A foglalkoztatottak száma elérte a 4 millió 259 ezret 2015 negyedik negyedévében, és 118 ezerrel - 2,8 százalékkal - volt több mint egy évvel azelőtt - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ismét nő a migránsok száma Szerbiában, míg az idei év első három hetében naponta legfeljebb 1500 embert vettek nyilvántartásba a szerb-macedón határon, az utóbbi két napban 24 óra alatt majdnem háromezren érkeztek - jelentette ki újságíróknak Mirjana Milenkovski, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szerbiai képviselője szerdán.
A világon elsőként a hollandiai közutakon próbáltak ki élesben egy vezető nélküli elektromos városi buszt, amely hat utassal a fedélzetén tette meg a 200 méteres tesztszakaszt.
Miért alacsony Magyarországon még mindig a gyermekvállalási kedv, miért nem hoztak eddig áttörést az állami támogatások ellenére? Miért magasabb másutt? Lehet, hogy ez nem csak a pénzről szól, a gazdasági ösztönzők ezért tévesztenek célt? A Privátbankár konferenciájának kerekasztal-beszélgetésén neves kutatók mondták el véleményüket.
A magyar lakosság tényleg kaphat vissza nem térítendő uniós támogatást az ingatlanok energetikai felújítására, ez a megkapott hitelhez kapcsolódó kamattámogatás formájában jelenne meg – ez körvonalazódik abból, amit a friss brüsszeli fejlemény alapján Csepreghy Nándor az ATV műsorában mondott – foglalta össze a portfolio.hu.
Kilőtt az olaj árfolyama a délutáni kereskedésben, miután a hírek szerint Szaúd-Arábia a termelés csökkentését javasolhatja. Korábban ezzel ellentétes állásponton volt az OPEC legbefolyásosabb tagja....
A szekszárdi önkormányzat képviselői az egyik óvodaberuházás kapcsán arról beszéltek egy 2012-es, ma közzétett hangfelvételen, hogy az uniós pályázatokhoz kapcsolódó közbeszerzéseken természetes a...
A bevallási nyilatkozat kitöltésének február 1. a határideje, az adózóknak hétfőig van lehetőségük ezt a nyomtatványt postán eljuttatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), vagy bevinni az ügyfélszolgálatra, ügyfélkapun keresztül elküldeni a NAV-hoz, illetve a munkáltatónál leadni - mondta el a NAV adószakmai szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A Fed szerda esti üzenetei mellett romlott a hangulat a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, és bár csütörtökön a feszültség oldódott, részben az olajpiaci szárnyalás miatt, a forint megbillent a...
Bár a reggel még jól indult a kereskedés, napközben alaposan elromlott a hangulat a nyugat-európai tőzsdéken. Az olaj piacán is izgalmas napja volt a befektetőknek, miután az orosz miniszter szerint...
Adatvédelmi ajánlást készít a terrorveszélyhelyzetre a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) - közölte a szervezet elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön, az adatvédelem nemzetközi napján.
Tavaly több mint 850, gazdasági bűncselekményekkel, sikkasztással gyanúsított kínait vittek haza a kínai hatóságok 66 országból - közölte szerdán a Közbiztonsági Minisztérium, tavaly áprilisban indított kampányának eredményét ismertetve.
A mikro- és kisvállalkozások döntő többsége kizárólag Magyarországon keres új alkalmazottat, és legalább fele pályázna uniós forrásra – derül ki a Garantiqa Zrt. felméréséből.
Bár a reggel még jól indult a kereskedés, napközben alaposan elromlott a hangulat a nyugat-európai tőzsdéken. Az olaj piacán is izgalmas napja volt a befektetőknek, miután az orosz miniszter szerint...
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetősége szerint "robbanásszerűen" terjed a zikavírus, ezért hétfőre sürgős független szakértői tanácskozást hívtak össze annak eldöntésére, hogy ki kell-e...
A Nyugat nem fog lemondani arról, hogy politikai befolyásának megerősítése érdekében elültesse a "színes forradalmak" magvait Vietnamban - vélekedett a kínai Global Times című napilap csütörtöki szerkesztőségi cikkében.
Egy friss jegybanki rendelet szerint az idei évtől a biztosítóknak közzé kell tenniük a hagyományos megtakarítási életbiztosítások teljes költségmutatóját (TKM) is a nyugdíjbiztosítások és a befektetési életbiztosítások után - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-vel.
Turizmusfejlesztést támogató pályázati felhívás jelent meg csütörtökön a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében 41 milliárd forint keretösszeggel - tájékoztatta Rákossy...
Emelkedett a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián közös munkaerőpiaci stabilitási indexe, vagyis a megkérdezettek biztosabbnak érzik munkahelyüket, mint egy évvel korábban. A felmérésből az is kiderül, hogy a nők, a fiatalok, a középkorúak, a budapestiek illetve a kereskedelemben dolgozók körében nőtt az átlagosnál jobban a bizalom.
