2016. november 16. szerda

nov. 16
16:09
Vámszabályok a Ciprusi Köztársaságba való kivitelnél – Felhívást adott ki a NAV (Adózóna)
Szükségessé vált tisztázni, hogy milyen vámalakiságokra van szükség akkor, amikor árukat visznek ki a Ciprusi Köztársaság azon területeire, melyek nem állnak a Ciprusi Köztársaság kormányának tényleges ellenőrzése alatt – közölte felhívásában a NAV.
nov. 16
16:15
Hálapénz nélkül nem megy – tehetetlenek a magyarok a korrupció ellen (Privátbankár)
A magyarok szerint a korrupció egyre súlyosabb probléma és egyre kevesebben hiszik, hogy tenni tudnak ellene. A politikai és gazdasági döntéshozókat sokan tartják korruptnak, a korrupció elleni intézkedéseket pedig hatástalannak. Magyarországon kétszer annyian fizettek kenőpénzt, mint az Európai Unióban, túlnyomó többségük az egészségügyben.
nov. 16
16:17
Már megint furcsa dolgokat művel Erdogan (Privátbankár)
A török rendőrség visszavette 3181 olyan korábbi alkalmazottját, akit korábban elbocsátott.
nov. 16
16:21
Hová tart a távközlési piac a Nokia szerint? (ProfitLine)
A Nokia finn távközlési vállalat előrejelzése szerint jövőre a hálózati piac zsugorodásának következtében mintegy 2 százalékkal csökken árbevétele, majd 2018-ban újra mérsékelt növekedés kezdődik a piacon.
nov. 16
16:21
Véget érhet a hét napja tartó rali Amerikában (Portfolio)
Új történelmi csúcson zárt tegnap a Dow, a jó amerikai részvénypiaci hangulat pedig felfelé segítette ma reggel az ázsiai tőzsdéket is. Európában már közel sem ennyire pozitív a hangulat a nap...
nov. 16
16:21
Mi az? Kétszer annyi időt szánnak rá a férfiak, mint a nők (Pénzcentrum)
Vajon a biztonság is számít?...
nov. 16
16:23
Megmenekültek a spanyolok és portugálok az EU-pénzek felfüggesztésétől (Portfolio)
A stabilitási és növekedési paktum megsértése ellenére sem függesztik fel az uniós alapokból a Spanyolországnak és Portugáliának szánt források kifizetését 2017-ben - derült ki az Európai Bizottság...
nov. 16
16:25
Megszavazták: jövőre csökken a nyugdíjkorhatár Lengyelországban (Portfolio)
Megszavazta szerdán a lengyel szejm a nyugdíjkorhatár csökkentését előirányzó törvényt, melynek értelmében jövő év októberétől a nők 60, a férfiak pedig 65 évesen élhetnek a nyugdíjba vonulás...
nov. 16
16:27
Budapesten építkeznél? - Vigyázz, mert lemaradsz! (Portfolio)
Az ingatlanpiac felfutásával párhuzamosan a fejlesztési telkek iránt is erőteljesen megnőtt a kereslet az elmúlt két évben. Ahogy fogynak a fejlesztésre alkalmas területek, úgy kezdenek el a...
nov. 16
16:33
Újabb áfacsökkentésért lobbiznak (Privátbankár)
Valószínűleg a turizmust akarnák így feldobni a fürdőkben is.
nov. 16
16:35
Most már biztos: decemberben jön a kamatemelés (Privátbankár)
Egy kisebb csoda kéne, hogy megállítsa a Fedet egy amerikai jegybankár szerint.
nov. 16
16:39
Elkészült a gyáli épületóriás (Portfolio)
Átadta legújabb magyarországi létesítményét a Goodman Csoport. A saját tulajdonú ipari ingatlanok fejlesztésével és kezelésével foglalkozó vállalat több mint 22 ezer négyzetméteres csarnokkal...
