Szeptemberben az építőipari termelés 13,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, az előző havi 9,0 és a júliusi 17,6 százalékos visszaesés után. Az előző hónaphoz képest az építőipar termelése szeptemberben 1,7 százalékkal nőtt, miután augusztusban még 4,6 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint – jelentette kedden a Központi Statisztikai…
Vannak olyan online marketing szakemberek, akik évek óta a SEO (azaz a keresőoptimalizálás) halálát vizionálják, és ezt azzal magyarázzák, hogy az átlag felhasználó keresési szokásai olyan mértékben változtak meg, hogy a SEO felett – egyszerűen - eljárt az idő. A legújabb kutatások azonban mást mutatnak: készülj a karácsonyra a Google-lel!
Donald Trump leendő amerikai elnök 1 dollárért vállalja a hivatal betöltését. De mennyit keresnek a többiek, állam- és kormányfők? Erről készített összeállítást az Index.
Gyorsulva nő a hitelezés és egyre jobb az eszközminőség Közép-Európa bankjainál. A szűk kamatmarzs és a szabályozói terhek miatt azonban így is jóval alacsonyabb a megtérülésük a válság előttinél....
Ha egy jogügylet fő célja az adóelőny elérése, akkor ezt 2017. január 1-jétől nem lehet érvényesíteni. Mindez jelentős szigorítás, hiszen eddig ilyen átminősítés csak akkor fordulhatott elő, ha a jogügylet „kizárólagos” célja az adóelőny elérése volt. - figyelmeztetett Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. Ez az egyetlen szó különbség, akár a vállalati struktúra tervezett…
A ma közzétett adatok alapján negyedéves és éves összevetésben is az európai növekedési rangsor utolsó harmadába került Magyarország a harmadik negyedévben. A régióból rajtunk kívül a lengyeleknek és...
Éves szinten 7,5 százalékkal növelték a vagyonukat az ÖPOSZ-hoz tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak, az egészségpénztáraknál pedig 10 százalékos volt a növekedés. A pénztárak népszerűségét jelzi, hogy...
Az eddigieknél jóval kedvezőbb feltételekkel finanszírozza több mint 5000 négyzetméteres biatorbágyi ingatlanát az Appeninn Nyrt. melybe a nyáron költözött be a Remmers magyarországi leányvállalata. A vállalat a felszabaduló forrásait további ingatlanberuházásokra és osztalékfizetésre tervezi fordítani.
Egyre kevesebben vannak azok, akik csak az államtól várják majd a nyugdíjat, ezért egyre többen gondoskodunk valamilyen formában magunk is a jövőbeni ellátásunkról - ez derült ki az Aegon Magyarország által készített reprezentatív, online felmérésből. Ha a nyugdíjunkról van szó, kerüljük a kockázatot, és egyre többen választják az online megtakarítást, főleg a 40 és 55 év közöttiek.
2500 ember felvételét tervezik abba a nyolc fegyházba és börtönbe, amelyek jelenleg épülnek. Ezekben főleg férfiakat tartanak majd fogva. Az intézményeket várhatóan 2018 tavaszán adják át - mondta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) humán szolgálatának vezetője az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Az utóbbi hónapokban a Kúria több munkavédelmi tárgyú döntésében számon kérte a munkáltatóktól a foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályokban foglalt munkavédelmi követelmények betartását. Ennek elmulasztása nem csupán felügyeleti bírságokat vonhat maga után, hanem a munkavállaló kártérítési igényét is.
Két jó hír is érkezett ma az orosz bankszektorból: duplázta eredményét a harmadik negyedévben a legnagyobb orosz bank, a teljes orosz bankszektor pedig négyszer akkora profitot ért el az év első 10...
A világ számos városában okozott problémát a rövid távú lakáskiadás, vagyis az airbnb-zés. Fel is lépnek ellene, hiszen konkurenciát jelent a szállodaiparnak, de legfőképpen: csökkenti a hosszú távra bérbe vehető lakások számát, és így emeli a bérleti díjakat. Budapesten is ez a helyzet. Úgy néz ki azonban, hogy sokak számára már elérkezett a kiábrándulás pillanata.
Rekordáron, 6 millió dollárért (1,728 milliárd forint) kelt el Moholy-Nagy László zománcképe hétfőn a Sotheby's impresszionista és modern árverésén, ahol Edvard Munch Girls on the Bridge (Lányok a...
