Változatlan maradhat a kubai belpolitika Fidel Castro halála után is - mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Ha egy 35 év alatti magánszemély 2012-ben az 5,9 millió forint forgalmi értékű első lakásvásárlása esetén nem vette igénybe az 50 százalékos illetékkedvezményt, utólag érvényesítheti azt? Minden feltételnek megfelelt volna, csupán nem tájékoztatták erről a lehetőségről, és így akkor nem nyilatkozott, hogy élni szeretne vele – kérdezte olvasónk. Dr. Szeiler Nikolett, ügyvéd, adótanácsadó szakértőnk…
Magyarországról figyelve a magyar lakásárakat sokszor úgy tűnik, hogy a válság alatt egy óriási árcsökkenés, majd azóta egy őrült lakásár-emelkedés ment végbe. Hazai szemmel nézve ez igaz is lehet,...
Több pontból álló intézkedési programot ismertet a jövő héten a brit kormány az alkalmazotti átlagbéreket kirívó mértékben meghaladó vállalatvezetői fizetések ellen.
Kevés fontos makrogazdasági adatot közölnek a jövő héten, a beruházások harmadik negyedéves adata mellett a munkaerőpiacról és az ipari termelői árakról jelenik meg statisztika.
Az alapkőletétellel elkezdődtek a fiatal utazókra specializálódott Meininger szállodalánc budapesti szállodájának építése. A kilencedik kerületben mintegy 5,5 milliárd forintból épül meg a 184 szobás új fővárosi hotel, amely 2018 második negyedévében nyílik - közölte a szállodalánc az MTI-vel.
Francois Fillon lesz a francia jobboldal jelöltje a jövő évi elnökválasztáson. Az első részeredmények szerint a volt miniszterelnökre az előválasztás vasárnapi második fordulójában részt vett francia állampolgárok 69,5 százaléka adta a voksát - jelentette be Anne Levade, a jobbközép Köztársaságiak választását felügyelő párthatóság elnöke.
Idén hatodik alkalommal tartanak karácsonyi vásárt a Szent István-bazilikánál, ahol advent első vasárnapján Snell György püspök, a Szent Jobb őre gyújtotta meg ünnepélyesen az első gyertyát.
A depresszió a felnőtt lakosság 7-7,5 százalékát érinti, előfordulása az átlagnál két és félszer gyakoribb a fogamzóképes korú nőknél - mondta Rihmer Zoltán pszichiáter az M1 aktuális csatornán vasárnap.