2016. november 4. péntek

nov. 4
12:39
Átírta a kormány a közszféra fejlesztésének menetrendjét (Portfolio)
Végre már a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program (KÖFOP) éves pályázati menetrendje, pontosabban annak változása is áttekinthetővé vált, mivel tegnap táblázatos formában ezt...
nov. 4
12:42
Munkába állítaná a nyugdíjasokat az LMP (HR Portál)
Az LMP szerint a nyugdíjasok foglalkoztatása jelentősen segíthetne az ország munkaerőproblémáinak megoldásában, így azt a kormánynak ösztönöznie kellene és nem tiltania - közölte az MTI.
nov. 4
12:44
Ha kreatívak vagyunk, boldogabbak lehetünk (HR Portál)
Ha magunk számára fontos, szenvedélyesen elérni vágyott célokat tudunk kitűzni, amihez kísérleteken keresztül el is jutunk, akkor sokat tettünk azért, hogy a kreativitás kibontakozzon. Ezért nem csak egyénileg, hanem szervezetileg is lehet tenni. Sőt nem csak lehet, hanem szükségszerű, mert csak a kellően innovatív cégek fognak tudni túlélni a jövőben, amelyek valamilyen új megoldással tudnak…
nov. 4
12:48
Egy csapásra rengeteg dolog kiderült a közelgő fizetési forradalomról (Privátbankár)
Magyarország a térségben vezető erővé is válhat az azonnali fizetési rendszer bevezetését tekintve. Úgy tűnik, időben léptünk, de mi kell ahhoz, hogy továbbra is a világ élvonalában tudjunk maradni? Mikor dönt az MNB a rendszer hazai bevezetéséről? Hol tartanak a környező országok, Európa és a világ az azonnali fizetések terén? A Privátbankár.hu konferenciáján sokminden kiderült.
nov. 4
12:54
Minden amit az IFRS átállásról tudni kell (ProfitLine)
Az őszi adócsomag egyik hangsúlyos eleme az IFRS szerint beszámoló társaságokra vonatkozó adószabályok pontosítása, az esetleges anomáliák és pontatlanságok orvoslása. A Deloitte adószakértője összefoglalja az IFRS átállást érintő leglényegesebb változásokat és az új szabályokat, egyben felhívja a figyelmet, hogy az esetleges adókockázatok elkerülése érdekében fokozottabb figyelemre lesz szükség…
nov. 4
13:06
Lehet, hozzád is kopogtattak, de nem voltál otthon? (Privátbankár)
Még keddig tart a kis népszámlálás.
nov. 4
13:08
Szép próbálkozás, de ennyivel nem lehet megmenteni a világot a pusztulástól (Privátbankár)
Szép szándékkal, de lényegében értelmetlen a párizsi klímaegyezmény, mivel a mértéke egyszerűen nem elég.
nov. 4
13:15
Olcsóbb lesz a cafetéria! Itt vannak a legújabb tervezett szja-változások (Adózóna)
A személyi jövedelemadózást érintő javaslatok is szerepelnek a nemrégiben a parlament elé terjesztett adótörvény-módosítási csomagban. A javaslatok egy része a nyáron már kihirdetett, részint csak jövőre hatályba lépő rendelkezéseket érinti. Cikkünk ezek közül hívja fel a figyelmet a legfontosabbakra.
nov. 4
13:15
Van-e felmondási idő közös megegyezés esetén? (HR Portál)
Közös megegyezéssel megszűnő munkaviszonynál kötelezhető-e a munkavállaló felmondási idő letöltésére? Úgy tudom, hogy közös megegyezésnél nincs felmondási idő. Az én munkaadóm viszont 30 napot akar még ledolgoztatni.
nov. 4
13:15
25 ezer autósnak most kellene lépnie, ha nem akarnak pótdíjat (Pénzcentrum)
Három biztosító viszi az új kgfb-k kétharmadát....
