Egy kevésbé ismert New York-i székhelyű hedge fund lett az elmúlt hónapokban az amerikai állampapírok egyik legnagyobb vevője. Eddig több milliárd dollárnyi értékben vásárolt a Yale-en végzett...
A Keletiből 7.15-kor elindult a Münchenbe tartó vonat, óriási volt a tömeg, volt dulakodás is, ketten rosszul is lettek. Röszkén reggel még nyugalom volt, de folyamatosan érkeznek a zöldhatáron az újabb és újabb csoportok a gyűjtőpont felé. Mindenki az Európai Bizottság elnökére figyel ma.
A hatályos rendelkezések nem csupán a 40 órás munkahetet nem vésik kőbe, adott esetben a munkavállaló akár heti 72 óránál többet is dolgozhat. Ám az Európai Bizottság szerint nem áll összhangban a 72 órás munkahét az uniós szabályozással.
Az építési vállalkozók szerint szét kell választani a kőműves és burkoló szakmát, mert túl nagy a tananyag, ezért a munkaerőpiac elvárásainak nem megfelelő, felszínes szakmai tudással és kevés gyakorlati készséggel rendelkező fiatalok végeznek.
Sok múlik majd részletszabályokon, de egyelőre úgy tűnik, kevés lesz a válság kezelésére a hétfőn Brüsszelben megszavazott ötszázmillió eurós tejpiaci támogatás – szűrhető le a tejpiaci szakemberek nyilatkozataiból, írja az agromonitor.hu.
Pocsék második negyedévet zárt egykor a világ legnagyobb napelemgyártója, a Yingli, a társaság nemcsak az elemzők várakozását teljesítette alul, hanem jelentősen csökkenő bevételekről és növekvő...
Júliusban a kivitel euróban számolt értéke 5,4, az importé 2,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A kereskedelmi mérlegtöbblet 674 millió euró volt, 236 millióval több a tavaly júliusinál - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy hónapon belül hivatalosan is eladóvá válik a Tesco közép-kelet-európai hálózata, az egyik lehetséges felvásárló pedig az amerikai Wal-Mart áruházlánc - írja az ujszo.com a szlovák Hospodárske...
Gyors, határozott és átfogó választ ígért a jelenlegi menekültválságra szerdai évértékelő beszédében Jean-Claude Juncker az Európai Parlamentben. A kiszivárgott híreket az elnök megerősítette, a...
A munkaadók 14 százaléka tervez létszámbővítést a következő három hónapban a Manpower előrejelzése szerint, főként a vendéglátásban, a gyártás és a kereskedelem területén.
Ki ne ismerné a napi 8-10 órás ülőmunka következtében jelentkező fájdalmat a derék - nyak - váll vonalán? Az irodai dolgozók többsége küzd a jelenséggel, de csak kevesen tudják: ha nem tesznek ellene, az komoly ízületi problémákat, valamint a gerinc működésében jelentkező rendellenességet eredményezhet.
Szerdán mintegy ezer Lufthansa-járatot, köztük több budapestit is törölnek a Vereinigung Cockpit (VC) pilótaszakszervezet demonstrációja miatt, a munkabeszüntetés rövid- és közép- és hosszútávú járatokat is érinti - közölte a légitársaság kedd este a honlapján.
Az erős nyári hónapok hatására a Ryanair megemelte az idei évre vonatkozó eredményvárakozását. Az új előrejelzés szerint az adózott eredmény 1,175-1,225 milliárd euró között lehet, míg korábban a 940-970 millió eurós sáv felső élét célozta meg a társaság.
Rendkívül jó a hangulat a részvénypiacokon, az amerikai és az ázsiai tőzsdéken is több százalékkal került feljebb az irányadó indexek értéke, sőt az európai tőzsdéken is jelentős erősödéssel indult a...
Hétfőtől kezdve gyorsabban, egy órán belül érnek célba az átutalásaink, de a lakossági átutalási rendszert működtető Girónál már nem terveznek további gyorsítást, hanem egy új dimenzióba készülnek:...
Még a nagyvállalatok is az egybankos modell felé mozdulnak el - derült ki a CIB kérésére készült kutatásból. A bank vezetői emlékeztettek: az nhp forrást is saját kockázatukra helyezik ki, ezért dőreség arról beszélni, hogy nem hiteleznek a bankok.
A Budapesti Gazdasági Főiskola folyamatos fejlődésre való törekvésének eredménye lehet az intézmény alkalmazott tudományok egyetemévé válása - emelte ki dr. Solti Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa a BGF tanévnyitó ünnepségén.
Gyors, határozott és átfogó választ ígért a jelenlegi menekültválságra szerdai évértékelő beszédében Jean-Claude Juncker az Európai Parlamentben. A kiszivárgott híreket az elnök megerősítette, a...
Optimisták a Magyarországon működő nagyvállalatok fejlődési kilátásaikat illetően, a növekedéshez hitel kell, ez pedig rövid távon versenyt alakíthat ki a vállalati piacon hitelezők között. A...