nov. 16
16:51
Tragikus jövő elé néz Magyarország – a gyerekeink harmada a híd alatt végzi? (Privátbankár)
Az unió átlagához képest jóval több gyereket fenyeget Magyarországon elszegényedés vagy társadalmi kirekesztés.
nov. 16
16:53
Gyanús a Microsoft ajánlata, vizsgálódik az Európai Bizottság (Privátbankár)
A bizottság szerint visszaélnek a méretükkel, a 26 milliárdos ajánlat kiszorítja a többi versenyzőt.
nov. 16
16:54
Még mindig magas a koraszülöttek aránya Magyarországon - Ábra (ProfitLine)
Koraszülöttek aránya Magyarországon, 1980-2014.
nov. 16
16:57
Orbán legnagyobb barátai megszavazták a nyugdíjkorhatár csökkentését (Portfolio)
Megszavazta szerdán a lengyel szejm a nyugdíjkorhatár csökkentését előirányzó törvényt, melynek értelmében jövő év októberétől a nők 60, a férfiak pedig 65 évesen élhetnek a nyugdíjba vonulás...
nov. 16
16:59
A magyarok tehetetlennek érzik magukat a korrupcióval szemben (Portfolio)
A magyarok szerint a korrupciós helyzet folyamatosan romlik, és több mint felük elégtelennek tartja a kormány intézkedéseit - mondta Martin József Péter, a Transparency International (TI)...
nov. 16
17:09
Megúszta a választási iroda elnöke a kopaszos balhét (Privátbankár)
Megszüntették nyomozást a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke ellen.
nov. 16
17:10
A kormány engedné kifolyni a pénzt a Buda-Cashből (Index)
Véletlenül másfél éve kitartóan elfelejtették szabályozni, hogy mi legyen a fellelhető vagyonnal.
nov. 16
17:12
Kedvező döntést hozott Portugália és Spanyolország számára az EB (Adózóna)
A stabilitási és növekedési paktum megsértése ellenére sem függesztik fel az uniós alapokból a Spanyolországnak és Portugáliának szánt források kifizetését a jövő évben.
nov. 16
17:16
Tényleg csak ennyi kellene a boldog nyugdíjas évekhez? (Pénzcentrum)
Január elsejétől változik a cafeteria adóvonzata....
nov. 16
17:27
Cafeteria: mégsem kell elbúcsúznod a kajajegytől? (Privátbankár)
Csupán minden hetedik cégvezető zárkózik el teljesen a drágább cafeteriától.
nov. 16
17:27
Javult Magyarország külső finanszírozási pozíciója szeptemberben (ProfitLine)
Szeptemberben jelentősen nőtt a folyó fizetési mérleg többlete az előző havihoz képest, és a beáramló uniós tőketámogatások is emelkedtek, így javult Magyarországnak a folyómérleg és a tőkemérleg együttes egyenlegével kifejezett külső finanszírozási pozíciója - derül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján megjelent legfrissebb havi fizetési mérlegadatokból.
nov. 16
17:29
Tőzsdére megy a SnapChat (ProfitLine)
A Wall Street Journal szerint a Snap Inc. benyújtotta tőzsdére lépési kérelmét az amerikai pénzügyi felügyelethez.
nov. 16
17:33
Gyálon bővített a Goodman Csoport (Portfolio)
Újabb csarnokkal bővítette gyáli logisztikai központját a Goodman Csoport.  A Goodman  több mint 22 ezer négyzetméteres csarnokkal bővítette a Gyál Logisztikai Központot, amelynek teljes bérbe adható...
nov. 16
17:45
Padlón a magyarok önbizalma - mi kell egy saját vállalkozáshoz? (Privátbankár)
Világszerte erősödik a vállalkozói kedv és mi, magyarok is optimistábbak vagyunk: 10-ből 4-en vállalkoznánk, leginkább azért, mert függetlenségre vágyunk. Kitartásban elsők vagyunk, ám az önbizalommal továbbra is hadilábon állunk: míg világszerte minden második ember, a magyaroknak alig negyede érzi úgy, hogy megvan minden képessége egy saját vállalkozás elindításához.