nov. 4
13:17
Kell kártérítést fizetnem, ha a felmondási időmet nem töltöm le? (HR Portál)
2016. év 10. hó 27. napján rendes felmondást küldtem a munkáltatómnak. Így még 30 napot le kell dolgoznom, a munkaviszonynak 11. hó 27. napján lesz csak vége. Ha nem jelenek meg a munkahelyemen a 30 nap alatt, mekkora kártérítést kell fizetnem? Heti 5 órára vagyok bejelentve, bruttó 16500 forint keresettel. A távolléti díj megfizetése mellett más kártérítési összeget is egyenlítenem kell? Ha ezt…
nov. 4
13:19
Az ötödik legalacsonyabb Európában a magyar munkanélküliség (HR Portál)
Majdnem a felére csökkent a munkanélküliségi ráta Magyarországon az elmúlt három évben, adta közre a KSH adatait az MTI. Ezzel Magyarország az ötödik az EU országok között 4,7 százalékos munkanélküliséggel. A listát Csehország vezeti 4 százalékkal, megelőzve Németországot (4,1%), Máltát (4,7%) és Nagy-Britanniát (4,9%). Az Eurostat szerint az unió 28 tagállamában 8,5 százalék a munkanélküliség, az…
nov. 4
13:24
Eldőlni látszik a meccs? Clinton újból ellépett Trumptól (Privátbankár)
Mi már nagyon izgatottak vagyunk az amerikai elnökválasztás miatt, nagyon szoros az állás.
nov. 4
13:27
Vigyázz, kész, indulhat a biztosítók közötti verseny! (ProfitLine)
Az első nap adatai igazolni látszanak azokat a szakértői előrejelzéseket, miszerint újra komoly verseny alakulhat ki a kötelező biztosítók között. A biztosítás.HU alkuszi portál által közreadott kötési statisztikák alapján 20 százalékos átlagos díjemelkedés mellett újra tízezer forint körüli átlagos megtakarítással számolhatnak a biztosítót váltó autósok.
nov. 4
13:33
Kiszámolták, mennyivel dobná meg a zalaegerszegi tesztpálya a GDP-t (Portfolio)
Olyan nagyberuházást indítunk el ma, amellyel hazánk a járműgyártásban meglévő jó pozícióját tovább erősíti, emellett elősegíti, hogy Magyarország régióvezető járműipari gyártó- és fejlesztőközponttá...
nov. 4
13:35
Elmeszelte a reklámadót Brüsszel (Portfolio)
Az Európai Bizottság pénteki döntése szerint a magyar reklámadó sérti az uniós szabályokat, mivel annak progresszív adókulcsai szelektív előnyt biztosítottak egyes vállalatoknak. A Bizottság elismeri...
nov. 4
13:42
Csúnyán összevesztünk Brüsszellel: elkaszáltak egy magyar adónemet (Privátbankár)
Hiába változtatott rajta menet közben a kormány, az Európai Bizottság elkaszálta a reklámadót. Az NGM úgy tesz, mintha csak egy bírálatot kapott volna, és megvédi az "innovatív magyar kezdeményezést".
nov. 4
13:48
4 tipp a jó álláshirdetés megfogalmazásához (HR Portál)
Már az álláshirdetésben érdemes megvillantani azokat a lehetőségeket, gyakorlatokat, amelyeket azért alkalmazunk a cégnél, hogy a felvett alkalmazottak hosszabb távon is ott akarjanak dolgozni, írja a Profession.hu. Ha az álláshirdetés nem őszinte az mindkét félnél csalódáshoz fog vezetni egymás irányában.
nov. 4
13:51
Még mindig százezrével jönnek létre az amerikai munkahelyek (Portfolio)
A várt 175 ezernél kicsivel kevesebb új munkahely jött létre az amerikai gazdaságban a mezőgazdaságon kívül októberben, az előző havi adatot viszont jelentősen felfelé módosították. A...
nov. 4
13:53
Évtizedek óta nem volt olyan az amerikai tőzsdéken, mint ami most jöhet (Portfolio)
Fej-Fej mellett haladnak az amerikai elnökjelöltek a pár nap múlva esedékes választások előtt, az ezt övező bizonytalanság pedig az elmúlt időben nyomás alatt tartotta a világ tőzsdéit. Az S&P 500...
nov. 4
14:00
Normális-e Európában ennyi munkanélküli? - Ábra (ProfitLine)
Munkanélküliség az EU-tagállamokban (2016. szeptember).
nov. 4
14:09
Ezért landol ötből négy önéletrajz a szemetesben (Pénzcentrum)
Tavaly a munkavállalók 16 százaléka váltott munkahelyet....
nov. 4
14:18
Újabb saller adóügyben Brüsszeltől (Adózóna)
A magyarországi reklámadó sérti az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályokat, mivel annak progresszív adókulcsai szelektív előnyt biztosítanak egyes vállalatoknak – írta közleményében az Európai Bizottság pénteken.