Az Y generáció nem csak a digitális eszközök világában jártasabb, a befektetéseiket is szívesebben bízzák robotokra. Szakértők szerint bár a bankok komoly versenytársakat kaptak, a fiókok tömeges bezárására azért még nem számítanak.
Jellemzően emelkedéssel indították a napot a tőzsdék Nyugat-Európában. Az olaj és a fémek piacán is erősödés mutatkozik, a cink árfolyama például hét éves csúcsra emelkedett.Kinyitott a Wall Street...
Jövőre jelentős lökést adhat a gazdaság bővülésének a kormány által javasolt járulékcsökkentés - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a legfrissebb GDP-adatot kommentálva kedden az MTI-vel.
Januártól kizárólag elektronikus úton kérhetik a NAV-tól a jogosultak, hogy az adók módjára behajtandó köztartozást helyettük hajtsa be. A NAV erről szóló tájékoztatóját közöljük.
Csak 33 órát dolgoznak egy héten, délután négykor leteszik a munkát, a délután a családé, mégsem esik csorba a versenyképességen. A túlóráért itt nem jár dicséret. Mindez Dánia, festi fel a képet a hvg.hu.
Augusztus óta elöntötték a csalók az Amazon rendszerét, akik elképesztően vonzó ajánlatokkal csábítják a vevőket, de a végén csak arra próbálják őket rávenni, hogy rossz helyre utalják a pénzt. Néhány terméknél már alig látszanak a csalóktól a tisztességes ajánlatok.
Bár a magyar bankok egy sok szempontból védett piacon működnek a fintech cégekkel vívott versenyben, ők sem ússzák meg, hogy magasabb fokozatba kapcsoljanak. Ehhez pedig a front-end oldali...
Átépítik az M0 budakalászi csomópontját, így ismét kétsávos lesz a körforgalom. A kivitelezés ma kezdődik, de egyelőre nem kell jelentős forgalomkorlátozásra számítani - írja az Óbuda.hu. A 11-es...
Várhatóan újabb 10-12 százalékkal, 22-25 ezer forint körüli összegre emelkedhet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagos éves díja, de ez még továbbra is messze van az éves 35 ezer forintot meghaladó 2007-es rekordszinttől, áll az Agenta biztosításközvetítő felmérésében. A több éve tartó folyamatos áremelkedés hátterében leginkább a növekvő autóhasználattal együtt járó több kárkifizetés…
Áll a bál a kecskeméti Mercedes gyárban a bértárgyalások miatt. Két szakszervezet is képviseli a dolgozókat a cégnél, azonban míg az egyik, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ)...
Hatalmas hullámokat vert orosz kormánykörökben Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési miniszter vesztegetési ügye és a vele szembeni példátlan eljárás: Dmitrij Medvegyev kormányfő a korrupciós vádak...
A 2016-os év egyik legfontosabb eseménye az amerikai elnökválasztás, amely Donald Trump győzelmével óriási meglepetést okozott. Ezért a Portfolio a meghívott szakértők segítségével azt mutatja be,...
A Nokia 2017-re a fókuszált növekedés eredményeként magasabb marzsokra és megtérülésre számít, azonban a társaság előrejelzése szerint az árbevétel jövőre kismértékben csökkenni fog.
A Paksi Atomerőmű logóját mindig csak egy pillanatra villantották fel két reklám között - az ilyesmi pedig a "tudatosan nem észlelhető", egyébként tiltott reklámok fogalmát kimerítheti. Más kérdés, hogy amíg ezen lamentálgatunk, pont az történik, ami a hirdetőnek a legjobb: hosszan beszélgetünk az egyetlen pillanatra felvillantott (tehát valószínűleg nem túl drága) reklámról.
Októberben 0,8%-kal növekedtek az amerikai kiskereskedelmi eladások a várt 0,6%-os havi bővülési ütemmel szemben. A várakozásokat felülmúló kiskereskedelmi forgalomnövekedés részben a...
Amióta megválasztották Donald Trumpot amerikai elnöknek, sok kritika éri a Facebookot, hogy ebben lényeges szerepe volt azáltal, hogy az álhírek korlátlanul terjedtek rajta. Mark Zuckerberg, a cég vezetője tiltakozik ez ellen, és azt mondja, ha korlátozza a posztokat, a sajtószabadság sérül. Hol az igazság?
Egy amerikai felmérés eredménye szerint a gyermekvállalást fontolgató szülők 70%-nál a munkahely hozzáállása a lista tetején áll, amikor döntést kell hozni, írja a Slate.com. A szülők gyakran úgy érzik ferde szemmel néznek rájuk a kollégák a visszatérés után.