110 millió dolláros jogdíjbevételt eredményezett az Egis számára a rozuvasztatinhoz kötődő egyesült államokbeli együttműködése az Actavisszal. A gyógyszergyár közleménye szerint az Egis kutatói a...
A Magyar Telekom székház alapkövének letételével hivatalosan is elkezdődött az ország legnagyobb egy épülettömbben megvalósuló irodafejlesztése. Az eseményen részt vett Noah Steinberg, a fejlesztő...
Átépítik az M0 budakalászi csomópontját, így ismét kétsávos lesz a körforgalom. A kivitelezés ma kezdődik, de egyelőre nem kell jelentős forgalomkorlátozásra számítani - írja az Óbuda.hu. A 11-es...
Elsöprő formában a dollár Donald Trump november 8-i győzelme után valóban fejre állt a piac, de nem úgy, ahogy azt a szereplők többsége előzetesen gondolta. A sokkhatásból fakadó kezdeti esést...
A magyar bankok leszerepeltek a régiós digitalizációs versenyben: nyolc országból egyedül az utóbbi években folyamatosan bankválsággal sújtott szlovén bankok kerültek mögénk a Deloitte digitális...
Nyolc fegyház és börtön épül, amelyekben főleg férfiakat tartanak majd fogva. Az intézményekbe, amelyeket 2018 tavaszán adnak át, 2500 ember felvételét tervezik - mondta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) humán szolgálatának vezetője az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bosznia-Hercegovina európai integrációjáról tárgyalt az ország képviselőházának elnökével - közölte a tárca kedden az MTI-vel.
Az előzetes statisztikai adatok szerint a harmadik negyedévben két százalékkal nőtt a gazdaság az előző év hasonló időszakához képest. A bővülés húzóereje a mezőgazdaság és a szolgáltatások voltak – közölte az NGM.
Szinte minden téren kiszámíthatatlanságot ígér Szőcs Gábor, a Concorde Alapkezelő portfóliómenedzsere Donald Trump hivatalba lépése után januártól. Ugyan a kampányban elhangzott több hajmeresztő ötlet is, vannak olyan ígéretei Trumpnak, amelyek még akár jól is elsülhetnek a részvénypiacokon és a reálgazdaságban egyaránt.
Tovább folytatódhat a lakásárak növekedése és a forgalom élénkülése az ingatlanpiacon - hangzott el az OTP Ingatlanpont mai háttérbeszélgetésén. A szakértők szerint országosan 14 százalékkal...
Jellemzően emelkedéssel indították a napot a tőzsdék Nyugat-Európában, azonban a nap folyamán már nem volt egyértelmű az irány a piacokon. Az olaj és a fémek piacán is erősödés mutatkozik, a cink...
A tartós műszaki cikkek értékesítése 2016 harmadik negyedévében 4,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az összforgalom 138,5 milliárd forintot tett ki a GfK Hungária Piackutató Intézet kedden ismertetett felmérése szerint.
Az elnökválasztást követő rali után lefelé vette az irányt a Dow Jones Industrial a mai kereskedési nappal, 0,16 százalékos mínuszban van jelenleg. Az S&P 500 és a Nasdaq viszont még nem fordult...
Kedden tartották a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat prezentációját Dohában, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) közgyűlésén. A közgyűlésen először Los Angeles,...
"Lehetséges", hogy a Fed emeli az irányadó kamatokat decemberben a bostoni Fed-elnök, Eric Rosengren szerint, mivel az infláció beindult és a munkapiacon már majdnem teljes a foglalkoztatottság -...
Befejeződött az új acélszarkofág építése a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris szerencsétlensége által sújtott csernobili atomerőműben, a szakemberek megkezdték a létesítmény "rátolását" a sérült atomreaktorra - jelentették kedden ukrán hírforrások.
A környezet védelmére fókuszál a kazincbarcikai BorsodChem Zrt., amely megkezdte a vegyszeripari maradékok energiahatékony és környezetbarát semlegesítését és újrahasznosítását, a projektre több mint...
Három éve nem látott növekedést ért el a Tesco a november 8-án zárult három hónapban - derül ki a Kantar legfrissebb adataiból. Bár a német diszkontláncok még dinamikusabban növekedtek a brit piacon...
