A 2016-os év nem hozott jelentős változásokat a hazai gyorsforgalmi utak használatában, mindössze a fizetős hálózat nagysága változott kis mértékben, a heti, havi, vagy éves jogosultságok ára maradt...
Az Egységes Közlekedési Szakszervezet levélben kért magyarázatot Bolla Tibor BKV-, illetve Fekete Antal Volánbusz-vezérigazgatótól, hogy a járműveket miért nem téli gumikkal állítják a forgalomba januárban - írja a Népszabadság.
Olcsóbb lehet a sűrített földgázzal (CNG) való közlekedés az autósok számára két, 2016. január 5-én kiadott rendeletnek köszönhetően. A Magyar Közlönyben megjelent "A nyomástartó berendezések, a...
Lezárult a 4-es metró utasforgalmi próbaüzeme, a járművezető nélküli, teljesen automata vonatvezérlésű metróvonal megkapta a végleges használatbavételi engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól.
A NASA legújabb kutatásának eredményei szerint az új technológiákkal a mai felére csökkenthető a repülőgépek kerozin-fogyasztása, 75 százalékkal mérséklődhet a károsanyag-kibocsátás és nyolcadára a zajszennyezés.
2013-2015-ben kiugróan magas volt a Magyarországra befolyó uniós támogatások összege, de az új ciklus beindulása és a régi lezárása miatt 2016-ban átmenetileg jelentősen visszaeshet ezek értéke. A jegybank szakértői szerint idén mintegy 1200 milliárd forinttal kevesebb támogatás érkezhet a gazdaságba, mint 2015-ben. Babos Dániel és P. Kiss Gábor cikkét publikáljuk a Privátbankár.hu-n.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX mínusz 44,47 pontos csökkenéssel nyitott szerdán, azonban 10 óráig technikai hiba miatt az indexek megjelenítése átmenetileg szünetelt.
Nem jól indult az év a tőzsdéken, a nagy esések hátterében a kínai gazdaság lassulásától való félelmek és a világ több pontján kiújult geopolitikai feszültségek állnak. A gyengülés szerdán is...
Tizenhat településen, köztük Budapesten is kifogásolt a levegő minősége az elmúlt 24 óra mérései alapján, Vácon a szálló por koncentrációja meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket, a város levegője egészségtelen minősítést kapott - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán szerdán.
Ingyenes mobilalkalmazás használatára buzdítja az Angol Közegészségügyi Szolgálat (PHE) a szülőket: az applikáció a termék vonalkódját leolvasva grafikán mutatja meg, hány kockányi a cukortartalma.
Január 12-éig kell bevallani, illetve megfizetni a magánszemélynek nem banki szolgáltatás keretében kamatkedvezménnyel nyújtott kölcsön esetén az év végén fennálló követelés alapján a kifizetőnek a kamatkedvezményt terhelő szja-t és ehót.
Márciustól kötelező írásos igényfelmérést készíteni egy-egy életbiztosítás megkötésénél, ezt egy Magyar Nemzeti Banki rendelet írja elő - mondta a jegybank felügyeleti szóvivője. Binder István hozzátette: a rendelet csak tartalmi előírásokat közöl, ezentúl lehetnek a biztosító által fontosnak tartott kiegészítő kérdések is, de az ügyfél eldöntheti, mennyire válaszol ezek közül - mondta el az…
A Széchenyi Kártya Program egy új termékkel bővül, ugyanis a múlt évben jégkárt szenvedett gazdák számára létrehoztak egy alterméket, az Agrár Széchenyi Kártya jégkár terméket - mondta el az M1...
A Plotinus arra törekszik, hogy a portfóliójában lévő reálgazdasági eszközök aránya tovább emelkedjen. De nem csak reálgazdasági (például ingatlan), de tőkepiaci eszközök is vannak a Plotinusnál, ez...