Új történelmi csúcsra szárnyaltak a mai kereskedésben a Ryanair részvényei azt követően, hogy a társaság a negyedével megemelte az idei évre vonatkozó profitvárakozását. Ez annak köszönhető, hogy a...
Az Európai Unió "feladta" Görögországot, ez lehet a magyarázata annak, miért nem kéri rajta számon az ott belépő menekültek regisztrálását - mondta Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.
Kevesebb mint két év után távozik a Standard & Poor's hitelminősítő éléről Neeraj Sahai elnök-vezérigazgató - írja a Financial Times. Sahai lemondása elsőre mindenkit meglepett. Aztán mint...
Fata László cafeteriaszakértőt sok HR-es kereste meg az elmúlt hetekben azzal, hogy a dolgozónak kevesebbet kell törlesztenie, mint amennyit cafeteriából erre igényelt. Válaszában leírja, mi a teendő.
Magyarország kifejezetten ellenálló lehet a külső sokkoknak, ezért a Fed közelgő kamatemelésétől sem kell tartania - derül ki a Financial Times (FT) szerdai körképéből. A lap kiemelten foglalkozik a...
Ha a menekültek Magyarországon akarnának maradni, akkor a CBA tárt karokkal és munkával várná őket - tudta meg a cég képviselőitől az Origo. A hírportál megkérdezte a Tescót, a Magyar Postát, de a...
400 értékesítési pontot nyit az országban az MFB - itt osztják majd el a visszatérítendő uniós forrásokat, de azért a bank saját termékeit is forgalmazzák el.
2014-ben a közép-európai országok és iparágak nagy része gyorsuló gazdasági növekedést ért el, a gépipari export és a lakossági fogyasztás növekedése emelte a GDP-t. Egyedül az energiaipari vállalatok tapasztaltak jelentős visszaesést, miközben a MOL Magyarország megőrizte második helyét, az Audi Hungaria Motor és az OTP Bank pedig növekedni tudott. A régiós vezetők bíznak abban, hogy a GDP…
A magyar gazdaság továbbra is rendkívül jól teljesít - hangsúlyozta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán a külkereskedelem júliusi alakulásáról közzétett KSH-adatokra reagálva.
A műtárgy.com legfrissebb cikke a Skate's nyomán annak jár utána, hogy a globális művészeti piac értékének mekkora hányadát adják a legkeresettebb művészek. Júniusi cikkünkben a műtárgypiac...
A korábban a 119 földhivatalban nyilvántartott adatok a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) által üzemeltetett központi adatbázisba kerültek. A földtulajdon nyilvántartásáért felelős Nemzeti...
A magyar nyugdíjrendszer helyzetéről és a férfiak negyven év munkaviszonya utáni lehetséges nyugdíjáról (Férfi40) rendezett szerdán konferenciát az Együtt szakpolitikai alapítványa, a Váradi András...
Nincs jó állapotban az Európai Unió, mert kevés az Európa ebben az unióban. Nincs elég unió ebben az unióban - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban évértékelő beszédében. Az EB összesen 160 ezer menedékkérő áthelyezését kéri a tagállamoktól - írja a Napi Gazdaság Online.
A magyar nyugdíjrendszer helyzetéről és a férfiak negyven év munkaviszonya utáni lehetséges nyugdíjáról (Férfi40) rendezett szerdán konferenciát az Együtt szakpolitikai alapítványa, a Váradi András...
Megszűnő sorban állás, gyorsabb és kényelmesebb fizetés, igazságosabb tarifák, emelkedő tömegközlekedési szolgáltatás-színvonal: ezeket tapasztalták azok a városok, amelyek bevezették az elektronikus...
A következő 2-3 évben 35-40 milliárd forintból fejlesztenék az orvos- és egészségtudományi képzést Magyarországon, hogy azt még vonzóbbá tegyék a külföldi hallgatók számára - írja a Magyar Idők. A...
Az uniós tagországok vállaljanak kötelezettséget 160 ezer menekült befogadására a három legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagországtól, Olaszországtól, Görögországtól és Magyarországtól - javasolta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban.
Megszűnő sorban állás, gyorsabb és kényelmesebb fizetés, igazságosabb tarifák, emelkedő tömegközlekedési szolgáltatás-színvonal; ezeket tapasztalták azok a városok, amelyek bevezették az elektronikus jegyrendszert, mutat rá a budapesti e-jegyrendszer kiépítésének tenderét elnyerő Scheidt&Bachmann vállalat felmérése. A német multinacionális vállalat szerint a hazai e-jegyrendszer bevezetésével…
Az Opel - nem utolsó sorban a szentgotthárdi motorgyár miatt is - a világpremier előtt bemutatta az Astra K sorozatát Magyarországon. Az előzetes sajtóközleményekből már tudni lehetett, most nem a...
A versenyszférában egyre nehezebb új embert találni, a régiek megtartásához is bért kell emelni, de az meg a magas adóterhek miatt drága. Közben a közszféra létszáma nem csökken, magas a közmunkások létszáma - volna egy-két javaslata az MGYOSZ-nak, amitől könnyebb lenne megemelni a fizetéseket.