Az olajjal kapcsolatos ellentmondásos hírek miatt nagy a nyugtalanság a tőzsdéken, az indexek küszködnek azért, hogy pozitív tartományban tudjanak maradni, miközben az olaj ára ismét esésnek indult. ...
2015 végén megjelentek, majd a múlt héten kiegészítésre kerültek az új, hazai pályázati időszak meghirdetett forrásai. Ezekkel szinte egy időben megjelentette az Európai Unió a kis- és...
Tavaly a gazdálkodók több mint 100 milliárd forintért vásároltak mezőgazdasági gépeket - mondta a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten a Hungexpo vásárközpontban, az idei AGROmashEXPO és AgrárgépShow megnyitóján.
Elutasította tegnap a cégbíróság az FHB Jelzálogbank december 28-ai tőkeemelésének bejegyzését. A folyamatot mind tartalmi, mind formai szempontból megfelelőnek találta az intézmény, kizárólag az...
Meglódultak az olajárak csütörtökön az Oroszországból érkező hírekre, amelyek reményt keltenek a globális kőolaj-kitermelés esetleges csökkentését illetően.
Az MSZP továbbra is azt javasolja a kormánynak, fontolja meg, hogy a 2016-os költségvetés módosításával 460 milliárd forintot csoportosít át az egészségügyre. A szocialisták emellett önálló egészségügyi minisztérium létrehozását is javasolják - közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
"Közlik veled, hogy indulsz a lóversenyen, de a futam előtt levágják a lábad" - érzékeltette az államapparátus zavarát a Figyelő egyik beszélgetőpartnere a Lázár János miniszter által minap...
Januárban romlott az euróövezet és az Európai Unió gazdasági hangulatindexe, miközben a magyarországi és a kelet-közép-európai országoké javult - közölte csütörtökön az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi igazgatósága, a DG ECFIN (Directorate General for Economic and Financial Affairs).
Az olajjal kapcsolatos ellentmondásos hírek miatt nagy volt a kezdeti nyugtalanság a tőzsdéken, hosszas küzdelem után viszont pozitív tartományba fordultak az amerikai és az olajpiaci határidős...
Az olaj megint emelkedett, de ez most nem vidította fel a tőzsdei hangulatot, Európában méretes esés volt. A BUX index megúszta, főleg a Mol drágult, jó nagy volt az OTP forgalma. A forint alig változott, a Facebook remekelt, a Deutsche Bank rekordméretű veszteséget hozott össze.
Sokak számára meglepő lehet, hogy nem a technológiai újdonságokban jártas fiatalok, hanem a 45 és 60 közöttiek fizetnek leginkább bankkártyával összegtől függetlenül minden esetben, amikor csak tehetik. Ez derül ki az UniCredit Bank saját ügyfelei körében végzett kutatásából. Ahogy az is, hogy a régiós különbségek a bankkártyahasználatban is kimutathatók, s hogy az utóbbi egy-két évben felpörgő…
Ingyen kapnak önkormányzati telket Jászapátiban a letelepedni szándékozó és a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) feltételeinek megfelelő családok - közölte a település vezetője az MTI-vel, hozzátéve: az erről szóló rendelettervezetről csütörtökön tárgyalnak.
David (becenevén Danny) Blanchflower, a Dartmouth College szakértője szerint a Fed egy hatalmas hibát követett el a decemberi kamatemeléssel - írja a MarketWatch. Decemberben az amerikai...
A gazdasági növekedés folyamatos hajszolása helyett fenntartható, az ökológiai és társadalmi korlátokat figyelembe vevő berendezkedési forma létrehozását ígéri az úgynevezett "nemnövekedés" elmélete. Ennek működéséről Köves Alexandra közgazdász, a Corvinus Egyetem adjunktusa beszélt az InfoRádiónak.
Elutasította a cégbíróság az FHB Jelzálogbank december 28-ai tőkeemelésének bejegyzését. A folyamatot mind tartalmi, mind formai szempontból megfelelőnek találta az intézmény, kizárólag az Alapszabály módosításához a jelzálogbank által benyújtott MNB engedélyt kifogásolta - írja rendkívüli közleményében az FHB Jelzálogbank.
Az Apple után most a Samsung is csalódást keltő negyedévest eredményt közölt. Ugyanakkor továbbra is ők a piacvezetők a telefonok és táblagépek piacán, talán csak nem számoltak azzal az elemzők, hogy amikor mindenkinek van már egy okostelefonja, akkor kevesebbet lehet eladni, mint addig.
Hollandia uniós tagállamok támogatását reméli terve elfogadásához, amely szerint évi néhány százezer menekült befogadásáért cserébe a Görögországba érkező illegális bevándorlók közvetlenül visszaküldhetők lennének Törökországba - írta az EU Observer uniós hírportál csütörtökön.