nov. 4
14:18
Nevelt gyermek után is kapható egy év korkedvezmény? (HR Portál)
Négy gyermekünk van, kiket felneveltünk, ma már önállóak. De évekkel ezelőtt neveltünk egy rokon kislányt is, hivatalosan, még családi körülményei nem rendeződtek. Családi pótlékot is kaptunk utána. Amiért zavarom Önöket, és amit eddig sikerült megtudnom: A 1997.évi LXXXI törvény 2/d pontja alapján, 5 nevelt gyermek után 1 év kedvezmény kapható. A 2c bekezdésben előírt jogosultsági idő - ha a…
nov. 4
14:20
Munkaszüneti nap éjszakájára kétféle pótlék jár? (HR Portál)
Szociális otthonban vagyok ápolónő. Az lenne a kérdésem, hogy ha munkaszüneti, tehát ünnepnapon éjszakázom jár-e az éjszakás pótlék mellé az aznapra eső ünnepi pótlék is?
nov. 4
14:22
Nem adja meg a gyerekek után járó pótszabadságot a munkáltatóm (HR Portál)
Mint gondos dolgos apuka kérdezni szeretném, hogy hogyan is lehetséges az, hogy az ember dolgozik a munkahelyén, majdan szülni viszi a feleségét munka után, szól a munkáltatónak hogy ez és az történt (ez egy pénteki nap volt), sajnálatos módon nem tud menni dolgozni, amíg haza nem jön az anyuka, mert vigyázni kell az otthon maradt gyerekekre, etetni őket és oviba hordani. Mellesleg munkáltató még…
nov. 4
14:24
Részmunkaidőben dolgozónak jár táppénz? (HR Portál)
A kérdésem az lenne, hogy részmunkaidőben dolgozónak, jár-e táppénz és milyen arányban, amennyiben 1 ledolgozott hónapot veszünk alapul?
nov. 4
14:27
Az Erste húzza le az osztrák tőzsdét (Portfolio)
Az amerikai elnökválasztás, az alacsony olajárak, továbbá a Brexit okozta bizonytalanság mind nyomás alatt tartja a világ tőzsdéit. A kora reggeli ázsiai kereskedésben a japán Nikkei 1,3 százalékkal...
nov. 4
14:29
Megint akadozik az OTP netbankja (Portfolio)
Ahogy egy hónappal korábban, most is részleges leállás van az OTP-nél: a netbank és a netes brókerszolgáltatás is akadozik. Hasonló témákról is szó lesz a Portfolio Banking Technology konferencián...
nov. 4
14:33
Hárommillió életveszélyes mosógépet hívnak vissza (Privátbankár)
Kapott egy újabb pofont a Samsung, a telefonok mellett most már a mosógépek is emberre támadnak.
nov. 4
14:33
Nemzeti Befektetési Ügynökség - A pozitív döntések 16 ezer munkahelyet hoznak létre (ProfitLine)
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közreműködésével az első tíz hónapban 64 pozitív magyarországi befektetői döntés született, ezáltal egy kisvárosnyi, 16 ezer munkahely jön létre - mondta Ésik Róbert, a HIPA elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
nov. 4
14:35
Spéderről és Lázárról is beszélt Csányi (Privátbankár)
Az OTP-vezér azt is elárulta, miért nem akar beszállni a médiába.
nov. 4
14:35
Így főzte a kávét a Starbucks (ProfitLine)
Tegnap többek között a Starbucks publikálta negyedéves számait piaczárás után. A negyedik üzleti negyedévét zárta le a társaság, a tisztított részvényenkénti profit 1 centtel meghaladva az elemzők várakozását 56 centre nőtt az egy évvel ezelőtti 43 centről.
nov. 4
14:45
Nem csak Samsung okostelefonjai, de a mosógépei is veszélyesek (Portfolio)
Rájár a rúd a Samsungra. A Note 7 visszahívását követően mosógépeket is kénytelen visszahívni, amire szintén biztonsági kockázatok miatt kerül sor. A dél-koreai gyártó az Egyesült Államokban...
nov. 4
14:51
Beszálltak az olajcégek a Föld megmentésébe, csak az összeg nevetséges (Privátbankár)
Mától él a párizsi klímaegyezmény, a nagy nemzetközi összefogás mellé pedig beállnak a világ legnagyobb olajcégei is.
nov. 4
14:51
Passzív egyetemi félév esetén van valami fizetnivaló magunk után? (HR Portál)
Gyermekem 28 éves, passziváltatta a félévet az egyetemen. Az egyetem szerint neki is kell fizetni, így van? Ugyanakkor alkalmi munkavállaló, ez befolyásol-e valamit?