A Donald Trump győzelmét követő zuhanás a kötvényárakban a harmincöt éve tartó kötvénypiaci rali végét jelenti Bill Miller, elismert befektetési szakértő szerint - írja a CNBC. A kötvényekből...
Önálló beléptetési rendszert és vámvizsgálatot épít ki a brüsszeli nemzetközi repülőtér mellett több európai repülőtéren az Egyesült Államok - írta a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap kedden.
Kiszivárgott információk szerint a brit kormánynak nincs összefogott terve a Brexit, vagyis az EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat irányítására, és több tízezer fővel kellene bővíteni a...
Bár nap közben nulla közelébe is lecsúsztak az európai indexek, alapvetően többnyire pozitív volt a tőzsdei hangulat, és a német DAX 0,4, a francia és a brit mutatók 0,6 százalékos pluszban zártak. A kijött német gazdasági növekedési adat szerényebb volt a várnál, de ez nem látszott túlságosan nyugtalanítani a piacot. A ZEW német konjunktúraindex viszont kedvezőbb lett a vártnál.
A harmadik negyedévben az előző negyedévivel megegyező GDP-növekedést ért el az euróövezet és az Európai Unió az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai szerint.
A klímaváltozás elleni globális fellépés megállíthatatlan Ban Ki Mun, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) főtitkára szerint, aki reményét fejezte ki, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok...
Bizalomvesztésre hivatkozva felmentette tisztségéből Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési minisztert, akit korábban korrupció vádjával őrizetbe vettek a...
Bár csökkent az építőipar teljesítménye szeptemberben, az épületépítések rendelésállománya optimizmusra ad okot - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kedden a szakértők az MTI-nek.
Ray Dalio, a világ legnagyobb hedge fundjának, a Bridgewater Associatesnek vezetője optimista az Egyesült Államok gazdasági kilátásaival kapcsolatosan: szerinte Donald Trump intézkedései "hatalmas...
Az elnökválasztást követő rali után lefelé vette az irányt a Dow Jones Industrial a mai kereskedési nappal, 0,08 százalékos mínuszban van jelenleg. Az S&P 500 és a Nasdaq viszont még nem fordult...
Az ELTE rektora és kancellárja jelentős részben nem hajtotta végre az Állami Számvevőszék által meghatározott intézkedési tervben szereplő feladatokat - közölte a számvevőszék az utóellenőrzések eredményéről kedden az MTI-vel. A Pécsi Tudományegyetemen 25 feladatból 19-et végrehajtottak.
Egyre kevesebben vannak azok, akik csak az államtól várják majd a nyugdíjat, ezért egyre többen gondoskodunk valamilyen formában magunk is a jövőbeni ellátásunkról. Ha a nyugdíjunkról van szó, kerüljük a kockázatot, és egyre többen választják az online megtakarítást.
Befejeződött a kis népszámlálás, az úgynevezett mikrocenzus, amelynek keretében a lakosság egytizedének életkörülményeit mérték fel, az eredményeket várhatóan jövő tavasszal teszik közzé - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
A vártnál lényegesen lassabb harmadik negyedévi növekedési ütemek után a közép-európai EU-gazdaságok jegybankjainak valószínűleg módosítaniuk kell reálgazdasági és inflációs előrejelzéseiket -...
Az elnökválasztást követő rali után lefelé vette az irányt a Dow Jones Industrial a mai kereskedési nappal, viszont korrigálni tudott az irányon: jelenleg 0,10 százalékos pluszban van. Az S&P 500 és...
Alkotmányossági óvást emelt Klaus Iohannis román államfő kedden a Szociáldemokrata Párt (PSD) körül szerveződő parlamenti többség által három hete megszavazott törvénytervezet ellen, amely több mint százféle díj és illeték eltörléséről rendelkezik.
Kibővítette a montenegrói puccskísérlet ügyében indított nyomozást a podgoricai különleges ügyészség: hamarosan több szerb állampolgár kiadatását, valamint két orosz állampolgár kihallgatását is kérik majd.
Tizenöt millió forintos bírsággal sújtotta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Telekomot, amiért jogsértően fizettetett kártérítést több olyan ügyfelével, akik a szolgáltatás...