Új pályázat indul mintegy 151 milliárd forint értékben az élelmiszeripari fejlesztésekre Magyarországon, ami az előző fejlesztési időszakinál majdnem kétszer nagyobb - jelentette be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Megújulnak a mezőgazdasági őstermelői igazolványok, a papír alapú igazolványok helyett kártya alapú igazolványt vezetnek be, az új rendszer sikeresen elindult – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti módosításai mellett egy újabb, feketegazdaság elleni intézkedés bevezetésén is dolgozik a kormányzat. A belügyi és a nemzetgazdasági tárca az év közepéig...
Nem létező diákok után vett fel támogatást egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskola, amely jogosulatlanul több mint 30 millió forintot igényelt - számolt be a NAV a honlapján. Az alapfokú...
A 2016-os év nagy kihívása az, hogy meg lehet-e ismételni a tavalyi rendkívül magas uniós forráskifizetést, miközben a jegybank Növekedési Hitelprogramja már a kivezetési fázisba lép - mutatott rá a...
A 2014-es átmeneti megingás után 2015-ben folytatódott az egy éven belül megalkotott jogszabályok számának rendszerváltás óta tartó növekedése – derül ki az Opten OptiJUS rendszeréből. A folyamat részben érthető, hiszen több jogszabály több karbantartást és módosítást igényel, de az biztos, hogy Magyarországon sok kérdést szabályoznak törvényben – mondja az Opten jogszakmai igazgatója.
A világ eddig kinyitott tőzsdéi méretes zuhanásban vannak, az élen Kínával, ahol 7 százalékos zuhanást láthattunk. Európában 3 százalék a mértékadó esés, ami délelőtt elég ritka, és az amerikai index határidők is a mélyben nyitást jelzik előre.
A Ferrari részvényeinek bevezetése alkalmából tűzpirosba öltözött hétfőn a milánói tőzsde. A részvényeket egyenként valamivel több mint 43 eurós áron kezdték jegyezni, de a nemzetközi piacok esése miatt a jegyzést hamar fel kellett függeszteni.
Az új vezetők hétfői ünnepélyes kinevezésével elindult a megújult Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami január 1-jétől már a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezetéhez tartozik. Varga Mihály...
A várakozásoknak megfelelően felpörgeti az állampapír-kibocsátást az év elején az ÁKK, erre utal, hogy egy hathetes aukción adott el 49 milliárdot az adósságkezelő, ráadásul a hozam is meglepően...
Annak ellenére, hogy komoly mínuszban vannak az európai piacok, a hazai index jól tartja magát, az esés - európai társaihoz képest - elenyésző. Rövid távon a ma tapasztalt vételi erő pozitívum, de a távolban negatív jelek is látszanak, így nem árt az óvat
2015 utolsó kereskedési napján estek az amerikai tőzsdék, az új évben pedig változatlanul rossz a hangulat. Ázsiában igen komoly mínuszok láthatók, és az európai piacokon is jelentős eséssel...
Az idén a tavalyihoz képest hamarabb indulhat a szezon előkészítése a dohánytermelőknél, akik mintegy húszezer embert foglalkoztatnak, főként a termőterület mintegy 80 százalékával rendelkező kelet-magyarországi térségben - közölte a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (MADOSZ) elnöke hétfőn az MTI-vel.
A Financial Times legújabb felmérésébe bevont vezető közgazdászok egyike sem véli úgy, hogy a brit gazdaság növekedési szempontból jól járna a Brexittel, vagyis Nagy-Britannia esetleges távozásával...
A schengeni rendszer lehetőséget ad a határellenőrzés ideiglenes visszaállítására, amely akár négyszer hat hónapig, vagyis összesen két évig is tarthat - mondta Gálik Mihály, a Corvinus Egyetem docense hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Megtartotta szokásos újévi beszédét a dél-koreai Samsung vezérigazgatója. Konkrét számokról nem esett szó, azonban Kwon Oh-hyun elmondta, a következő év komoly erőpróba lehet a vállalat számára. ...
Nem általános ugyan, de számos igénylőnél előfordul, hogy az öregségi nyugdíjat megállapító határozatában magasabb havi összeg szerepel, mint a nyugdíjazását megelőző havi nettó keresete volt. Hogyan lehetséges ez?
A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) első teljes üzemi évében, tavaly január-decemberben az egységes mobilfizetési megoldással több mint 19,7 milliószor vettek igénybe szolgáltatást, 18,6 millió...
Megérkeztek a legfrissebb számok, kiderült, milyen új autókat vettünk decemberben - így pedig már meghúzhatjuk az éves összesítést is. Melyik volt a magyarok kedvenc autómárkája? Melyik típusból fogyott a legtöbb?
A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) első teljes üzemi évében, tavaly január-decemberben az egységes mobilfizetési megoldással több mint 19,7 milliószor vettek igénybe szolgáltatást, 18,6 millió parkolás, illetve 1,1 millió autópálya-matrica és jegy értékesítése történt a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-n keresztül.
Dánia hétfőn visszaállította a határellenőrzést a dán-német határon - jelentette be Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök, aki szerint az intézkedéssel Koppenhága a papírok nélkül érkező...
Nagy eséssel kezdték az évet a főbb európai tőzsdeindexek, a kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 1,04 százalék, a frankfurti DAX index 2,42 százalék, a párizsi CAC-40 index 2,16 százalék esést mutatott.
Nem létező diákok után vett fel támogatást egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskola, amely jogosulatlanul több mint 30 millió forintot igényelt – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
2008 óta nem sikerült olyan nagy számban lakáspiaci tranzakciót lezárni Magyarországon, mint a tavalyi évben. A Duna House becslése szerint decemberben 10 039 lakóingatlan cserélt gazdát az országban...
A Népszabadságnak adott interjújában Vajna úgy fogalmazott: lezártnak tekinti a TV2 tranzakcióját, tegnap pedig Vajna cége, a Magyar Broadcasting Co. Kft. jelentette be, hogy lezárta a TV2 Csoport...
Több mint 50 ezer társas vállalkozás szűnt meg 2015-ben Magyarországon, ez csaknem 24 százalékos növekedés 2014-hez képest – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Minden idők legrosszabb évét azonban jobb idők követhetik, mert az immár négy éve tartó konszolidációs folyamat a végéhez közeledik, és a gazdasági kilátások is javulnak.
A tavalyi év brókerbotrányai kapcsán még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy nem mindegy, hogy mennyire stabil az a pénzintézet, amelyikre a pénzünket rábízzuk, illetve, hogy milyen egyéb garanciák védik...
2015 utolsó kereskedési napján estek az amerikai tőzsdék, az új évben pedig változatlanul rossz a hangulat. Ázsiában igen komoly mínuszok láthatók, és az európai piacokon is jelentős eséssel...