nov. 16
18:00
80 országban képviseli hazánkat a Magyar Nemzeti Kereskedőház (ProfitLine)
Nyolcvan országban van jelen a Magyar Nemzeti Kereskedőház - mondta Oláh Zsanett, a szervezet vezérigazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.
nov. 16
18:03
Egy követ fúj Merkel és Obama (Privátbankár)
A leköszönő amerikai elnök búcsúlátogatáson van Berlinben.
nov. 16
18:09
Fúj, undorító! Ilyen gusztustalan húsboltot még nem láttál + videó (Pénzcentrum)
Milliós bírságra számíthat a tulajdonos....
nov. 16
18:27
Hat éve nem láttak ilyet a londoni magyarok, mint ami most jön (Portfolio)
A gyenge font által megugró infláció miatt jövőre hat év óta először csökken átlagosan a brit fogyasztók vásárlóereje. A londoni pénzügyi elemzők számítása a fogyasztók átlagára vonatkozik, így az...
nov. 16
18:33
Górcső alatt az uniós finanszírozás (ProfitLine)
Megállapodás született a hétéves uniós költségvetési keret félidei felülvizsgálatáról, amely kiszámíthatóságot ad egy olyan helyzetben, amikor az Európai Uniónak a már korábban elfogadott regionális és kohéziós politikáinak biztosítása mellett az új kihívásokra is megfelelő költségeket kell fordítania - jelentette ki Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára az…
nov. 16
18:35
Állami támogatás is jár az újabb pénztárgép-kötelezettséghez (ProfitLine)
Kasszánként 50 ezer forint állami támogatást kaphatnak 2017. január 1-jétől az online pénztárgépek alkalmazására újonnan kötelezett vállalakozások a gazdasági tárca rendelete szerint, amely kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.
nov. 16
18:45
Közös cikkben üzent Merkel és Obama a Trump-győzelem miatt (Portfolio)
Nem lehet visszatérni a globalizáció előtti világhoz - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár és Barack Obama amerikai elnök a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilap pénteki számában...
nov. 16
18:47
Nem volt jó a hangulat szerdán a tőzsdéken (Portfolio)
Új történelmi csúcson zárt tegnap a Dow, a jó amerikai részvénypiaci hangulat pedig felfelé segítette ma reggel az ázsiai tőzsdéket is. Európában már közel sem ennyire pozitív a hangulat a nap...
nov. 16
19:03
Pénzért jogszabályt íratni? - Letöltendőt kapott a román miniszter (Portfolio)
Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték szerdán Adrian Severin volt román külügyminisztert és európai parlamenti képviselőt, aki vállalta, hogy százezer euró csúszópénz ellenében törvénymódosító...
nov. 16
19:06
Keményen bírálja Obamát a The Washington Post (ProfitLine)
Barack Obama nincs tisztában az amerikai valósággal - állította a The Washington Post, élesen bírálva a távozó elnököt.
nov. 16
19:12
Kétségek a Trumponomics körül, tovább fog gyengülni a forint? (Privátbankár)
Rossz volt a hangulat ma a tőzsdéken, Európában főleg a bankrészvények estek, nálunk pedig leginkább a Richter és a Mol. A forint újra gyengébb lett, volt 311 felett is az euró, egy brókercég szerint hosszabb távon elmehet 318-ig is. Egyelőre ma este azonban visszatért 310 alá. Ingadozik az olaj ára, és lassan tovább csökken az aranyé.
nov. 16
19:15
Csökkentik a nyugdíjkorhatárt Lengyelországban (Adózóna)
Megszavazta szerdán a lengyel szejm a nyugdíjkorhatár csökkentését előirányzó törvényt, melynek értelmében jövő év októberétől a nők 60, a férfiak pedig 65 évesen élhetnek a nyugdíjba vonulás lehetőségével.
nov. 16
19:18
Ezt most azonnal nézd meg a lakásbiztosítási szerződésedben (Pénzcentrum)
Az őszi és a téli időszakban mindig megnő a tűzesetek kockázata....