A Pénzcentrum.hu arról ír, hogy bár idén januártól emelkedik a nyugdíj összege, jövedelem-kiegészítésként így is sokan próbálnak meg a nyugdíj mellett munkát vállalni. A portál összeszedte a legfontosabb szabályokat.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is kiírja a Zöld Forrás pályázatot, melyre a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában részt vállaló civil szervezetek pályázhatnak - közölte a szaktárca hétfőn a kormányzati hírportálon.
Már több mint egy éve vette meg az MNB az MTA rózsadombi volt kémiai kutatóintézetét egyik alapítványának, de még mindig üresen áll - írja a Világgazdaság.
Mi vár a régiós ingatlanpiacokra az elkövetkezendő években? Milyen hatással vannak a kedvezőtlen demográfiai folyamatok az irodafejlesztésekre? Melyik városok vehetik át Varsó vezető szerepét? Hogyan...
Folytatódnak a MÁV-nál a bértárgyalások, szakszervezeti tájékoztatás szerint még mindig nincs értékelhető munkáltatói ajánlat a vasutas munkavállalók bérfejlesztésére, a munkáltató nem közölte ajánlatát.
Az új évet megúsztuk új adók nélkül, de az adó- és tb-változások ezúttal sem maradtak el. Rengeteg kisebb-nagyobb módosításra kell figyelniük az adózóknak, ha büntetlenül szeretnék átvészelni az esetleges ellenőrzéseket.
A 2016-os Las Vegas-i CES - eredetileg szórakoztatóelektronikai kiállítás - lassan az autógyártók és az autóiparban K+F és termelő tevékenységet folytató beszállítók egyik legfontosabb...
Várhatóan idén sem tud profitnövekedésről beszámolni a Samsung, hiába teljesít jól az alkatrészgyártó-üzletága. Az okostelefon-üzletág mélyrepülését semmi sem tudja ellentételezni. A dél-koreai...
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.
A 2016-os Las Vegas-i CES - eredetileg szórakoztatóelektronikai kiállítás - lassan az autógyártók és az autóiparban K+F és termelő tevékenységet folytató beszállítók egyik legfontosabb...
Decemberben 257 ezer fővel növekedett a foglalkoztatottság az amerikai versenyszektorban, ilyen nagy bővülést utoljára egy évvel ezelőtt láthattunk - jelentette az ADP. A tényadat rendkívül pozitív...
Találkozóra hívta Németország, Dánia és Svédország szakpolitikusait szerdára az Európai Bizottság az újonnan bevezetett határellenőrzések megbeszélése ügyében, valamint az érintett országok közötti vitás kérdések uniós szintű rendezése céljából - közölte Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációügyi biztosa Twitter-üzenetében kedden.
Reggel még határozott gyengülést mutatott a forint, miután a nemzetközi piacokat is a pesszimizmus uralta. Délután azonban fordult a kurzus.Visszakorrigált az árfolyam 2016.01.06 14:47Nincs kedvező...
Péntektől bruttó 3 forinttal emeli a Mol a benzin nagykereskedelmi listaárát, a gázolaj ára ugyanakkor nem változik. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó...
Romániában az ortodox egyház támogatásával folyik aláírásgyűjtés azért, hogy az alkotmány rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre - közölte kedden a Digi24 román hírtelevízió.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) meghirdetett vállalati kutatás-fejlesztés támogatására január 11-éig lehet pályázatot beadni.
Az európai részvénypiacok növekvő volatilitása ellenére is erős lehet az idei év az elsődleges részvénykibocsátásoknál, bár 2015-höz hasonló eredményt nehéz lesz hozni, több kisebb és közepes cég is...
Az ingatlanalap és az eurós, dolláros megtakarítás volt a sláger decemberben a befektetési alapok piacán, részben a kisbefektetők, részben nagybefektetők hoztak pénzeket, összesen 40 milliárd forint értékben. Ezzel ez lett az év második legjobb hónapja az alappiacon. A friss tőke nagy része devizában érkezett.