A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma a héten 13 milliárd forinttal maradt el az előző hetitől, a vezető részvények árfolyama emelkedett, a BUX értéke is nőtt.
A mediterrán piacokon mind a gázolaj, mind pedig a bezin is drágább lett, a forint is gyengült, ennek ellenére a GKI Energiakutató most azzal számol, hogy a pénteki benzinár-emelés után a jövő héten nem fog ismét árat emelni a Mol. Szóval azt tanácsoljunk, hogy tankoljon, amikor csak szeretne, nem lesz drágább az üzemanyag.
A Societe Generale éves, globális stratégiákat bemutató eseményén beszélt Londonban a társaság vezető globális stratégája, Albert Edwards, aki évek óta pesszimizmusáról híres. Ezt pedig most sem...
Van magyar modell és sikeresen működik, ezt ma már szinte mindenki elismeri - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénteken Székesfehérváron, a IV. Kárpát-medencei Gazdasági Fórumon.
A 7,5 tonna össztömeget meghaladó járművek nem közlekedhetnek a 77-es, a 82-es és a 83-as főút egy-egy szakaszán – tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap délután az MTI-t.
Magyarország és Szlovénia más országoknak, más népeknek is példát mutató módon tudta rendezni kapcsolatait, amelyek nemcsak problémamentesek, hanem kifejezetten jó perspektívával rendelkeznek - jelentette ki Kövér László a szlovéniai Lenartban szombaton, miután találkozott a szlovén nemzetgyűlés elnökével.
Ha Mario Draghi rapper lenne, tolhatná így. A Baumax meg pont nem, ők itthagynak minket, de jönnek az osztrákok. És mit csinált már megint az MNB? Heti gazdaság.
A neves iraki-brit építész Zaha Hadid nevéhez igazán különleges épületek kapcsolhatók. Munkáit megtalálhatjuk szerte a világon Amerikától Európán át Ázsiáig. Jelenleg is több terve áll megvalósítás...
Több mint tízmilliárd eurót vontak ki a görög bankokból az utóbbi két hónapban a vasárnapi parlamenti választások kockázataitól tartó betéttulajdonosok.
Sokszor nehéz eldönteni, hogy mely befektetési lehetőségek bizonyulnak a legjobb választásnak, ráadásul a mostani világpiaci folyamatok sem könnyítik meg a döntésünket. Az Aberdeen Alapkezelő nemrég...
A TraffiHunter, traffipaxjelző és autósokat segítő megoldás nyerte el az Év Alkalmazása díjat az "Appra magyar! - Whatify sikeres applikációt fejlesztek" 2014-es versenyén - közölte az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) az MTI-vel.
Új üzleti stratégiával készül az elkövetkező évtized kihívásaira a Volkswagen konszern - számolt be vasárnap a német Automobilwoche hírportál egy, a birtokába került belső körlevélre hivatkozva.
Csődbe ment az illinoisi Highland Community Bank, ezzel idén már a második bankcsődöt jelentették be az USA-ban. A fizetésképtelenné vált hitelintézet év végén 54,7 millió dolláros eszköz- és 53,5...
Hogyan kell könyvelni a személygépkocsi lízingjéhez felhasznált önerőt, ha annak egy része a társaság tulajdonosának tulajdonában lévő másik gépkocsi? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia, adó- és könyvviteli tanácsadó szakértőnk válaszolt.
A Fidesz azt kezdeményezi, hogy jelentősen gyorsabban, akár néhány napos határidővel lehessen lefolytatni egyes menekültügyi eljárásokat - közölte Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Rontja Németország nemzetközi tekintélyét az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom - mondta a német külügyminiszter egy vasárnapi interjúban.
Állami "rossz bank" felállítását tervezi Olaszország a pénzügyi szektor szanálásának érdekében - közölte Pier Carlo Padoan gazdasági miniszter az olasz la Repubblica lapnak adott interjúban.
Tüntetést rendezett a romániai frankhitelesek szövetsége vasárnap Bukarestben, a hitelek lejre váltását követelve. A parlament épülete előtt összegyűlt, az ország különböző térségeiből érkezett több száz demonstráló a román kormány és jegybank közbelépését sürgette.
Véget értek a görög választások, és az első exit pollok szerint a vártnál is nagyobb különbséggel győzhetett a radikális baloldal. A Sziriza már be is jelentette a győzelmet, a kormánypárt elismerte...
Több mint tízmilliárd eurót vontak ki a görög bankokból az utóbbi két hónapban a vasárnapi parlamenti választások kockázataitól tartó betéttulajdonosok - írta görög banki forrásokra hivatkozva a The Sunday Times.
Több mint tízmilliárd eurót vontak ki a görög bankokból az utóbbi két hónapban a vasárnapi parlamenti választások kockázataitól tartó betéttulajdonosok - írta görög banki forrásokra hivatkozva a The Sunday Times.
Tízévenként egyszer van olyan jó gabonatermés, mint a tavalyi, de még ennél is ritkábban fordul elő, hogy egyszerre kiemelkedő az őszi búza és a kukorica terméseredménye - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke az MTI-nek.