nov. 16
19:39
Egyre többen vesznek fel fogyasztási hitelt Szlovákiában (ProfitLine)
Tovább emelkedett, szeptember végéig éves szinten mintegy 14,1 százalékkal nőtt Szlovákiában a lakosság fogyasztási hitelállománya, és tovább gyorsult az eladósodás üteme is - jelentették be a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) képviselői pozsonyi sajtótájékoztatójukon.
nov. 16
19:54
Áttörte a falat a dollár, egyéves csúcsot látunk (Portfolio)
Szerda késő délután sikerült 1,07 alá jutnia a dollárnak az euróval szemben, azaz sorozatosan a nyolcadik egymást követő napi szárnyalással csaknem egyéves csúcsra ért. Úgy tűnik, hogy a Trump által...
nov. 16
19:56
Mit tudnak a leggyorsabban fejlődő hazai kkv-k? (Portfolio)
Az ország legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalatait elismerést vettek át szerdán este a Gresham Palotában. Élelmiszeripari, informatikai és biotechnológiai cég is szerepel a díjazottak...
nov. 16
20:12
310-nél ragadt estére az euró (Portfolio)
Sorozatban nyolcadik egymást követő kereskedési napon erősödött a dollár az euróval szemben és szerda estére egyéves csúcsra ért vele szemben az erősödő kamatemelési várakozások miatt. Ez betesz a...
nov. 16
20:12
Tovább zuhanhat a forint árfolyama (ProfitLine)
Tartósan laza magyar monetáris politika és felpörgő globális infláció együttesének hatásaként gyengülhet a magyar forint a dollárral és az euróval szemben is. Ráadásul Amerikában egyre magabiztosabban árazza a piac a decemberi kamatemelést, ami a dollár erősödését és a feltörekvő devizák gyengülését válthatja ki - olvashatjuk az ERSTE elemzésében.
nov. 16
20:14
Számíthatnak a kormány segítségére a fiatal álláskeresők (ProfitLine)
A fiatalok munkanélküliségének felszámolása érdekében a kormány minden 25 évnél fiatalabb álláskeresőnek segítséget nyújt az Ifjúsági garanciaprogram keretében - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára kerekasztal-beszélgetésen kedden Budapesten.
nov. 16
20:30
Büntetik a bankokat, süllyed Amerika (Portfolio)
A Trump-győzelmet követő amerikai banki részvénypiaci rali túl messzire mehetett, hiszen ma 2% körüli eséseket látunk ezeknél a papíroknál és a vezető amerikai indexek is süllyednek ma. Közben a...
nov. 16
20:32
Akkora a baj Kínában, hogy az államnak megint közbe kell avatkoznia (Portfolio)
Hiába a kínai gazdaság látszólag kordában tartott, lassuló növekedési pályája, vannak olyan területei az országnak, amelyek súlyos gondokkal küzdenek, ezért a kínai kormány egy új ambiciózus tervvel...
nov. 16
20:39
Ötezer fővel kevesebb magyar dolgozott októberben Ausztriában (Privátbankár)
Októberben jelentősen visszaesett ugyan a magyar munkavállalók száma Ausztriában, jobban, mint bármely más ország polgáraié. Ám ha év/év alapon nézzük, akkor megint a magyarok száma nőtt a legjobban. Nyomunkban a szerbek és a románok, lemaradóak nem igazán vannak. Lehet, hogy a menekültek nemsokára nagy konkurenciát jelentenek?
nov. 16
20:45
15 millió forint bírságot ítélt meg a Magyar Telekomnak az NMHH (ProfitLine)
Tizenötmillió forintos bírsággal sújtotta és az eszközvisszavételi gyakorlat kifogásolt elemeinek megszüntetésére kötelezte a Magyar Telekomot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) - áll az NMHH által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.
nov. 16
20:48
Friss! A Skandináv lottó nyerőszámai a 46. héten (Pénzcentrum)
Elvitték a 310 milliót?...

Keresés