPP-konstrukció kiváltásáról írt alá szerződést hétfőn Budapesten Palkovics László oktatásért felelős államtitkár az érintett felsőoktatási intézmények kancellárjaival. Palkovics László...
Az erdélyi bányászfalvakban a bányák kényszerű bezárása miatt megnőtt a munkanélküliség. A mélyszegénység és kilátástalanság sok férfit kerget az öngyilkosságba vagy az alkoholizmusba. De mégis, az élet makacsul felüti a fejét. Erről szól a Bányavirág című előadás.
Rengeteg módja van annak, hogy akár egy nagyobb összeget is lefaraghassunk cégünk energetikai költségeiből, mindössze tudatosabban kell dolgoznunk a mindennapokban. Egy kis odafigyeléssel nincs szükség nagyobb anyagi áldozatra ahhoz, hogy hónapról hónapra jobban mutasson a rezsiszámla. Adunk néhány tippet, hogyan faraghatunk a számla végösszegéből.
Még másfél évig várhatunk a kamatemelésre Magyarországon - így látják a Portfolio által megkérdezett elemzők a jegybank jövőbeli kamatpolitikáját. A lazítás azonban a nem konvencionális eszközökkel...
Januártól virtuális parkolóbérletet vezetnek be Szegeden, májustól pedig teljes egészében átalakítják a parkolási rendszert a Tisza-parti városban - közölte az SZKT Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn.
A jövőben a termelés világszerte a digitalizációra épül, a vállalatok a termelésbe és a pénzügyi szolgáltatásokba is infokommunikációs megoldásokat hoznak, a magyar kormány a mikro, kis- és középvállalkozásokat erre az időszakra akarja felkészíteni a digitális gazdaság fejlesztésére irányuló európai uniós pályázati lehetőséggel - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért…
Skócia első minisztere, Nicola Sturgeon újra felhívja a brit kormányfő figyelmét arra, hogy Skócia megismétli a függetlenségi népszavazást, ha az Egyesült Királyság nem marad az európai egységes piac része akkor is, amikor elhagyja az Európai Uniót. A skótok így akár meg is határozhatják a Brexit mikéntjét.
Több mint 20 milliárd forinttal nőtt a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon egy hónap alatt, novemberben közel 5687 milliárd forintot elérve. A legtöbb pénz múlt hónapban az abszolút hozamú...
Egész nap unalmas hangulatban telik a kereskedés a devizapiacokon, a forint a nap második felében az erősödés felé fordult. A dollár piacán fordult a hangulat, a reggeli gyengülésből megint enyhe...
Növelte romániai piaci részesedését a francia Lactalis tejtermékgyártó, amely egy amerikai befektetői alaptól megvásárolta a székelyföldi Covalactot - közölte a Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap hétfőn.
Az idei évhez hasonlóan jövőre ismét ötezer forinttal emelkedik a két gyereket nevelők családi adókedvezménye - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
Túl nagy izgalmakat nem láthatunk a világ tőzsdéin, azonban az egyedi részvények között azért még láthatunk nagyobb mozgásokat. A hazai tőzsde alulteljesítőként több mint fél százalékot esett. ...
Bűnösnek mondta ki a "hanyagság" vádjában Christine Lagarde-t, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatóját, volt francia gazdasági és pénzügyminisztert hétfőn az illetékes francia bíróság a Bernard...
Újabb hat hónappal meghosszabbította az Európai Unió az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt gazdasági szankcióit - jelentette be hétfőn a tagállami kormányokat tömörítő...
Bűnösnek mondta ki "hanyagság" vádjában Christine Lagarde-ot, a Nemzetközi Valutaalap főigazgatóját, volt francia gazdasági és pénzügyminisztert hétfőn az illetékes francia bíróság a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében, de mentesítette a büntetés alól.
Élesítésre kész az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT), a e-egészségügy egységes kommunikációs platformja képes összekapcsolni a már most is működő kórházi rendszereket, valamint a háziorvosi- és patikarendszereket - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) hétfőn az MTI-vel.
Februárban három hét különbséggel megnyílik két, majdnem ugyanolyan című uniós kutatás-fejlesztési pályázat, így hirtelen nem könnyű átlátni, hogy melyik cégnek melyik pályázatban érdemes...
Elfogadhatatlannak tartja Sigmar Gabriel német alkancellár, gazdasági miniszter azt a politikát, amely a társasági adó csökkentésével igyekszik erősíteni az ország versenyképességét, és az uniós támogatásokkal pótolja a kieső bevételt.
Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén november végéig hat esetben kezdeményezett eljárást pénzügyi intézmények könyvvizsgálóival szemben a közfelügyeleti hatóságnál, két ügyben javasolta a kamarai fegyelmi eljárás felülvizsgálatát, és többször küldött figyelemfelhívó levelet könyvvizsgálóknak – közölte a jegybank.
Egy hitelszerződés kapcsán az OTP egy adósának engedményese, egy külföldi vállalkozás hitelszerződés teljesítésének megtagadása miatt 25,4 millió euró (jelenlegi árfolyamon közel 7,9 milliárd...
A bőr égési sérülései, a szkleroderma és a nem gyógyuló végtagfekélyek gyógyításában várnak előrelépést abban az új gyógyszerészeti laboratóriumban tervezett kutatásoktól, melyet 180 millió forintos uniós és hazai alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.
Elfogadhatatlannak tartja Sigmar Gabriel német alkancellár, gazdasági miniszter azt a politikát, amely a társasági adó csökkentésével igyekszik erősíteni az ország versenyképességét, és az uniós...
Bár az elmúlt években egyre komolyabb előrelépések történtek a rugalmas munkavégzés területén, azért még jócskán van hová fejlődnünk. A home office ma már kezd megszokottá válni, de a négynapos munkahét Magyarországon még finoman szólva is ismeretlen. Holott a koncepció mindenképpen életképes, erre példa mások mellett a világ egyik leggazdagabb emberének ötlete is.
A pécsi önkormányzat nyolc évre szóló megállapodást kötött Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszóval, melynek értelmében minden segítséget megad a húszéves sportolónak.