Csütörtökre rendkívüli ülésre hívta össze az Európai Unió tagállamainak külügyminisztereit az Ukrajnában kiújult harcok miatt Frederica Mogherini, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője...
Tízévenként egyszer van olyan jó gabonatermés, mint a tavalyi, de még ennél is ritkábban fordul elő, hogy egyszerre kiemelkedő az őszi búza és a kukorica terméseredménye - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke az MTI-nek.
Véget értek a görög választások, és az első exit pollok szerint a vártnál is nagyobb különbséggel győzhetett a radikális baloldal. A Sziriza már be is jelentette a győzelmet, a kormánypárt elismerte...
Exit poll felmérések szerint a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) nyerte meg a vasárnapi görögországi előre hozott parlamenti választásokat. A Sziriza szóvivője szerint „történelmi győzelmet” arattak, a konzervatív kormánypárt elismerte vereségét.
Pénteken felfüggesztették az Enefi részvényeinek kereskedését a budapesti tőzsdén, ma este pedig a hír is megérkezett, a társaság bejelentette, hogy a román adóhatóság megkeresésére a magyar...
Egy 1,7 kilométer hosszúságú alagútban felállított óriásbüfével - amelyen a világ legnagyobb sajttála és pezsgőválogatása is helyet kapott - kezdetét vette a hétvégén a I. Nemzetközi Ízbiennálé (BIG) a franciaországi Lyonban.
Több mint 687 millió forint és járulékai erejéig a magyar adóhatóság - a román adóhatóság megkeresése alapján - végrehajtási eljárást indított az Enefi Energiahatékonysági Nyrt. ellen - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján vasárnap este.
Minél több fehérjét eszik a gyerek, annál jobb, különösen, amíg pici – tartja a legtöbb szülő. A legújabb kutatások szerint ugyanakkor a „minél több, annál jobb” elve tévhit. A túlzott, illetve nem megfelelő szerkezetű fehérje fogyasztása az első két életévben növeli mind a későbbi elhízás, mind az allergia kockázatát.
A NATO február elején hozzálát nukleáris stratégiája felülvizsgálatához, mert Moszkva az ukrán válság kitörése óta egyre gyakrabban hajt végre provokatív manővereket atomfegyver célba juttatására alkalmas hadászati bombázókkal, hogy megfélemlítse az észak-atlanti szervezetet - írták német lapok a hét végén.
A lízingkonstrukcióknál a következő hónapokban várható elszámolás szerződésenként körülbelül 10 százalékos kompenzációt eredményez majd, ami ellensúlyozhatja a svájci frank árfolyamának mostani, jelentős emelkedését - mondta Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára.
A „2050 Paris smart city” project antiszmog-tornyokkal, bioklimatikus csúcsokkal, fotoszintézis-tornyokkal, függőleges farmokkal és zöld hidakkal szeretné ökovárossá változtatni a francia fővárost.
Az új görög kormány újra fogja tárgyalni a nemzetközi pénzügyi segély feltételeit, hogy azok "igazságosak és mindkét fél számára előnyösek legyenek" - jelentette ki Alekszisz Ciprasz, a vasárnapi...
Magas szintről, de érezhetően mérséklődött januárban a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti és fogyasztói várakozások egyaránt romlottak; az üzletiek 2014 ősz elején, a fogyasztóiak pedig több mint egy éve, 2013 őszén voltak utoljára ilyen szinten.
Makrogazdasági elemzők egybehangzóan az alapkamat tartására számítanak a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának idei első ülésén. Sőt, év végére is 2,1 százalékot vár a piac, jövőre pedig...
Az euró 11 éve nem tapasztalt rekord mélységbe jutott hétfőn a dollárral szemben annak hatására, hogy a radikális baloldali Sziriza párt az előző nap megnyerte a görögországi választásokat.
Az Európai Bizottság (EB) hivatalosan magyarázatot kért a német kormánytól arról, hogy miért terjed ki a minimálbérről szóló törvény hatálya a külföldi fuvarozó cégek alkalmazottaira akkor is, amikor csupán átutaznak az országon - írta a Der Spiegel. Az esetleges kötelezettségszegési eljárásra azonban még sokat kellene várni.
Nem tabutéma többé a görög adósság újratárgyalása - állapította meg Gianni Pittella, az Európai Parlament (EP) szocialista frakcióvezetője vasárnap esti nyilatkozatában a Sziriza választási győzelmének hírére.
Múlt héten a J.P. Morgan elemzői lesújtó elemzést tettek közzé a Raiffeisen csoportról, dominóhatást emlegetve a cég tulajdonosi struktúráján belül. A piac először az egész európai bankrendszerre értelmezte a dominó effektust, így az osztrák bankon kívül sok európai bank árfolyama is a mélybe hullott.
Egyre meredekebb görbét rajzolnak ki a határidős olajárak, ami mellett számításaink szerint már megéri piacra lépni az arbitrázs profitra éhes szereplőknek, ehhez pedig nem kell mást tenni, mint...