nov. 4
15:03
Összeesett a GoPro (Portfolio)
Az amerikai elnökválasztás, az alacsony olajárak, továbbá a Brexit okozta bizonytalanság mind nyomás alatt tartja a világ tőzsdéit. A kora reggeli ázsiai kereskedésben a japán Nikkei 1,3 százalékkal...
nov. 4
15:05
54 milliárd forint lehet a profit az OTP-nél (Portfolio)
November 11-én hajnalban teszi közzé harmadik negyedéves számait az OTP. A várakozások alapján a bank közel 54 milliárd forintos profitot érhetett el. Az OTP az egy évvel korábbi 3,7 milliárd forint...
nov. 4
15:06
Nagyon gyenge számokat jelentett a GoPro piaczárás után (ProfitLine)
A részvényenként 60 centes veszteség lényegesen rosszabb a 36 centes piaci konszenzusnál, a 240,6 millió dolláros árbevétel is jócskán elmarad a 313,6 millió dolláros várakozástól.
nov. 4
15:07
Romló teljesítmény a CIB anyabankjánál (Portfolio)
Az elemzői várakozásokat 14%-kal felülmúló, de az egy évvel korábbitól 13%-kal elmaradó harmadik negyedéves nettó eredményről számolt be ma délután az Intesa Sanpaolo. A CIB anyabankjának...
nov. 4
15:09
Durvul a helyzet, éjjel eljött a fekete autó az elnök ellenségeiért (Privátbankár)
Eddig is a végsőkig próbára tette nyugati szövetségeseit Erdogan török elnök, de most mintha megint átlépett volna egy határt, tucatnyi ellenzéki parlamenti képviselőért jött el mára virradó éjszaka a fekete autó. Tegnap megfenyegették az EU-t e menekült-megállapodás felmondásával, a bankokat pedig zsarolással vették rá egy kis kamatcsökkentésre.
nov. 4
15:18
Független lesz a KSH (Portfolio)
Módosítja a KSH jogállását a készülő statisztikai törvény. A javaslat az uniós jogharmonizációs kötelezettségből fakadóan a statisztikai hivatalt kiemeli a kormányzati fennhatóság alól, és autonóm...
nov. 4
15:18
Ismét akadozik az OTP netbankja (Pénzcentrum)
Már tegnap is lassú volt a rendszer....
nov. 4
15:20
Begyújtotta a rakétákat a magyar Erste (Portfolio)
Az első félévi 33,6 milliárd után 4,5 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el a magyar Erste Bank a harmadik negyedévben. Szinte az összes fronton aktív volt a bank a hitelezésben. Túlzónak...
nov. 4
15:21
Reklámadó: elkezdődött a kardozás (Adózóna)
A kormány elkötelezett a reklámadó jelenlegi szabályainak megtartása mellett, és mindent elkövet azért, hogy megvédje azt az innovatív magyar kezdeményezést, amellyel a reklámtevékenységet végző világcégektől is beszedhető az állami költségvetést megillető adó – olvasható az NGM közleményében.
nov. 4
15:27
Olyan autós tesztpályát építenek Zalaegerszegen, ami megdobja a GDP-t is (Privátbankár)
Zalaegerszegen kezdik építeni azt a tesztpályát, ami önvezető autók tesztelésére is alkalmas lesz.
nov. 4
15:39
Itt vannak a MOL III. negyedéves számai (ProfitLine)
A MOL erős III. negyedéves számokat tett közzé. Az tisztított EBITDA eredmény 164,5 milliárd forint lett szemben a 156,8 milliárd forintos piaci várakozással.
nov. 4
15:45
Még több autót hív vissza a Volkswagen – lehet, hogy a tiéd is köztük lesz? (Privátbankár)
Akinek Volkswagenje van, nem árt, ha az elkövetkező pár hétben figyeli a postaládát is.
nov. 4
16:12
Párizsi klímaegyezmény - Ez még csak a kezdet? (ProfitLine)
Nem elegendő a pénteken életbe lépett párizsi klímaegyezményben vállalt üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke ahhoz, hogy a Föld légkörének felmelegedését 2 Celsius-fok alatt tartsa az iparosodás előtti időkhöz képest, és a 2030-ra előrejelzett globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás további 25 százalékos csökkentésére van szükség a célok tartására - állapította meg az ENSZ Környezetvédelmi…
nov. 4
16:12
5 fusi meló, amivel a fix állásod mellett is degeszre keresheted magad (Pénzcentrum)
Jól jönne egy kis plusz pénz karácsonykor?...

Keresés